Én Berrengi Mári Varvara jelentem, ulyan dologba vót részem, hogy tüktököt rögvest a csuda megöl. Drága bügyürkécske gyerekeim, ecce mondom én, nagyon furcsa a mai világ. Nem es tudom hol es kejzdjem. Az ecce’ biztos, hogy szinte elment a józan eszem. Valami huligányok béjöttek a kertbe és elkejzdtek szökni, mint a tyúkszar a rugós deszkán. Esszegyúrták a kertembe havat, s felugrottak a kerekes kút tetejire. Még az istállóba es bejártak. Közbe furcsán ikrándoztak (vonaglottak), minha epilepsziájuk, vagy mi a ráksúlyuk lenne. Sokat mutogattak felém egy újval s az egész kezikvel, de máshova es. Vakarták a hátsófelüköt, s elől a zövéket. Minha magyarul makogtak vóna ütemesen és mégse. Osztán ecce’ ecce’ szinte veszekedésre vették az ügyet. Meglepetésemtől a szüvemhez kaptam, s nem mondom, egy cseppet bérezltem. A zúram nem volt hon, pont fájért ment a zerdőbe. Ellehet képzelni milyen ijedtség futkorászott végig rajtam. Még verejtékeztem es kénomba. Hᒠhiányzott ez nekem? Nemhogy hátam közepe se, de még a körmöm feketéje se kévánta az egészet...
   De akkó’ vótam megjedve becsületesen amikor előttem kejzdtek hadonászni. Ecce’ nagy hirtelenjiben elkapott a zegyik és egy cseppetnél többet, s istenmárjáson megráncigált. Osztán arra kért, hogy kákoljak (rázogassak egyet) a fejemmel, sö mutogassak szaneszét mind ők. Nem vót mit tennem, muszájítva csiáltam. Arra gondótam ennyiből háha’ megúszom. Sajna nem vót igazam, me még egy seprűt es tettek a lábam közé, közbe felkaptak minha repülnék. Repítettek es körbe-kereken a zudvarón. Tudtam, hogy az eszik elment, de az enyémé se áll távolabacska tőlik. Osztán ecce’ csak a nagy cirkuszt abbahagyták, aliges juttam levegőhöz. Úgy szuszogtam a fáratságtó’ mint a gőzmozdony. Na me! Ha kellett, ha nem, de megkaptam az ingyencirkuszt! Mikó’ mᒠmindenki egy csepp friss ájert nyelt, akkó’ nekem jöttek az értekezésükvel. Aszonták, hogy egy zene ízét készítenek s arra kellett a zegész. Aza neve, hogy izé, répp aaa, de nem murok, me’ zene. Hᒠnekem má mindegy es vót, hogy mi nyüveknek es mondták ezt a rángatózós hóbelebancot, annak örvendejztem, hogy elmentek. Szó köztünk maradjon, a nagy cirkusz után a teke lábajim akadtak össze még egy darabig. Aliges kaptam a zistálóhoz az ösvenykét. Azelőtt kettőt-hármat görbítettem az igazi útvonalon. Méges az a lényeg, hogy sikerült kihevernem. Ahogy hazaért a zuram rögvest elmondtam nekije. Mondta es, hogy jöjjenek sza felénk a kicsi barátocskák, met elintéjzi őkelmiket!!!

* * *   Egy hetecske se telt belé, s visszagyütt a zegyik. Hᒠnem-e, hogy a zuram nem vót otthonjában! Há jettembe, hogy mi es fog történni, kejzdett burungérozni a belem. Hál’ istennek nem vót oka a félelmemnek. Irtó kedves vót a zillető, s még péndzt es adott azé, hogy annyira megráncigált. Nem teketóriáztam sokat, el es vettem a markából. Hᒠméges megérte! Hᒠnem-e? Aszonta, hogy valami videjóklippbe fogok szerepelni, valami ifjúsági műsorba vagy mi a csuda. Mondták es mikó’ s melyik kanális a tevébe. A zúram es megbékéltforma a jutalom láttán, igaz csak felit vallottam bé, s aszondta, nehogy elfelejcsük megnezni a zadást. Meg es neztem a vele, s a szomszédok es a tevén tartották a szemiket. A zuram csak röhögött jóízűen egyfelé. Tettem a bosszankodót, hogy ne lássa rajtam a valóságot, met gyanút fogott vóna’... Imigyen, hogy nem tudta igazából mennyi péndzt szerejztem, én es röhögtem magamba, s hallgattam mint a szar a fűbe véle.
   Még egy idevaló megjegyzésecske. Nem tóm mié, de a fijatalok azóta nagyon kedvelnek engem. Úgy hiszem, hogy ejsze nem es baj.

Fenyőszegi b. Levente

2023