Magyarország népesedése a XX. század folyamán
Magyarország népesedésére a XX. században a folyamatos változékonyság, demográfiai csúcsok és hullámvölgyek váltakozása volt jellemző. Az első világháborúig igen jelentős volt a népességnövekedés dinamikája a kedvező népmozgalmi arányszámoknak és a központi országrészben (mai országterület) a tengerentúli kivándorlást ellensúlyozó budapesti vándorlási nyereségnek köszönhetően. A termékenység mérséklődése már a századfordulón megindult, azonban egészen a világháborúig nem volt jelentős. Az első nagy fordulópont a világégés kezdetén következett be, emelkedett a halálozási ráta, drasztikusan visszaesett a termékenység a fiatal férfi népesség távolléte és ezzel összefüggésben a nők munkába állása miatt. A legdrasztikusabb visszaesés Budapesten következett be.[5] A háború után újra emelkedett a születések száma, viszont a világégés előtti szintet nem érte el, tulajdonképpen ekkor kezdődött Magyarország és Európa demográfiai hanyatlása. A Horthy-korszakban a meghozott szociális és egészségügyi intézkedéseknek köszönhetően (OTI megalapítása, kórházak építése, orvosegyetemek fejlesztése) látványosan növekedett a születéskor várható élettartam (lásd diagram), folyamatosan csökkent a halálozási ráta, azonban a születési ráta ennél nagyobb mértékben csökkent, így a népességnövekedés csillapodásával jellemezhető a korszak. A trianoni békeszerződés miatt menekültek tömegei érkeztek az anyaországba, aminek következtében lakáshiány alakult ki a nagyobb városokban és közigazgatási központokban, a legsúlyosabb helyzet a fővárosban alakult ki,[6] részeben ennek hatására vált általánossá a budapesti egykézés. A XX. századi magyar történelem legsötétebb időszaka, a második világháború újabb fordulatot hozott. A termékenység visszaesése az első világháború időszakával ellentétben nem volt jelentős, azonban a halálozási ráta drasztikusan emelkedett a harci események, ostromok és a vészkorszak miatt. Az ország 1944-1945 között hozzávetőlegesen félmillió állampolgárát veszítette el a mai országterületről, ebből 200 000 a holokauszt áldozatainak száma.[7] A béke beköszöntével jelentősen lecsökkent a halálozási ráta, és részben pszichológiai okora visszavezethetően növekedett a születési ráta, így felgyorsult a népességnövekedés. Az 1940-es évek második felében az ország további több százezer állampolgárt veszített (németek kitelepítése, zsidók kivándolása Izraelbe és a szovjet csapatok elől nyugatra menekülők), ezt a veszteséget azonban pótolta a határon túli magyarok bevándorlása és a természetes szaporulat. Az 1949 és 1956 közötti időszak az újkori magyar népesedés egyik leginkább közismert időszaka. A Ratkó Anna népjóléti- majd egészségügyi miniszter nevét viselő korszakban soha nem látott szintre csökkent a halálozási ráta részben a társadalombiztosítás általános kiterjesztése miatt, a gyermektelenségi adó bevezetése és az abortusztilalom szigorú betartása miatt pedig látványosan megemelkedett a születések száma, így a természetes szaporulat a magyar viszonyokhoz képest nagyon magas szintet ért el, évente 100 000 fővel gyarapodott az ország népessége.[8] Az ebben az időszakban születetteket Ratkó-gyerekeknek szokás nevezni, generációjuk szembetűnő Magyarország korfáján. 1956-ban feloldották az abortusztilalmat, a forradalom leverése után pedig eltörölték a gyermektelenségi adót. A tömeges abortuszok (1960 és 1973 között több volt az abortuszok száma, mint a születéseké![9]) és a fogamzásgátlás elterjedése miatt az 1960-as évekre jelentősen lecsökkent a termékenység, azóta egy magyar nő az 1974-1977 közti kisebb demográfiai csúcsot leszámítva átlagosan 2-nél kevesebb gyermeket szül, így közel fél évszázada nem biztosított a népesség reprodukciója (újratermelődése). 1962-ben Magyarországon volt a legalacsonyabb a teljes termékenységi arányszám a Földön. A '60-as évek óta megkezdődött a halálozási ráta növekedése az elöregedés és társadalmi okok (túlhajszoltság a második gazdaság miatt, stressz, alkoholizmus, a világon legmagasabb öngyilkossági ráta stb.) miatt. A Kádár-korszak szerény népszaporulata egyedül 1974 és 1977 között élénkült meg a Ratkó-unokák megszületése és az abortusz szigorítása miatt. 1981 óta már nem tudta az egyre növekvő halálozások számát az egyre csökkenő születések száma ellensúlyozni, megkezdődött a természetes fogyás, amely azóta is tart. A 1980-as években a természetes fogyást kivándorlás is súlyosbította, közel 200 000 fő volt az ország vándorlási vesztesége az említett évtizedben.[10] A rendszerváltás óta felgyorsult a népesség csökkenése, amely 1999-ben érte el mélypontját, azóta kisebb megszakításokkal enyhe javulás következett be. Az ország vándorlási egyenlege 1988 óta pozitív, az azóta érkezetteknek köszönhetően csak 2010 augusztusára csökkent az ország népessége a lélektani 10 millió alá. A határon túli magyarok bevándorlása nélkül az ország népességvesztesége meghaladná az 1 000 000 főt (összehasonlításképpen: a pesti oldal lakossága).