Kretén lovagok 4.

Arra lettem figyelmes, hogy rohadtul fázok. Körülnéztem, hát nem a Himalájában voltunk! Zlatko elégedetten dörmögött. Hirtelen iszonyatos ordítás hallatszott. Tomcsy báró majdnem bepisilt. De nem! Nem a jeti volt! Még csak nem is egy orosz kisnyugdíjas! Hanem egy bõrkabátos jak, hatalmas tokával. Onnan jöttünk rá, hogy rohadt büdös volt. Mármint a jak. Meg minden körülötte. És a kezében egy sörétes puska lógott! Mindenki rohanni kezdett, mint az eszementek.

Náfrády báró ráborított egy lejtõt, de a dög fel sem vette. Tovább rohantunk. A gazdám megdobta egy legelõvel, de meg sem kottyant neki. Se az agya, se más belsõ része. Végsõ elkeseredésében a gróf hozzávágta a Mount Everestet, te csak súrolta. Na már most piszok nagy szarban lettünk volna ha…

Nem, nem a kiscserkészek siettek a segítségünkre, valami más. Egy eltévedt bolhafalka repesztett erre, marha éhesen. Rávetették magukat a "jakminátor"-ra, és ami megmaradt belõle, az sem volt túl gusztusos.
Sõt.
És akkor megláttuk a nagyon Buddha Annát, aki hívogatóan integetett. A szájában egy portál fénylett. Mire feleszmélhettünk volna, már meg is evett, és a kapu elvitt innen a francba.
Nekem mindegy hova kerülünk, csak ne legyen ilyen rohadt hideg.
De ez már a következõ fejezet anyaga.