2011.06.25. – Fúvószenekari Fesztivál – Jóka
A szlovákiai Jóka községben szervezett Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon, 2011. június 25-én vendégszerepel Fúvószenekarunk.
2009.-ben a szigetszentmiklósi majális keretében rendezett fúvóstalálkozón láthattuk Jóka Fúvószenekarát.
2011. július 4–10. – Nyári zenetábor
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
Hagyományos zenei táborunkat
2011. július 4-10-ig Dunapatajon - közel a Szelidi tóhoz - szerveztük.
Részletek▼
Autóbusszal utazunk és teljes ellátást kértünk. Az elhelyezés kőépületben, 8-10 ágyas szobákban lesz.
A program délelőttönként zenei foglalkozásokból áll, délután kirándulunk, fürdünk a tóban, játszunk, sportolunk. Tervezünk egy utazást Kalocsára, a Dunapataji Helytörténeti Múzeum látogatását, lovas bemutató megtekintését Bakód pusztán, a Szelidi tónál lévő tanösvény megismerését.
Záró koncertünk szombat este lesz.
A gyerekekkel legkevesebb négy felnőtt utazik. A hazautazást autókkal szeretnénk megoldani vasárnap reggel, ehhez szülői segítséget szívesen fogadunk.
▲
Zenetanárok
2011.06.18 – Zene Ünnepe
MEGHÍVÓ
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt
2011. június 18-án, szombaton
a Zene Nemzetközi Ünnepe alkalmából rendezett
hagyományos koncertünkre.
Kezdés: 20 órakor,
Helyszín: Zeneiskola udvara.
(Rossz idő esetén Városi Közösségi Ház színházterme.)
A koncert támogatója: Szigetszentmiklós Önkormányzata.
Belépés díjtalan!
2011.06.06 – Pedagógus Nap
Városi Pedagógus Nap
A Városi Könyvtár és Közösségi Ház Színháztermében
2011. Június 6-án, 17.00 órakor
a Polgármesteri Hivatal szervezésében Szabó József polgármester köszönti a pedagógusokat.
A rendezvényen közreműködik a Sziget Színház társulata.
Belépés díjtalan!
2011.06.04 – Nemzeti Összetartozás Napja
„Trianon nap” Szigetszentmiklós
Az Országzászló emlékműnél (Trianon Park – a helyi katolikus templom mellett) a trianoni békeszerződés aláírásának 91.évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen fellép
zeneiskolánk fúvószenekara.
A megemlékezés 16.30–kor kezdődik, utána
Ünnepi szentmise 18.00 órakor a Szent Miklós Római Katolikus Templomban.
»
Meghívó«
Ha többet szeretnél tudni:
2011. Június 2.–17.30–Koncert
MEGHÍVÓ
Zeneiskolánk
sok szeretettel vár minden érdeklődőt
2011. Június 2–án, 17.30–kor kezdődő
Gitár tanszaki koncertre,melynek helyszíne a Zeneiskola hangversenyterme.
Fellépnek Fodor Ferenc növendékei.
2011.05.29.–Hősők Emlékünnepe
A Kossuth Lajos utcai Hősök emlékművénél
2011. május 29–én, vasárnap, 11 órakor,
kezdődő ünnepi megemlékezésen fellép zeneiskolánk Nőikara.
Hittem egy békés jövőben,
Hittem a hősök szívében.
Hittem, hogy új világ vár ránk,
Hittem, hogy újra támad egy láng!
S most hiszek a békés jövőben,
Hiszek a hősök szívében!
Hiszem, hogy új világ vár ránk,
Hiszem, hogy újra támad egy láng!
részlet, Hegedűs Tibor:
Hittem
Miért és mit ünnepelünk? ▼
1917. évi VIII. törvénycikk
a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről
1. § Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké.
Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélybenforgó haza védelmében.
2. § Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.
1924. évi XIV. törvénycikk
az 1914/1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről
1. § A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914/1918. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot – mint a „Hősök emlékünnepét” – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.
Irodalom: 1000 év törvényei
▲
Év végi Szolfézs vizsgák
Május 16. és 20-a között zajlanak a szolfézs vizsgák a tanórák idejében.
