Villanyszerelés a pincében

Mivel arra a következtetésre jutottam, hogy azért nem haladok a pince rendrakós projekttel,
mert az akkora, hogy egyben szinte már át sem látom, ezért felszabdalom apróra.
Vagyis mindig csak valami kicsiket csinálok meg, melyek nem terhelnek,
ellenben a végén az összegük kiadja majd a megkívánt eredményt.
Mai témám a villanyszerelés. Semmi különös sincs tervbe véve,
mindössze csak annyi, hogy ezt a részletet kicsit megigazítom.

Szögeken lóg a bejövő kábel, illetve helyenként műanyag csőben fut, valamint toldozott is.
Mindez egy törött foglalatú búra nélküli lámpában, illetve ebben a lehetetlen módon
felszerelt villanykapcsolóban végződik. Lötyög a falap, a falapon a kapcsoló.
Valamint az ismeretlen célzattal a műanyag csőre szegezett bádoglemez
sem igazán stabil. Meglehet, hogy az a bádog valami egy csőtartó
kengyel akart lenni? No de hogy néz már ki a szerencsétlen!

A múltkoriban nyitottam egy dobozt, mégpedig "230" felirattal. Ezt később, mikor már
odáig jutottam a pincében a rendezkedéssel, hogy lesz hely, átalakítom egy ennél
sokkalta nagyobb fiókká. Már csak azért, mert egyre több a villanyszerelős
cuccom, ami egyre kevésbé akar beférni ebbe a dobozba. Persze ami
kell, az általában nincs. Aktuális ellenpélda, hogy találtam kapcsolót.
De ne gondold, hogy az előbb mutatott pincébe kell! Idővel persze majd
az is meglesz, remélhetőleg még valamikor ezen cikk végén, csak
előbb még a szomszéd hölgy pincéjének világítása is közbejön.

Ennek a háznak a pincéiben alapvetően nincs világítás. Ugyan fáspincék, hiszen
a lakásokban kezdetben cserépkályhák voltak, a fát meg baltával szokás vágni,
azt meg azért illik világosban, de akkor se. Vágja a lakó a fát a pincéje előtt!
A folyosón ugyanis van világítás. Ez így is történt, de erről nem ebben
a mostaniban, hanem a betonozós pince projectben ejtek szót.
Szóval a fáspincék elválasztó farácsain úgy ahogy bejut a fény,
azonban ebbe az utólag leválasztott pincébe nem. A téglafal már csak
ilyen. Szóval a mai feladat, hogy a szürke ajtós pincébe világítást varázsoljak.

Már neki is álltam a munkának. Indításképp leszedtem a kapcsolóról az ő kupakját.
Azt eszeltem ki, hogy nagyon egyszerűen fogom megoldani a feladatot.
A tervem konkrétan az, hogy a kapcsoló mögött fogom átvinni
a kábelt. Már úgy értem, hogy a kapcsoló házán keresztül.

Ebben a pincében olyan sötét van, hogy szegény fotómasinának
nem volt mire fókuszálnia, mert nem látott semmit,
pedig van benne erre a célra egy erős LED.

Kicsit besegítettem a fényképezőgépnek egy elemlámpával, ettől megjött a fókusz.
Az a valami a kép közepén, az konkrétan pókháló. Nem a falon van, hanem
a pince mennyezetéről lóg, mint valami szűkülő szájú tölcsér. Mint azt
épp az előbb mondtam, itt akkora a sötét, hogy szegény pók nem
látta, hogy mit csinál. Szóval mielőtt még nekiállnék szerelni
a villanyt, takarítanom (pókhálóznom) kell egy alaposat.

A kép közepén egy tégla látható, a tégla közepén pedig egy un. gipszes faék.
Mivel a tégla az élén áll, s így alig van valamicske vastagsága, a tiplit
bevéső embernek esélye sem volt rá, hogy át ne lyukadjon. Ez
speciel nekem most jól jön, mert így csak a fát kell átfúrnom.

Ez itt az ajtó tokjának a felső pereme.
Döntöttem. Itt lesz a lámpa.

Íme a béta verzió, vagyis egy gyertya. Ez a pince ugyan majdnem üres,
de attól még jobb nem felgyújtani azt a néhány kacatot.

