1967. július 25-én láttam meg az árnyékvilágot Csíkszentimrén. Ebben a gyönyörű falucskában csak két hetet töltöttem, amíg édesanyám felerősödött, s aztán nyomás az Olt parti ház, amely a csíkszentkirályi kőbánya mellett kuksolt csöndesen.
   Zsögödfürdőhöz tartozó területecskén, ami hivatalosan Csíkszentkirály része a mai napig is, volt az első igazi otthonom. Az említett kis lakot hamar elhagytuk és a Szentimrei Büdösfürdőre költöztünk (inkább szüleim költöztek, engem testvéreimmel együtt magukkal cipeltek). Hat esztendős koromban újra visszakerültünk a szép Tündérvölgybe a kis lakra, ahonnan elindulhatunk testvérekül, néha szülőstül vagy rokonostól vándorútra, felfedezőútra (kólicálni-bónyászódni) mindenfelé, mikor éppenséggel kedvünk szottyant. A völgyet körülvevő kaszálók, legelők és erdők varázslattal töltötték meg természetnapjainkat. Innen eregeltem először iskolába, kihagyva az óvodát, a híres Zsögödbe, Nagy Imre festőművész falujába.
   Nehéz volt megszokni a természetes környezet után az iskolát, ahol az erdő és a vadállatok és az egész élővilág fontosabb szerepet kaptak, mint az okító tanítók és a vélem egykorú diáktársaim. Csíkzsögödhöz mindig hű maradtam még akkor is, amikor 1976 őszén felköltöztünk Csíkszeredába, olyannyira, hogy a városból lejártam befejezni a negyedik osztályt az én kis "Vackor Máteremben". Az egyre fogyatkozó gyereklétszám végett most azaz épület már nem falus iskolája szerepét tölti, hanem egy másik intézmény kapott benne helyet. Jelenleg fogyatékos gyerekekkel foglalkoznak.
   Tanulmányaimat ötödik osztálytól kezdve a városban folytattam. Nem rajongtam érte. Nem is tudtam beilleszkedni teljesen abba a hoki osztályos tiszta fiús hangulatba. Egy osztály rendszerint harminc feletti létszámú volt. A miénk is. Kevés idő maradt az igazi nevelésre, de nagyon szigorúan oktattak, kommunista ifjakhoz híven. Imigyen hányódtunk fel kézen-közön. Azért kis városunkban iskolánk élen járt a tanulásban. Akkoriban az iskoláknak csak számuk volt, mint a büntetett előéletű gárdának. A mi iskolánk a 10 számot viselte büszkén. Mostanra ugye elhagyva szocialista nevét, felcserélte magyarosra. Nagy felhajtás közepette Ady Endre lett a neve. Nemrég pedig egybeolvasztották egy másik iskolával. Kifogás a gyereklétszám csökkenése volt. Most ott áll Ady Endre mellszobra. Egy darabig a Nagy István Művészeti sulihoz tartozott, mostanra pedig a József Attila iskola része. Hol van már a régi intézmény szigorú és minőségi tanítása...
   Ezek a nyűgös szocialista évek jó néhány hű baráttal ajándékoztak meg. Azóta eltelt közel harminc esztendő és azokkal az emberkékkel továbbra is töretlenül folytatódott kapcsolatunk. Vannak barátok, akikkel több, mint harminc esztendeje tartsuk a kapcsolatot. Ha nem is oly gyakran találkozunk, de mindig ott folytatjuk mondanivalónkat, ahol abbahagytuk. Az imigyen kialakult kapcsolatok igazi varázs és szép ajándék az élettől. A hetvenes évek végének még volt egy szép korszaka is, mikor nekiveselkedtem rajzolni, festeni és szobrászkodni. Vinczefi Sándorhoz jártam az akkori pionír házban. Ő tanított meg szabadon használni a képzeletemet és felnőni az örök értékek megőrzősének gondolatához-továbbadásához. Néhány munkámat ki is állították a Csíkszeredában, sőt mi több, az ország más városaiban is pionír társaim tehetséges műveivel együtt.  
   A nyolcvanas évek elején egyre keveset foglalkoztam korábbi szenvedélyemmel. Lehet az is, hogy Építészeti Szaklíceum, ahová kerültem rossz szájízt adott e szépérzék továbbműveléshez. IX.-től víz-gáz szerelő osztályba kerültem, és később építészeti osztályba. E négy esztendő leforgása alatt kiöltek szinte mindenféle ábrándozást az emberből, legalábbis belőlem. Néhány tehetséges tanár tanítása, akik keveset foglalkoztak a kor szellemével segítettek túlélni az egyre sablonosra követelt életet. Többek között ezért is, nagy szerepet kapott nehézkes beilleszkedésem abban az afféle-fajta közösségben. A líceumi évek alatt nyaranként benne voltam egy kisrégész csapatban, akik Csíkszentmihály község melletti területen kutattak, ahol tatárjárás előtt Cibrefalva volt. Az ásatásokat Szőcs János muzeológus irányításával végeztük. Azt hiszem a múltunk iránti érdeklődés e "régészkedés" révén kezdett kiteljesedni.  
   Érettségi után sikertelenül felvételiztem Kolozsvárott földrajz szakra. Pedig a mai napig szeretem a földrajzot. Amúgy a családi zűrzavar teljesen megpecsételte továbbtanulási szándékomat. Nem lehet kihagyni a pénzt sem, azon sok minden múlott, sőt legtöbb dolog ilyen irányban csak attól függött. A családból már a 1988-tól kezdődően Lóri, majd 1989-ben Öcsi és Richárd, végül, pedig 1990. március 21-én Sanyi és Édesanyám hagyták el szülőföldjüket. Azon a márciusi napon, mikor Marosvásárhelyen magyarellenes cirkusz folyt. Édesapám maradt itthon, egyáltalán nem viselte el jelenlétemet, ezért új otthont keresve, én is leléceltem.
   Visszatérve érettségi utáni életemre, az első munkahelyem a házgyárnál volt. A lapátolás mellett fontos szerepet töltött be a cipekedés. Súlyos "beton tömböcskéket" emelgettünk tárgára téve naphosszat. Én is, mint sok más bajtársam hamar otthagytuk az iszonyúan fárasztó munkát. Rövid időn belül egy kedves barátom segítségének köszönhetően átnyergeltem a Hargita Művészete Szövetkezethez, mint keramikus. Díszítőként dolgoztam. Újra tudtam ábrándozni, ezúttal nemcsak a baráti körben Kedvem egyre nőtt, kezdtem helyrepattanni. Ebben az időszakban barátaimmal együtt kézzel írott újságokat szerkesztettünk és a kész példányszámok körbejártak köztünk.  Több irodalmi ás művészeti műsort, és vetélkedőt szerveztünk, ahol nemcsak barátok neveztek be, hanem sokan mások a velünk egykorúak az akkori társaságából. Képzőművészetekhez való vonzódásom, habár eltörpült az íráshoz viszonyítva, de nem semmisült meg végleg. Továbbfolytattam, főleg rendelésre rajzoltam és festettem képeket.
   A nyolcvanas évek végén műkedvelő színészként tagja voltam a gyergyószentmiklósi Figura színjátszó körnek (csoportnak). Hálás vagyok azoknak az embereknek, akikkel együtt lehettem ebben a körben. Sok jót tanultam, akár barátaimtól. Ott újra szabadon szárnyalhatott a képzelet. Régi "elrejtett" értékeimet újból elővehettem, mert azok az emberek értékelték és érdeklődtek iránta. Egyéniségem ott kezdett kibontakozni. Akkor értettem meg, hogy minden ember, ha nem tapos át a másikon, s úgy valósítja meg álmait, egészen értékes lehet minden tette.
   A kilencvenes évek eleje nagy felfordulást hozott mindenki életébe. Családom, ahová tartoztam, ízekre hullott szét. Mindenen, a már annyit emlegetett barátok segítettek át szüleikkel együtt, mert bíztak bennem, hogy képes vagyok a kitűzött célokat elérni-megvalósítani. Nagy hirtelenséggel 1990-ben megfordultam Magyarországon keveset időztem ott, mivel nem jött be semmi sem, amire számítottam. Később szilvás Zalánt választottam otthonomul. Zalánból átköltöztem Sepsiszentgyörgyre.  E háromszéki tartózkodásom alatt Sepsiszentgyörgyön a keramikusoknál vállaltam munkát, ami néhány hónap alatt bedöglött. Így kerültem vissza újra Szeredába. Egy ládaszegzőbe dolgoztam, ahol árukihordó is voltam. Később a barátomék üzletébe tevékenykedtem, mint eladó.
   1991 őszétől, nyolc kerek esztendeig a gyimesi Bükkhavason helyettes tanárként tevékenykedtem, ottlétem utolsó három évében a Barackosi iskolában is tanítottam (Gyimesközéplokhoz tartozik mindkét település) ezúttal második-negyedik osztályokat is. Öt évig zömében földrajz és történelem órákat tartottam. Az addig felgyűjtött ismeretanyagnak nagy hasznát vettem. Ez idő alatt szemléltetőeszközöket is készítettem az iskola és az óvoda számára.  
   1995-ben ismertem meg Kovács Zsuzsát. Jó irányba véve felforgatta az akkori kialakított kényelmes életemet és rövid időn belül szebbé is varázsolta. Nagyon boldog vagyok, hogy együtt élhetek véle. Úgy érzem, mintha ritka kegyben részesültem volna. Együttlétünk boldogságát a két kis tündérkénk is igazolják. Természetesen, ebben az esztendőben, a szakmámban is történt változás. Három évet, angol nyelvet tanítottam, de megbirkóztam a franciával is alapfokon. Nyolcévi tanárkodási ottlétem alatt aktív szerepet vállaltam az iskola művelődési életében. Színdarabokat írtam és tanítottam be. A lelkes kollégákkal együtt évfordulókon és más alkalmakkor is versenyeket és műsorokat szerveztünk. Az ott eltöltött évek néhány barátot, sok tapasztalatot ajándékoztak nekem.
   1999-ben könyvtárosi oklevelet szereztem. Ebben az évben kerültem Kozmásra tanítani. Az alcsíki kisfaluban csak egy esztendőt töltöttem, angol nyelvet és történelmet tanítva. Nagyon kellemes emlékekkel gazdagodtam e rövidkeidőszak alatt. Ott is folytattam a szemléltetőeszközök készítését. Kissé megbabonázva, rossz szívvel hagytam el azt a kedves közösséget, amelynek részese lehettem. 2000 nyarától a csíkszeredai Márton Áron gimnázium könyvtárosa vagyok. Itt végeztem el a mai embernek nélkülözhetetlen informatika tanfolyamot, az addigi ismereteimet tovább kamatoztatva. Ezt követte egy honlap készítő és Internet búvár tanfolyam vettem részt és szereztem elismervényt. 
   2004-ben újból szerencsém volt elvégezni a könyvtárosi szakot, amelyet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem biztosított. Itt nem álltam le a tanulással, 2006-ban beiratkoztam a brassói Transilvania egyetem filológia karára, könyvtár és információtudomány szakra. Újabb ismeretekre szert téve végeztem el 2009 júliusában. A könyvtártan mellett egy kis román és angol nyelvet, világirodalmat, kultúratudományt, rendezvényszervezést, újságírást, információkezelést, közönségkapcsolatot (public relation) stb. tanultam, amit már a közeljövőben hasznosíthatok. 2010-ben sikerült elvégezni az alapképzésemmel párhuzamos tanárképző továbbképzőt (pedagógiai modult), amellyel ezen túl taníthatok is.
   2011-ben elvégeztem a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, a Hargita Megyei Pedagógusok Háza, a "Formator" (képzők képzése) továbbképzőt, amely során könyvtárosi szakmát és pszicho-pedagógiát elsajátítva felnőtteket oktató tanár lettem. Hivatásom mégis az írás. Amikor írok, megszűnnek létezni a hétköznapoknak mások által ösztönösen rám erőltetett egyhangúsága, az olcsó dumák helyét felcseréli egy belülről előtörő világ, amelyet gyerekkorom óta a szívem mélyén őrzök gondosan.
   Nagy segítség az egyhangúság eltűntetésére kedves családom minden egyes tagja, akik derűt és üdvösséget lopnak észrevétlenül minden jelentéktelen eseményben-dologban, és fontossá teszik mindazt, ami alig észrevehető. Ez a varázs belengi életemet, és egy idő után kölcsönössé vált, vagyis nálam is sikeresen, ugyanúgy működik a tüneményes áldás. 2005. július elsején született lányunk Ágnes. Ettől a perctől igazi családdá nőttük ki magunkat. Ágnes betöltötte azt a kevéske űrt, amelyre már rég vártunk. Ágnes "egyke" életén is sikerült segíteni. Zsófia 2008. május harmincadikán született, azóta a két kis tündér osztozik a gyermekszobán. 2014. január 19-én pedig világra jött a kis Márton. Most már egy fiútestvérke is, tündérfiként nagy családdá léptetett elő bennünket.

   Igazi tanítóim mindazok, akik belopták magukat a szívembe, mindegy, hogy közvetlen vagy közvetett tettel. Ezért érzéseimet kevésbé tagadhatom meg. Nem engedné meg a gyerek, aki voltam. Ott a hegytetőn a fenyvesek között a vadonban, egy kövön ülve figyeli minden lépésemet, azt akarja, hogy hű maradjak mindig önmagamhoz, és akiket szeretek.