Névadónkra emlékezünk
Koszorúzás
Várjuk Önöket 2011.05.13-án délelőtt 10 órakor,
Ádám Jenő halálának 29. évfordulóján, névadónk síremlékéhez, hogy ünnepélyes keretek között, együtt helyezzük el a megemlékezés virágait .
Ádám Jenő Emlékhangverseny
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt
2011. május 13-án 17 órakor a
Kossuth Lajos utcai Református Templomban
megrendezésre kerülő hagyományos koncertünkre.
Koncertünk támogatója:
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata
A Zeneiskola tantestülete
2011. 05. 07.–08. Musical Verseny
2011. Május 7-8-án a Székesfehérváron szervezett Musical Versenyen zeneiskolánkból részt vesz Budavári Bettina és Dobozi Bence.
Bővebben ...
2011. 05. 07. – Kórusfesztivál
2011.Május 7-én kerül megrendezésre 18 órai kezdettel a Kórusfesztivál, melyen fellép zeneiskolánk Nőikara.
A rendezvény helyszíne: Szigetszentmiklós, Református Templom.
2011. 05. 01. – Miklósi Majális
Fúvószenekarunk szereplése 13.00 órakor a Kéktó Szabadidő Parkban.
2011. 04. 22. – 2010. 04. 26.
Tavaszi szünet
A tavaszi szünet április 22-től április 26-ig tart.
Első tanítási nap a tavaszi szünet után: május 2., hétfő.
Jó pihenést, kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk.
Zenetanárok
2011. április 21. – Fúvószenekari Hangverseny
MEGHÍVÓ
Az Ádám Jenő Zeneiskola
Fúvószenekara
Tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait, ismerőseit
2011. április 21-én (csütörtökön) 18.00 órakor kezdődő hangversenyére
Helyszín:
Batthyány Kázmér Gimnázium aulája
Szigetszentmiklós, Csokonai u. 6-14.
Vezényel: Szentesi István
A rendezvény fővédnöke:
Szabó József polgármester
2011. április 20. – II. Pest Megyei Rézfúvós Verseny
2011. április 20-án kerül megrendezésre a
Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény dísztermében és tornatermében a
II. Pest Megyei Rézfúvós Verseny.
Program:
8.30. – 9.00 |
Megnyitó ünnepség. |
9.00 – 12.00 |
I. és II. korcsoport versenye. |
13.00 – 16.00 |
III. és IV. korcsoport versenye. |
16.30–tól |
A Miskolci Zeneművészeti Egyetem rézfúvós együttesének koncertje. |
17.45–től |
A verseny eredményhirdetése. |
A belépés minden programra ingyenes!
Cím:2132 – Göd, Ifjúság u. 1–3.
Zeneiskolánkból Bek Lehel és Szentpéteri Márton vesz részt a versenyen.
2011. április 16. – Gitárfesztivál
A budapesti
Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskola szervezésében
2011.04.16-án Gitárfesztivál lesz.
A program 9.00–től 13.00 óráig tart.
A gitár-kamaratalálkozón részt vesznek iskolánk növendékei:
Csernák Ramóna, Eőry Viktória, Kiss Orsolya, Szentpéteri Anna, Vas Konrád.
Cím: 1022 – Budapest, Marczibányi tér 1.
2011. április 13. – 14. – Növendékhangverseny
Növendékhangverseny
A csepeli
Fasang Árpád Zezeneiskola egy héten át tartó hagyományos, tavaszi nagyszabású rendezvénysorozatának keretében
2011. április 13-án – szerdán, 18 órai kezdettelNövendékhangversenyt rendez a régiós zeneiskolák vendégszereplésével,
Zeneiskolánkból Bányász Gáspár, Bek Lehel, Szalkay Márta, Szentpéteri Márton és Tamás Gábor részvételével.
2011. április 14-én – csütörtökön, 18 órai kezdettel pedig
Zeneiskolánkból Csernák Ramóna, Eőry Viktória, Kiss Orsolya, Szentpéteri Anna, Vas Konrád részvételével.
Helyszín: Fasang Árpád Zeneiskola Hangversenyterme
Budapest, XXI. Posztógyár u.2.
A belépés díjtalan!
2011. április 13. – Fúvósok találkozója
Meghívó
Szeretettel meghívjuk
Önt és kedves családját
a Dezső Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által szervezett
fúvós szólisták és kamaraegyüttesek baráti találkozójára.
