1998. január 1.-től lett újra külön borvidék. A Pogány dűlő neve és az ott talált leletek alapján valószínűleg már időszámításunk kezdetén is foglalkoztak itt szőlőtermesztéssel. Az első írásos emlék a Kőszeg grófok 1279-es osztálylevele, ahol már szőlőhegyeket említenek. A Királyvölgy szőlői a királyi tulajdonban levő kőszegi vár uradalmához tartoztak. A termelt bort a vár pincéiben tárolták. A hagyomány szerint 1532-ben Szolimán fővezérével, Ibrahimmal együtt a király-szőlők feletti térségről szemlélte katonái rohamát. A függetlenségi harcok idején a kóbor katonák gyakran letarolják a termést, kivágják a szőlőket és dézsmálják a pincék borait. A Rákóczi szabadságharc leverése után elkezdődött a német telepesek beözönlése. A város hamar talpra állt. Az 1746-ban a szőlőterület 800 katasztrális hold volt. A városi lakosság polgári jellege ellenére tekintélyes volt az őstermelők, szőlőművesek száma. A szőlők zöme a gazdag városi polgárok, jómódú kispolgárok tulajdonában voltak, bérmunkások dolgoztak rajta. A jobbágyok robottal, dézsmával adóztak a városnak.
1891-ben a filoxéra a szőlők nagy részét kipusztította.
A borvidék területe a szőlő termőhelyi katasztere alapján 6383 ha. A borvidékbe tartozó települések száma 26. A borvidéknek két körzete van. A balatonmelléki körzet (18 település) részben a Zala-folyó kanyarulatában, részben a Keszthelyi-hegységhez tartozó Vindornyalaki-medencében terül el, valamint a Zalaapáti-hát lankáin húzódik. A Mura-vidéki körzet (8 település) Szlovéniával és Horvátországgal határos területeken, a Mura völgyében található. Éghajlata kiegyenlített különösebb szélsőségektől mentes. Hazánk legcsapadékosabb borvidéke (évi 7-800 mm csapadék). Az aszálykár ezen a vidéken szinte ismeretlen. A folyóvölgyekkel sűrűn behálózott, hullámos felszínű dombvidéket az egykori Pannon-beltenger homokos, agyagos üledékei építik fel. Erre vastagabb-vékonyabb lösztakaró települt, amelyen agyagbemosódásos, barna erdőtalajok vagy barna földek képződtek.
Fő fajtája az Olaszrizling (50 %), amit területi aránya alapján a Rizlingszilváni, a Zöld Veltelini, a Chardonnay, és a Zalagyöngye követ. Az illatos bort adó fajták közül említésre méltó a Cserszegi fűszeres, az Ottonel muskotály az Irsai Olivér és a Tramini, a vörösbort adó fajták közül pedig a Kékfrankos, a Zweigelt és az Oportó. A borvidék borai illatosak, aromaanyagokban igen gazdagok, élénk savtartalmúak.
Boronapincék sora bizonyítja, hogy több mint 100 éves borászati hagyományokra tekintenek vissza a zalai dombok. A népi építészet e jellegzetes képviselőivel ma már csak ezen a vidéken találkozhatunk.A boronapincéket szálfákból ácsolták össze, kívül-belül agyaggal tapasztották. Ma már csak mutatóban áll közülük néhány, az elmúlás különös hangulatát árasztva. A terület 1998-as borvidékké válásával ismét remény van arra, hogy az itt található értékek, méltó kezekbe kerülve megőrződjenek.