Szenvedélyek - függőségek

Viselkedési addikciók:

 

1. Kényszerbetegségek

A kényszerbetegség (OCD, obsessive-compulsive disorder) a szorongásos megbetegedések egy formája. A kényszer olyan belső, nagy erővel fellépő késztetés, melyet az egyén ugyan nem fogad el, nem tart megfelelőnek, de képtelen kontrollálni, így belső parancsként végre kell hajtania. A kényszer végre nem hajtása feszültséget, szorongást szül, így a kényszeres-rögeszmés megbetegedésben szenvedő emberek kényszergondolataik hatására bizonyos meghatározott cselekvéssorokat hajtanak végre, melyeket nagyon nehéz kioltani, így a betegség gyakran hosszú ideig fennállhat.
Előfordul, hogy a beteg mindennapjait a kényszerbetegség teljesen kitölti, meggátolja életének megszokott vitelében. A kényszerbetegség előfordulási gyakoriságát sokáig alulbecsülték, mivel sok beteg nem fordul orvoshoz, tüneteiket többnyire igyekeznek eltitkolni, vagy pedig betegségükről nem születik megfelelő diagnózis. A betegség leggyakrabban serdülőkorban kezdődik. Szintén gyakori, hogy az első szülést követő időszakban alakul ki kényszerbetegség.
A kényszerbetegség az USA-ban a lakosság mintegy 2,3%-ánál alakul ki. Hazánkban végzett vizsgálatok során hasonló (2,8%-os) előfordulási gyakoriságot találtak. A kényszerbetegség kialakulásában más pszichiátriai betegségekhez hasonlóan neurobiológiai és pszichológiai tényezők egyaránt szerepet játszanak, hátterében egy bizonyos okot nem sikerült leírni.
Genetikai kutatások alapján családi halmozódást mutatható ki. A kényszerbetegek elsőfokú rokonai között 20%-ban fordul elő kényszerbetegség vagy kényszeres tünetek, mely a genetikai tényezők szerepére hívja fel a figyelmet. A betegség neuroanatómiai alapjai is kimutathatóak, kutatások az elülső (frontális) és a mélyebb agyi területek közötti kommunikáció eltérését írták le. Az ingerület-átvivő anyagok közül a szerotonin szerepét lehet kiemelni, de egyéb rendszerek eltérése is kimutatható (dopamin, hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengely).
Pszichoanalitikus megközelítés szerint a kényszeres tünetek kialakulásában a kora gyermekkori lelki traumáknak van szerepe, melyek a szobatisztaság kialakulásának idején érik a beteget. A tanuláselmélet szerint a kényszeres tünetek a szorongásra adott kóros válaszok; aktív elkerülő viselkedés alakul ki, mely rögzül, és egyre fokozódhat.A kényszerbetegség fő tünetei a visszatérő, irreális, szorongást okozó kényszergondolatok, és a szorongás mérséklése miatt végzett ismétlődő, rituálészerű kényszercselekvések. A beteg tudja, hogy tünetei kórosak, azonban nem tud rajtuk változtatni. Kényszereit gyakran eltitkolja, küzd ellenük, azonban ez időnként nagyon nehéz lehet. Például a tisztasággal kapcsolatos kényszergondolatok fellépése során a beteg azon aggódik, hogy a környezetben lévő kórokozók őt beszennyezhetik.
A kényszergondolatokat olyan rossz érzések kísérik, mint a félelem, az undor. Efféle kényszergondolatokhoz társulhat kézmosás, mint kényszercselekvés. A kényszercselekvések a kényszergondolatok okozta rossz érzéseket hivatottak elűzni. A kényszerbetegség tünetei leggyakrabban serdülőkorban, vagy fiatal felnőttkorban lépnek fel, de gyermekkorban is előfordulhat. A kényszerbetegségben szenvedő felnőttek egy részében bizonyos tünetek már gyermekkorban is fennálltak.
Hosszú ideig, évekig, vagy évtizedekig tart, kezelés nélkül az egyén életterét jelentősen beszűkíti, előfordul, hogy a mindennapi életvitelt ellehetetlenítik a kényszeres tünetek. Napjainkban korszerű gyógyszeres és pszichoterápiás módszerek alkalmazásával a betegek 60-80%-ánál jelentős javulást vagy gyógyulást lehet elérni. Az OCD terápiájában gyógyszeres és pszichoterápiás kezelési módszereknek egyaránt helyük van.
Gyógyszerek közül a szelektív szerotonin újrafelvételt gátló (SSRI) hangulatjavító gyógyszereket lehet alkalmazni a kényszerbetegség kezelésében. Hatásuk 2-3 hét elteltével kezd kialakulni, és a tünetek lassú javulását eredményezik. A gyógyszert hosszan, esetenként élethosszig kell szedni, elhagyásával a kényszeres tünetek visszatérhetnek.
Pszichoterápiás módszerek közül a viselkedésterápia a tünetet helyezi középpontba, annak elmulasztására fókuszál. A beteg a kényszeres helyzetnek való kitettség után a kényszercselekedetet bizonyos ideig nem végezheti el (pl.: kilincs megfogása után nem moshat kezet), vagy pedig a kényszeres rituálét lehet tovább bonyolíttatni (pl.: ellenőrzés 10 helyett 50-szer), ezáltal a kényszercselekvések értelmüket vesztik.
A gyógyszeres és viselkedésterápiás módszerek kombinálása a gyakorlatban a külön-külön való alkalmazásnál jobb terápiás kimenetelt eredményez. Terápia-rezisztens esetekben, mikor a betegek súlyos és reménytelen helyzetben vannak, egész napjukat kényszereik töltik ki, melyek nemcsak nekik, de hozzátartozóiknak is jelentős szenvedést okoznak, bizonyos idegsebészeti beavatkozások is szóba jönnek.
Komorbiditás: a kényszerbetegséghez az esetek egyharmadában társul depresszió. Gyakran állnak fenn egyidejűleg szorongásos kórképek (pánikbetegség, fóbiák), és táplálkozási zavarok (anorexia nervosa, bulimia nervosa). A betegség kimenetelét a kísérő betegségek fennállása rontja.