A rendezvény helye és ideje:
Petőfi Sándor Oktatási és
Művelődési Központ
2011. április 13. szerda, 17 óra
Zeneiskolánk részéről Bartucz Viola, Boldis Bercel, Kós Botond, Rákosi Eszter, Sebestyén Gabriella szereplésével.
2011. április 12.–Népdalverseny
Népdalverseny
2011. április 12-én 15.00 órai kezdettel
a szigetszentmiklósi
Városi Közösségi Házban
2011. április 4.– Zongorás találkozó
II. Zongorás Találkozó Ráckevén
2011. április 4-én került megrendezésre a II. Zongrás találkozó.
Zeneiskolánkból
Lajtos Elina
Svajka Szevil
Szalkay Márta
vettek részt az eseményen.
2011. március 26. – A FÖLD ÓRÁJA
2011. március 25.–17.00–Tanári Hangverseny
MEGHÍVÓ
Az Ádám Jenő Zeneiskola tantestülete
sok szeretettel vár minden érdeklődőt
2011. március 25–én, 17 órakor
a Városi Könyvtár Színháztermében
megrendezésre kerülő
Tanári Hangversenyre.
Rendezvényünk támogatója
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata
2011. március 15. – Nemzeti Ünnep
Ünnepi megemlékezés az 1948-49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére az Önkormányzat szervezésében.
2011. március 15. – 9.00 órakor
koszorúzás a Városi Temetőben majd
10 órától
koszorúzás és ünnepi műsor a Polgármesteri Hivatal előtt a Kossuth Lajos emléktáblánál.
Közreműködik Fanfár Együttesünk és Fúvószenekarunk.
A rendezvény programja és meghívója
» itt « vagy az
önkormányzat honlapján elérhető.
Mi a nemzeti ünnep?
A nemzeti ünnep olyan kitüntetett napot jelöl, amelyen egy ország vagy egy nép nemzeti összetartozását ünnepli.
Mit ünneplünk március 15-én?
Az 1948-49-es magyar forradalom és szabadságharc kezdetét ünnepeljük.
Bővebben: ▼
Az 1948-49-es forradalom és szabadságharc célja az áprilisi törvények védelme, majd Magyarország teljeskörű függetlenségének kivívása volt.
Március 15-én a bécsi forradalom hírére magyar küldöttség indult a pozsonyi országgyűlésről a császári városba, s időközben Pesten is kitört a forradalom.
A pesti radikális ifjúság vér nélkül érvényt szerzett az ún. 12 pontnak.
A Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk szereznek érvényt a sajtószabadságnak. Alig néhányan indultak el Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájához, ahol cenzúra nélkül kinyomtatták az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét a Nemzeti Dal-t.
Délután naggyűlést hirdettek a Nemzeti Múzeum elé, ahol már több tízezer ember jelent meg. Itt a tömeg irányítását Nyáry Pál vette kézbe, aki a pesti városházára vezette a forradalmi sokaságot, majd átadva a Rottenbiller Lipót polgármesternek a petíciót jelentő 12 pontot, új célként a Budai várat jelölte meg. A forradalmárok a várban ülésező helytartótanácstól két ígéretet akartak kicsikarni: egyrészt a cenzúra eltörlését, másrészt passzust a már egy éve a József kaszárnyában raboskodó Táncsics Mihály szabadon engedéséről. Táncsics paraszti sorból származó értelmiségiként 1846 után röpiratokban követelte a jobbágyság felszámolását, így a hatóságok sajtóvétség címén börtönbüntetésre ítélték. Követeléseiknek érvényt szereztek, így vér nélkül győzött a forradalom. Az összegyűlt tömeg követelésére Táncsics Mihályt is szabadon bocsátották.
Táncsicsot lelkes diadalmenet kísérte Pestre.
Este a Nemzeti Színház díszelőadást tartott, miközben 300 pesti joghallgató hajókon indult el Bécsbe, hogy támogassák az ottani forradalmat is.
Március 16-án Bécsbe is eljutott a pesti forradalom híre. Az udvar meghátrált, s kénytelen volt engedni a pozsonyi küldöttség követeléseinek. Hozzájárult március 17-én gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez.
