A pátyi cigánytelep története
(A család látogatás)
Dankó-telep 3 sz.
id. Farkas József 1904-ben született Pátyon. Foglalkozása zenész. Budakeszi egyik vendéglőjében dolgozik. Hét felnőtt gyermeke van. Sokat panaszkodik a jazz konkurenciája miatt. Lassanként kenyerüket vesztik a cigányzenészek. Még saját faluja is inkább jazz zenészeket hív táncmulatságokra. A cigányfiatalságnak nincs kedve ilyen körülmények között a zenéhez. Inkább elhelyezkednek a jobb keresetet adó ipari pályákon. Házuk rendes. Megközelíti szerinte a 100 évet. Már édesapja is itt született tudomása szerint. Az 1924-évi ciklon alaposan tönkretette. Tetejét elsöpörte. Állami segélyt kaptak akkoriban, abból cserepes tetőt húztak fel. A mennyezet gerendái is abból az időkből valók. Ez a ciklon segítette az egész Dankó-telepet cserepes tetőhöz. Házuk egyébként utánozza a kispolgári lakás beosztását. Amint anyagi helyzetük javult, mindég igyekezték bővíteni lakásukat.
Apró előszobából nyílik a konyha, kamra valamint a lepadlózott kifestett szoba. Berendezése tipikusan kispolgári. Hálószoba a sablonos bútordarabokkal. Elhelyezésük is sablonos. Függönyökkel, képekkel, szőnyeggel díszítették, tették barátságosabbá lakásukat. Kis könyvtárt fedeztem fel az Olcsó könyvtár könyveivel. Éppen könyvtári könyvet olvasott. A Nyomkeresőket. Mutatja előfizetett újságait. Szabad Föld, Képes Újság, Füles, Ludas Matyi. Világvevő rádiója van. "Ez a kenyérkeresethez tartozik" mondja. Anyagilag szemmel láthatóan jól állnak. Ezért megkockáztattam a kérést: Szeretném látni a szekrények belsejét. Örömmel, látható büszkeséggel tárja ki. Felsőruhával, fehérneművel telve. Felesége mutatja kamrájuk polcain a befőtteket. Télire beszerzett élelmiszereket. Itt már idejét múlt dolog a Hangya és a tücsök meséje! Az is megállapítható, hogy a családfőnek, Farkas József cigányprímásnak nem igen van mégsem oka panaszkodni a jazz versenyére.
Elbeszélte a felszabadulás előtti életük nyomorúságát. Sokat éheztek, fáztak rozzant kunyhójukban. Bútoruk úgy szólván nem is volt. Saját maguk tákolták össze a legszükségesebb dolgokat. Nem is tudja, hogyan nevelte fel sok gyermekét. Vasárnaponként elgyalogoltak a Disznófő vendéglőbe, a Zugligetbe. Itt muzsikáltak össze annyit, amin eltengődtek a következő héten. Sok megaláztatásra, emberi méltóságukat semmibe vevő gúnyolódásukra máig is jól emlékszik. De tűrni kellett, ha élni akartak. Embervoltúkat most érzik igazán. Igen örülnek a kormány cigányfajt is védő politikájának.
Szeretnének kijutni a Dankó-telepről. Mindaddig, míg itt laknak, elkülönítve érzik magukat a társadalom többi tagjaitól. Ha olcsó házhelyhez juttatnák őket, úgy a maguk erejéből mihamar felépítenék a mai igényeknek megfelelő házukat. Megtöbbszörözné erejüket a rég áhított külön udvar, kert, porta megvalósulása. Itt a Dankó-telep kényszerű zsúfoltságában sok a súrlódási felület. Sokszor támad komoly összetűzés nemcsak a gyerekek csínytevései, hanem egészem apró dolgok, pl. a kiöntött mosdóvíz miatt is. A szomszéd háza, illetve ajtaja két-három lépés távolságra van csak. Léteznek sajnos évtizedes rokoni ellentétek is egyes családok között. Ennek további kiéleződése is megszűnne, vagy mérséklődne. Sokszor olvasnak az újságban a kormány segítő szándékáról. Ennek gyakorlati formáját az ő viszonyaik mellett elsősorban a falubeli házhely-juttatásban szeretnék látni.