2. Étkezési zavarok

Az anorexia nervosa elsősorban a közép- és felső társadalmi-gazdasági osztályokba tartozókat érinti. A nyugati társadalmakban számuk növekedni látszik. Az anorexia nervosa lehet enyhe és átmeneti, vagy súlyos és hosszan tartó. A közlések szerint az esetek 10-20%-ában halálos kimenetelű. Mivel azonban sok enyhe lefolyású eset marad diagnosztizálatlan, a tényleges előfordulási és halálozási arány bizonytalan. A kóreredet nem ismert, de a szociális tényezők feltehetően jelentős szerepet játszanak. A nyugati társadalmakban a vékony testalkat a kívánatos, a kövérséget visszataszítónak, egészségtelennek és elítélendőnek tartják. Ezzel a nézettel a gyermekek már serdülőkor előtt találkoznak, a mai tizenéves lányoknak pedig kétharmada diétázik, vagy más módon igyekszik csökkenteni testsúlyát. Ma még csak kis százalékuknál alakul ki az anorexia nervosa.

Tünetek

Számos nő, akinél később anorexia nervosa alakul ki, pedáns és kényszeres természetű, az önmagával szemben támasztott teljesítmény- és sikerigényei magasak. A fenyegető betegség első jelei az étkezéssel és testsúllyal való fokozott törődés, még az eleve vékony testalkatúak között is, mint amilyen a legtöbb ember, aki anorexia nervosában szenved. A testsúly csökkenésével a testsúllyal való foglalkozás és a szorongás fokozódik. A beteg a nagyfokú soványság ellenére is kövérnek érzi magát, nem panaszkodik étvágytalanságra és fogyásra, és a kezelést rendszerint visszautasítja. A beteg orvoshoz többnyire csak az aggódó hozzátartozók révén kerül. Az "anorexia" szó étvágytalanságot jelent, de az anorexia nervosás beteg valójában éhes, és elmélyülten foglalkozik az ételekkel. Tanulmányozza az étrendeket és kalóriákat, készleteket halmoz fel, dugdossa, majd szándékosan elpocsékolja az élelmet; recepteket gyűjt, és mások számára nagy gonddal készít ételeket. Az anorexia nervosában szenvedők fele habzsolva étkezik, majd önhánytatással vagy hashajtók és vizelethajtó szerek segítségével megszabadul az elfogyasztott tápláléktól. A betegek másik fele csökkenti az elfogyasztandó táplálék mennyiségét. Többségük még kiadós testgyakorlatokat is végez a fogyás érdekében. A nőknél, olykor még a súlyos testsúlycsökkenés előtt elmaradnak a menstruációs ciklusok. Mindkét nemnél csökkenhet a szexuális érdeklődés. A betegeknél általában alacsony a szívfrekvencia, a vérnyomás, a testhőmérséklet, szöveti vizenyő (ödéma) figyelhető meg, a haj vékony szálú, vagy az arcon és a testen erős szőrzet alakul ki. Az anorexiás betegek a kifejezett soványság ellenére is aktívak maradnak, sőt fizikailag megterhelő programban is részt vesznek. Nincsenek a táplálkozási elégtelenséggel kapcsolatos tünetek, és a fertőzésekkel szemben meglepően ellenállóak. A depresszió gyakori és az e kórképben szenvedők sokszor hazudnak az elfogyasztott mennyiséget illetően, eltitkolják az önhánytatást és sajátos étkezési szokásaikat. Az anorexia nervosa következményeként több hormon termelése kórosan változik, így jelentősen csökken az ösztrogén- és pajzsmirigyhormonok szintje, míg a kortizolszint emelkedik. Súlyos alultápláltság esetén feltehetően mindegyik nagy szervrendszer érintett. A szív működésének és a folyadék- és elektrolit (nátrium, kálium, klór) háztartás egyensúlyának zavara a legveszélyesebb. A szív izomzata gyengül, csak kisebb vérmennyiség pumpálására lesz képes. A beteget a kiszáradás fenyegeti, ájulás veszélye áll fenn. A vér savas vegyhatásúvá válhat (metabolikus acidózis), kálium szintje pedig csökkenhet. A hányás, a hashajtók és vizelethajtók szedése ronthatja a helyzetet. Hirtelen halál is bekövetkezhet, valószínűleg szívritmuszavar miatt.

Kórisme és kezelés

Az anorexia nervosa diagnózisát általában a nagymértékű fogyás és a jellemző pszichológiai tünetek alapján állítják fel. Típusos esetben testsúlyának legalább 15%-át elvesztő, az elhízástól rettegő, betegségérzet nélküli tizenéves lányról van szó, akinél elmaradt a menstruációs ciklus, egyébként viszont egészségesnek mondható. A kezelés általában két lépésben történik. Elsőként a normális testsúly visszanyerése a cél, amit pszichoterápia követ, gyakran gyógyszeres kezeléssel kiegészítve. Ha a súlyvesztés rövid idő alatt történik vagy nagymértékű - például a normális testsúly több mint 25%-as - a testsúly visszanyerése nagy jelentőséggel bír; az ilyen nagyságrendű súlyvesztés életveszélyes lehet. A kezelés kezdetben rendszerint kórházban, tapasztalattal rendelkező szakemberek felügyelete alatt történik, akik megfelelő határozottsággal és gyengéden étkezésre biztatják a beteget. Ritkán intravénás vagy az orron át a gyomorba vezetett szondán keresztüli táplálásra is szükség lehet. Ha a beteg tápláltsági állapota elfogathatóvá válik, hosszú távú kezelés kezdődik étkezési rendellenességek gyógyításában jártas szakember irányításával. A kezeléshez egyéni, csoportos és családi pszichoterápia tartozhat, melyet gyógyszeres kezelés egészíthet ki. Depresszió esetén megfelelő gyógyszeres antidepresszív kezelést is alkalmazni kell. A kezelés nyugodt, törődő, kiegyensúlyozott környezetet kell hogy biztosítson, a megfelelő mennyiségű táplálék felvételt elősegítő biztatással.