Beleegyezett az önálló magyar kormány megalakulásába. Megígérte, hogy a király szentesíti a reformtörvényeket. A gróf Batthyány Lajos vezetésével megalakuló új kormány már nem a királynak, hanem az ország választott képviselőinek, a magyar országgyűlésnek tartozott felelősséggel. Ezért tehát független, és felelős kormány volt.
Még bővebben:
2011. március 5. – Kórustalálkozó
2011. március 5-én, szombaton 18.00 órakor
az Újvárosi Református Templomban kerül megrendezésre az idei Kórustalálkozó.
A rendezvényen szerepel a Városi Kórus, a Máté János Kórus, az Újvárosi Református Gyülekezet Kórusa és a zeneiskola női kara, az Ádám Jenő Női Kar.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
» Szigetszentmiklós-Újváros Református Gyülekezet honlapja«
Szigetszentmiklós, Erkel F. u. 1.
2011. március 5. – Regionális Zongoraverseny
A Lukin László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és az Érd Zenekultúrájáért Alapítvány –
hagyományaihoz híven – regionális hangszeres versenyt szervezett a zongora tanszakon tanuló zeneiskolai alap– és továbbképzős növendékek számára.
Zeneiskolánkból Nagy Patrícia Izabella, Szalkay Márta és Svajka Szevil versenyez.
Az egyfordulós Regionális Zongoraverseny
– időpontja:
2011. március 5. (szombat)
– helyszíne:
Szepes Gyula Művelődési Központ 2030 Érd, Alsó u. 9.
Részletek, versenykiírás: »Lukin László – AMI honlapján«
2011. február 24. – ELMARAD!!! – Elmúlt korok muzsikája
Tisztelt Érdeklődők!
A ”Elmúlt korok muzsikája” tervezett zenetörténeti előadássorozat betegség miatt elmarad!
2011. február 19. – Vadászbál
A 2011. február 19-én megrendezésre kerülő Vadászbálon zeneiskolánk Fanfár együttese szerepel.
2011. január 21. – Ünnepség
Magyar Kultúra Napja
alkalmából
január 21-én 18.00 órakor
Ünnepi rendezvény lesz
a
Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Színháztermében.
»Kölcsey Ferenc, magyar költő, politikus és nyelvújító« 1823. január 22–én fejezte be a Himnusz megírását. 1989–től ennek emlékére ünnepeljük
január 22–én a Magyar Kultúra Napját.
Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Forrás: Wikipédia
Bemutató zeneovis foglalkozások
Január 17. – 16.00 – Napraforgó (1.) Óvoda – Kereki Krisztina
Január 18. – 16.00 – Mocorgó (3.) Óvoda – Kereki Krisztina
Január 19. – 16.00 – Napraforgó (1.) Óvoda - Kereki Krisztina
Január 20. – 16.00 – Mocorgó (3.) Óvoda – Kereki Krisztina
Január 24. – 16.00 – Napsugár (4.) Óvoda – Kincses Edit
Január 25. – 16.00 – Napsugár (4.) Óvoda – Kincses Edit
Január 26. – 15.50 – Csicsergő (2.) Óvoda – Józsa Emese
Január 26. – 16.00 – Csicsergő (2.) Óvoda – Kincses Edit
A hangszeres vizsgák mindenki számára nyílt tanszaki hangversenyek,
melyek helyszíne a zeneiskola hangversenyterme.
