1967. július 25-én
láttam meg az árnyékvilágot Csíkszentimrén. Ebben a gyönyörű falucskában
csak két hetet töltöttem, amíg édesanyám felerősödött, s aztán nyomás az
Olt parti ház, amely a csíkszentkirályi kőbánya mellett kuksolt csöndesen.
Zsögödfürdőhöz tartozó területecskén, ami hivatalosan Csíkszentkirály
része a mai napig is, volt az első igazi otthonom. Az említett kis lakot hamar
elhagytuk és a Szentimrei Büdösfürdőre költöztünk (inkább szüleim
költöztek, engem testvéreimmel együtt magukkal cipeltek). Hat esztendős
koromban újra visszakerültünk a szép Tündérvölgybe a kis lakra, ahonnan
elindulhatunk testvérekül, néha szülőstül vagy rokonostól vándorútra,
felfedezőútra (kólicálni-bónyászódni) mindenfelé, mikor éppenséggel
kedvünk szottyant. A völgyet körülvevő kaszálók, legelők és
erdők varázslattal töltötték meg természetnapjainkat. Innen eregeltem
először iskolába, kihagyva az óvodát, a híres Zsögödbe, Nagy Imre
festőművész falujába.
Nehéz volt megszokni a természetes környezet
után az iskolát, ahol az erdő és a vadállatok és az egész élővilág
fontosabb szerepet kaptak, mint az okító tanítók és a vélem egykorú
diáktársaim. Csíkzsögödhöz mindig hű maradtam még akkor is, amikor 1976
őszén felköltöztünk Csíkszeredába, olyannyira, hogy a városból lejártam
befejezni a negyedik osztályt az én kis "Vackor Máteremben". Az egyre
fogyatkozó gyereklétszám végett most azaz épület már nem falus iskolája
szerepét tölti, hanem egy másik intézmény kapott benne helyet. Jelenleg
fogyatékos gyerekekkel foglalkoznak.
Tanulmányaimat ötödik osztálytól kezdve a
városban folytattam. Nem rajongtam érte. Nem is tudtam beilleszkedni teljesen
abba a hoki osztályos tiszta fiús hangulatba. Egy osztály rendszerint harminc
feletti létszámú volt. A miénk is. Kevés idő maradt az igazi nevelésre, de
nagyon szigorúan oktattak, kommunista ifjakhoz híven. Imigyen hányódtunk fel
kézen-közön. Azért kis városunkban iskolánk élen járt a tanulásban. Akkoriban
az iskoláknak csak számuk volt, mint a büntetett előéletű gárdának. A
mi iskolánk a 10 számot viselte büszkén. Mostanra ugye elhagyva szocialista
nevét, felcserélte magyarosra. Nagy felhajtás közepette Ady Endre lett a neve.
Nemrég pedig egybeolvasztották egy másik iskolával. Kifogás a gyereklétszám
csökkenése volt. Most ott áll Ady Endre mellszobra. Egy darabig a Nagy István
Művészeti sulihoz tartozott, mostanra pedig a József Attila iskola része.
Hol van már a régi intézmény szigorú és minőségi tanítása...
Ezek a
nyűgös szocialista évek jó néhány hű baráttal ajándékoztak meg. Azóta
eltelt közel harminc esztendő és azokkal az emberkékkel továbbra is
töretlenül folytatódott kapcsolatunk. Vannak barátok, akikkel több, mint
harminc esztendeje tartsuk a kapcsolatot. Ha nem is oly gyakran találkozunk, de
mindig ott folytatjuk mondanivalónkat, ahol abbahagytuk. Az imigyen kialakult
kapcsolatok igazi varázs és szép ajándék az élettől. A hetvenes évek
végének még volt egy szép korszaka is, mikor nekiveselkedtem rajzolni, festeni
és szobrászkodni. Vinczefi Sándorhoz jártam az akkori pionír házban. Ő
tanított meg szabadon használni a képzeletemet és felnőni az örök értékek
megőrzősének gondolatához-továbbadásához. Néhány munkámat ki is
állították a Csíkszeredában, sőt mi több, az ország más városaiban is
pionír társaim tehetséges műveivel együtt.
A nyolcvanas évek elején egyre
keveset foglalkoztam korábbi szenvedélyemmel. Lehet az is, hogy Építészeti
Szaklíceum, ahová kerültem rossz szájízt adott e szépérzék
továbbműveléshez. IX.-től víz-gáz szerelő osztályba kerültem, és
később építészeti osztályba. E négy esztendő leforgása alatt kiöltek
szinte mindenféle ábrándozást az emberből, legalábbis belőlem. Néhány
tehetséges tanár tanítása, akik keveset foglalkoztak a kor szellemével
segítettek túlélni az egyre sablonosra követelt életet. Többek között ezért is,
nagy szerepet kapott nehézkes beilleszkedésem abban az afféle-fajta
közösségben. A líceumi évek alatt nyaranként benne voltam egy kisrégész
csapatban, akik Csíkszentmihály község melletti területen kutattak, ahol
tatárjárás előtt Cibrefalva volt. Az ásatásokat Szőcs János
muzeológus irányításával végeztük. Azt hiszem a múltunk iránti érdeklődés
e "régészkedés" révén kezdett kiteljesedni.
