DECEMBER 13. LUCA NAPJA
Írta: kyra - Dátum: 2015. December 13. 06:15:00

Teljes hír


Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcsolódna, mint Luca napjához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására, valamint a lucaszék készítésére.

Akárcsak a téli ünnepkör más napjain, ilyenkor is jósoltak az első látogatóból a várható állatszaporulatra. „Ha Luca reggelén férfi jár nálunk, akkor a szaporodás bika lesz, s ha nő jár leghamarább nálunk, akkor a szaporodás ünő lesz.
Luca nap reggelén, mikor felkelünk, mindig várjuk, hogy ki jő leghamarább nálunk. Hogy a báránykák nyőstények lesznek, s a borjúcskák ünőcskék lesznek, vaj bikák lesznek” (Gyimes-völgy; Bosnyák S. 1982: 108).



E napon a cél elsődlegesen a tyúkok termékenységvarázslása volt. Ehhez kapcsolódott a nők munkatilalma is. Országszerte úgy tartották, ha ezen a napon fonnának vagy varrnának, akkor ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét. A praktikák, mágikus eljárások és szövegek a tyúkok szaporaságát, tojáshozamának növekedését igyekeztek elősegíteni.

„Luca napján sok mindent megcsináltunk, hogy szerencsing legyik az aprojószágho. Éjjel, 12 órakor megpiszkafáztuk a tyúkokat, hogy jól tojjanak. Ha nem vót tojás, aszt montuk: Nem jól piszkafáztunk! Az ősszel eltett ágas-bogas, újas tingirit (= tengeri, kukorica) Lucanapján reggel és karácson másnapján etettük meg, hogy sok legyík belőlük, jól szaporoggyanak:

Pipi, pipi pipikéim,
Gyertek elő picikéim!
Fijas tingirimet adom,
Tik meg nekem tojást attok...

így hívogattam az eresz alá, a reggeli etetísre. Darált napraforgóval apró pogácsákat sütöttünk, hogy a tyúkok sokat tojjanak. Legalább hét féle magot szórtunk nekik Lucakor. Körbe szórtam nekik a tingirit, mikor etettem.

Csuzán piszkavassal megérintették a tyúkokat és közben mondták:
„Az én tyúkom tojj, tojj, tojj, a szomszédé kotkodát”,

Kopácson pedig így szólt a mondóka: „Tyúkom, tyúkom tojj tojást. A másé meg Koktokodácst!” (Lábadi 1988a: 304).

Országszerte ismert hiedelem volt, hogy ilyenkor a gazdasszony, „Aki soha iletében nem lopott, Luca napján lop a szomszédtól egy marik szalmát s egy tojást, beteszi a tojófészekbe s azt mongya:

A mi tyúkunk tojogájjon,
a szomszidé kotkodájjon!”
(Sándor M. 1976: 228)

Azért, hogy jó ülősek legyenek a tyúkok, a gazdasszonynak napközben ülnie vagy feküdnie kellett. „Ülni kell a kuckóban, hogy sok kotlóstyúk legyen!” – tartották Zagyvarékason (Pócs 1964: 147).
A Dunántúl egyes falvaiban a közelmúltig szokás volt a Luca-napi kotyolás.
Fiúgyerekek házról házra járva mondták, énekelték a termékenységvarázsló mágikus szövegüket:

Luca-Luca kitty-kotty
Tojjanak a tiktyok, luggyok!
Kalbászunk olyan hosszi legyen, mint a falu hossza!
Szalonnájuk olyan vastag legyen, mint a mestergerenda!
Zsírjuk annyi legyen, mint kútba a víz!
Pénzük annyi legyen, mint pelyvakutyóba a pelyva!
Lányok csöcse akkora legyen, mint a bugyogakorsó!
Lányok segge akkora legyen, mint a kemence szája!
Fejszéjek, fúrójuk úgy álljon a helibe, mint az én tököm a helibe!
Luca, Luca kitty-kotty tojjanak a tiktyok, luggyok!
(Bük, Vas m.; Tátrai Zs. gy. 1966)



A lucázók, kotyolók térdük alá szalmát tettek, amit azután a gazdasszony a tyúkok alá vitt. Ha nem kaptak adományt, fenyegetőztek: „Egy csibéjük legyen, az is vak legyen!”
Az Ipoly menti falvakban még az ötvenes években is jártak lucázni a fiúgyerekek.
Kelenyén a következő mondókával:

Acét hosztam keteknek,
Cin legyen tájjok,
Cin legyen kanájjok, villájok!
A tehenek bornyazzanak,
A disznók malacozzanak,
A zasszonyok fiazzonak!
Annyi verem buzájjok legyen,
Mint égen a csillag!
A tyukok meg igy heverjenek, e!
(Csáky 1987: 23–24)

A honti lucavers ehhez még szerencsés párválasztást is kíván:

Heverő legyen a tyukjok, ludjok,
bornyazzon meg a tehenjek,
csikozzon meg a lovok,
fiazzon meg az asszonyok,
vas legyen fazekok,
cin legyen tányérjok!
A lánnak szép mátkát,
a leginnek azok szerint,
Dicsértessék az Ur Jézus!
(Csáky 1987: 25)

A lucázó fiúknak azért is örültek, mert a hiedelem szerint, ha fiúgyermek érkezett elsőnek a házhoz, „szerencse lett a tyukok körő”, ha azonban nő jött volna, a tyúkok nem tojnak és nem hevernek meg. Sőt, attól is féltek, hogy egész évben törni fognak a tányérok. Várdarócon a gyerekek kotyoltak. Ülve mondókát mondtak.
A gazdasszony azért ültette le őket a konyhába, hogy a tyúkok jó ülősek legyenek. Köszöntőjükért tojást kaptak ajándékba. Luca-napkor abroncsból etették a tyúkokat, hogy szét ne széledjenek.

A női munkák egy részének tiltása a tyúkok termékenységvarázslásával volt kapcsolatos, akárcsak az előírt munkák. Általában tollat fosztottak ezen a napon, hogy a tyúkok könnyen tojjanak. Mindenfajta fejtő-, bontómunkát alkalmasnak tartottak.
Pándon tollat fosztottak és babot fejtettek.

Luca-napkor tilalmas munkák voltak még – a varráson, fonáson kívül – a mosás, lúgozás, kenyérsütés. A Tápióságon azért nem mostak, mert attól féltek, hogy aki ezt megszegi, kővé válik.
Az Ipoly menti falvakban pedig azért nem sütöttek kenyeret, mert „Luca ráüt a lapátra oszt összenyomta a kenyeret. Lepinyt köllött neki sütni” (Csáky 1987: 26).
Ugyancsak az Ipoly mentén úgy hitték, ha fon valaki ezen a napon, „Luca maj beveti orsojját a kemencébe!”
Luca napját gonoszjáró napnak tartották az egész magyar nyelvterületen, ezért különösen védekezni kellett a boszorkányok rontása ellen.
A Tápió vidékén is fokhagymával védekeztek a rossz, ártó hatalmak ellen. Az ólak ajtajaira keresztet rajzoltak, miközben mondták: „Luca, Luca távol légy!” (Barna 1985b: 743).
Tápiószentmártonban nem a Lucától, hanem a boszorkányoktól óvták az állatokat.
Az Ipoly menti falvakban a boszorkányok rontása ellen úgy védekeztek, hogy megfokhagymázták az állatok fejét, az istálló ajtaját, eléje meg hamut szórtak, hogy a macska képében járó boszorkány nyomait felszedhessék. Lefekvés előtt mindenkinek fokhagymát kellett nyelnie. A söprűket eltették, nehogy a boszorkányok azon nyargaljanak a Gellért-hegyre.



Kelenyén az ólajtót dörzsölték fokhagymával a boszorkányok {7-226.} ellen. Pereszlényben a ház ajtaját, miközben mondták: „Űzd el Isten a házunk tájáró a zördögöt” (Csáky 1987: 28). Ipolyvarbón fokhagymás kenyeret ettek, hogy a boszorkányok ne menjenek be a házba. Általában tiltották ezen a napon a kölcsönadást. A Csallóközben sem adtak ki semmit se a házból Luca-napkor, nehogy a boszorkány kezére kerülve bajt hozzon a házra.

Jánoshidán általános hiedelem szerint Luca napján kísértet jár, ezt nevezik lucadisznónak. A lucadisznó gyermekijesztőkben is előfordul. Azzal ijesztgették a rossz gyereket. hogy elviszi a lucadisznó. A lucadisznó az állat alakú kísértetekkel hozható kapcsolatba, és a felvidéki szlovák, morva néphitből átvett hiedelemalak (Barna 1974: 89–90).