Bulimia nervosa

A kórkép lényege, hogy a beteg ismételten nagy mennyiségű táplálékot fogyaszt, amit purgálással (önhánytatás, vagy hashajtók és vizelethajtók vagy mindkettő alkalmazásával), szigorú diétával, vagy fizikai túlterheléssel próbál ellensúlyozni.

Az anorexia nervosához hasonlóan a bulimia nervosában szenvedők legtöbbje is nő, aki sokat foglalkozik alakjával és testsúlyával, és a közép- vagy felső társadalmi-gazdasági osztályhoz tartozik. Jóllehet a bulimia nervosát mint "járványt" írják le, a legveszélyeztetettebbnek tartott egyetemista-főiskolás nőknek csak mintegy 2%-a igazi bulimiás.

Tünetek

A habzsolás (hirtelen és gyorsan viszonylag nagy mennyiségű táplálék elfogyasztása az önuralom érzésének elvesztésével), amit kifejezett közérzetzavar és purgálás, szigorú diéta és intenzív testmozgás követ. Az ilyenkor elfogyasztott étel mennyisége lehet nagy, vagy normális étkezésnek megfelelő. Érzelmi megterhelések gyakran váltanak ki habzsolást, ami rendszerint titokban történik. A bulimia nervosa diagnózisa akkor mondható ki, ha hetente legalább két alkalommal, de akár gyakrabban is történik nagy mennyiségű táplálékfogyasztás. Bár a bulimiások aggódnak az esetleges elhízásuk miatt, és akadnak kövérek is közöttük, testsúlyuk mégis a normális érték körül ingadozik. Az önhánytatások következményeként kophat a fogzománc, a fültőmirigy (parotis) megnagyobbodhat, a nyelőcső nyálkahártyája begyulladhat. A hányás és hashajtás következménye a vér káliumszintjének csökkenése lehet, ami szívritmuszavart idézhet elő. Hirtelen halált a hányást elősegítő ipecacuana ismételt, nagymennyiségű adagolása kapcsán írtak le. Ritkán a nagymennyiségű táplálék fogyasztása során a gyomorfal megreped. A bulimiás betegek inkább tudatában vannak betegségüknek, és gyakrabban éreznek lelkifurdalást vagy bűntudatot, mint az anorexiások. Könnyebben megnyílnak az orvos vagy más bizalmasuk előtt. Általában inkább kifele fordulók (extrovertáltak), hajlamosabbak az impulzív viselkedésre, gyógyszer- vagy alkohol abúzusra és a szembetűnő depresszióra.

Kórisme és kezelés

A bulimia gyanúja abban az esetben merül fel, ha az illető túl sokat foglalkozik a testsúlyával, az széles határok között ingadozik, illetve, ha nagy mennyiségű hashajtó használatára derül fény. Figyelmeztető jel lehet a megnagyobbodott fültőmirigy, az ujjízületek feletti heges bőr (a hányás provokálásakor sérül a bőr), a gyomorsav okozta fogzománcsérülések, és a vérvizsgálattal kimutatott csökkent káliumszint. A diagnózis mindaddig nem biztos, míg a beteg maga nem számol be habzsolásos-purgálásos szokásairól. A kezelés kétféle megközelítése: pszichoterápia vagy gyógyszerek alkalmazása. Az étkezési rendellenességek szakértője által vezetett pszichoterápia igen hatásos lehet. Antidepresszáns szer alkalmazása is hasznos lehet, még abban az esetben is, ha a beteg nem szenved depresszióban; megvonásukat azonban gyakran követi (visszaesés) relapszus.

3. Munkamánia

A munkamánia olyan függőség, amelyben a munka drogként funkcionál, háttérbe szorítja az egyén magánéletét, társas kapcsolatait; az élet értelmévé, a legfontosabb tevékenységgé válik. Milyen tünetei vannak a munkamániás viselkedésnek? Napi 10-12 óra munka, pihenők nélkül – ha közben pihen, akkor is a munkájára gondol . A kényszeresen dolgozó személy számára a munka mindennél fontosabb, ráadásul gyakran már nem is jelent örömet, legtöbbször elkeseredetten küzd a tennivalókkal. Nem bízik kollégái teljesítményében, csak a saját maga által végzett munkát tartja megfelelőnek, éppen ezért képtelen bármit is kiadni a kezéből.
A munkaalkoholizmus mindenkit utolérhet, de különösen a férfiak veszélyezettek. A férfiak a családfenntartók, úgy érzik nekik kell teljesíteniük. Állásuk elvesztése a család jövedelmének csökkenésén túl presztízsveszteség is. Emiatt hajlamosabbak a munka hajszolására. Vannak olyan függők, akik betegsége pszichés eredetű. Azok a gyerekek, akik elé szüleik elérhetetlen célokat tűznek ki, s emiatt ha megfeszülnek sem tudnak teljesítményükért dicséretet kapni, felnőtt korban hajlamosak a munkamániára.
Az orvosok is beismerik, hogy a jelenlegi társadalmi felfogásnak is köszönhető a munkaalkoholisták számának növekedése. Aki sokat dolgozik becsülni kell, csakhogy kezdünk átesni a ló túlsó oldalára.

A munkamánia állapotának fázisai:

-Az első fázis a munkamániás életének középpontjába mindinkább a munka kerül – kapcsolatai fokozatosan elvesztik jelentőségüket. A beteg ott és munkaidőn kívül is dolgozik
-A következő fázisban már életvitelét is a munkának rendeli alá, agresszivitást vált ki belőle, ha mások akadályozzák vagy megszólják ezért.
-Egyre többet vállal, de mind többet dolgozik céltalanul, és egyre nagyobb nehézséget okoz neki, hogy megfeleljen a feladatoknak és következményeknek.
-A munkamániás pszichikailag és fizikailag is kezd kimerülni, fokozatosan csökken a teljesítménye, a beteg érzi, hogy teljesítőképessége végső határára jutott. Általában ebben a fázisban fordul orvoshoz.

