Márta, Anna, Erenyő, Lyukó, Baross, Pálinkás I., Pálinkás II., Finkey I., Mátyás, Mátyás tanbánya, Adriány, Márton, Sajószentpéter II., Sajószentpéter III., Berente, Kondó, Béke, Tervtáró, Kondói tanbánya, Kakucsai tanbánya,  Harica, Kossuth, Barca-völgy, Nagymál, Kötélalja, Barna-táró, Cseres, Sajókazinc, Bánfalva, György, Sajókaza, Szeles I., Szeles II., Szuhakálló I., Kurityán I, Kurityán II., Kurityán külfejtés, Felsőnyárád II., Feketevölgy II., Ella, Ormos I., Ormos II., Ormos III., Ormos IV., Ormos V., Orvos VI., Ormosi külfejtés, Rudolf III., Rudolf IV., Szuhakálló II., Albert, Keleti táró, Edelény I., Edelény II., Edelény III.

Putnok-akna, Királd, Zsigmond-akna, Királd, Géza-akna, Somsály-főtáró, Benéte bánya, Farkaslyuk, Gyürky-táró, Farkaslyuk l.-táró, Farkaslyuk V.-táró, Borsodnádasd, Bató l.-akna, Egercsehi, Beniczky-akna, Szarvaskő, Keselyű-táró, Pech Antal-táró

A szénterület kisebb nyugati részmedencéjét az upponyi szigethegység és a sajógalgóci karbon korú mészkővonulat, az úgynevezett Darnó-vonal választja el a keletitől. A szénterület északi részén Putnok, Királd, Sajómercse, Sajóvelezd térségében alakult ki a putnoki bányászat.

Az 1950-es évek közepétől az 1960-as évek közepéig alakult ki Borsodban a nagyüzemi bányászat. Az 1967. évi népgazdasági terv előírta, hogy 1970-ig a széntermelést csökkenteni kell, a terveket a végrehajtás követte, megkezdődött a szénbányászat szisztematikus visszafejlesztése.

A Mák-völgyi szénterület a borsodi medence északi részén helyezkedik el. 1908-ban nyilt meg a völgy nyugati oldalába mélyített Rudolf I. és Rudolf II. lejtősakna.

Szuhakálló II. két lejtősaknáját 1955-1956-ban hajtották ki falazott biztosítással.

Egercsehi szénbányászata a terület a Bükk hegység nyugati előtere, amelynek lápvilága a földtörténeti múltban időnként szorosan kapcsolódott a borsodi és nógrádi medencékéhez és több ciklusban is megteremtette a széntelepek kialakulásához a feltételeket. A szénterület a Heves megyei Szentdomonkos, Bekölce, Szűcs, Egercsehi, Mikófalva, Mónosbél, Fedémes, Egerbocs, Hevesaranyos, Bátor és Egerbakta helységek környékére terjed ki.

Az Edelény környéki szén- és lignitvagyon a borsodi medence keleti részén helyezkedik el. Határai Ny-felől a mák-völgyi szénterület, D-DK-ről a Szuhapatak és Sajó-folyó, K-ről a Bódva-folyó, É-ról pedig a felső-borsodi lignit előfordulás.

Az első szénbányákat Edelénytől északra - a hajdani középkori falu - Császta-puszta határában nyitották meg. Több aknáról is tudunk, ezek: a Neureschacht, a Wasserschacht, a Gisella-schacht és a Clementina-schacht. Az aknákkal nem hatoltak nagyon mélyen a völgy talapzata alá. Ezekben a bányákban - arra az 1845-1847 közötti esztendőkből van először adatunk - 15 bányász és harminc napszámos dolgozott.

Az Ózd környéki bányászatot a vasgyártás hívta életre az 1840-1850-es években. Az első bányákat az Ózdhoz tartozó Karú határában nyitották, melyeket az Ózdtól déli irányba nyíló arlói völgyben telepítettek követtek: Hódoscsépány, Somsály, Ártó, Járdánháza, Borsodnádasd.

A Hangony-patak Ózdtól északra nyúló völgyében a sajóvárkonyi és a bánszállási bányászat az 1860-1870-es években indult. A vasgyárat üzemeltető cég az 1890-es években megszerzi Csarnely és Csokvaomány határának szénjogait is. A korszak utolsó nagy célbánya-telepítése az Ózdhoz tartozó Farkaslyukon volt az 1910-es években.

