2007. 09. 15-19.
Európa
második legnagyobb területű állama itt a keleti szomszédságunkban
számunkra még kissé
idegen , egzotikus terület. Kárpátalja rejti a magyarság
egyik legfontosabb vagy talán legfontosabb és legkiemelkedőbb
Történelmi Emlékhelyét, hiszen itt található a Vereckei hágó ahol a
magyarok a Kárpátmedencébe érkeztek. A cigaretta és benzin "turizmus"
után egyre jobban feljlődik a hagyományos turizmus is bár ez a határok
zártsága miatt kissé nehézkes. Mi magyarok már évek óta látogathatjuk e
térség fontosabb magyar emlékhelyeit de sajnos kevesen lépnek túl a
lassan már közhelynek számító látnivalókon. Munkács, Csetfalva,
Szolyva,
Rahó és a Vereckei hágó a kötelező érintőpontok sorába tartozik, de
szegényes marad az ismeretünk , ha nem lépünk túl ezeken a
területeken. 5 napos kirándulásunk során lehetőségünk volt olyan
helyeket is felkeresni - a fentieken kívül - ahová még ritkábban
érkeznek a magyar érdeklődők., hiszen ezek a látnivalók már a Keleti
Kárpátok mélyebb részein találhatóak , és esetenként gyalogolni is kell
a hegyoldalakban.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nézze meg a Kárpátokban a magyar hadsereg által kiépített egykori Árpád-vonal maradványait , a hatalmas beton bunkerek , futóárkok , az erdő sűrűjében különleges hangulatot árasztanak , nem véletlenűl lett ezekből is túrista látványosság és az ukrán nyelvű felíratok tényszerűen mutatják be ezeket az "alkotásokat". Kárpátalját nem Ukrajna vette el tőlünk, Trianon után Csehszlovákia kapta meg ezt a területet majd a II. vh. alatt ujra magyarrá vált, és csak ezután került Ukrajnához. Az egykori Árpád-vonalat harcokkal sosem tudták elfoglalni akkor kellett feladniuk katonáinknak ezt a területet amikor délebbre, Románián át az akkori szovjet hadsereg megkerülte a bevehetetlen erődítményeket.
A közeli Szinevéri Nemzeti Park a kis tengerszemmel a kárpátok 1500-1800 m-es csúcsai között kiváló turacélpont. Rahó mellett Európa közepét sokan megnézik de innen már nincs messze a Fekete és a Fehér Tisza összefolyása ahonnan már Szőke Tisza néven halad tovább a legmagyarabb folyó. Aki pedig felkapaszkodik a Tatár hágóra láthatja a távolban a Keleti Kárpátok legmagasabb pontját a Hoverlát is. Kárpátalján rengeteg nagy multú vár található , nem szabad megállni Munkácson, tovább kell menni a szintén épségben maradt Ungvár várához , és bizony fel kell kapaszkodni Huszt romjaiban is csodaszép várához, a városban magasodó hegyre.
Kárpátalja történelmét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség honlapjáról ismerhetitek meg.
A turisztikai látnivalók megtalálását , szállásunkat és étkezésünket a Visken nagyszerűen működő Zöld Falusi Turizmus Szövetség biztosította, külön köszönjük szállásadónk, Krüzsely Ildikó kedvességét és az általa készített finom ételeket.
Kárpátalja – 2007.szeptember
Megdobbant a szívem, amikor véletlenül a kezembe akadt a Zamárdi Hírmondó egyik száma, amelyben útitársakat kerestek egy kárpátaljai kiránduláshoz. Már évek óta tervezgettem egy ilyen utazást, s pár perc alatt eldöntöttem, hogy most elmegyek. Már annak is nagyon örültem, hogy régen látott kedves ismerősökkel tölthetek el néhány napot.
A hajnali 4 órás indulás kisség megviselt, de a buszon uralkodó jó hangulat hamar feledtette a koránkelés fáradalmait. A bajánsenyei határátkelőig viszonylag eseménytelenül telt az út. Itt megtapasztalhattuk, hogy a „jó munkához idő kell”, a határőrök alapos munkát végeznek. Nem lehet csak úgy átsuhanni a határon. De gyakoroltuk a türelmet és győztünk. Átjutottunk.