Hosszú percekig nézegettem, mire rájöttem, hogy mi ez az izé. Azért becsapós, mert
szerkesztéskor elfelejtettem 90 fokkal balra forgatni a képet. A csavar a lakatpánt
része, csak belülről nézve. A balra tartó fadarab pedig a valóságban lefelé lóg,
s mint alátét került felhasználásra. Nem érdekelne, hogy milyen csúnya
megoldás, csakhogy épp ide terveztem beépíteni a kapcsolót.

Kapcsolót az előbb találtam a dobozban, a polcon meg csak akad valami lámpa.
Ha felhasználok innen valamit, legalább lesz egy kis hely.

Nem hogy lámpa, szép burás, de még izzó is volt benne!

Közben jártam az OBI-ban, és vettem egy dobozkát, ami majd a kapcsoló
hátát fogja takarni. A csoki meg azért kell, hogy rendesen össze
tudjam kötni a másik pince kapcsolójának dobozában
a régi alumínium kábelt az újabb módi rézzel.

Ez zsinóros húzós kapcsoló. Ő nem ide lesz.
Illetve de, de az már egy másik project.

Ezen két lámpa közül az egyik lesz az én pincémben a plafonon. Vagy egy félórát
topogtam a boltban a rengeteg lámpa és kapcsoló között, de egyszerűen képtelen
voltam eldönteni, hogy melyiket vegyem meg, ezért végül elhoztam mindkettőt.
Mentségemre szolgáljon, hogy ez még az előtt történt, hogy megnéztem volna
a polcot, hogy van-e rajta a szomszéd pincébe alkalmas lámpa. Vagyis nem
feleslegesen vettem, hiszen eredetileg úgy volt, hogy az egyik ide lesz
hozzám a plafonra, a másik pedig a szomszédba az ajtókeretre.
Gondoltam majd eldöntöm, melyik hová alkalmasabb.

Ha már úgyis boltban jártam, vettem hát egy lakatpántot, de ezt nem most szerelem fel.
Illetve az az igazság, hogy de. Sajnos hiába a magamnak tett ígéret, hogy egyszerre
csak egyvalamit, és ha lehet, akkor kicsit, pár tíz képnyit érdemlőt, ha egyszer
nem tartom be. Ugyan széttördeltem a képsorokat, de a valóságban úgy
dolgozom, hogy hol itt kapok bele egy kicsit, hol meg ott. Míg szikkad
a beton, festek, vagy villanyt szerelek. Esetleg rakosgatom a lomokat.

A munkát többször abbahagyom, mindenféle lehetséges, és persze lehetetlen indokkal.
Például köt a beton, szárad a festék, fúj a szél, esik az eső, elfogyott a fittyerfutty.
Vagy mondjuk hiába jöttem le, hogy egy kis festés után majd jól megszerelem a
villanyt, ha egyszer a hozzávalókat fent felejtettem a szobámban az asztalon.

Felszaladtam. Gondoltam beszórom egy nagy szatyorba a mindenfélét, de nem volt szatyor.
Említettem már, hogy csuda kifogásaim vannak? Aztán, mikor végre minden lekerült
a pincébe, ami a villanyszereléshez csak kell, az összeszedett lomok alól előkerült
a faliújságra kitűzött két felső papír. Kitűzött? Odacsavaroztam! Ugyanis valaki
háromszor egymás után ellopta. Hogy mit lehet vele kezdeni, azt nem tudom...
Mindenesetre most úgy felerősítettem, hogy mivel laminált, le sem lehet tépni!
Mikor így elbízom magam, akkor szokott jönni valaki, akinek ez mégis sikerül...

Na tessék! Itt vannak az előbb odafent keresett katicás szatyrok.
Meg persze egy hatalmas adag rendetlenség.
Meglehet, itt már sosem lesz rend.

Áthoztam a másik pincéből a steklámpát. Kicsit ugyan csalt a fényképezőgép,
mert komorabbra vette a hangulatot a valóságosnál, de ebben a pincében
százas izzó fénye ide vagy oda, valóban sötét van, mert a puszta beton,
meg a vakolatlan tégla, nem veri vissza a fényt, mint a fehér festék.

Ez a csavar az előbb még tíz centivel hosszabb volt,
de azóta lefűrészeltem róla a felesleget.

Így, hogy alig lóg ki a fal síkjából, így már nem lesz útban a kapcsolónak.