Vannak sérelmeik még, apróbbak, nagyobbak. Pl. Rózsika lányát a múlt évben zongoraórákra járatta. Ő most is szívesen küldené a zenetanfolyamra, hiszen a havi 50 forint nem jelentene megterhelést a család költségvetésében. Kislánya azonban a leghatározottabban tiltakozik a további zongoraóráktól. Szerinte a "magyar lányok" kinézik a zongoraórákról. Főleg a gyakorló órákról üldözik el. (Mint utólag értesültem itt túlzott érzékenységről van csupán szó. A községbeli fiatalok nem zárkóznak el a Dankó-telepi fiatalságtól. Nyolc-tíz fiatal a Dankó-telepről már be is lépett a Kisz-be. Tervbe van véve, hogy belőlük jazz zenekart alakítanak.) A Farkas család asszonyai azt is sérelmezik, hogy a helybeli üzletekben még érzik a kiszolgálás alkalmával a megkülönböztetést. Pl. a hentesüzletben hiába ők kerülnek sorra, megelőzik őket a "nem cigány" vevők. Ennek ugyan az ellenkezőjét láttam a Szövetkezet Textiláruházában megfigyelésem alkalmával. Dicsérik azonban a TSZ tagjait. Itt semmi megkülönböztetést nem éreztek, amikor alkalmi munkát végeztek a TSZ egyes munkaterületén. Kérdésemre azonban, hogy miért nem lépnek be legalább az asszonyok a TSZ-be, kitérő választ kaptam. Pl. szükségük van a rendes havi fizetésre, mint azt ipari munkaterületen kapják, vagy nincs anyagi kitartásuk az év végi jövedelemelosztásig, stb. Egy asszony vallotta csak be, hogy ő nem köti le magát állandó munkára. Ehhez nincs kedve, ő nem "robotol" egész nap. Szóval még az asszonyokba még nem idegződött be az állandó munka szeretete. Vagy az ősi matriarchátus visszaütése ez? Dolgozzanak a férfiak.
Máté Imréné pedagógus írása még abból az időből származik, amikor a szocialista oktatás politika nem túl nagy elánnal és nem is sok eredménnyel próbálkozott megbírkózni a cigányság felzárkóztatásával. Feljegyzéseiből kiemelésre érdemes az a magatartás, amelyre Horváth Gyuláné szókimondó cigányasszony utal, amikor arról beszél, hogy a helyi hivatalos személy(ek) - a tanács és a nőszövetség képviselői - milyen közönnyel, milyen passzivitással vettek részt az 1962 tavaszán Tök községben tartott cigánygyűlésen.
Horváth Gyula segédmunkás lakása
Az Országos idegenforgalmi Vállalat dolgozója. Jelenleg munkahelyén van. A keresete 1300 forint. Felesége néha alkalmi munkát vállal. Két család él a kétszoba konyhás lakásban nős fiával lakik, aki ipari munkás. Marós. Szakmunkás lévén szinte jól keres. Televízió és lemezjátszó rádiójuk van. Nem részletre vették. Ez a lakás is valaha egy helységből állott. Anyagi erejük emelkedése és a kispolgári lakás utáni nosztalgia hozta létre a parányi kis előszoba és konyha megépítését. Szobájuk padlós, konyhájuk mozaiklapos. Bútorzatuk az úgynevezett teleháló. Legolcsóbb kommerz bútor. Konyhájukat most rendezték be a 2500 forintért vásárolt jó konyhabútorral. Id. Horváth Gyula felesége igen értelmes asszony. Beszédes. Kissé talán túlzottan érzi családjuk anyagi fölényét a szomszéd cigánylakások egyszerűbb volta fölött. Ismeri a kormány nézeteit és céljait a cigányság kérdésében. Várja a mielőbbi megoldást. Ők is szeretnének elkerülni a Dankó-telepről. Nem elégszik meg a családfő elég jó keresetével sem. További igényei vannak. Ezt azonban lottó nyereményből szeretné kielégíteni. Kissé fellengzős. A nyereményből a Szabadság-hegyen vennének villát.