Ha akadályozzák a munkavégzésben, azonnal jelentkeznek az elvonási tünetek: nyugtalanság, izgatottság. Az idő előrehaladtával a munkamániás személy egyre irreálisabb célkitűzéseket próbál megvalósítani, magányos harcosként küzdve a munkahelyén. Előbb utóbb képtelenné válik az újításra, új megküzdési módok kidolgozására, ráadásul állandóan szorong, mert fél attól hogy a dolgok kicsúszhatnak az ellenőrzése alól. Mégis hol a határ? A kulcsszó a kontroll. Aki még tudja, hogy a munka eszköz, akinek a munkán kívül is vannak elfoglaltságai, s nem csak a munkának él, az nem válik beteggé. „Ha azonban valaki beleragad ebbe a rendszerbe, függőségbe kerül, s ebből nem tud, vagy nem mer kiszállni. Szenved tőle, de mint a mókuskerék, pörög, pörög. Tönkremegy minden kapcsolat, de nem meri feladni, mert attól fél, akkor egy senki lesz” – állítja Hoyer Mária klinikai pszichológus. Gyakran előfordul, hogy sikerül kigyógyulni a munkaszenvedélyből, de a korábbi munkamániás átvált egy másik szenvedélyre – pl. kényszeres sportoló lesz belőle. Ezzel még semmit sem oldott meg, csak felcserélte szenvedélye tárgyát.
Ha egyedül nem tud megbirkózni a problémával, nyugodtan kérje szakember segítségét!

4. Kényszervásárlás

A kényszeres vásárló üzletről üzletre jár, és összevásárol mindent, miközben tetemes adósságot is felhalmoz. Bármely korosztályból és társadalmi rétegből kikerülhetnek.
Az új kutatás szerint változatos személyiségzavarokkal küszködnek: önértékelésüket akarják javítani, vélt belső hiányosságaikat próbálják kompenzálni, másokat a puszta anyagiasságuk vezérel. A vásárlási szokások az egyszerű örömszerző tevékenységtől a súlyos függőségig széles skálán mozognak. Az egyre növekvő tendenciát mutató túlköltekezés egy krónikus állapot, amikor is a szükségletünknél és a rendelkezésre álló forrásainknál jelentősen többet költünk. A Texasi Baylor Egyetem kutatója, James Robert szerint a vásárlási kényszert sajnos nem tekintik kezelendő problémának. Sokan más függőségre utaló viselkedéshez hasonlítják a kényszervásárlást, melynek segítségével a betegek menekülésként használnak egy olyan szinten, amikor már inkább a viselkedésük irányítja őket, semmint fordítva. Amikor a negatív eseményekre természetes válaszreakciónk lesz ez a fajta önjutalmazó tevékenység, az valódi problémák forrása lehet. A következmények sokfélék lehetnek, és jóval messzebbre mutathatnak az éppen megvásárolt divatos cipőnél. Eladósodhatunk, tönkremehet a párkapcsolatunk, munkahelyi problémákhoz, idegességhez, depresszióhoz vezethet, állítja az Illinoisi Addikciós Központ. Előfordul, hogy a túlköltekezők titkolják adósságaikat, pénzügyi helyzetüket, csakúgy, mint az üres üvegeket rejtegető alkoholisták.
"Szenvednek attól, hogy adósságba verték magukat, nem tudják, mi lesz velük, miközben a hitelkártyájuk negatív egyenlege egyre csak nő." - mondja Lorrin Koran, a Stanford Egyetem pszichiátere. "A családi élet is felborulhat, ha összevesznek a feleslegesen összevásárolt holmik vagy a túl sok elköltött pénz miatt." Koran praxisában előfordult már számtalan válás emiatt, sőt, egy asszony a házát is elvesztette pár hét leforgása alatt. A tünetek olykor súlyosak, de a pszichiáter szerint kezelhetők, ezért szorgalmazza, hogy a betegek forduljanak szakemberhez.
Egy telefonos felmérés tanúsága szerint a 2006-ban megkérdezett kb. 2500 ember adatai alapján a lakosság mintegy 6%-a tekinthető kényszeres vásárlónak. Férfiak és nők nagyjából egyenlő arányban találhatók köztük. Mások 2-12% közé teszik az előfordulásukat az USA lakosságának körében.
"A kényszeres vásárlás felmérése nem egyszerű folyamat, bár fontos lenne pontos adatokat ismerni, és előre jelezni ezt az egyre növekvő jelenséget. Roberts ezért kollégája, Chris Manolis 406 főiskolai diák vásárlási szokásait mérte fel. Azt tapasztalták, hogy akik a Faber-O'Guinn skála szerint kényszeres vásárlóknak minősülnek, azokat belső motivációk vezérlik, mint pl. az alacsony önbecsülés. A skálának persze vannak hibái, Roberts szerint sokkal jobb a folyamatos nyomonkövetés módszere. Elisabeth Edwards, a Kelet-Michigani Egyetem professzora is kidolgozott egy skálát, amely folyamatában vizsgál, viszont inkább külső motivációkat vesz figyelembe.
A felvágás mindent elsöprő késztetése más függőségekhez hasonlítható, bár ezt az Amerikai Pszichiáterek Szövetsége nem ismeri el viselkedészavarnak. Általában ellenállhatatlan, irányíthatatlan vágyat éreznek, mellyel egyfajta kárt tesznek magukban, mondja April Lane Benson, New Yorki pszichológus, aki ilyen betegeket kezel. Olyan, mint amikor viszket egy testrészünk, és nem vesszük tudomásul, hogy ha nem vakarjuk, előbb-utóbb elmúlik.
Más függőségekhez hasonlóan a vásárlással is egyfajta űrt töltünk ki. Ha összevásárolunk egy csomó mindent, jobban érezzük magunkat tőle. Sajnos általában kétszeresen üt vissza, mivel még idegesebbek leszünk, és még jobban visszaesik az önbecsülésünk, ha rájövünk, hogy kényszervásárlók vagyunk.
A túlköltekezés egyre nagyobb arányokat ölt, hála a társadalom anyagias szemléletmódjának, véli a kutatási eredmények alapján Roberts. Amíg az iszákosokat, drogosokat elítélik, addig a nyakló nélkül vásárlóknak sokszor még tapsolnak is. Amíg az ajzószerek fogyasztását tiltják, addig a vásárlásra még egyenesen buzdítanak is, hiszen ez lendíti előre a gazdaságot.Benson a betegeinek segít megérteni a problémájuk érzelmi és gyakorlati hátterét, továbbá annak gyökerét. Cél, hogy a háttérben rejlő szükségeket a megfelelő módon töltsék be.