Érettségi után sikertelenül
felvételiztem Kolozsvárott földrajz szakra. Pedig a mai napig szeretem a
földrajzot. Amúgy a családi zűrzavar teljesen megpecsételte továbbtanulási
szándékomat. Nem lehet kihagyni a pénzt sem, azon sok minden múlott, sőt
legtöbb dolog ilyen irányban csak attól függött. A családból már a 1988-tól
kezdődően Lóri, majd 1989-ben Öcsi és Richárd, végül, pedig 1990.
március 21-én Sanyi és Édesanyám hagyták el szülőföldjüket. Azon a
márciusi napon, mikor Marosvásárhelyen magyarellenes cirkusz folyt. Édesapám
maradt itthon, egyáltalán nem viselte el jelenlétemet, ezért új otthont
keresve, én is leléceltem.
Visszatérve érettségi utáni életemre, az első
munkahelyem a házgyárnál volt. A lapátolás mellett fontos szerepet töltött be a
cipekedés. Súlyos "beton tömböcskéket" emelgettünk tárgára téve naphosszat. Én
is, mint sok más bajtársam hamar otthagytuk az iszonyúan fárasztó munkát. Rövid
időn belül egy kedves barátom segítségének köszönhetően átnyergeltem
a Hargita Művészete Szövetkezethez, mint keramikus. Díszítőként
dolgoztam. Újra tudtam ábrándozni, ezúttal nemcsak a baráti körben Kedvem egyre
nőtt, kezdtem helyrepattanni. Ebben az időszakban barátaimmal együtt
kézzel írott újságokat szerkesztettünk és a kész példányszámok körbejártak
köztünk. Több irodalmi ás művészeti műsort, és vetélkedőt
szerveztünk, ahol nemcsak barátok neveztek be, hanem sokan mások a velünk
egykorúak az akkori társaságából. Képzőművészetekhez való vonzódásom,
habár eltörpült az íráshoz viszonyítva, de nem semmisült meg végleg.
Továbbfolytattam, főleg rendelésre rajzoltam és festettem képeket.
A
nyolcvanas évek végén műkedvelő színészként tagja voltam a
gyergyószentmiklósi Figura színjátszó körnek (csoportnak). Hálás vagyok azoknak
az embereknek, akikkel együtt lehettem ebben a körben. Sok jót tanultam, akár
barátaimtól. Ott újra szabadon szárnyalhatott a képzelet. Régi "elrejtett"
értékeimet újból elővehettem, mert azok az emberek értékelték és
érdeklődtek iránta. Egyéniségem ott kezdett kibontakozni. Akkor értettem
meg, hogy minden ember, ha nem tapos át a másikon, s úgy valósítja meg álmait,
egészen értékes lehet minden tette.
A kilencvenes évek eleje nagy felfordulást
hozott mindenki életébe. Családom, ahová tartoztam, ízekre hullott szét.
Mindenen, a már annyit emlegetett barátok segítettek át szüleikkel együtt, mert
bíztak bennem, hogy képes vagyok a kitűzött célokat elérni-megvalósítani.
Nagy hirtelenséggel 1990-ben megfordultam Magyarországon keveset időztem
ott, mivel nem jött be semmi sem, amire számítottam. Később szilvás Zalánt
választottam otthonomul. Zalánból átköltöztem Sepsiszentgyörgyre. E háromszéki
tartózkodásom alatt Sepsiszentgyörgyön a keramikusoknál vállaltam munkát, ami
néhány hónap alatt bedöglött. Így kerültem vissza újra Szeredába. Egy
ládaszegzőbe dolgoztam, ahol árukihordó is voltam. Később a barátomék
üzletébe tevékenykedtem, mint eladó.
1991 őszétől, nyolc kerek
esztendeig a gyimesi Bükkhavason helyettes tanárként tevékenykedtem, ottlétem
utolsó három évében a Barackosi iskolában is tanítottam (Gyimesközéplokhoz
tartozik mindkét település) ezúttal második-negyedik osztályokat is. Öt évig
zömében földrajz és történelem órákat tartottam. Az addig felgyűjtött
ismeretanyagnak nagy hasznát vettem. Ez idő alatt szemléltetőeszközöket
is készítettem az iskola és az óvoda számára.
1995-ben ismertem meg Kovács
Zsuzsát. Jó irányba véve felforgatta az akkori kialakított kényelmes életemet
és rövid időn belül szebbé is varázsolta. Nagyon boldog vagyok, hogy
együtt élhetek véle. Úgy érzem, mintha ritka kegyben részesültem volna.
Együttlétünk boldogságát a két kis tündérkénk is igazolják. Természetesen,
ebben az esztendőben, a szakmámban is történt változás. Három évet, angol
nyelvet tanítottam, de megbirkóztam a franciával is alapfokon. Nyolcévi
tanárkodási ottlétem alatt aktív szerepet vállaltam az iskola
művelődési életében. Színdarabokat írtam és tanítottam be. A lelkes
kollégákkal együtt évfordulókon és más alkalmakkor is versenyeket és
műsorokat szerveztünk. Az ott eltöltött évek néhány barátot, sok
tapasztalatot ajándékoztak nekem.
1999-ben könyvtárosi oklevelet szereztem.
Ebben az évben kerültem Kozmásra tanítani. Az alcsíki kisfaluban csak egy
esztendőt töltöttem, angol nyelvet és történelmet tanítva. Nagyon kellemes
emlékekkel gazdagodtam e rövidkeidőszak alatt. Ott is folytattam a
szemléltetőeszközök készítését. Kissé megbabonázva, rossz szívvel hagytam
el azt a kedves közösséget, amelynek részese lehettem. 2000 nyarától a
csíkszeredai Márton Áron gimnázium könyvtárosa vagyok. Itt végeztem el a mai
embernek nélkülözhetetlen informatika tanfolyamot, az addigi ismereteimet
tovább kamatoztatva. Ezt követte egy honlap készítő és Internet búvár
tanfolyam vettem részt és szereztem elismervényt.
2004-ben újból
szerencsém volt elvégezni a könyvtárosi szakot, amelyet a Babeş-Bolyai
Tudományegyetem biztosított. Itt nem álltam le a tanulással, 2006-ban
beiratkoztam a brassói Transilvania egyetem filológia karára, könyvtár és
információtudomány szakra. Újabb ismeretekre szert téve végeztem el 2009
júliusában. A könyvtártan mellett egy kis román és angol nyelvet,
világirodalmat, kultúratudományt, rendezvényszervezést, újságírást,
információkezelést, közönségkapcsolatot (public relation) stb. tanultam, amit
már a közeljövőben hasznosíthatok. 2010-ben sikerült elvégezni az
alapképzésemmel párhuzamos tanárképző továbbképzőt (pedagógiai modult),
amellyel ezen túl taníthatok is.
2011-ben elvégeztem a Hargita Megyei
Tanfelügyelőség, a Hargita Megyei Pedagógusok Háza, a "Formator"
(képzők képzése) továbbképzőt, amely során könyvtárosi szakmát és
pszicho-pedagógiát elsajátítva felnőtteket oktató tanár lettem. Hivatásom
mégis az írás. Amikor írok, megszűnnek létezni a hétköznapoknak mások
által ösztönösen rám erőltetett egyhangúsága, az olcsó dumák helyét
felcseréli egy belülről előtörő világ, amelyet gyerekkorom óta a
szívem mélyén őrzök gondosan.
Nagy segítség az egyhangúság
eltűntetésére kedves családom minden egyes tagja, akik derűt és
üdvösséget lopnak észrevétlenül minden jelentéktelen eseményben-dologban, és
fontossá teszik mindazt, ami alig észrevehető. Ez a varázs belengi
életemet, és egy idő után kölcsönössé vált, vagyis nálam is sikeresen,
ugyanúgy működik a tüneményes áldás. 2005. július elsején született lányunk Ágnes.
Ettől a perctől igazi családdá nőttük ki magunkat. Ágnes betöltötte
azt a kevéske űrt, amelyre már rég vártunk. Ágnes "egyke" életén is
sikerült segíteni. Zsófia 2008. május harmincadikán született, azóta a két kis
tündér osztozik a gyermekszobán. 2014. január 19-én pedig világra jött a kis Márton. Most már egy
fiútestvérke is, tündérfiként nagy családdá léptetett elő bennünket.
Igazi tanítóim mindazok, akik belopták magukat a szívembe, mindegy, hogy közvetlen vagy közvetett tettel. Ezért érzéseimet kevésbé tagadhatom meg. Nem engedné meg a gyerek, aki voltam. Ott a hegytetőn a fenyvesek között a vadonban, egy kövön ülve figyeli minden lépésemet, azt akarja, hogy hű maradjak mindig önmagamhoz, és akiket szeretek.