A televízióban nagyon szereti a színdarabokat. Legyen az komoly, vagy víg. A cipők sámfára húzva. Nylonfehérneműk. Túlzott buzgalmában fellebbenti az ágytakarót. Rendes ágyhuzat. Gondoltam, talán nem is használják őket. Ez csak reprezentáció. Viszont a lakásban semmi lehetőséget nem láttam egyéb hálóhelyre. Tehát ez a szoba nem hasonlítható a régebbi módos paraszt "tiszta szobájához". Horváth Gyuláék használják a megszerzett értékeket. Ők tehát múltbeli primitív életmódjuk után ugrásszerűen kultúrálódtak. Ő maga is tisztán, rendesen öltözött, főzés közben találtam. Írni, olvasni azonban nem igen tud. Talán analfabéta, csak nem vallja be. Gazdasági fejlődésük előbb következik be, mint kulturális. De ez természetes is. Újság, töltőtoll, hamutálca az asztalon. Férjéé. E tárgyak a kultúrára való törekvés jelei. Horváthék tehát a Dankó-telepi cigányarisztokrációhoz tartoznak, mint id. Farkas Józsefék. Biztosít azonban, hogy másutt is találok "rendes helyeket". Nekik sem volt a felszabaduláskor a nyomoron kívül semmijük. Amit itt látok az az ő megtakarított keresetük eredménye. Dicséri férjét. Megbecsülik munkahelyén. De nem is maradna ott, ha becsmérelnék cigányvolta miatt.
A Dankó-telepiek nagyrésze megtanulta már, hogy csak munkával lehet eredményessé, széppé tenni az életet. "Dologtalant, vagy munkakerülőt nem talál a tanító néni közöttünk". Mindenki dolgozik, aki épkézláb. Akadnak ugyan, akik változtatják munkahelyüket. Nagyon sokszor a munkatársak lenézése, gyanakvása miatt. Remélhetőleg igaza van Horváthéknak, nemcsak lakkozza a dolgokat. Ő is panaszkodik a víz hiánya miatt. Messziről kell hordaniuk a vizet. A Dankó-telepi kút nem jó. Legalább ne volna nyitott. Hogy a cigánygyerekek között akad az iskolában kifogásolható testi tisztaságú, annak részben a vízhiány is az oka. Nem mentegeti azonban azokat az anyákat, akiknek nemtörődömségük miatt kifogásolható tisztaságú a gyermekük. Horváthnéban - ha kissé felvágós is - de él a vágy a még szebbre, a még jobbra. De nem ezen a telepen!
Élénken érdeklődik, miért maradt abba az 1962 év tavaszán Tök községben tartott cigánygyűlésen megígért telekjuttatási terv. Ezen a gyűlésen ő is ott volt, mint meghívott. Fel is szólalt. (Ezt el is képzelem!) Most nagy a hallgatás. Vajon miért? Egyébként kissé elégedetlenül megjegyezte, hogy a helyi tanács kiküldöttjei a Nőszövetség képviselője igen passzívan vettek ebben részt. Megnéztem egy pár kevésbé rendezett körülmények között élő cigánycsaládot is.
Banádi Imre segédmunkás
Lakásuk egy helyiségből álló szánalmas, egészségtelen odu. A levegő kibírhatatlan. Berendezés egy asztal, egy ágy benne 4 apróság nyüzsög. Szinte ruhátlanok, piszkosak. Az apa tüdővészes. Már volt szanatóriumi kezelésen többször is. A legidősebb gyermek kislány. Az Etel. Ő vigyáz a kisebbekre. Mindössze 8 éves. Vezeti a háztartást az alkalmi munkára járó anya helyett. Csüng a karjából a kispólyás, mert alig bírja. Valami maszatot dugdos a torkába. Eteti.
