A Pincehegy, a Burgondia és a Mélyárok
A Budai hegyek délnyugati végében van Páty község, a fővárostól alig 20 km-re. Ez a vidék a hajdani Pilis megye volt, a középkorban az ország közepe. A vidék három királyi székhely (Székesfehérvár, Esztergom, Buda) sűrűn lakott és művelt területe volt. Szőlőtermelése még a rómaiak korára nyúlik vissza. Egy 1400-ból származó oklevél az Esztergom- Székesfehérvári akkor már kövezett utat, mely gazdag szőlők között vezetett, "Bor útjának" nevezi.
A Budai hegy vidékének déli szegélyén a Gellérthegytől a pátyi Mézeshegyig termett a híres "budai vörös". A török kiűzésével a vidék pusztává lett. A lakatlan falvakat német telepesek szállják meg, akik a szőlőművelést is folytatják.
Alig egy -két magyar község maradt Páty, Tök, Bia, Tinnye. Ekkoriban Páty gazdasági életének is a szőlő és a lótenyésztés az alapja. A határ síkabb része búzát termel. A múlt század közepén hanyatlik le a lótenyésztés. (Ugyanis a parlagi lovak nem ütötték meg a kötelező katonai mértéket.) Majd a század végén a filoxera elpusztítja az egykor virágzó szőlőket.
A Gellérthegy, Sas hegy, a Budaörsi hegyek mind szikes karszttá válnak. Az elpusztult szőlőtőkék közül a víz a termelőtalajt is elmosta. A pátyi Mézeshegy ahol először szüreteltek a pátyiak, minden évben pusztább lett. A község szegényedett. Hajdani gazdasága sok napszámost vonzott ide, ezek számát most a tönkrement gazdák is szaporították. A nincstelenek bejártak Budára, a sashegyi, rózsadombi, svábhegyi kertekbe és kertészetekbe dolgozni.
A század elején újratelepítik a szőlőket a rohamosan fejlődő fővárosi piac közelsége kialakítja Páty újabb gazdasági lehetőségeit. Így a községben is kerül munka és kenyér a napszámosoknak, kiknek száma egyre nő. A falu külön részében laknak.
Burgundia, Mélyárok és Pincehegy kezdetleges lakásaiban települnek. Ezek fejezik ki legjobban sajátos szegény életmódjukat.A 20. század első felében a Néprajzi Intézet munkatársai (falukutatók) járták az országot, és sietve kezdték gyűjteni az eltűnőnek gondolt érétkeket. Így jutottak el Pátyra is, hogy feltárják, leképezzék a Burgundia, a Mélyárok- és Andrásfalvi Bertalannak köszönhetően a Pincehegy - korabeli állapotát, felvázolják keletkezés történetét és bemutassák az ott élő szegénycsaládok életét. A dolgozatokból megismerhetjük az építkezési szokásokat, a porta-alakítások folyamatát, bepillantást nyerhetünk e falurészek korabeli lakóinak életébe. Az az óta eltelt időszak jelentős változásokat hozott a tulajdonviszonyokban, az életkörülmények alakulásában, ám e szegényes lakáscélú építmények eltűnésének optimista víziója nem igazolódott.
Egyeseknek sikerült kikászálódni a nyomornegyedekből, másoknak nem. Megint mások eladták, vagy elcserélték a házaikat és máshol próbáltak szerencsét, de mindenkor jöttek újak, újabb és újabb rászorulók, akik talán csak átmenetinek gondolva vásárolták be magukat ezekbe az otthonokba. Elmondható, hogy ma mintegy 150 lakott porta található e három falurészben. A Burgundiában közel kilencven, a Mélyárokban mintegy ötven, a pincehegyen pedig harminc. Mára csak kevesen laknak a hagyományos értelembe vett pincelakásokban, a parányi portákon új és új épületek zsúfolódnak. A szegénység növekedésével egyenes arányban gombamód szaporodnak a "csak fedél legyen a fejünk felett" szükségszülte szemléletből fakadó reményt keltő szerény hajlékok és a hozzá kapcsolódó melléképületek. Persze arra is van példa, hogy két-három telek összevonásából tágasabb porta kerekedik - amire élhetőbb lakás épülhet -, de ezek száma viszonylag kevés és csak eltakarják a környezetükben lévő zsúfoltságot, elfedik az ezredfordulóhoz mindenképpen méltatlan életkörülmények között vergődő emberek százainak problémáit. Itt és így él a település lakosságának 8-12 százaléka. A méltatlan viszonyokat a mindenkori faluvezetés csak részben érzékeli és majdnem egészben rendre a szőnyeg alá söpri, így a jobbítás, a változtatás pénzhiányra hivatkozással mindig elmarad.
W.G.