5. Játékszenvedély

Nem véletlenül hasonlítják a droghoz, a súlyos alkoholfüggőséghez, hiszen betegség ez is, méghozzá nem is ritka, ám gyógyítható, kezelhető. Alapja az agy biokémiájában keresendő, s ugyanaz a szerotoninzavar lappanghat a mélyén, mint a depressziónak, így rokon vele. A szakirodalom tanúsága szerint egy másik anyag, az endorfin termelődésének szintje is befolyásolja az ilyen magatartásban megjelenő kórképet: mivel a nyugtató hatású, boldogsághormonnak is nevezett endorfin megfelelő mennyiségű termelődését segíti elő a beteg embernél a játék. A laikus többség persze ezekkel a folyamatokkal nincs tisztában, s pusztán a logikus gondolkodást vagy éppen az acélos akaraterőt kéri számon a játékszenvedély rabjától. Nem véletlenül írtunk szenvedést: hiba volna azt hinni, hogy a beteg felhőtlen boldogságban éli meg a játék óráit: valójában korábbi kínzó szorongását és feszültségét akarja oldani, s érezni újra azt az eufóriát vagy épp nyugalmat, amit a játék (s nyomában az agy működése) nyújt.Persze nem mindenki beteg, aki egyszer-egyszer betér a kaszinóba vagy csupán a Vidámparkban próbálja ki szerencséjét. A lottózókra sem mondhatjuk, hogy valamennyien egy súlyos szenvedély rabjai. Ám a kényszeresen cselekvőkre éppúgy egy iparág települt, mint a csupán szórakozni vágyókra, s őket sem engedi szabadulni.

6. Médiafüggőség

Számítógép, internet, telefon, TV

Az internet és a mobil technológiák nagyban megkönnyítették életünket, ám ha a mindennapos információáradat túl nagy méreteket ölt, az agyunkban is elváltozásokat okoz. Az egyre növekvő információáradat és az effektív munka a folytonos telefonhívások miatti félbeszakítása rendkívül megterheli agyunkat. A mobiltelefon és az internethasználat már régen betört privát szféránkba. A legújabb technológiák - amellett, hogy megkönnyítik életünket - könnyedén rabságba is ejthetnek. A monitor előtt töltött aránytalanul nagy idő nem marad következmények nélkül: a számítógép- és internet-függők száma, valamint a magatartási zavarokkal küzdők száma drasztikusan nőhet a következő években - jósolják a szakértők. Mindenekelőtt a gyerekek és a fiatalkorúak számítanak a legveszélyeztetettebbnek. Ugyanakkor a digitális médiumok nem "hülyítenek el", mint azt a kritikusok korábban feltételezték, sokkal inkább "az extrém, és ártalmas viselkedésformákat" erősítik a társadalomban. A mai "modern" ember egoista, és kerüli a másokkal való közvetlen kapcsolatot" - mondja Wolfgang Bergmann, gyermek- és családterapeuta.

21. századi ártalmak

A számítógép-, internet, és mobiltelefon-függők száma nem pontosan ismert, hiszen nehezen dönthető el az is, hol is kezdődik a függőség határa és mi tartozik még az egészséges mennyiséghez. A médiafüggőség az "anyagfüggetlen" káros szenvedélyek közé sorolható, de nem kevésbé ártalmas, mint a kábítószer-függőség vagy az alkoholizmus. A digitális médiumoktól való függés óriási társadalmi következményekkel járhat - erősíti meg Wolfgang Bergmann: "a függők mindent elhanyagolnak - egészségüket, családjukat és barátaikat is - és amikor nem tudnak elég időt digitális környezetben lenni, valóságos fizikai elvonási tüneteket produkálnak. Nyugtalanná válnak, kezük remeg, alvászavarokkal küzdenek és rendkívül izzadékonnyá válnak." Bergmann szerint nem "csak" a számítógép-függők tábora fog a közeljövőben nagyban kiszélesedni, hanem a figyelemzavarral küzdőké is. Az amerikai Californiai Egyetem kutatóinak egyik tanulmánya szerint átlagosan tizenegy percet tudunk egy-egy átlagos munkanapon egy feladatra fordítani anélkül, hogy csörögni kezdene telefonunk, előugrana egy ablak, hogy új e-mail érkezett, vagy valaki skype-on, messengeren "ránk rontana" - a személyesen felbukkanó kollégákról már nem is beszélve…
Agyunk ilyen sokféle információt már nem tud kellően értelmezni, aminek a teljesítőképesség látja kárát. Edward Hallowell, a terület szakértője figyelemcsökkenési tényezőnek (Attention Deficit Trait -ADT) hívja a jelenséget, amely a - főképp gyerekeknél megfigyelt - figyelemzavarból származtatható. Az intenzív médiahasználat a figyelemzavarhoz hasonló tüneteket okozhat: az érintettek arra panaszkodnak, hogy nem tudnak kellően egyetlen dologra koncentrálni, figyelmük hamar elterelődik, valamint csökken a frusztrációtűrő-képességük is. A folyamatos információáradat nem csak a koncentráción ronthat, hanem egyre inkább megfigyelhető, hogy arra készteti az embereket: munkájukat újra és újra szakítsák félbe, és halasszák feladataikat későbbre. "A halogatásra való hajlam szoros összefüggésben van a Hallowell említette figyelemcsökkenési tényezővel" - véli Gary Bente kölni médiapszichológus. "Manapság, amikor úgy érezzük, hogy figyelmünk lankad, egy rövid szünet helyett gyorsan elolvasunk és megválaszolunk pár emailt, vagy átfutunk néhány cikket a neten. Eközben persze a többség figyelme elkalandozik, és csak sokkal később tér vissza a félbehagyott munkához - ha egyáltalán a folytatás mellett dönt, és nem halasztja máskorra. Az elintéznivalók halogatása azonban krónikus esetekben alvászavarokhoz, csökkent önértékeléshez és depresszióhoz vezethet. A chicagoi DePaul Egyetem egyik friss tanulmánya odáig is elmegy, hogy azt állítja: a feladatok és időpontok tologatása miatt minden ötödik embernek terápiás kezelésre lenne szüksége.