Alkalmas volt a nap rontásra is, aki a másik tehenétől el akarta venni a tejhasznot, ezen az éjjelen titokban megfejte a szomszéd tehenét, és a keresztútra vitte a tejet.
Jósló, varázsló eljárások között szerepel Luca-napkor is a tollaspogácsa, ún. lucapogácsa készítése (ha Pál-napkor sütik, pálpogácsának nevezik). A jósló eljárás lényege az, hogy akinek sütés közben a pogácsáján a toll megperzselődik, annak közeli halált jelez.
Főleg a Dél-Alföldön ismerték ezt a hiedelmet. Lucapogácsával jósoltak a jövendőbelire, úgy, hogy belesütöttek cédulán egy-egy férfinevet.

Luca napján sok egyéb házasságjósló eljárás volt az egész magyar nyelvterületen. A Drávaszögben a szemétdombra állva hallgatóztak, s ahonnan a kutyaugatást vagy kakaskukorékolást hallották, úgy vélték, abból az irányból jön majd az a legény, aki őket elveszi feleségül. Gombócot is főztek. A gombócba férfineveket rejtettek cédulára írva, s amelyik a leghamarabb feljött, úgy vélték, hogy abban a gombócban rejtőzik a jövendőbeli neve.
Ahol több lány volt a családban, úgy jósoltak, például a Drávaszögben, hogy a saját neveiket tették a gombócba. Amelyiké legelőször jött fel, az megy elsőként férjhez.

A jósló, varázsló eljárások többségét Luca és karácsony között kellett elvégezni. Így az almával való jóslást: Kelenyén minden nap haraptak belőle egy darabkát, majd a maradékkal az éjféli misére mentek, s úgy vélték, akivel elsőnek találkoznak, olyan nevű lesz a férjük.

Ugyancsak a névre tudakozódás másik módja az ún. lucacédula. Általánosan ismert eljárás szerint a cédulákra férfineveket írnak, abból minden nap egyet tűzbe vetnek, s ami karácsonyra utoljára marad, az lesz a jövendőbeli neve. A pereszlényi lányok 12 cédulát írtak, és Luca-nap után kezdték tűzbe vetni.
Lucakor is, akárcsak Katalin-, András- és Borbála-napkor, sokfelé szokás volt, hogy gallyakat vízbe tettek, s ha karácsonyra kizöldült, a leány közeli férjhezmenetelét jósolta. Zsérén a lányok somgallyat tettek a vízbe, hogy karácsonyra kizöldüljön. Ezt magukkal vitték az éjféli misére, utána titokban megérintették azt a legényt, akit ily módon is igyekeztek magukhoz kötni.

Luca-napkor vetették el az ún. lucabúzát, ha karácsonyra szépen kizöldül, a következő esztendőre jó termést jósol. A lucabúzának különféle változatai ismertek. A Szerémségben 2–3 marék búzát vetnek el egy kis tányérba, a közepébe mécsest tesznek, olajat béllel, ami karácsonytól vízkeresztig ég. Karácsonyig kizöldül. Pacséron karácsonykor megnyírták a lucabúzát és szalaggal átkötötték.
Székelykevén 12 szemet vetettek. Karácsony után a baromfinak adják. Újabban a temetőkbe is visznek lucabúzát. A Csallóközben egy tál vízbe tették a búzaszemeket, ez karácsonyra kicsírázott. Ezután tálra tették, hogy olyan gazdag legyen a termés, mint a kicsírázott gabona. A sarjak nagyságából a következő év termésére következtettek.

Luca napján kezdték fonni az ún. lucasugarat (= ostort) karácsony estéjéig. Akkor {7-227.} ezzel pattogtattak. Várkonyban azt tartották, ezzel könnyen lehet kezelni az igavonó állatokat.



Az időjárásjósló praktikák ideje ugyancsak a Lucától karácsonyig terjedő időszakban volt. Közismert az ún. lucakalendárium, mikor a Luca és karácsony közti tizenkét nap időjárásából jósolnak az elkövetkező tizenkét hónap időjárására.

Hasonlóan közismert a hagymakalendárium. Tizenkét besózott hagymalevél segítségével igyekeznek megjósolni a következő év havonkénti csapadékosságát, illetve szárazságát, attól függően, hogy a hagymalevél átnedvesedett-e.

A boszorkányok felismerésére készült az ún. lucaszék, melyet ugyancsak Luca-naptól karácsonyig kellett elkészíteni. „Luca-naptól karácsonyig csinálták a lucaszéket, vasnak nem volt szabad benne lenni. Kerek szék, három három lábbal. Azt elvitték a templomba, ha készítője ráállt, meglátta róla ki a boszorkány a templomban.