Január 10. hétfő |
16.00 – |
Lozsádi Judit, Axmann Péter |
|
|
17.30 – |
Tóthné Császár Ildikó |
zongora
|
Január 11. kedd |
16.00 – |
Baliné Huksz Erika, Kerek Erzsébet |
|
|
17.00 – |
Kovács Ágnes |
zongora
|
Január 12. szerda |
17.00 – |
Kucsera Boglárka, Nyúl László |
fuvola
|
Január 13. csüt. |
10.00 – |
B tagozatos tanulók vizsgája |
|
|
16.00 – |
Berta Alexandra |
citera
|
Január 14. péntek |
16.00 – |
Kovács Mariann |
oboa
|
Január 17. hétfő |
15.00 – |
Fodor Ferenc, Kiss Árpád Bálint |
gitár
|
Január 18. kedd |
16.00 – |
Szabó László |
hegedű
|
|
17.00 – |
Józsa Emese |
gordonka
|
Január 19. szerda |
16.00 – |
Szentesi István |
klarinét
|
|
18.00 – |
Szikora Krisztina |
ének
|
Január 20. csüt. |
17.00 – |
Orosz László |
hegedű
|
Január 21. péntek |
15.00 – |
Schüszler Boglárka |
ütő
|
|
16.30 – |
Zsirmon Zsolt, Kovács László |
rézfúvó
|
Január 24. hétfő |
14.00 – |
Betegség miatt hiányzó tanulók vizsgája. |
|
December 11. kedd |
17.30 – |
Baliné Huksz Erika |
zongora |
|
December 12. szerda |
16.30 – |
Tóthné Császár Ildikó |
zongora |
|
|
18.00 – |
Tihanyi Zsuzsanna |
zongora |
|
December 13. csütörtök |
16.30 – |
Lozsádi Judit |
zongora |
|
|
18.00 – |
Kovács Ágnes |
zongora |
|
December 18. kedd |
17.00 – |
Orosz László |
hegedű |
|
December 19. szerda |
17.00 – |
Szabó László |
hegedű |
|
Január elől jár, vizsgák a nyomán...
Az első nyomban SZOLFÉZS ÍRÁSBELI VIZSGA.
Január 5 és 7 között a szolfézs tanórák idejében kerül sor a félévi szolfézs írásbeli vizsgákra.
A tananyag átismétlése általában meghozza a kívánt eredményt.
2010. december 16. – Tanszaki koncert
2010. december 16–án
18.00 órakor
Gitár tanszaki koncertet tartunk.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
2010.december 11. – Adventi hangverseny
Ádám Jenő születésének 114. évfordulóján
sok szeretettel várunk minden érdeklődőt ünnepi
Adventi Hangversenyünkre.
A városi szintű koncertet
2010. december 11-én 17 órakor,
a Kossuth Lajos utcai Református Templomban tartja az
Ádám Jenő Zeneiskola.
Rendezvényünk támogatója
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata.
2010.december 10. – Tanszaki koncert
Kedves Szülők, Növendékeink!
Tanszaki koncertsorozatunk következő eseményeként
2010. december 10. – én, 18 órakor
a
Magánének tanszak növendékeinek előadását tekinthetik meg.
Szerettel várunk mindenkit!
2010.december 9. – Tanszaki koncert
Kedves Szülők, Növendékeink!
2010. december 9. – én
Ütő tanszaki koncertet tartunk,
Kezdés 17.30 – kor.
Minden kedves érdeklődőt szerettel várunk.
2010. december 3. – Tanszaki koncert
2010. december 3–án 16.00 órakor
Zongora tanszaki koncertet tartunk.
Fellépnek Axmann Péter és Lozsádi Judit növendékei.
2010. december 04. – 17.00 Ünnepi Koncert
MEGHÍVÓ
A szigetszentmiklósi Székely Miklós Városi Kórus tisztelettel meghívja Önt és családját megalakulásának 10 éves jubileumára szervezett ÜNNEPI HANGVERSENYRE
2010. december 04.-én – 17.00 órai kezdettel.
Helyszín: Városi Könyvtár Színházterme
A rendezvény fővédnöke: Szabó József polgármester
Fellépnek:
Bel Canto Kamarakórus- Halásztelek
Szent Cecília kórus- Dunaharaszti
Ádám Jenő Zeneiskola Női Kara- Szigetszentmiklós
Székely Miklós Városi Kórus- Szigetszentmiklós
A belépés díjtalan.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.
2010. november 30. – Télapó koncert
MEGHÍVÓ
2010. november 30. – 18.00
Fafúvós télapó tanszaki koncertet tartunk
a
Szent Erzsébet téri épületben
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.
2010. 11. 20. – Őszi Növendékhangverseny
MEGHÍVÓ
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt
2010. november 20-án, szombaton
az Ádám Jenő Zeneiskola hagyományos
Őszi Növendékhangversenyére.
Kezdés: 17 órakor,
helyszín: Újvárosi Református Templom.
Rendezvényünk támogatója:
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata.
2010. november 12. – Erkel Ferenc Műveltségi Vetélkedő
2010. október 29–én 5 szolfézs csoport versenyzett a hangversenyteremben. Téma a 200 éve született Erkel Ferenc életműve volt. Hetek óta készültek a gyerekek otthon és a tanórákon, gyűjtötték az információkat, hallgatták a zeneműveket. Kőrösi Orsolya, Pallai Zsuzsanna és Regősné Nyirő Ildikó segítettek nekik.