 

Az internet átalakítja az agyat

Small szerint ma ahhoz fogható evolúción esik át az emberi agy, mint sok ezer éve az eszközhasználat kialakulásakor. Akkor a szerszám használata változtatta át az embert jobb- vagy balkezessé. A professzor szerint ilyen ugrásszerű agyi fejlődés azóta sem ment végbe, egészen napjainkig. Bővebben az internet szerepéről agyunk fejlődésében.
A szakértők szerint is nehéz megmondani, mikor jön el az a pont, amikor valaki orvosi segítségre szorul, ugyanis mindenki másképpen húzza meg azt a határt, amennyi időt számítógép mellett, mobillal a fülén kell töltsön. A jócskán felduzzadt mennyiségű információ mellett jelentős az elvárás okozta nyomás is, hogy lehetőleg a legrövidebb idő alatt reagáljunk a hozzánk befutott információkra. Amikor azonban a ránk ömlő dolgokat már soknak érezzük, a legegyszerűbb megoldás a kikapcsoló gomb azonnali megnyomása.
Edward Hallowell szerint a figyelemcsökkenés tipikus tünetei csak akkor jelentkeznek, amikor az érintett a dolgozik, és az éves szabadság idején azonnal eltűnnek. De persze ez nem figyelhető meg minden esetben; a krónikus halogatóknak orvosi segítségre van szükségük, hogy eltorzult viselkedésüknek hosszú távon ne legyen financiális és személyiségbeli következménye. Emellett az internet- és számítógép-függők sincsenek irigylésre méltó helyzetben: "az ilyen szenvedélybetegeknek a szenvedélyen kívül nincsenek igazi céljaik, életük már csak virtuális szinten mozog, nincsenek közöttünk, a való világban" - mondja a pszichológus Wolfgang Bergmann -"és a visszaútra csak terápiás segítséggel találnak rá." Az ő esetükben általában nagyon sokáig tart, amíg elhatározzák magukat, mivel vagy szégyellik, ami velük történt, vagy egyáltalán nincsenek is tudatában, hogy problémákkal kell szembenézniük. Ha ezeken túl is esnek, a többség nem tudja, hogy a gondjaival kihez is fordulhatnak. Első állomásként azonban mindenképp a háziorvos és utána egy szakértő pszichológus ajánlott. A gyógyszeres kezelés - Bergmann szerint - szóba sem jöhet: "a legtöbb kémiai alapú gyógyszernek több mellékhatása is van, és így az orvosság hosszú távon többet árt, mint használ."

Médiahasználat: változások az agyban

A médiumok mindig is óriási hatással bírtak az emberi viselkedésre . Agyunk igazodik az új kihívásokhoz és a megváltozott viselkedési mintákhoz is, s ezáltal újabb és újabb kommunikációs formák és információtovábbítási lehetőségek születnek. A gyerekek és fiatalkorúak manapság még gyorsabban, spontánabbul és kritika nélkül fogadóbban reagálnak az újdonságokra, mint akár 15 évvel ezelőtt. A szakemberek egybehangzó állítása szerint általánosan nagyon ügyesnek bizonyulnak abban, hogy az információkat vizuálisan feldolgozzák. Amit pedig egyre kevésbé tudnak: másokra hosszabb ideig odafigyelni, társalogni, egy könyvben elmélyedni. A problémák leginkább az iskolában éreztetik hatásukat. Bár számos szakértő állítja, hogy általános intelligenciavesztésről van szó, Bergmann nem ért egyet ezzel a tézissel: "sokkal inkább a társadalmi következmények az aggasztóak, amelyekkel a jelenség jár". "Mindez odáig vezethet" - ével Gary Bente is "hogy egy szabályos szakadék alakul ki, amelynek egyik oldalán azok állnak, akik a médiumokat produktívan használják, ugyanakkor kritikusan szemlélik; a másikon mindazok, akik a túlzott egyoldalú használat következtében társadalmi és kognitív problémákkal kell megküzdjenek". Bergmann még ennél is továbbmegy: "félő azonban, hogy a jövő társadalmában a figyelemcsökkenési tünetekkel rendelkezők számítanak majd társadalmilag elismertnek".