Ő maga notórius iskolakerülő. De mit tehet mást ez a szerencsétlen család? Itt bizony már jócskán elkésett a segítség. Kísérőm elvezetett innen egy telep egyik legöregebb lakójához a 84 éves Farkas Józsefnéhez. Egy aránylag tiszta kis szobácska. Más semmi. Mérsékelt udvariassággal fogad. Nem panaszkodik, hiába igyekszik rávenni őt erre a kísérőm. Önérzetes cigánytípus.
Kísérőm elmondja, hogy az öreget elhagyták gyermekei, akik már igen rég a maguk lábán járnak. Szegény öreg megjegyzi, hogy nem segítik, sőt inkább vinnének tőle, ha lehetne. Kis nyugdíja, vagy öregségije van. Havi 120 forint. Ebből megélni nem lehet. A környékbeli falvakból tollat szed össze, s azokat eladja. Látszik szegény öregen, hogy nem szívesen fedi fel életének nyomorát, azért rövidesen elköszönünk tőle. Ez láthatólag örömére szolgál.
Németh József cigányzenész
Felesége nem cigány. Kedves arcú szőke teremtés. Sok gyerek veszi körül. Most érkezett haza súlyos operáció után. Házuk nem sablonos cigányház. Két szoba, padlós. Rendes méretű ablakok. Normális méretű a konyha is. Az apa leszerződött cigányzenész Budakeszin. Jövedelme azonban nem elég a sok gyerekhez. Mégis rendesen öltözöttek.
Miután a két véglet tipikus képviselőit, a jólétben élőket és a nyomorban sínylődők hajlékait meglátogattam, a nagyszámban körém sereglettek között kíséreltem meg az adatgyűjtést. A felnőttek közül az idősebbek még beszélik a cigánynyelvet. A fiatalabb felnőttek már csak részben, s csak olykor használják, ha a gyermekek előtt valamit titkolni akarnak. A gyermekek és az egészen fiatalok már nem beszélik az ősi nyelvüket. Hiábavaló kísérlet volt ősi tánc és daltudásuk után nyomozni. Egy-két felnőtt hallotta hírét pl. a mátészalkai cigányegyüttes táncainak és dalainak. Volt, aki látott cigánytáncot községük határában alkalmilag sátorozó cigányoknál. Mellékesen megjegyezték, hogy semmi közösséget nem éreznek a vándorló cigányokkal. "Oláhcigányoknak" nevezik őket helytelenül. Egy ilyen állítólagos oláhcigány család telepedett le nemrég Pátyon. Nem tartanak fenn velük egyelőre összeköttetést, bár kifogásolni valót nem találnak viselkedésükben. Tudják természetesen, hogy eredetük közös e családdal. Érthetetlen ez az elkülönítés. Megnéztem e családot is. Olyan riadt tekintetek fogadtak, hogy magam is megijedtem. Solymárról vándoroltak be. Szegkovácsok. Elég szokatlan külsejűek a mi cigányainkhoz képest. A nők ruházata kiabálóan tarka. Szabásuk is régimódi. Láncolt alul fodros szoknya, szűk pruszlik. A nagybányai festőiskolának voltak ilyen ruházatú cigánylány modelljei, mint akiket itt láttam.
A férfiak nagybajuszosak, csizmásak. Komorkinézésűek. Nem is csodálkozom magatartásukon. Természetesen ez, mikor csak úgy árad feléjük a bennszülött Dankó-telepiek leplezetlen ellenszenve. "Nem kívánunk velük vegyülni! Nem hozzánk valók!" - harsogták. Az indiai őshazában honos kasztrendszer atavisztikus utánzása ez, vagy a már jobb anyagi helyzetben élők gőgje, a valamivel magasabb társadalmi helyzetbe kerültek túlzott öntudata, nem tudom, de igen helytelen. Idő és nevelés kérdése, hogy egymáshoz csiszolódjanak. Kérdezősködtem, hogy mivel foglalkoznak itthon a napi munkájuk után hazaérve. Alig akadtam valakire, aki a hegedülés, mint szórakozást említette volna. Kártyázásban, szomszédokkal való beszélgetésben merült ki mondanivalójuk. Egy-kettő említette a gyermekekkel való foglalkozást. Nincs kedvünk hegedülni a fárasztó ipari munka után, meg aztán a kezünk is elszokott már tőle. Annak sem tartják értelmét, hogy ősi zenéjükre gyermekeiket megtanítsák.