Ez -az én ízlésemhez mérten- egy bitang egy durva szerszám! A középső hatos
fúró belekap a fába, aztán a körbetekert fűrészfogas acéllemez csinál egy
konnektornyi méretű lyukat az anyagba. Ijesztő érzés vele dolgozni.
Végig az az érzésem volt, hogy mindjárt elszabadul belőle valami,
aztán nézhetem szomorkodva, ahogy freccsen széjjel a vérem!

Szerencsére semmi ilyesmi nem történt, hanem egyszer csak lett egy ekkora lyuk.

Az ajtó tokjául felhasznált faanyag olyan vastag, hogy nem lóg át rajta a kapcsoló.
Már úgy értem, hogy azért nem látunk át a lyukon, mert már benne is van.

A lámpa meg itt lesz fent az ajtótok sarkán. Két csavar, oszt jó van!
Meg ahogy azt a Gézuka elképzeli...

Percekig nézegettem a lámpa alját, hogy mégis mi lehetett a konstruktőr terve.
Vagy hiányzik belőle valami alkatelem, vagy tényleg nem jött át az eredeti
koncepció. Ugyan vannak rajta lyukak, szóval nem lehetetlen dolog
odacsavarozni, de végül arra az elhatározásra jutottam, hogy
jobban járok, ha ezt a műveletet a földön ülve végzem,
mégpedig egy különálló deszka közbeiktatásával.

Oda fentre kell felszerelni a deszkát, amit -mivel egyenes- nem lesz nehéz.
Két három csavar, és már stabilan fent is van!
Na hol van az a villanykábel?

A kábel a szürke Salgó polc mögötti legbelső Salgó polc legalsó részére volt elrejtve.
Mivel a polcokat semmi kedvem sem volt elmozgatni, inkább bekúsztam a kábelért.

Mivel még nem szedtem szét annyira a kábelezést ebben a pincében, hogy legyen
hová bekötni a szomszédból jövő drótokat, ezért ideiglenes jelleggel (piros
nyíllal jelzett kötések) megtoldottam a kábelt egy hálózati csatlakozós
végűvel, majd bedugtam a konnektorba. Ez így majdnem pontos leírás,
csak ott van benne egy kis csavar, hogy nekem tulajdonképpen egyáltalán
nem állt szándékomban ebben a pincében megbolygatni a villanykábeleket.
Majd mindjárt meglátjuk, hogy ebből a tervemből mennyi valósult meg.

Még nincs odacsavarozva a közbetét deszka, hiszen ez csak
egy teszt, hogy helyretaláltam-e minden vezetékvéggel.

A másik fele meg az, már úgy értem, hogy a próba másik oka, hogy hiába nézegettem
a kapcsolón a rajzjeleket és a feliratokat, nem jöttem rá, hogy melyik felének
kell felül lennie. Mentségemre szolgáljon, hogy ez nem sima kapcsoló,
hanem váltó. Én meg ugye úgy szerettem volna felszerelni, hogy
akkor legyen felkapcsolva a villany, ha felül van benyomva
a kapcsoló. Végül is elsőre sikerült.

Olyan mélyen van a kapcsoló, hogy esélytelen, hogy rá tudjam
tenni az erre a célra vásárolt fekete színű kötődobozt.
Azt  a huszonkilenc elpazarolt forintját nekije!

Majd rakok ide egy kábelfogó kengyelt, nehogy át lehessen húzni a kábelt.

Már majdnem jó, már csak a búra hiányzik.

Most van kész!
Gondolta a szerző rutinból elhamarkodottan...

Érdekes, hogy mikor olyan réshez érek, ahol alig férek át, akkor nem csak
magamat húzom össze, hanem a kamerát is elfordítom oldalra,
mintha ennek akár a legcsekélyebb értelme is volna...

Gondoltam csinálok valami frappáns kötést, és kész. Már mehetek is
a másik pincébe, a nyitóképen látott lámpát rendbe tenni.
Hát nem! K*rva életbe...