7. Szex és szerelem -addikciók:

A floridai egyetem függőségekre szakosodott professzora, Mark S. Gold szerint a szexfüggéség egy kötődési zavar, amit kényszeres szexuális gondolatok és viselkedések jellemeznek. A szexfüggőség nem feltétlenül a folytonos dugásvágyat jelenti, van, aki kényszeresen maszturbál, aki minden szabadidejét pornóoldalak előtt tölti, prostikkal mulat, és olyan is akad, aki rendszeresen ismeretlenekkel tölti az éjszakát. Esetleg mindezt egyszerre. Nézze csak:
Az, hogy mikortól beteges a szexuális viselkedés, nem könnyű eldönteni. Főleg, ha férfi az illető, hiszen kanos pasinak lenni mindig divatos. Dr. Szilágyi Vilmos, pszichológus oldalán azt írja, hogy a szexfüggőségnek "különböző stádiumai, súlyossági fokozatai vannak, és elég viszonylagos, hogy mikortól kezdve nevezhetjük betegesen szexfüggonek, dependensnek azt az egyént, aki nagyon kívánja és naponta többször gyakorolja - például maszturbáció formájában - a szexet. Tizenéves vagy 20 év körül férfiaknál nem ritkák az ilyen periódusok, de többnyire nem rögzülnek. Személyiségfejlodési (különösen pszichoszexuális fejlodési) zavarok esetén azonban a szexuális igények könnyen kényszeressé válnak, vagyis az egyén nem képes azokat korlátozni, kontrollálni. A kényszeres maszturbálás részben feleslegessé teszi, részben megnehezíti a szexuális kapcsolatlétesítést, ezért a szexfüggo hajlamossá válik a pornográfia használatára, a Peep-Show-k látogatására és/vagy a prostituáltak szolgáltatásainak igénybevételére."
Azt, hogy hány ember szenved ilyen kényszerbetegségben azt nehéz megtippelni. Dr. Szilágyi szerint "a szexfüggoség elofordulási gyakoriságáról nem rendelkezünk megbízható adatokkal, részben tüneteinek és diagnózisának bizonytalansága, részben pedig a megalapozott szexológiai adatgyujtések hiánya miatt. Mindenesetre valószínusítheto, hogy nincs olyan társadalmi csoport, amelyre különösen jellemzo lenne; tehát a társadalom bármely szintjén elofordulhat."
A szexaddikció egyébként pont úgy működik, ahogy a drog-, az alkohol-, vagy a szerencsejáték-függőség. A függő idővel egyre változatosabb, egyre durvább eszközöket keres a kielégülésre, viselkedését egyre kevésbé tudja kontrollálni, és emiatt sok nehézséggel kell megküzdenie mind a magánéletében, mind a munkahelyén. Kevés munkaadó tűri ugyanis, hogy az ember önkéntelenül maszturbálni kezdjen a hétfői értekezleten. Esetleg a munkahelyére telefonálgassanak a lelkes áldozatai:
Hiába nyavalyog a barátnője, szidja a főnöke, hiába lesz törzslátogató a nemi beteg-gondozóban, a szexfüggő nem áll le. Gondolkozását uralja a szexualitás, és sokszor nem látja be, hogy a viselkedése nem normális. A függéség mélyülésével van, aki illegális cselekedetekig is eljut. A szexfüggők egy része ezért mutogatja magát, mások kukkolnak, gyerekeket molesztálnak vagy nemi erőszakot követnek el. Ugyan nem minden függő lesz bűnöző, de Mark S. Gold szerint a szexuális bűnelkövetők 55 százaléka nyilvánítható betegnek. A gyerekmolesztálások esetében ez az arány eléri a 71 százalékot. Ezeknek a bűnözőknek nem önmagában a kielégülés a célja, hanem a hatalom, a dominancia, a kontroll szükséglete vezeti őket, esetleg így fejezik ki dühüket vagy állnak bosszút egy korábbi trauma miatt. A pszichológusok szerint a szexfüggőség ugyanis csak egy tünet, a jéghegy csúcsa, egy mélyebb probléma megnyilvánulása. Dr. Patrick Carnes "Contrary to Love" (A szeretettel ellentétben) című könyvében leírja, hogy az általa vizsgált szexfüggők 97 százalékát érzelmileg, 72 százalékát fizikailag, 81 százalékát pedig szexuálisan bántlmazták. A százalékos arányokból kiderül, egy beteget általában többféle módon is bántalmaztak. Ezek az áldozatok összezavarodnak, keveredik bennük a szex és az erőszak, a bántalmazás és a gondoskodás fogalma. A szexfüggők kezelésénél pedig ezeket a korai traumákat is figyelembe kell venni.
Ahogy minden addikció, a szexfüggőség gyógyításának feltétele is a belátás. A függőnek el kell fogadnia a tényt, hogy beteg, és elhatároznia, hogy változtat az életén. Ez sokszor csak akkor következik be, amikor a beteg lába alól kicsúszik a talaj, például elveszti a munkáját, felbomlik a házassága, esetleg letartóztatják. Michael Herkov amerikai pszichológus szerint ezen a ponton a szexfüggő rengeteg terápiás lehetőség közül választhat az egyéni kezeléstől a csoportterápián át a gyógyszerekig.
A terápiás formák közös vonása, hogy tartalmaznak ismeretátadást, tehát megtanítják a betegeket a függőség tüneteire, a természetére, felhívják a figyelmet az egészségügyi kockázatokra, segítenek a stresszel való megküzdésben, a szorongás, az érzelmi zavarok kezelésében, és abban, hogy a beteg fejében megfelelő helyre kerüljön a szex. Ez nem egyszerű. Amíg a drogfüggőknél az a cél, hogy teljesen leálljanak a szerrel, addig a szexfüggőnek azt kell megtanulnia mi egészséges és mi nem. Azért, hogy a függők könnyebben felismerjék azokat az érzelmi és környezeti ingereket, amik kiváltják a kényszeres viselkedést a kezelés első szakaszában, azaz az első 60-90 napban érdemes szexmentesen élni. Ez sokszor könnyebb, ha a függő szokásos környezettől távol, védett helyen, szex szempontból ingerszegényebb közegben, például egészségügyi intézményben dekkol. Az, hogy ott mi történik a beteggel már a személyisége és előtörténete függvénye. Az egyéni terápia főleg a függőt ért a korai traumákra helyezi a hangsúlyt, önkontrollt erősít és kezeli az érzelmi zavarokat. Ennek is számos fajtája létezik, az úgynevezett kognitív viselkedésterápia során például arra tanítják a függőt, hogy ismerje fel a kényszeres viselkedés kiváltó okait, segítenek, hogy le tudja állítani a kényszeres gondolatokat és megtanuljon másra koncentrálni. A csoportterápiában egy szakember 6-10 beteggel dolgozik. Ennek előnye, hogy a függő megtanulja, hogy nincs egyedül a problémájával, hogy mit élnek át mások, erőt merít a többiek kitartásából, és külső szemlélőként szembesül a tagadással és betegség bagatellizálásával. A csoportterápia sajátos formája az önsegítő csoport, ami úgy működik, ahogy az anonim alkoholisták klubja. Ezekben a csoportokban komoly szerep jut a tagok közötti szoros kapcsolatoknak és a csoportszabályoknak. Az Anonim szexfüggők 12 pontja között például olyan kijelentések szerepelnek, mint "belátjuk, hogy a szexuális kényszer gyengévé tett, hogy az életünk irányíthatatlan volt" vagy "hiszünk abban, hogy egy, a miénknél magasabb hatalom visszavezethet minket az egészséges élethez." A szakemberek szerint hatékony módszer kombinálni ezeket a kezeléseket, és szükség esetén még mindig be lehet vetni az antidepresszánsokat.