A határ túlsó oldalán első állomásunk Beregszász volt, ahol néhány régi épületet néztünk meg, köztük a Bethlen-kastélyt. Itt több neves személyiségünk kültéri szobra is megtalálható. Ezt követően Csetfalván látogattuk meg a XIV. századi református templomot, amelynek harangtornya és festett kazettás mennyezeti burkolata is említésre méltó. A templom falán Móricz Zsigmond emléktábla található, aki többször is megfordult Csetfalván.
Ezt követően Huszton át érkeztünk Viskre, ahol már vártak bennünket szállásadóink. A Zöld Falusi Turizmus Szövetség által lettünk elszállásolva családoknál.
Másnap pihenten ébredtünk, s a bőséges reggeli után – most már idegenvezetővel – útnak indultunk. Az úticél a Szinevéri Nemzeti Park területén található tengerszem, a Szinevéri tó volt. Útközben megálltunk az Árpád-vonalnál, amely a II. világháború idején jelentős védelmi szerepet töltött be. A bunkerek még ma is megtalálhatók, néhányat megnéztünk közülük.
Még egy órás utazás, mire elértünk a Szinevéri tóhoz. Körbesétáltuk a tavat a nemzeti park növény- és állatvilágát bemutató tanösvény mentén, s megismerhetük Sziny és Ver tragikus szerelmi történetét.
A kora délutáni órákban érkeztünk Husztra. Ott egy elhagyatottnak tűnő idegenforgalmi létesítmény és rövidke kis sífelvonó mellett a tetőre kaptatva értük el Husztnak romvárát, amelynek neve Kölcsey verséből ismerősen cseng. Akár több magyar várromunkra, erre is ráférne néhány nap társadalmi munka. A természet kezdi visszavenni azt, ami az övé. A vár előtt álló magas fa kereszten több koszorú és nemzeti szalag volt elhelyezve.
Élményekben gazdagon értünk szálláshelyünkre, ahol már vacsorával vártak bennünket.
A harmadik napon korán keltünk. Tudtuk, hogy hosszú, fárasztó napunk lesz. Munkács várával kezdtük, amely meglepően jó állapotban van még a mai nap is, pedig voltak viharos évei. Végigmentünk szabadon látogatható termein, s koszorút helyeztünk el a Zrínyi Ilonát és II. Rákóczi Ferencet ábrázoló bronz szobor melletti emléktáblánál.
Munkács után Ungvár volt a cél, ahol egy pravoszláv templom után vár melletti skanzent néztük meg. Számunkra érdekesek voltak a régi rönkházak, amelyekben éltek, dolgoztak, tanítottak – tanultak egykori lakóik. A skanzen melletti vár viszont nem látogatható. A marcona őr még a fényképezést sem vette jó néven. Sajnáltuk, s próbáltuk néhány gombóc ízletes fagylalttal feledtetni csalódásunkat.
Ungvár után indultunk a Vereckei-hágóhoz. Buszunk úttalan utakon, kitartóan haladt a magasba, áthágva a Barátság-kőolajvezetéken is. A parkolótól néhány perc gyaloglás után értük el a félbemaradt emlékművet. Ez az élmény leírhatatlan. Már megcsodáltam Feszty Árpád körképén, de a valóságban látni, átérezni ahogy Árpád vezérünk megérkezik a Kárpát-medencébe, azt nem lehet szavakba foglalni. Úgy gondolom, hogy aki egyszer ott volt, az visszajön többször is. Az emlékművön hagytuk mi is koszorúnkat és Zamárdi zászlaját.
Hosszú utazás következett hazáig. Útközben még megálltunk Szolyván, ahol a sztálinizmus áldozatainak emlékparkját néztük meg, amelyet az egykori lágertemető területén hoztak létre. 12 ezer áldozat nevét őrzik az emléktáblák. Mi is elhelyeztük koszorúnkat zászlaját az emlékfalon.
Negyedik napi programunk a Técsőn található református templom látogatásával kezdődött. A festett kazettás XIII. századi templomot vétek lett volna kihagyni. Úgy érzem, mindenkit meghatottak a lelkész szavai. Csodálatos az itt élő magyarok ragaszkodása nemzetünkhöz. Técsőn Kossuth Lajos szobránál helyeztük el koszorúnkat. Ezután a Tatár-hágó következett. Utunk Rahó – Európa közepe – mellett vezetett el, ahol megálltunk pihenni, fényképezni egy rövid időre. Itt egy vendéglátóipari egységben berendezett kiállítás nyűgözött le bennünket. A Tatár-hágó gyönyörű fenyveseit megcsodálva ismét szállásunk felé vettük az irányt. Rövid időre megálltunk a Fekete és Fehér Tisza összefolyásánál, ahol egy egész sereg apró gyerek figyelmének középpontjába kerültünk néhány percre. Ezt követően a Trufanec vízesésnél tartottunk pihenőt, amely Kárpátalja legmagasabb vízesése a 36 méteres magasságával.