A boszorkányoknak szarvuk volt, de azt csak a lucaszékről lehetett látni” (Kémes, Baranya m.; Zentai T. 1983: 126). Ha valami munka nehezen készül, azt mondják: „Na ez es olyan nehezen készül, mint a lucaszéke” (Magyarfalu, Moldva; Bosnyák S. 1980: 127).

Pereszlényben a lucaszék kilencféle fából: kökény-, boróka-, jávor-, körte-, som-, jegenyefenyő-, akác-, cser- és rózsafából készült. Szöget nem lehetett beleverni, az ékeket bükkfából faragták. Az éjféli misén kellett ráállni, hogy meglássák a boszorkányokat, utána nyomban el kellett égetni, mert elverték vóna a boszorkányok. Ipolyvarbón a lucaszék tulajdonosa mákot vitt magával az éjféli misére, hogy hazafelé elszórja, ellenkező esetben „szétszaggatták vóna a boszorkányok” (Csáky 1987: 28).

A Középső-Ipoly mentén mindig a templom ajtajába tették a lucaszéket, s onnan figyelték a boszorkányokat. Ipolykeszin a keresztúton is ráálltak a lucaszékre, mert itt gyülekeztek a boszorkányok. Lucaszéket a Drávaszögben is készítettek. A legény mákot szórt, nehogy a boszorkányok utolérjék. Sepsén, hazatérve fokhagymát dugott a kulcslyukba, kést vágott a bal ajtófélfába, és keresztbe állította a söprűt. A Drávaszögben úgy tartották, hogy a lucaszékhez hasonlóan meg lehet tudakolni, hogy ki a boszorkány, ha lucainget készítenek. Luca-naptól karácsonyig kellett ezt is elkészíteni, s – hasonlóan a lucaszékhez – a karácsonyi éjféli misén láthatták meg ebben a boszorkányt.

A Luca-napi szokások közt meg kell emlékeznünk a Luca-napi alakoskodásról.
A Csallóközben és Nyitra vidékén élő népszokásként is megfigyelhető volt a közelmúltban, hogy fehér lepelbe öltözött legények, esetleg lányok, asszonyok, arcukat belisztezik, vagy fehér tüllkendőt tesznek, hogy felismerhetetlenek legyenek. Lisztbe mártott tollseprűvel sepregetnek. Egyes helyeken a lányokhoz jártak, másutt a gyerekeket ijesztgették. Az Ipoly menti falvakban a fonóházakat keresték fel. Volt, ahol a tyúkokat is megpiszkálták. Egyedül vagy többen jártak. A Luca néha büntet, néha ajándékoz.

A Csallóközben a Luca csak férfi lehetett, fehérbe öltözött, nem volt szabad megszólalnia. Söprűt vagy meszelőt vitt magával. Mímelték a meszelést, söprést, a háziak arcát is „meszelték”, hogy ne legyenek kiütésesek. Az arcukat fátyolszerű anyaggal takarták be.
Balonyban Luca napján járt a „szalmatörök”. Alacsony, kitömött hasú ember. A beregi Tiszaháton fiúk, lányok „luccának” öltöztek. Bekormozott arccal, ócska ruhadarabokban mentek az ismerős házakhoz. Megkergették őket és igyekeztek kideríteni a kilétüket. Lucatököt is készítenek. Szem-, orr- és szájnyílást csinálnak a tökön, belülről gyertyával kivilágítják és az ablakhoz teszik, hogy a házban lévőket megijesszék.

A Szerémségben a lányok öltöznek Lucának – fehér lepedővel leterítve, fehér szoknyában, az arcuk elé szitát {7-228.} borítva, hogy ne ismerjék fel őket. Kikérdezik a gyerekeket, megimádkoztatják őket. Aki jó, ajándékot kap, diót, mogyorót, a többit meszelővel, fakanállal ijesztgetik.
Kókán a Luca-alakoskodók fehér ruhába öltözött fiatal asszonyok, a gyerekeket ijesztgették. Utána is mondták nekik: „Jön a Luca, elvisz!” (Barna 1985b: 743).

Luca-napi tréfaként a legények kicserélik a kapukat, a tetőre viszik a szekeret szétszedve, és ott ismét összerakják, a gazdák bosszúságára. Galgamácsán ezt általában a lányos házakkal tették meg, de bosszúból vagy haragból is bekötötték, leemelték a kaput, a kútba dobálták a szétszedett szekereket.