Ősi szervezetükre fordítottam a szót. A cigányvajda fogalmát ismerik ugyan, de emlékezetük szerint a pátyi telepen már ilyen nem volt. Cigánybíróra emlékeznek. Szerintük a közigazgatás és a telep közötti összekötő volt a szerepe. Sok tekintélyt nem szerzett magának egyik se. A tanácstagról és annak működéséről igen óvatosan nyilatkoznak. A cigánybíróval kapcsolatban talán képzettársítás folytán, egyik öreg cigány megjegyezte, hogy emlékszik, amikor a német megszállás alatt kiparancsolták őket a gyepre, mert deportálni akarták őket is. Számbavétel akart lenni, de ők nagy részben elszökdöstek ez elől. Azután jött a felszabadulás, kezdődött az emberi élet.
Vallásukra nézve katolikusoknak tartják magukat. Sok helyen láttam szentképet. Bár egyáltalán nem tettem rá észrevételt, mégis akadt, aki megjegyezte, hogy ajándékba kapta, azért van a falon. Úgy látszik, vannak e téren tapasztalataik. Díszíteni nagyon szeretik a lakásukat. A jobb módú családoknál cserepes virágok voltak az ablakban. Több helyen virág a vázában. Persze akadtak művirágok is. Szeretik a szépet. Vannak házak, amelyeknek vékony gallyakkal elkerített kertecskéjében virágok nyiladoztak. A kerítés inkább csak szimbólum. Maga a kert is csak egy-két lépésnyi. A házak falai zömében fehérre meszeltek. Újabban rikító színűre is mázolják. "Nem érünk rá folyton meszelni, színesen tovább tart." A ház falai belülről még legrendesebb helyen is kifogásolhatók. Adódik a hiba abból is, hogy a falak nincsenek szigetelve. Így a salétrom a felszivárgó nedvesség ledobálja a kínosan újra és újra tapasztott falakat. A lakásokban - a legtehetősebbeknél is - éppen ezért nyirkos a levegő, pedig aránylag több házban láttam nyitott ablakot a Dankó-telepen, mint a faluban. A Dankó-telepi házak rendszertelen összevisszaságban épültek. Azt hiszem, legtöbbjüknél a közvetlen mellettük lakók iránt táplált harag is módosította a bejárat, illetve az ablakok elhelyezését. Van sok viszálykodás, ellenségeskedés az összezsúfolt házak lakói között. A tehetősebbek elleni irigykedés, vagy fordítva, a gőg, a lenézés dús skálája csendült ki a Dankó-telepiek bőszavú adatszolgáltatásai nyomán. Állattartományuk nincs. Reménytelen dolog lenne például baromfit tartani. De azért nem nélkülözik a baromfi húst. Láttam, amint egyik helyen kétkilós tyúkot kopasztottak a vasárnapi ebédre. És nem is a legtehetősebb családoknál történt. Hatvan forintot fizettek érte. Szeretnek jól táplálkozni. Indokolt ez a sok évtizedes koplalás után.