Végezetül néhány mondat szálláshelyünkről, Viskről:
A magyar arculatú község kialakítása és a hagyományőrzés volt a célja annak az összetett programnak, amelynek köszönhetően — magyarországi és erdélyi mintára — Kárpátalján is beindult a falusi turizmus. Visk élen járt ebben: az első település ezen a vidéken, ahol szervezetten működik a vendégfogadás, s ma már Magyarországon is ismerik a Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség nevét. Hogy mindez létrejöjjön, szükség volt olyan mozgatórugókra, mint Ötvös Ida és férje, Sándor, akik szívvel-lélekkel munkálkodtak az ügy érdekében. Nagy összefogással, sok-sok társadalmi munkával, némi alapítványi támogatással 2006-ban tájházat avattak Visken, amely szintén bizonyítja az itt élők magyarság-tudatát.
Volt szerencsénk egy református istentiszteleten is résztvenni. Megcsodálhattuk a viski, XIV. századi templomnak csúcsos harangtornyát, festett kazettáit és szépen faragott fakarzatát.
A negyedik nap estéjén vendéglátóink a tájházba invitáltak bennünket, ahol zeneszóval, süteménnyel, italokkal vártak bennünket. A sűrűn szakadó eső ellenére nagyon jó hangulat kerekedett, többen ropták a táncot.
A mulatság után még egy utolsó, hosszas beszélgetés következett házigazdánkkal. Megismerhettük életüket, gondolkodásukat, problémáikat., bepillantást nyerhettünk örömeikbe, s egész közeli kapcsolatba kerültünk többen is a hidegen kevert somlekvárral.
Ha létezik szíves vendéglátás, ez valóban az volt. Szállásadóink mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat. A barátságos beszélgetések, a kitűnő házi koszt, a figyelmesség, amelyet irántunk tanusítottak, mind azt bizonyította, hogy itt valóban örömmel, szívesen láttak bennünket.
Nagyon örülök, hogy megadatott nekem az, hogy itt lehettem, még ha ilyen rövid időre is.
Köszönöm a lehetőséget, a szervezést Tóthné Ildinek, s mindazoknak, akik időt, s energiát fektettek abba, hogy elvigyenek minket Kárpátaljára.
- karil -
Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nézze meg a Kárpátokban a magyar hadsereg által kiépített egykori Árpád-vonal maradványait , a hatalmas beton bunkerek , futóárkok , az erdő sűrűjében különleges hangulatot árasztanak , nem véletlenűl lett ezekből is túrista látványosság és az ukrán nyelvű felíratok tényszerűen mutatják be ezeket az "alkotásokat". Kárpátalját nem Ukrajna vette el tőlünk, Trianon után Csehszlovákia kapta meg ezt a területet majd a II. vh. alatt ujra magyarrá vált, és csak ezután került Ukrajnához. Az egykori Árpád-vonalat harcokkal sosem tudták elfoglalni akkor kellett feladniuk katonáinknak ezt a területet amikor délebbre, Románián át az akkori szovjet hadsereg megkerülte a bevehetetlen erődítményeket.
A közeli Szinevéri Nemzeti Park a kis tengerszemmel a kárpátok 1500-1800 m-es csúcsai között kiváló turacélpont. Rahó mellett Európa közepét sokan megnézik de innen már nincs messze a Fekete és a Fehér Tisza összefolyása ahonnan már Szőke Tisza néven halad tovább a legmagyarabb folyó. Aki pedig felkapaszkodik a Tatár hágóra láthatja a távolban a Keleti Kárpátok legmagasabb pontját a Hoverlát is. Kárpátalján rengeteg nagy multú vár található , nem szabad megállni Munkácson, tovább kell menni a szintén épségben maradt Ungvár várához , és bizony fel kell kapaszkodni Huszt romjaiban is csodaszép várához, a városban magasodó hegyre.
Kárpátalja történelmét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség honlapjáról ismerhetitek meg.