A verseny szervezését Kincses Edit végezte, a feladatsorokat Pallai Zsuzsanna állította össze. Az egyórás vetélkedő jó hangulatban telt, a gyerekek érdeklődve oldották meg a feladatsorokat, nézték a segítő képeket, hallgatták az aktuális zeneműrészleteket. Az értékelés szünetében örömmel rágcsálták a megérdemelt pogácsát, kekszet.
A végeredmény a következő lett:
1. hely |
80 pont |
6.b csoport |
2. hely |
71 pont |
5.b csoport |
3. hely |
50 pont |
4.b csoport |
4. hely |
40 pont |
4.a és 5.a csoport |
Gratulálunk minden versenyzőnek!
Az első két csapat képviseli iskolánkat a november 12-én megrendezésre kerülő területi versenyen a csepeli Fasang Árpád Zeneiskolában!
Sok sikert!
Kérdéssor a témában >>
itt<<!
2010. 11. 02. – 2010. 11. 05. – Őszi szünet
2010. október 30.(szombat): szünet első napja
2010. november 7.(vasárnap): szünet utolsó napja
2010. november 8.(hétfő): szünet utáni első tanítási nap.
Jó pihenést kívánunk.
Zenetanárok
2010. november 1. – 19.00 Requiem
Szigetszentmiklós Halottainak Emlékére
Mozart: Requiem
2010. november 1–én, hétfőn 19.00 órakor
a Római Katolikus Templomban
2010. október 31. – 18.00 Téravató
Téravató ünnepség a református templom előtt.
A zeneiskola nőikara énekel.
A 2 napos rendezvénysorozat programleírása a képre kattintva érhető el.
2010. október 29. – 18.00 Kórushangverseny
Koncert az iszapkatasztrófa áldozatai javára a
katolikus templomban – Bilku Marina orgonaművész és a nőikar képviseli iskolánkat.
2010. 10. 28. – Jótékonysági est, egy kolontári családnak
”Ki szívét osztja szét...”Zeneiskolánk is csatlakozott a Kardos István Általános és Középiskolában megrendezett kezdeményezéshez, Sebestyén Gabriella képviseli iskolánkat.
Támogatásként belépőt és pártolójegyeket lehet vásárolni iskolánkban!
Jótékonysági est, egy kolontári családnak
Minden kedves Barátomnak, Ismerősömnek!
2010. október 28–án, 18 órai kezdettel ”Ki szívét osztja szét… ” jótékonysági estet rendez iskolánk.
A rendezvény fővédnöke Szabó József úr, városunk polgármestere.
Kezdeményezésünkhöz csatlakozott a Batthyány Gimnázium, az Ádám Jenő Zeneiskola és a József Attila Általános Iskola is. …diákok, tanárok, szülők, ismerősök és ismeretlenek. A Baptista Szeretetszolgálat segítsége folyamatos.
Egy –eddig– Kolontáron élő családnak segítünk, Ők a Meiczinger család. Meiczinger Ervin és felesége három gyermeket nevelnek, 8 éves a legnagyobb fiú, 2 éves a kishúga és a legkisebb fiú 2 hónapos. Otthonukat, életük eddigi munkáját elvitte a vörös iszap.
A jótékonysági estre jegyek vásárolhatók a város iskoláiban.
Ára: 1000 forint.
Gyerekeknek és nyugdíjasoknak a jegy 500 forintba kerül.
Pároló jegy is kapható: 300 Ft–os, 1000 Ft–os és 2000 forintos címletekben.
Támogatás a helyszínen is fizethető!
Kizárólag pénzadományokat gyűjtünk, a család tárgyi segítséget nem tud fogadni.
A bevételt a műsor végén adjuk át a családnak.
Bízom kezdeményezésünk sikeres megvalósításában!
Mindannyian tudjuk: adni jó! Őszintén hiszem, hogy tanítványaink és mi mindannyian, sokkal gazdagabbá válunk csütörtök este!
Kérem és várom segítségét, segítségeteket!
Üdvözlettel:
Dr. Kiss Anna ig.