Négy erű minden kábel. A kék a nulla, a három fekete a három fázis. Hogy csak egy fázis
van a pincében? Hogy elég lett volna csak egy feketét bekötni? Hát persze, hogy elég!
Csakhogy akkor választani kellett volna, hogy a három egyforma fekete drót közül
melyiken lett továbbküldve a fázis az előző kötődobozból. Én igazán nem akarom
megbántani a villanyszerelőket, de több évtizedes telefonszerelői munkám kapcsán
azt tapasztaltam, hogy ha több drót van, mint kettő három, s ezek esetleg egyformák,
vagy akár eltérő színűek, akkor ott bizony komoly baj lesz. Mondhatni a villanyszerelők
zöme nincs sok drót helyes bekötésére kondicionálva. Lényeg a lényeg! Hogy ne legyen
kérdés, össze vannak csavargatva a fekete színű vezetékek. Három jön be, három megy
a kapcsolóhoz, három a konnektorhoz, három a lámpához. Ez jórészt a bal oldali kötés.
Azért nem mind, mert a jobb oldali kábel, ami amúgy a kapcsolóhoz megy, nem éppen
színhelyesen került bekötésre. Bevallom őszintén, hogy ez engem nem ért sokként!
Az viszont igen, hogy a kapcsolóban a három közül két fekete vezeték tőből lett
kivágva a kábelből. Mivel nem tudok rajta húzni, mert nincs honnan, ezért
nincs min elküldenem a kapcsolóig a nullát. Vagyis azt a vezetéket,
ami ebből a kötődobozból a kapcsoló felé tart, mindenképpen
ki kell cserélnem. Mivel csak három erű villanykábelt
találtam itthon, aminek a harmadik szál vezetéke
értelemszerűen sárga-zöld, így vagy azon
küldöm vissza a kapcsolótól ide a fázist, vagy két
párhuzamosan futó kábelt kell kiépítenem a régi helyett.

Ha nekiállok villanyt szerelni, akkor szét kell kötnöm a régi kábeleket, melyek ilyenkor
jobb ha nincsenek feszültség alatt. Csakhogy ha nincs villany, akkor itt sötét van!
Sötétben meg nem jó villanyt szerelni, lásd például Mucsi esetét. Gondoltam
hozok a szomszéd pincéből áramot. A legközelebbi konnektor innen
annyira messze van, hogy komolyan reménykedtem benne, hogy
nincs elég hosszú hosszabbítóm. Gondolom régebben már
belefuthattam valami hasonló problémába,
merthogy igenis van!

Már itt is a kikötött vezetékektől független villany.
A hármas elosztó épp elegendő. Úgymint: steklámpa, páka, próbakábel

A pincében nincs semmiféle szakaszoló kapcsoló, csak a földszinti villanyóra dobozában
egy központi kismegszakító. Azaz vagy van áram a pincékben mindenütt, vagy nincs
sehol. Vagyis hiába a messzi pincéből jövő kábel, ezek a drótok bizony továbbra
is feszültség alatt vannak. Nyugodtan szétköthetem, fény lesz a steklámpából.
Azonban ha hozzá találnék érni, akkor agyoncsap. Szerencsémre melegpadló
van a pincében (épp a minap fektettem), rajtam meg vastag gumitalpú cipő,
így ha csak egy szál vezetéket fogok meg, lett légyen az akár a fázis, még
csak meg sem fog rázni. Csakhogy ez a kötődoboz nem úgy néz ki, mint
amiben megoldható lenne, hogy egyszerre csak egy vezetéket érintsek.

Nem vagyok ijedős fajta, de úgy gondoltam, kicsit odébb még a vég órája.
Szóval hoztam inkább a másik pincéből néhány szigetelt nyelű fogót.

Nem! Szó sincs róla, hogy a képek szöveggel oldalba belefűznék egy kapcsolós
szétszedtem cikket, hanem ez csak úgy önszántából esett szét. Merthogy amit
a hátán fekvő kapcsolótól balra látunk, az az izé, az eredetileg a kapcsolónak
szerves része. Eszem ágában sem volt onnan leszedni! Egyszerűen eltörtek
benne valami műanyag fülecsek, s széthullott a kezemben. Ugyan van
odafent a 230 feliratú dobozomban másik, de pusztán szakmai
büszkeségből összeszereltem. Valójában persze lusta
voltam felmenni a másik kapcsolóért.

Három éren jön be a fázis, majd egyen megy tovább egy csokiba.
Akkor ez eddig rendben, lehet leszigetelni.
Rátoltam egy műanyag csövet.
Szerintem jobb a békesség.
Ez azért mégiscsak a fázis!

Mivel nem akartam a dobozba csokit csoki hátán, meg kellett egy plusz kábel
az új mennyezeti lámpához, meg egy másik is, ami ebből a régiből megy
tovább egy harmadik lámpába, szóval az lett a vége, hogy a pincébe
érkező, amúgy kutya baja alu kábelen kívül, az összes többieket
lecseréltem rézre. Vagyis eredeti terveimben egyáltalán nem
szerepelt, hogy ezt a lámpát ennyire közelről megtekintem.
Akkor ennyit mára a szerző terveiről...