A turisztikai látnivalók megtalálását , szállásunkat és étkezésünket a Visken nagyszerűen működő Zöld Falusi Turizmus Szövetség biztosította, külön köszönjük szállásadónk, Krüzsely Ildikó kedvességét és az általa készített finom ételeket.
Beregszász
- Csetfalva
Árpád vonal - Szinevéri NP. - Huszt vára
Munkács - Ungvár - Vereckei-hágó - Szolyva
Técső - Rahó - Tatár hágó - Fekete / Fehér Tisza
Visk - Református templom - Tájház - Búcsúest
Árpád vonal - Szinevéri NP. - Huszt vára
Munkács - Ungvár - Vereckei-hágó - Szolyva
Técső - Rahó - Tatár hágó - Fekete / Fehér Tisza
Visk - Református templom - Tájház - Búcsúest
Kárpátalja – 2007.szeptember
Megdobbant a szívem, amikor véletlenül a kezembe akadt a Zamárdi Hírmondó egyik száma, amelyben útitársakat kerestek egy kárpátaljai kiránduláshoz. Már évek óta tervezgettem egy ilyen utazást, s pár perc alatt eldöntöttem, hogy most elmegyek. Már annak is nagyon örültem, hogy régen látott kedves ismerősökkel tölthetek el néhány napot.
A hajnali 4 órás indulás kisség megviselt, de a buszon uralkodó jó hangulat hamar feledtette a koránkelés fáradalmait. A bajánsenyei határátkelőig viszonylag eseménytelenül telt az út. Itt megtapasztalhattuk, hogy a „jó munkához idő kell”, a határőrök alapos munkát végeznek. Nem lehet csak úgy átsuhanni a határon. De gyakoroltuk a türelmet és győztünk. Átjutottunk.
A határ túlsó oldalán első állomásunk Beregszász volt, ahol néhány régi épületet néztünk meg, köztük a Bethlen-kastélyt. Itt több neves személyiségünk kültéri szobra is megtalálható. Ezt követően Csetfalván látogattuk meg a XIV. századi református templomot, amelynek harangtornya és festett kazettás mennyezeti burkolata is említésre méltó. A templom falán Móricz Zsigmond emléktábla található, aki többször is megfordult Csetfalván.
Ezt követően Huszton át érkeztünk Viskre, ahol már vártak bennünket szállásadóink. A Zöld Falusi Turizmus Szövetség által lettünk elszállásolva családoknál.
Másnap pihenten ébredtünk, s a bőséges reggeli után – most már idegenvezetővel – útnak indultunk. Az úticél a Szinevéri Nemzeti Park területén található tengerszem, a Szinevéri tó volt. Útközben megálltunk az Árpád-vonalnál, amely a II. világháború idején jelentős védelmi szerepet töltött be. A bunkerek még ma is megtalálhatók, néhányat megnéztünk közülük.
Még egy órás utazás, mire elértünk a Szinevéri tóhoz. Körbesétáltuk a tavat a nemzeti park növény- és állatvilágát bemutató tanösvény mentén, s megismerhetük Sziny és Ver tragikus szerelmi történetét.
A kora délutáni órákban érkeztünk Husztra. Ott egy elhagyatottnak tűnő idegenforgalmi létesítmény és rövidke kis sífelvonó mellett a tetőre kaptatva értük el Husztnak romvárát, amelynek neve Kölcsey verséből ismerősen cseng. Akár több magyar várromunkra, erre is ráférne néhány nap társadalmi munka. A természet kezdi visszavenni azt, ami az övé. A vár előtt álló magas fa kereszten több koszorú és nemzeti szalag volt elhelyezve.
Élményekben gazdagon értünk szálláshelyünkre, ahol már vacsorával vártak bennünket.
A harmadik napon korán keltünk. Tudtuk, hogy hosszú, fárasztó napunk lesz. Munkács várával kezdtük, amely meglepően jó állapotban van még a mai nap is, pedig voltak viharos évei. Végigmentünk szabadon látogatható termein, s koszorút helyeztünk el a Zrínyi Ilonát és II. Rákóczi Ferencet ábrázoló bronz szobor melletti emléktáblánál.
Munkács után Ungvár volt a cél, ahol egy pravoszláv templom után vár melletti skanzent néztük meg. Számunkra érdekesek voltak a régi rönkházak, amelyekben éltek, dolgoztak, tanítottak – tanultak egykori lakóik. A skanzen melletti vár viszont nem látogatható. A marcona őr még a fényképezést sem vette jó néven. Sajnáltuk, s próbáltuk néhány gombóc ízletes fagylalttal feledtetni csalódásunkat.