Két helyen hízó röfögött az apró kis ólban, mely közvetlen az ablak alatt volt elhelyezve érthető okokból. A magántulajdonhoz való múltbeli viszony tükröződik még ebben. Több ház udvarában rakásokban áll a télire beszerzett gally, tüzelőfa. Azért is szeretnek az asszonyok erdőmunkára járni, mert ott lehetőségük van a gally beszerzésére. Sajnos nemcsak az asszonyok, hanem az iskolától elvont gyermekek is napszámba járnak az erdőgazdasághoz. A három nagy emelőből, mely végső soron megoldja a cigánykérdést, a munka, a lakás és az iskola hármasából a legfontosabb pillér az iskola. Az állandó munka és az emberi otthon, a szülőket kiemeli a régi viszonyok közül, de a gyerekek előtt az iskola további távlatokat nyit. Ma már bizonyítható, hogy demokratikusrendszerünkben nem egy orvos, katonatiszt, pedagógus, könyvtáros tanácstag nőtt ki a cigánysorból. Cegléd járási tanácsának helyettes elnöke cigány. Munkáját példamutatóan végezte, korai tragikus haláláig. Ők maguk is tudják, hogy sorsuk, életük döntő fordulat a felemelkedés előtt áll. Hogy sikerül e kiragadni őket az évszázados tudatlanságból, az döntően rajtuk is múlik. A legfőbb feltétel azonban adva van: a szocialista társadalom, amelyben élnek. Ha élnek a lehetőséggel, a segítséggel, végleg levetvén múltjukat, beilleszkedhetnek a társadalomba, s ezzel végleg lezárulhat a "cigánykérdés".
Megszűnhet a bizalmatlanság a nem cigány lakosság körében, azokkal a cigányokkal szemben, akik közül még sokan életmódjukban, szokásaikban, erkölcseikben a múlt terheit hordozzák. Nálunk Pátyon zömében állandó munkahelyeken dolgoznak, tehát már az első lépést megtették a cigánykérdés megoldására, a teljes asszimiláció felé azokkal szemben, akik még vándormadarak a munkahelyeken. A másik emelő az embereinek nevezhető otthon. Előbbiekben láttuk, hogy a pátyi cigányság szeretne kitörni a cigánytelepről, mely oly éles határvonalat húz a falubeliekkel szemben.
Országszerte közös a cigányság fenti igénye. Persze sok hely akad még, ahol elutasítják a kérelmüket. "Úgy sem maradnának meg, visszakívánkoznának a faluból a faluszélre". Persze ez csak elkendőzése a még fel, felbukkanó nacionalizmusnak.
Az iskola, mint az emberi élethez vezető egyik emelő szintén elég nehezen megoldható kérdés, de a legfontosabb a cél érdekében. Biztos dolog, hogy mire a cigánygyerekek felnőnek, a mi társadalmunkban már nem lesz hazánkban úgy, mint most van - cigánykérdés. Legfeljebb csak, mint a múlt halvány emléke. De odáig igen hosszú és nem is könnyű az út. Iskolánk pedagógusai azt a célt tűzték már régen maguk elé, hogy a cigánygyerekek is elvégezzék a 8 osztályt. Nem cigánygyereknél ma már ez természetes igény. A cigányoknál még harc kérdése. Bár itt is fejlődés tapasztalható. A cigánygyerekeket ma már úgy ahogy, de beíratják az iskolába. Többnyire járnak is az iskolaév első heteiben. Természetesen itt jórészt az 1-2 osztályosokat értem. De aztán, amint a hidegebb vagy esősebb idő beáll, már emberfeletti erő szükséges, hogy a lemorzsolódást megakadályozzuk. Bizony az iskolaév kezdetén az 1. osztályos tanerők gyakori vendégek a Dankó-telepen. Türelmes szóval kell elmagyaráznunk újból, és újból mit vétenek a szülők gyermeküknek az iskolától való elvonásával. Az utolsó években már sikerült részben megakadályozni az 1 osztályosok nagymérvű lemorzsolódását és azt is, hogy 1 osztályokban zsúfolódjanak össze a fentiek miatt túlkoros gyermekek. Így a felső tagozatba már csak elenyésző számban juthatnak. A 8 osztályt ennek következtében kevesen végezhetik el. Radikálisabb módot kell keresni az időnket, és energiánkat felmorzsoló fenti küzdelmünknél. Az administrátiós eljárás eredménye a semmivel egyenlő. A mulasztási kimutatások ugyan szorgalmasan szállnak az iskolától a tanácsig, de mire eredményt érne el a tanács, a Járási tanácson keresztül, az iskolaév fele elmúlik.