Szerintem ebbe a porcelán foglalatba két kábel is tökéletesen beköthető.
Az egyik hozza a delejt, a másik meg viszi tovább a másik lámpához.

Kitekertem a lámpa alján egy kupakot, s oda sem nézve megpróbáltam
kitömszködni rajta a kábelt. Nem sikerült, mert nem csak csavaros
kupak van a lyukon, hanem a lyukat először ki is kellett törni.

Ahhoz képest, hogy alig csináltam valamit, illetve ahhoz képest,
hogy a nagyja kábeleket egyből a szemetesbe dobtam...

Összesodortam a végeket, és leforrasztottam a kötéseket. Ha merev réz lett volna,
megfelelt volna akár egy sima tekerés is, azonban csak sodrott kábelt találtam,
arra meg vagy érvéghüvely kell, vagy jó lesz forrasztva is. A fehér csokiban
végződik a bejövő kábel. Ez azért volt jó, mert így nem tudtam kötözgetés
közben az áramjárta drótokba belatapenolni. Amúgy egyszer sikerült, de
szerencsére komoly rutinom van a feszültség alatti kábelek villámgyors
elengedésében. Az alsó három kötés kész, csak le kell őket szigetelni.
A jobbra látható két szálat kell bekötni a csokiba, s mindjárt megint
lesz a pincében saját áram. Bár földvezető nem jön be, de ha
már ott voltak, a sárga-zöldeket is összekötöttem.

Mivel a kapcsoló újfent szétesett a kezemben, ezért
nagymérgesen összegyógyítottam kötegelővel.

Ráteszem a dobozra a tetejét, és soha többé nem akarom látni ezeket a vezetékeket!

Immáron újra a saját kábelén világít a mennyezeti lámpa.
A lelógó vezeték végén pedig egy újabb lámpa lesz.

Ez egy lyuk a mennyezeten. Mivel festés előtt nem láttam a csupasz betonon, ezért
esélyem sem volt rá, hogy bevakoljam. Persze nem csak ez az egy lyuk van,
hanem van még belőle egy csokorra való. Ennek most az az aktualitása,
hogy éppen jó helyen van ahhoz, hogy segedelmével felerősítsek egy
újabb lámpát. Már csak azért is jó lesz, mert ugyan kinek van kedve
a mennyezeti üvegkeménységű betonba lyukat fúrni, mikor van készen.
Beledugtam egy 12-es vídiás fúrót, ami vagy úgy hat centi mélyen belefutott.

Két asztal, munkapad, díszkivilágítás, keretes fűrész, dekopír, körfűrész, satupad,
satu, szóval van felszerelésem rendesen, de én csak azért is egy rozzant
sámli szélén vágom a fatiplit, egy csupasz rozsdás fűrészlappal.

Még egy kis kalapálás, aztán jöhet rá a lámpa. Már persze csak akkor,
ha egyszer végre méltóztatok beleszerelni a huzigatós kapcsolót.

Felraktam a régi lámpára a burát. Évek óta nem volt rajta, mert időnként elaludt.
Persze -mint kiderült- nem ő volt a kontakthibás, hanem a kötés a dobozban.

Az eredeti villanykapcsoló már nem csak a mennyezeti világítást kapcsolja ki, hanem
a konnektorba dugott lámpát is. Vagyis mikor lekapcsolom a villanyt, egyben
áramtalanítom is a pincét. Szerintem így van ez jól. Már úgy értem, hogy
direkt csináltam így, mert így ha akarok, akkor sem tudok bekapcsolva
felejteni semmit. Aztán persze, később még változtathatok a rendszeren.

Mikor feljöttem, ez a kép fogadott. Először kicsit meglepet, hogy mégis miért
van kiborítva a vegyes alátétes dobozom. Aztán persze beugrott, hogy itt
kerestem alátétet a szomszéd pince lámpáját tartó csavarok feje alá.

Nem. Nem itt, és nem most. Már így is kezd egyre terjengősebbé válni ez a cikk.
Majd írok a hajó, és a mennyezeti lámpából szétszedtem cikket, merthogy szét
kell őket kapni rendesen, hogy beléjük tudjam építeni a húzogatós kapcsolót.

