Már napokkal az esemény előtt izgalommal készültek a Munkácsi Humán-Pedagógiai Főiskola magyar tannyelvű csoportjai a rendezvényre. A hagyományoknak megfelelően a IV. évfolyam állította össze a forgatókönyvet, ők a rendezők, szervezők, a felelősséget vállalók.

Nem kis fejtörést okozott a gólyabál megrendezése, mert minden évben újítani, változtatni kell, hogy meglepetés érje az elsősöket. Addig nem igazi tanítóképzős a diák, ameddig nincs a gólyabálon felavatva. Viszont, hogy mindenkit alaposan megismerjenek az újoncok, minden évfolyamnak be kell mutatkoznia. Ezért kötelező a rajzos, valamint szövegben vagy dalban elmondott jellemzés. Ezek az összeállítások nem kímélik a tanárokat sem, akik nagy élvezettel hallgatják az őket humorosan bíráló szavakat.

A bemutatkozást követően a gólyák próbatétele jön. Derekasan állják a sarat, a negyedikesek mindenkit megtréfálnak. Az ajándékként ellejtett cigánytáncot követően aztán jut a lisztből és vízből minden gólya nyakába. Már jóvátételnek számít az eskütétel, amelynek elmondása után mindenki egy cumit kap ajándékba. Az eskü szövegének megfelelően a cumit három hétig hordani kell, mert a negyedikesek ellenőrzik azt. A mulatság nem lenne igazi, ha elmaradna a diszkó. A feszültség itt már nem észlelhető, mindenki felszabadultan élvezi a zenét. A diákok megtáncoltatják tanáraikat.

Egy nagyon szép hagyomány folytatódott 2003-ban is.

A megemlékezés a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye egykori püspöke életrajzának ismertetésével kezdődött. A líceum három tanulója által vázolt életútból megtudhattuk, hogy Sztojka Sándort 1932-ben szentelték püspökké, s 11 éven keresztül töltötte be az egyházmegye vezetői tisztségét, mialatt 153-szor szolgáltatta ki az egyházi rend szentségét. „Ekkor még nem tudhatta, hogy papjai közül sokan életüket vagy szabadságukat fogják adni azért, hogy hűek maradjanak hitükhöz és a görög katolikus egyházhoz. Példaképül ott állt előttük Sztojka Sándor püspök, aki bár 1943. május 31-én visszaadta lelkét az Úrnak, de tanítása — „Hirdetni akarom az evangéliumot a szegényeknek!” — tovább élt, és erőt adott a Munkácsi Görög Katolikus Egyháznak a viharos időkben is a fennmaradáshoz” — hangsúlyozták a tanulók.

Az életrajz ismertetése után két líceumos diák koszorút helyezett el a Sztojka Sándort ábrázoló festménynél, majd Petrosevics Nicefor bazilita szerzetes emlékezett a püspökre. A 89 éves szerzetes olyan élvezetesen, tele vidámsággal elevenítette fel ifjúkorának Sztojka Sándorhoz kapcsolódó eseményeit, hogy elbeszélése többször is nagy derültséget keltett a hallgatóságban. Mindenki nagy érdeklődéssel hallgatta a visszaemlékezést.

Az emlékestet közös imádság és éneklés zárta.

A Munkácsi 3. Sz. Rákóczi Ferenc Középiskola első osztályosainak szeptember első hetében nem egy-egy tanító néni jutott, hanem huszonöt. Mielőtt a kedves olvasó irigyelni kezdené a kisdiákokat, közölni kell, hogy ez az állapot csak ideiglenes volt, öt napig tartott. A helyzet az, hogy a Munkácsi Humán-Pedagógiai Főiskola tanítóképzőseinek az oktatási terv alapján meg kell ismerkedniük az elsős tanulók első hetének tanítási rendjével. Ez azonban nem passzív megfigyelés, hanem közös munka. Az új környezet, a szokatlan körülmények sokszor pityergésre görbítik a kicsik száját. Ebben a helyzetben nagyon felkészültnek, leleményesnek kell lennie a tanító néninek. Majorossy Mária és Angyalossy Katalin tapintatosan, türelemmel kezelik ezeket az eseteket. Az emberi kapcsolatteremtést, a tanítói viselkedést elméletben nehéz megtanulni, ezt látni, érezni, tapasztalni kell. Nem elég a tanítványokat szeretni, el kell fogadtatni a tanító egyéniségét, ki kell vívni mind a gyerekek, mind a szülők bizalmát. A közös cél — az együtt tanulás megszerettetése, a folyamat közben felvetődő gondok, bajok leküzdése, a sikerélmény mindennapossá tétele. A közös tanulás, játék formálja, oldja a gátlásokat, félelmeket.

Nagy élmény minden tanítóképzős számára az első hét. Előjönnek azok az élmények, amelyek a saját tapasztalásukból fakadtak és befolyásolták a pályaválasztásukat is. Most már a megszépítő emlékezet csak a jót hozza elő, de akad olyan gyakorló pedagógus is, aki már régen megfogadta, hogy kitörli szótárából a „szamárpadot”, mely valaha büntetési eszköz volt.

Remélhetőleg ezek a hallgatók hűségesek maradnak választott hivatásukhoz, futja majd a lelkesedésből, mely most még bő forrásból fakad. Ehhez kívánunk számukra sok sikert!