Az idén az OSOW napot Dél-Erdélyben töltöttük, Hátszegen; nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy a helyi gyermekklub meghívott.
Szeretnék köszönetet mondani annak, aki az ötletet adta, hogy Hátszegre menjek, meg a hátszegi gyermekklub igazgatójának is - Munteanu Nicu úrnak -, valamint a klub minden munkatársának és - last but not least - "a véleményemnek" és a sógornőmnek, akik az utolsó simításokat elvégezték a Dongón.

A fotókat Badiu úr (az ő képei keretben vannak - copy right) meg az oldalbordám készítette.

A nevezetes napon 47
gyerek jelent meg a hátszegi gyermekkub
udvarán. Bár a képen 2-3 gyerek
hiányzik, ez a kép mégis azt
bizonyítja, hogy nagy volt az
érdeklődés - és nem csak a gyerekek
körében
Végre, eljött a várva várt nap, én legalább is nagyon készültem az idén is az OSOW napra, amit minden év október második vasárnapján tartanak világszerte - sárkányt eregetnek kicsi s nagyok; hatvan DONGÓT - BUMBLEBEE, s hatvan ÉGISZÁNT (SLED) készítettem.
.
A klub udvarán összegyült gyerekek előtt a klub igazgatója, Nicu Munteanu úr, röviden szólt az OSOW gondolatról, majd a sárkánykészítés, -eregetés írott / íratlan szabályait ismertette. (Egyik-másik képet látva, az ember azt hinné, hogy az eresztő helyen a szabályokat nem vették figyelembe; nos az eregetés egy régi reptéren zajlott s az elektromos vezetékek olyan távolságban voltak, hogy nem okozhatott semmi kárt a gyerekekben.)
Majd én kaptam szót: röviden szóltam a sárkányok megjelenéséről, fejlődéséről, majd három sárkány készítését mutattam be.
- DONGÓ (bumblebee)
- ÉGISZÁN (sled)
- DELTA újságpapírból




Megszervezték a gyerekek átszállítását is: a klubtól a régi reptérre. Tehát, az OSOW nap első részét a klubnál befejezve, a folytatás az elhagyott reptéren következett. Odaérkezésünk után, megkértem a gyerkőcöket, hogy sorakozzanak fel, hogy mindenki megkaphassa a saját DONGÓJÁT.










de mintha fáradnának.
Rövid szusszanás után ujabb sorban állás: most a reklámszatyorból készült ÉGISZÁNOK kerültek új gazdáikhoz. .





Mindenki kapott tehát Égiszánt (SLED) is. Aztán kezdtem előszedni a magam varrta sárkányokat; mostmár fújt némi szelecske, nem kellett annyira futni; indult a majd' 2 méteres Túró Rudi égiszán, egy tarka cellasárkány (ez gyári), Tyvek FLOWFORM, a több mint 3 méter fesztávú DELTA, tetraéder, de csak kért emeletes
És jött volna a codák csodája, a HQ cég bámulatos CODYsárkánya. DE, annak ellenére, hogy a klub plakátján úgy hirdettek engem, hogy a sportág ifjú érdemes mestere Magyarországról, kész röhely s micsoda leégés volt, az ifjú, s az érdemes mester, má'mint én, nem tudja összerakni a CODYt; túl sok madzag volt ott a környéken :(:(:(






Ezeket röptették - kivéve az utolsót (mert...):
- Tyvek flowform
- HARD (high aspect ratio DELTA) több mint 3m fesztáv
- égiszán (sled) majd' 2m magas
- teraéder
- cellasárkány
- s UFO, repült volna, de az az erős szelet kedveli, tehát nem repült, de itt egy link, itt repül.
Természetesen nem maradhatott el a csoportkép se:
Én nagyon élveztem ezt az OSOW napot, s kíváncsi vagyok, jövőre hova hívnak; ide visszavárnak, de megígértem nekik, ha más hív oda megyek, nem Hátszegre, remélem ezért nem neheztelnek.
Utoljára 2008. okt. 16-án írtam ezt az oldalt.