Hoztam fel a lámpákhoz izzót, hogy majd ki tudjam őket próbálni.
A bal oldali orosz, és fura mód alaposan be van mattulva.

Ez már a hatvanadik kép, és még mindig messze van a villanyszerelés vége.
Ha az én pincém lenne, még akkor sem hagynám lógva a kábelt.

Egyenes amúgy, csak a kép ferde.

Mivel nem találtam műanyagcsatornát, csak ezt a papír élvédőt, így ezt vetettem be.
Mivel elfér alatta a kábel, így tökéletesen megfelel a feladatra, ami jelen
esetben mindösszesen annyi, hogy ne lógjon a kábel szabadon.

Olyan vastag és kemény a papír, hogy kénytelen voltam a felerősítéshez kilyuggatni.
Még tiszta szerencse, hogy napokkal ezelőttről itt maradt a fúrógép.

Kész! Itt a vége! Most egy darabig nem akarok ide benézni!
Menten adom is vissza Mártikának a pincekulcsot.

Ez a sámli elhalálozott. Majd még lehet, hogy megpatkolom...

Azon gondolkodtam, hogy egyrészt mikor állok végre neki a kiindulási feladatnak?
Másrészt hogyan tudnám kiigazítani, azt a rakat oda nem illő villanyszerelési
őskövületet. Kéne egy falra szerelhető kapcsoló, és egy lámpa. Lámpa
azért, mert ami kettőt vettem, végül mind az én pincémben lesz
felszerelve. Végül az jutott eszembe, ha már segíteni nem tudok,
akkor talán az ártás az még megy. Valahol láttam itthon, egy az ősi,
a villanykapcsolóhoz korban illő aljzatot. Alul, a középtől kissé balra.

Ez volt régen az elosztó, a régi tévéállványunk alsó polcán.

Ez a konnektor szerintem már korábban kiesett a játékból.

Hogy törött ez így el...

Ez a dugó is kiesett már a szabványból.

Ez egy több mint húsz éves porcica!

Apukám telefonvezetékkel kábelezte be a konnektorokat.
Az átmérő 0,6-os dróton is átmegy minden.

Szétesős fajta dugó, konkrétan nulla tehermentesítéssel.
Merthogy nem én tekertem ki a csavarokat.

Mivel csak hosszú facsavar volt itthon, ezért apukám megrövidítette
őket öt öt alátéttel, hogy ne lógjanak át a deszkán.

Kitettem a lomokat dobozban az előszobába, mert úgy gondoltam, hogy a katicás
szatyrokat nem hoztam fel a pincéből. Persze ott lóg egy a háttérben.
Persze utólag, a képen alaposan elbambulva már könnyű.

Majd lesz betonozós képsorozat is. Vagy már volt? Lényeg a lényeg, itt egy kicsit újra
kellett kombinálni a dolgokat, mert benne maradt a betonban egy homokgombóc.
Igazából csak ezért jöttem le, nem villanyt szerelni. Szóval az úgy van, hogy
általában intenzíven nem csinálok semmit, s mikor erre ráunok, akkor
viszont nekilódulok. Mivel itt most friss a beton, érdekes lesz
mellette mászkálni. Én mondjuk még csak csak,
csak nehogy valamelyik lakó épp most járjon erre.
Szóval folyton húzogatom vissza a deszkát a helyére,
mert nem akarom, hogy valaki belelépjen a friss betonba.

Spaklit kerestem, de csak három kést (sniccert) találtam, pedig egyet korábban már
átvittem a másik pincébe. Valószínűleg az lehetett, hogy mikor épp olcsón láttam,
eszembe jutott, hogy a múltkor nem találtam. Ellenben az nem jutott eszembe,
hogy azóta már vettem. Szerintem, mikor legközelebb olcsón látok, már
megint csak az fog beugrani, hogy volt valami a késekkel,
s megint veszek egyet. Vagy kettőt.

Ahhoz, hogy ide beférjek, el kellett rángatni a szekrény elé pakolt fiókosokat.
Fiókosok? Nem! Ők majd egy szétszedtem / farigcsálok cikkben lesznek.

A kettő közötti méretű spaklit kerestem, de jó lesz a képen látható nagyobbik is.

Ez az a tégla hátulnézetből, amibe a konnektort tartó un. gipszes faék van belevésve.
Tiszta csoda, hogy csak ennyire tört szét! Ellenben a konnektor tiplistől lötyög.

Ha gipszet azt nem is találtam, de 6-30-as glettet már igen.
A glett az gipsz, meg tapétaragasztó.
Jó lesz ez ide...

Lyuk betömve!

Maradt a vödör alján egy kevés glett, amit gondoltam felkenek a plafon lyukaira.

Aztán bekevertem egy újabb vödör anyagot. (lásd más színű foltok a mennyezeten)
Ha én egyszer beindulok, akkor nincs megállás! Ha még van bennem szusz, gondoltam
áthordom a hozzávalókat a másik pincébe a holnapi ottani villanyszereléshez. Egyből ki is
alakult egy kellemes (?) mellékszál. Természetesen úgy kezdtem el feltekerni a steklámpa
kábelét, hogy egyrészt bele volt dugva a konnektorba, másrészt be is volt kapcsolva.
Természetesen nekikoccant valaminek, minek következtében az izzó azonmód
kiégett, s leverte kint a lépcsőházban a kismegszakítót. Mondtam már,
hogy odakint korom sötét van? Ha kint, akkor persze bent is.
Már persze, ha épp nincs villany. Tulajdonképpen nem volna kunszt
kibotorkálni a sötétben, csakhogy vakon kéne átugranom a friss betont,
aminek a másik végére egy hatalmas bútorlap van odatéve úttorlasznak.

Tudtam én, hogy van itt egy elemlámpa! És azt is tudtam hogyha leverem,
akkor sosem találom meg. Ezért igencsak óvatosan tapogattam ki.

Villog benne az izzó néhanap, szóval ráférne, hogy meghúzzam benne a csavarokat.
Ezt se most, hanem majd máskor, talán egy távoli galaxisban...

Tiszta szerencse, hogy van itthon néhány százas izzó. Apukám "hozta" őket a gyárból.
Valami olyasmi volt, hogy 24 voltosra kellett alakítani valamiket, ezek
pedig -mint kikerült felesleges alkatrész- megmaradtak.

Levágtam egy alkalmas méretű (értsd biztosan hosszabb) kábeldarabot,
és tegnap letettem valahova ide. Persze a képet elnézve teljesen
egyértelmű, hogy ott lóg középen az ajtón, de én attól
még bevetettem néhány ősi családi átkot,
mire végül meglett.

Itt már megvolt a betonozás, így már nem töröm ki a nyakam a beesett linóleumon
mikor belépek. Plusz világításként átlógattam a steklámpát, hiszen
az itteni elektromos cuccokat mindjárt leszerelem.

Mivel továbbra sincs se érvéghüvely, se merev vezeték, ezért marad a páka.

Nem ez volt a nyitókép, vagy úgy kilencven képpel ezelőtt?
Még hogy apró cikkeket fogok írni...

Azt már tudom, hogy ezt leszedem innen, csak még azt nem tudom, hogy
mit teszek fel helyette. Lehet így, meg lehet úgy. Akár még át
is tolhatom a kezeletlen deszkán a csiszológépet.

Szerencsére itt már eleve csokis kötéssel jön be a villamosság.
Nem valami szép, de ez van. Innen megyek tovább.
Illetve innentől befelé lebontok mindent.

Ez itt a mindennek az egyik fele. Ez annyira csúnya, meg csálé is...
De mi az a zöld drót, mikor az előbb a csokinál fehéret láttam?

Ezt a rusnya egy hernyó kötést... Nem volt egyben másfél méter kábel?
Nem tudom mikori lehet, de részemről már évtizedek óta
nem láttam vászon alapú szigetelőszalagot.

Kihúztam belőle minden szöget, és kitekertem belőle az összes csavart.
Kicsit zizegek rajta a csiszológéppel, amitől majd rögvest megszépül.

Ez egy igencsak érdekes szög, ami a falap oldalából állt ki.
Az benne a furcsa, hogy semerre sem látom a fejét.

Ami nem is csoda, hiszen ez egy olyan szeg, aminek mindkét vége hegyes.
Először úgy harmadig beütjük a kéthegyű szegeket a deszka élébe, aztán
oldalról hozzákalapáljuk egy másik deszkához. Hát... Tulajdonképpen...

Ki mondta, hogy nem szeretek a szemetesben turkálni? Merthogy tévedett.
Mióta a múltkor betonoztam, még nem vittem ki a szemetet, ezért még
ott kell lennie a fazékban a porcelánfoglaltból letörött darabkának,
amit az azóta már lebetonozott gödörben találtam.

