Bécsi gyertyafénykeringő

 

1. rész : Ismerős szépségek

 

 

Sikerült végigjárnom majdnem minden olyan helyet, amit az útikönyvek leírnak és, amiket úgyis minden turista felkeres. Az előző részben megemlítettem, hogy érdemes a Mariahilfer Straße-n végigmenni. Persze, ez Bécs fő bevásárló utcája, így itt biztos jó pár honfitársunkkal futhatunk össze. Viszont a Mariahilfer „végén” ott van például a Múzeumi Negyed. Több múzeum összefogott és a híres utca mellett letelepedtek egy nagy palotában. Velük szemben a Maria Teresien Platz. Természetesen adventkor itt is van karácsonyi vásár, csak ez nem olyan ismert, mint a Rathaus Platzon bejárható. Innen egyenesen vezet az út a Hofburgba, azaz a császári rezidenciához. Mivel itt minden műemlék elvileg csak a Wiener Linien járatai, a városnéző buszok és persze a konflisok hajthatnak be. Utóbbiaknak egyébként a Volksgartennel összenőtt Helden Platz a törzshelyük. Ebből adódik, hogy amikor a Burg belső udvarára sétálunk, akkor bizony a szél az orrunkba fújja a lócitrom szagát. Szerencsére nem túl töményen, mégsem egy tanyán vagyunk, hanem Bécs egyik legelegánsabb helyén. Annyira előkelő, hogy májusi ott jártam idején épp az EU-s külügyminiszterek tanácskoztak ott. Egy nagyon impozáns átjárón lehet továbbhaladni. Itt megtalálható a Sissy Múzeum és a Spanyol Lovasiskola, amit minden január elsején bemutatnak, a bécsi újévi koncertek közben a tv-ben. Innen kilépve a Michaeler Platzon vagyunk, ahol a WL buszok és a konflisok járnak egymást váltva oda-vissza. Pici sétával a Grabenre érünk. Itt található a frissen renovált Pestisoszlop, némi karácsonyi dekorációval kiegészítve. A karácsonyi díszítés nem ilyen felfutatott égősorból áll, hanem amolyan szabadtéri ólomkristály csillárokból. Szóval adtak a minőségre, igaz a sógoroknál van is rá keret.

De a tipikus bécsi elegancia legszembetűnőbb példája a kávéház. Nemcsak arra a pedantériára gondolok, ami e csodás helyek tisztaságát illeti. Vagy a szemet gyönyörködtető belsőépítészeti megoldásokra. Hiszen ezek a monarchia idejét és világát idézik, ahol én szívesen éltem volna (nyugodtan meg lehet kövezni érte). De amire most gondolok, azt úgy nevezném, morális elegancia. A Mariahilferen betértem egy híres kávézóba. Rendeltem egy melange-t. Amíg fordult egyet a Herr Ober, addig én elővettem a laptopomat és elkezdtem ezt a beszámolót írni. Amikor megjött a kávém (mit igyak egy kávéházban?), nem nézett csúnyán rám, nem kért meg, hogy tegyem el. Ezt sem vártam, de más is meglepett. Tőlem két asztalra, egy hajléktalan duett ült (a képen nem ők vannak). Igen Bécsben is vannak. Legyünk tárgyilagosak. Ausztria sem Kánaán és ott is lehet lefelé esni életszínvonalban. Nos ez a két – mai divatos kifejezéssel élve, mert a csöves itthon túl megalázó – homeless ápolatlan volt valamennyire. Nem voltak talajgyakorlatozó részegek, de az is biztos, hogy nem a rumos teától volt jókedvük. A lényeg, hogy nem voltak büdösek és senkit nem inzultáltak. Így aztán nem is paterolták ki őket. Mondanám, hogy ilyen csak a mesében van (a magyar hozzáállást ismerve), de hát én láttam a két szememmel. Csak nem káprázott.

 

 

 

 

 

 

 

Wolfi