2010. október 23. 10 óra – Megemlékezés
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 54. évfordulója alakalmából megrendezésre kerülő koszorúzás és ünnepi műsor keretében közreműködik a zeneiskola
Fanfáregyüttese.
A rendezvény helyszíne:
Gyergyószentmiklós tér,
Városi Könyvtár és Közösségi Ház
2010. október 20. – Fafúvós koncert
2010. október 20. – 17.30
Fafúvós koncertet tartunk a hangversenyteremben.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
2010. október 6. Területi Válogató Szentendrén
XIII. Országos
Koncz János Hegedűverseny Területi Válogatójára (Fejér, Pest és Nógrád megye) 2010. október 6-án, szerdán, 10 órai kezdettel kerül sor.
A területi válogató rendezője a Vujicsics Tihamér Zeneiskola, támogatója az Oktatási Hivatal.
A hagyományosan nagyon magas szintű verseny célja a hegedű tanszak pedagógiai eredményeinek bemutatása és a tehetségkutatás.
Zeneiskolánkat Madácsi Péter képviseli.
2010. október 1.–3. Gyergyószentmiklóson a Nőikar
Gyergyószentmiklós románul Gheorgheni, németül Niklasmarkt, Romániában Hargita megyéhez tartozik.
Az egykori Gyergyószék központja.
A következő települések tartoznak hozzá: Gyilkostó, Kovácspéter, Vargatag és Visszafolyó.
Zeneiskolánk Nőikara a Zene Világnapja alkalmából vendégszerepel erdélyi testvérvárosunkban.
Gyergyószentmiklós hivatalos honlapja.
2010. október 1. – A Zene Világnapja
Yehudi Menuhin, a világhírű hegedűművész találta ki 1975-ben, hogy legyen egy nap, amelynek főszereplője a zene.
„Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.”
Yehudi Menuhin
(New York, 1916. április 22. – Berlin, 1999. március 12.)
amerikai zsidó hegedűművész és karmester, aki művészi pályájának nagy részét az Egyesült Királyságban futotta be, végül brit állampolgár lett és lovaggá is ütötték. Louis Persinger, George Enescu és Adolf Busch tanítványa volt.
Budapest több pontján a legkülönbözőbb műfajokat képviselő profi zenészek töltik meg zenével a köztereket.
Európa Kulturális Fővárosa, Pécs is nagyszabású rendezvénnyel csatlakozott. A magyar népzenéből eredő zenei és tánckultúránkat mutatják be, amely összeköt bennünket országhatároktól, kortól, zenei stílusoktól függetlenül.
(A videón a 2009-es rendezvénysorozat eseményeiből láthatsz összefoglalót.)
Zeneiskolánk növendékei idén a Kardos István Általános és Középiskolában megrendezett koncerttel csatlakoznak a hegedűművész gondolataihoz.
2010. szeptember 23.
Fúvószenekar szereplése Szigethalmon a
HÉV megálló átadásán.
2010. szeptember 18. – IV. Szabacsi Nap
Városunk negyedik alkalommal rendezi meg hagyományőrző rendezvényét az Árpád utcában.
Az egész napos program délelőtt 10 órától este 21 óráig látogatható.
Gólyalábas felvonulás, szüreti mulatság, táncház, Mézeskalács Néptánccsoport bemutatója, Tungsram Kodály Zoltán Férfikar előadása, kirakodóvásár, népi mesterségek bemutatója, kürtös kalács, kemencés lángos, lacikonyha, házi rétes, birkapörkölt, must- és borkóstoló, Sound of Street Ütőegyüttes, Tabáni István, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar várja a látogatókat.
A délutáni programban térzenét ad Fúvószenekarunk, az Ádám Jenő emlékházban programmal várjuk az érdeklődőket.
A szüreti bálhoz a Benetton Band szolgáltat zenét.
2010. szeptember 17.-19.
2010. szeptember 17-19. között kerül megrendezésre a Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Szakkiállítás és Vásár a szigetszentmiklósi Flora Hungaria Nagybani Virágpiac területén.
A rendezvényen fellép a Fúvószenekar.
2010. szeptember 10-11. – Nemzetközi Gasztronómiai Fesztivál
Magánénekesek, fúvószenekar, rézfúvós és ütő kamaraegyüttes szereplése.