Na ugye, hogy na ugye! Kéne ide valami műanyagból készült alátét.
Gondoltam beletúrok a csavaros dobozomba.

Egyből meg is találtam a tartalék biciklire való lámpakészletet. Persze mikor vettem,
akkor még tartaléknak vettem a biciklimre, nem pedig a tartalék biciklimre
vettem. Szerintem ebből a mondatból nem jöttem ki valami jól...

Találtam egy hatos szárnyas anyát, ötös szárnyas anyát piros műanyag borítással, apró
fekete menetes gombot, dupla hármas anyát, és egy közepes méretű zsanért.
Persze nem ezeket kerestem, hanem csak úgy elmerengtem rajtuk.

Azért villogott időnként a lámpa, mert nem fogta rendesen a vezeték végét
a csavar, merthogy nem volt menet abban a lemezben, amibe bele volt
tekerve. A problémát részemről egy hármas anyával patkoltam meg.

Nem volt kedvem porolni a csiszológéppel, meg egy külön deszkára visszaszerelni
a foglalatot, ezért az összes alkatelemet összehoztam a néhai elosztónk
amúgy szép deszkadarabjára. Szerintem ez így lesz tökéletes!
Legalább volt értelme évekig őrizgetni a régi elosztót.

Ebből úgy lesz apró műanyag alátét, hogy lemezollóval körbevágom.
Azért kell, hogy a csavar kemény fémfeje nehogy letörje
a porcelánfoglalat még épp rögzítési pontját.

A korábban már letörött oldalt pedig így patkoltam meg.
Nem mondom, nem adnám be mestermunkának...

Mivel az előbbi turkálás közben találtam egy hármas kengyelt, gondoltam legyen!
Persze nem kell, mert a kábel eleve beszorult a foglalat alá, de azért jobb ez így.

Igazán tehettem volna egy darabka műanyag csatornát arra a tíz centire,
de nem tettem, mert ez csak most utólag jutott az eszembe.
Ha olyan kedvem lesz, majd beszabok oda egy
alkalmas méretű darabot a készletből.

Levezetésképp kitekergettem ebből a nagyobb darab deszkából is a csavarokat.
Ki tudja? Hátha egy pont ekkorka darabka faanyag kell majd valahova.

Ebbe a bádoglemezbe nem tudtam beleképzelni
semmit, ezért szégyenszemre kidobtam.

Nem mondom, hogy nem tudnám kiverni a helyéből az izzót, de mivel nem
célom ilyet tenni, ezért remélem, hogy ez nem is fog megtörténni.

Mivel a minap már bevált kábelburkolatnak a sarokvédő papír, ezért most is ez lesz.

Ez olyan masszív, hogy még akármire is jó lehet.

Ide például tökéletesen megfelel.

Ha nem is életem fő műve, de azért elmegy.

A kétáramkörös kapcsoló egyik fele a világítást kapcsolja, a másik fele pedig
a konnektort, amibe jelenleg a steklámpa van bedugva. Meglehet, hogy így
ennek semmi különösebb értelme sincs, de akkor is így van. Értelme pedig
már eleve azért nincs, mert ennek a pincének a világítása, azaz a bejövő
kábel másik vége, a pince előtti folyosó mennyezeti lámpájára van rákötve.
Lekapcsolom a folyosón a villanyt? Nincs áram a pincében! Tehát ha akarnám,
még akkor sem tudnám pazarolni az áramot, illetve bekapcsolva felejteni a valamit.

Ez a Salgó polc elkerül innen, át a másik pincébe, de ez több okból is egy későbbi
polcoskodok project lesz. Egyrészt jelenleg akkora odaát a rumli, hogy még
teljesen felesleges volna átvinni ezt a polcot. Illetve átvinni már eleve
csak úgy lehet, ha itt szétszedem, ott meg újra összerakom.

Ráadásul már megint k*rvára bonyolult a helyzet. Ami itt van, az innen mind kijön.
Hogy hova, az persze még kérdéses, de hogy kijön, az holtbiztos! Ha majd ellátok
egészen a falig, akkor odapakolhatom a Salgó polcról a lomokat úgy, hogy azok
nem lesznek útban a polc szétszereléséhez. Hagyom ezt most... Itt a vége!