8. Társ és kapcsolat -függőség:

A társfüggő személy másoktól teszi függővé önértékelését, véleményét, hangulatát vagy tetteit, élete nehézségei miatt másokat okol, ahelyett, hogy felvállalná a felelősséget. Nem érzékeli a határt önmaga és mások között, könnyen befolyásolható, ugyanakkor akaratos és manipulatív, kapcsolataiból hiányzik a kölcsönös szabadság és az önállóság. A társfüggőség következménye és lételeme az emberi játszmák útján történő manipuláció. A társfüggőséghez két ember kell, egy társfüggő kapcsolat kialakulásáért mindkét fél felelős. A társfüggős viselkedés megakadályozza az egészséges, szabad, egyenrangú és bensőséges emberi kapcsolatok kialakítását. A Weinhold házaspár kutatásai szerint az amerikai társadalom 98%-a társfüggőségben szenved.

A társfüggőség oka:

A társfüggőség egy gyermekkori trauma következménye: A gyermek élete kezdetén függ a szüleitől, különösen édesanyjától, hiszen számára az anyával való kapcsolat megszakadása a halált jelentené. Éppen ezért, ebben a függő viszonyban teljes biztonságban kell érezze magát. Ha a gyermek (különösen élete első hat hónapjában) ezt nem kapja meg, folyamatosan keresni fogja, így felnőttként is a biztonságot nyújtó társat keresi majd kapcsolataiban, tehát társfüggővé válik. Ennek oka az, hogy körülbelül hat hónapos kortól három éves korig a gyermeknek valamelyest el kell szakadnia az anyától és bizonyos mértékű önállóságra kell szert tennie. Azonban ha az elszakadás előtt nem volt lehetősége megélni a biztonságos kötődést, az elszakadás nem történhet meg megfelelő mértékben, mert a gyermek még mindig biztonságos kötődésre vágyik. Ez a vágy folyamatosan akadályozza a gyermeket a felnövés, a felnőtté válás folyamatában, hiszen olyan életszakaszokban is függő kapcsolatok kialakítását eredményezi, amelyekben épp az önállóság kialakítása, sőt, akár kiharcolása volna a feladat. A társfüggő személy tehát azt várja a másik embertől, amit gyermekként szüleitől nem kapott meg, projektálja (kivetíti) rá saját szülőképét. A személybe, akivel függőségi kapcsolatba kerül, a társfüggő ember tudattalanul azt a szülőt látja bele, akihez a megfelelő életszakaszokban nem tudott helyesen kötődni, és akiről így nem tudott egészségesen leválni.A kisgyermekkorban történő leválás (szeparáció) beteljesítésére ismét lehetőség van a 12. és 16. év környékén (a fejlődési újraélés időszaka), ám ha ekkor sem történik meg, a kialakuló társfüggőség felnőttkorban mind kapcsolatainkra, mind életvitelünkre, mind önmagunkhoz való viszonyunkra destruktívan hat. A társfüggőség oka tehát a feldolgozatlan kora-gyermekkori fejlődési trauma.

A társfüggőség tünetei:

A társfüggő ember nem akarja felvállalni a teljes felelősséget véleményéért, érzéseiért, tetteiért, életéért, hanem inkább másoktól teszi függővé ezeket. (Ha ez nem sikerül – ha a másik fél nem partner a társfüggő játszmában – akkor is úgy viselkedik, mintha boldogulása tőle függne és sértettnek, csalódottnak, becsapottnak érzi magát, mert a másik fél nem úgy viselkedik, ahogyan szerinte kellene.) Másként megfogalmazva: Az ember kívülre helyezi a kontrollpontot, nem önmaga, hanem mások, és a körülmények által határozza meg magát. Mivel másra akarja áttolni a felelősséget, fontos számára, hogy a kapcsolat megmaradjon. Ebből megfelelési kényszer ered. Ugyanakkor, mivel másokat tart felelősnek saját dolgaiért, elvárja, hogy mások is megfeleljenek neki. A megfelelési kényszer miatt a társfüggő személy könnyen befolyásolható, manipulálható lehet, a másokkal szemben támasztott elvárásai miatt pedig követelőző és manipulatív. A két véglet hullámokban válthatja egymást, de mindegyik a társfüggőség jele. Mivel másoktól függ, úgy érzi nem tud kapcsolatai nélkül létezni, ezért mindent megtesz azért, hogy kapcsolatai fennmaradjanak (pl. olyan kapcsolatból sem lép ki, ami egyértelműen romboló). A társfüggő személy tehát igyekszik érzelmeit elfojtani, véleményét a többiekéhez igazítani, és a mások elvárásainak megfelelően viselkedni és cselekedni. Ezzel próbálja biztosítani azt, hogy társai ne lépjenek ki a kapcsolatból. A megfelelési kényszer miatt azt sem fejezi ki nyíltan, hogy mire van szüksége. Ugyanakkor azt is igyekszik elérni, hogy a kapcsolat beteljesítse elvárásait, ennek érdekében kezd manipulációba és játszmákba.

A társfüggő személyt tehát négy szál kötözi ahhoz a személyhez, akitől függ:

Tünetek: