1206 második felében született. Szembefordult apja (II. András) híveivel, a királyi földbirtok gyarapítására földvisszavételhez kezdett, ezáltal számos ellenséget szerzett magának.
Megbüntette anyja (Gertrúd) gyilkosait, a tõlük elvett birtokokból az általa felállított királyi tanács tagjainak adományozott.
A visszavett birtokokkal próbálta helyreállítani a megcsorbult királyi hatalmat. Nevezetes intézkedése volt, amikor a fõpapok, és hercegek kivételével senki sem ülhetett le a jelenlétében, a székeket látványosan elégette. Megszüntette a királyhoz történõ közvetlen bejárást is.
Nagy ellenkezést váltott ki, amikor 1239-ben befogadta a kunokat, akik vereséget szenvedtek a Batu kán vezette mongol seregtõl. IV. Béla támaszt látott Kötöny vezér seregében.
Rogerius váradi kanonok Siralmas ének c. munkájában így ír róluk:
"Számtalan lábasjószáguk van, ezért sok kárt tettek a magyaroknak a legelõkön, szántókon, erdõkön és egyebütt..."
Közben megérkezett Julianus barát Magyarországra.
  Beszámolt arról, hogy megtalálta a 400 évvel korábban ott maradt magyarok leszármazottait. Beszélni is tudott velük, megértették egymás nyelvét.
Julianus hírt hozott arról is, hogy a keleti puszták felõl egy mindent elsöprõ nép közeledik Európa felé, a tatárok. A veszélyt ekkor még a királyi udvarban nem vették elég komolyan.
Julianus barát néhány társával, most már IV. Béla követeként 1236-ban indult el újra az õshazába, azzal a küldetéssel, hogy az ott élõ magyarokat hazahívja a Kárpát-medencébe. Küldetését azonban a mongol támadás megindulása miatt nem tudta végrehajtani. Társaival csak Szuzdalig jutottak, onnét vissza kellett fordulniuk. Az invázió hírét, és a tatár kán fenyegetõ levelét 1237 telén hozta magával Julianus barát:
"Én, a Kán, az égi király küldötte, akinek hatalom adatott meg a földön a nekem meghódolókat felemelni  és az ellenállókat elnyomni, csodálkozom feletted, Magyarország királya, hogy midõn már harmincadik ízben küldöttem követeket hozzád, miért nem küldesz vissza közülük senkit, de még követeidet, és válaszlevelet sem küldesz nekem. Tudom, hogy gazdag, és hatalmas király vagy, sok katonád van,  és egyedül kormányzol egy nagy  országot. Ezért nehéz önként alám vetned magadat; mégis jobb, és üdvösebb lenne neked, ha önként behódolnál nekem. Megtudtam ezenfelül, hogy kun szolgáimat oltalmad alatt tartod. Ezért utasítlak téged, hogy ezeket a jövõben ne tartsd magadnál, és miattuk ne kerülj velem szembe. Nekik könnyebb elmenekülni, mint neked, mivel nem lévén házaik, sátraikkal vándorolva talán el tudnak menekülni, de te, aki házakban lakol, váraid és városaid vannak, hogy fogsz menekülni kezeim közül...?"

Miután bizonyosá vált, valódi a veszély, Béla körbevitette a hadbahívó jelet (véres kard) de a magyar urak csak a rajtuk esett sérelmek okozta sebeiket nyalogatták. A kunok összetûztek a helybeliekkel: az elpusztított vetések miatt a károsultak megölték a kunok vezérét, Kötönyt, mire a kunok rabolva, fosztogatva elhagyták az országot.

1242-ben IV. Béla visszatérhetett Magyarországra.   Az országot romjaiból újjá kellett építeni. Ehhez ki kellett békülnie a nemességgel.
IV. Bélának  utolsó éveiben saját fiával is kellett harcolnia, akit 1245-ben megkoronáztatott. Zára városát ismét Velence kaparintotta meg. Stájerországban felkelõket kellett levernie, majd errõl a területrõl II.Ottokár javára lemondott.
Uralkodása idején szentelték fel a jáki templomot, felépítették Budán a német polgárok a Nagyboldogasszony-(késõbbi Mátyás-) templomot.
IV. Béla 1270. május 3-án halt meg, az esztergomi ferencesek templomában temették el.

Sírfelirata:

Dum licuit, tua dum viguit                                        Amíg lehetett, míg hatalmad fénylett,
rex Bela potestas,                                                   óh Béla király,
fraus latuit,                                                             az álnokság lapult, a béke szilárd volt,
regnavit honestas.                                                   tisztesség honolt.