Az 1 osztályos tanulónál az első pár hét elég ahhoz, hogy könnyen lemaradjon a tanulásban. A tananyag elvégzésében - tekintet nélkül a cigány mulasztókra - haladnunk kell előre. A notórius mulasztó gyerekek lemaradnak, botladoznak. Hiába tudjuk esetleg később jobb belátásra bírni a szülőket, sokszor már behozhatatlan a mulasztás. A korrepetálás, ha mégoly lelkiismeretes is, nem egyenértékű az órákon folyó tanítással. Hozzájárul még ehhez a tanterem hiánya. Váltakozó tanításnál se idő, se hely ehhez nincsen. Cigánygyerekek év elejei képességvizsgálatánál tapasztaltam, hogy legtöbben nem érik el a nem cigánygyerekek képességeit. Sok esetben a cigánygyermekek később lesznek iskolaérettek. Ez érthető is. Ők nem járnak óvodába, már itt lemaradnak a többiektől. Azon kívül otthoni körülményeik sem fejleszthetik szellemi erőiket. Kár, hogy még nem elég a férőhely bölcsődéinkben és óvodáinkban. Így a cigánygyermekek kimaradnak. Sajnos a cigány szülők sem igénylik gyermekeik elhelyezését ezekbe az intézményekben. Nem is küzdenek érte. Ha sikerül meggyőznünk a cigányszülőket a tanulás fontosságáról, gyermekeik iskolai eredménye csaknem biztosítottnak tekinthető. Ez esetben a szülők pontosan ellátják a tanulókat taneszközökkel, megfelelő ruházattal. Képességeikhez mérten még a házi feladatokat is ellenőrzik, vagy legalább biztosítanak rá időt és helyet. Ahol azonban a szülők közömbösek, ott a tanuló még haza sem viheti füzeteit, könyveit - mondanom sem kell, hogy ezek ajándék taneszközök - mert vagy egyáltalán nem látják viszont a tanszereket, vagy olyan állapotban, hogy jobb volna, ha vissza sem hoznák. Még ma is akad olyan tanuló, aki füzeteit, könyveit naponta jószántából berakja az iskolai szekrénybe.
Több cigánygyereket az osztályközösség lát el a szükséges dolgokkal, mert a szülőknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy áldozzanak gyermekeik iskoláztatására. Ezek a gyerekek csak az iskolában tanultakra szorítkozhatnak, otthoni begyakorlásra náluk nincs lehetőség. De még ilyen esetben is elvégzi az első osztályt, ha rendesen, vagy aránylag rendesen jár iskolába. Ha nem sokat mulaszt. Van még egy probléma a cigánygyerekek iskolába járásánál. Hogyan tudjuk őket beilleszteni az osztályközösségbe. A hatéves korukig a Dankó-telep zárt közösségében élő gyermekek egyszerre belecseppennek számukra idegen fajú gyermekek világába. Még jó esetnek mondható az, ha nincsenek kedvezőtlen tapasztalataik róluk. Az esetek többségében bizony van. Ha nem is éppen közvetlen tapasztalatok, akkor a felnőttek beszélgetéseiből leszűrt vélemények. Így már eleve ellenállás fejlődik ki bennük. A tanítás szüneteiben nem vegyülnek a többiekkel, hanem összeverődnek cigány társaikkal. Riadtan és bizalmatlanul tekintgetnek a vélt ellenséges világ felé. Nem kevés küzdelembe és időbe kerül a nevelő részéről a cigánygyermekek zárkózottságának és elkülönültségének feloldása.
Teljes eredményre az első osztályban ez nem is mindig sikerül. Ha az iskolában közvetlenebb is végre sok küzdelem után a kapcsolat, hazamenetelkor ennek már csak nyomokban van eredménye. Itt az iskola nevelő hatásával szemben érvényesül a nem-cigányszülők visszatartó, visszahúzó ereje. Szóval, az egész társadalom átnevelődése, átformált ereje szükséges ahhoz, hogy a cigánykérdés minden vonatkozásában megoldást nyerjen.
1963.III.1
Máté Imréné
tanítónő