A Sajó bal partjának bányászata a szénterület a Sajó két bal oldali mellékvizének, a Bodvának és a Szuhának völgyéhez kapcsolódik. A bányászat szempontjából jelentősebb a Szuhavölgyi volt: Múcsony, Szuhakálló, Izsófalva (Disznóshorvát), Kurityán, Felsönyárád s a disznóshorváti határhoz tartozó Ormos-puszta.

Bodva-völgyhöz kötődő bányák Edelény, Szendrö, Szuhogy, Meszes és Abod határában voltak. A Sajóra dőlő dombságon művelték Sajókaza és Sajógalgóc bányáit.

A Sajó jobb partján a szénbányászat a Sajó Vadna és Sajószentpéter közötti szakaszába ömlő patakok szabdalta Észak-Bükk dombvonulatain folyt.

A Bán-patak völgyében, Bánhorváti, Bánfalva, Nagybarca és Vadna határában már a múlt század végén folyt bányászati tevékenység.

A mai Kazincbarcika területén, illetve a hozzákapcsolódó vidéken a 18. század végétől kimutatható a bányászati tevékenység. Az egykori Sajókazinc határában már a 19. század elején, Berentén az 1920-as évektől, Barcikán pedig 1940-től műveltek bányákat.

Tardona határában mutatható ki 1790-ben a borsodi szénterület első - mai értelemben vett - szénbányája. Sajóivánkán az első világháború után kezdődött a bányászat.

A tájegység legjelentősebb szénbányái e korszakban a Sajószentpéterhez kapcsolódó területen voltak. A sajószentpéteri és sajókápolnai bányákban az 1880-90-es évektől intenzív termelés folyt, a sajólászlófalvi bányászat kezdetét pedig 1864-től számítják.

Az alacskai és kondói bányák nyitására az első világháborút követő szénkonjunktúra idején került sor.

A Miskolc és Diósgyőr környéki bányák csoportjába Lyukó-, Csanyik-, Köpüs-, Gyertyán-, Egres- és Perecesi völgyben, - valamint a Miskolc határában fekvő községek - Varbó, Radostyán, Parasznya - területén telepített és művelt bányák tartoznak.

A kőszenet már az ókori görögök használták, Kínában a kőszén bányászata háromezer esztendős múltra tekinthet vissza, vasércek olvasztására i. sz. 4. századtól használják. Az ókori Európában i. e. 4. századi görög tudósok - Theofrasztusz és Arisztotelész - tudósítanak balkáni lelő- és bányahelyekről.

A rómaiak korából - i. sz. 1. sz. - Britannia és Germánia területéről maradtak fönn a kőszén bányászati kitermelésének és hasznosításának tárgyi emlékei.

A mai kőszénbányászat és felhasználás a középkori Angliában kezdődött.

Schaffer András nagyszombati jezsuita atya a 17. század közepén tudósít elsőként Magyarország bányászatáról és ásványairól, köztük az ásványi szenekről is. Fridvaldszky János szépen illusztrált könyve az erdélyi ásvány-világról latin nyelven 1767-ben megjelent meg.

1786-ban jelent meg az első magyar nyelvű ásványtan, Benkő Ferenc Magyar mineralógiá-ja az „Enyvek és égő matériák" között ismerteti a kőszén fajtáit, megjelölve számos hazai előfordulási helyét is. 1791-ben Komáromban látott napvilágot Zay Sámuel könyve, a Magyar mineralógia a kőszenek hasznáról.

A kőszénkutatás és bányászat - jelenleg ismert - legkorábbi emlékeit Selmecbánya környékén, az akkori legfejlettebb bányavidéken találjuk. A Sopron melletti brenbergi kőszenet az 1750-1760-as évektől ismerik, rendszeres bányászata az 1790-es években kezdődött el.

A Pécshez tartozó vasasi bányát 1787-től, az észak-mecseki váraljai bányát 1793-tól művelik.

Az 1780-as években már bányaművelés folyt a bánsági, a handlovai (Nyitra vm.), az Esztergom-vidéki, a vértesi széntelepekben is.

A borsodi szén első írásos említése 1767. szeptember 30-án kelt, az első elemzés a borsodi szénről 1782-ben készült. A rendelkezésre álló dokumentumok bizonyítják, hogy vidékünkön 1786-ban már megkezdődött a kőszén rendszeres bányászata és felhasználása.