Ungvár után indultunk a Vereckei-hágóhoz. Buszunk úttalan utakon, kitartóan haladt a magasba, áthágva a Barátság-kőolajvezetéken is. A parkolótól néhány perc gyaloglás után értük el a félbemaradt emlékművet. Ez az élmény leírhatatlan. Már megcsodáltam Feszty Árpád körképén, de a valóságban látni, átérezni ahogy Árpád vezérünk megérkezik a Kárpát-medencébe, azt nem lehet szavakba foglalni. Úgy gondolom, hogy aki egyszer ott volt, az visszajön többször is. Az emlékművön hagytuk mi is koszorúnkat és Zamárdi zászlaját.
Hosszú utazás következett hazáig. Útközben még megálltunk Szolyván, ahol a sztálinizmus áldozatainak emlékparkját néztük meg, amelyet az egykori lágertemető területén hoztak létre. 12 ezer áldozat nevét őrzik az emléktáblák. Mi is elhelyeztük koszorúnkat zászlaját az emlékfalon.
Negyedik napi programunk a Técsőn található református templom látogatásával kezdődött. A festett kazettás XIII. századi templomot vétek lett volna kihagyni. Úgy érzem, mindenkit meghatottak a lelkész szavai. Csodálatos az itt élő magyarok ragaszkodása nemzetünkhöz. Técsőn Kossuth Lajos szobránál helyeztük el koszorúnkat. Ezután a Tatár-hágó következett. Utunk Rahó – Európa közepe – mellett vezetett el, ahol megálltunk pihenni, fényképezni egy rövid időre. Itt egy vendéglátóipari egységben berendezett kiállítás nyűgözött le bennünket. A Tatár-hágó gyönyörű fenyveseit megcsodálva ismét szállásunk felé vettük az irányt. Rövid időre megálltunk a Fekete és Fehér Tisza összefolyásánál, ahol egy egész sereg apró gyerek figyelmének középpontjába kerültünk néhány percre. Ezt követően a Trufanec vízesésnél tartottunk pihenőt, amely Kárpátalja legmagasabb vízesése a 36 méteres magasságával.
Végezetül néhány mondat szálláshelyünkről, Viskről:
A magyar arculatú község kialakítása és a hagyományőrzés volt a célja annak az összetett programnak, amelynek köszönhetően — magyarországi és erdélyi mintára — Kárpátalján is beindult a falusi turizmus. Visk élen járt ebben: az első település ezen a vidéken, ahol szervezetten működik a vendégfogadás, s ma már Magyarországon is ismerik a Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség nevét. Hogy mindez létrejöjjön, szükség volt olyan mozgatórugókra, mint Ötvös Ida és férje, Sándor, akik szívvel-lélekkel munkálkodtak az ügy érdekében. Nagy összefogással, sok-sok társadalmi munkával, némi alapítványi támogatással 2006-ban tájházat avattak Visken, amely szintén bizonyítja az itt élők magyarság-tudatát.
Volt szerencsénk egy református istentiszteleten is résztvenni. Megcsodálhattuk a viski, XIV. századi templomnak csúcsos harangtornyát, festett kazettáit és szépen faragott fakarzatát.
A negyedik nap estéjén vendéglátóink a tájházba invitáltak bennünket, ahol zeneszóval, süteménnyel, italokkal vártak bennünket. A sűrűn szakadó eső ellenére nagyon jó hangulat kerekedett, többen ropták a táncot.
A mulatság után még egy utolsó, hosszas beszélgetés következett házigazdánkkal. Megismerhettük életüket, gondolkodásukat, problémáikat., bepillantást nyerhettünk örömeikbe, s egész közeli kapcsolatba kerültünk többen is a hidegen kevert somlekvárral.
Ha létezik szíves vendéglátás, ez valóban az volt. Szállásadóink mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat. A barátságos beszélgetések, a kitűnő házi koszt, a figyelmesség, amelyet irántunk tanusítottak, mind azt bizonyította, hogy itt valóban örömmel, szívesen láttak bennünket.
Nagyon örülök, hogy megadatott nekem az, hogy itt lehettem, még ha ilyen rövid időre is.
Köszönöm a lehetőséget, a szervezést Tóthné Ildinek, s mindazoknak, akik időt, s energiát fektettek abba, hogy elvigyenek minket Kárpátaljára.
- karil -