A Csütörtöki Takács család

A Csütörtöki család szigetközi-ágának egyik őse a csallóközcsütörtöki származású Takács Márton volt, aki az anyakönyvek és adóösszeírások adatai alapján 1734. körül érkezett Ásványra. Mivel szüleinek nevét és társadalmi helyzetét nem ismerjük, csupán Márton vezetékneve alapján lehet következtetni a családja eredetére. Csallóközcsütörtök környékén a Takács nevet részben a helyi takácsmesterek és ezek hozzátartozói, másrészt a környékbeli kisnemes Takács családok és ezek rokonsága használta.

A Takács családnév Csütörtök mezővárosban

A Takács családnév foglalkozásnévből alakult ki, jelentése szövő iparos. A takácsmester legfontosabb munkaeszköze a szövőszék. Maga a takács szó szláv eredetű, német megfelelője a Weber, latinul textor. A Kárpát-medencében a takácsmesterség német hatásra nyugat felől terjedt el, ezért a Takács vezetéknév jellemzően az észak-dunántúli és nyugat-dunántúli vidékeken a leggyakoribb. Az alföldi, felvidéki, erdélyi részeken - a népesebb településeket kivéve - a szövés sokáig megmaradt női házimunkának. A Pozsonyban 1552-ben készült takács céhszabályzat volt az egyik legrégebbi Magyarországon, jellemzően ezt vették át - kelet, dél-kelet felé fokozatosan haladva - az ország többi részén is. A nagyobb településeken már a középkorban céhekben működtek az iparosok, a kisebb falvakban csak a 17. század végén kényszerítették be őket a céhekbe.

Nem meglepő, hogy egy olyan Pozsony környéki, részben németajkú régi vásáros helyen, mint Csütörtök mezőváros, régtől fogva számos adat utal a takácsmesterek, takács céhek, és a Takács vezetéknév jelenlétére. Már egy 1333-ban kelt oklevél említi a csallóközcsütörtöki hetivásárban előforduló textil portékákat, lent, posztót, külön kihangsúlyozva a piacon árusító szürkeposztó takácsokat. Még a 18. században is gyakori volt, hogy az iparosok a foglalkozást, mesterségnevet használták vezetéknévnek. Kitűnő példa erre Csallóközcsütörtökről Író Antal takácsmester, a csütörtöki Író család tagja, aki az Író név mellett vagy helyett gyakran használta a Takács nevet az 1750-es, 60-as és 70-es években. Neve az anyakönyvekben hol Takács Antal, hol Író Antal vagy németesen Sreiber Antal, máskor Sreiber Takács alias Író Antal. Itt érdemes megemlíteni, hogy a csütörtöki Iró családból származott a Csütörtöki család csallóközi ága, melynek tagjai közül többen is űzték a takácsmesterséget Gúta településen a 19. században (lásd bővebben: Gútai Csütörtöki család). Hasonlóképpen Nagy (Vendercza) László csákányi majd kismagyari takácsmester Hörcsök Erzsébettel való házasságkötésekor Takács László néven lett bejegyezbe a csütörtöki anyakönyvbe 1742-ben. Még ugyanebben az évben Vendercza, később pedig Nagy vezetéknévvel szerepel a csütörtöki és nagymagyari anyakönyvben, egy 1772-ben kelt összeírás (HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 102. - No. 024 / a.) többször is említi Kismagyaron. A féli Radosovszky András takácsmester 1723-ban gyermeke keresztelésekor Takács névvel került bejegyzésre a féli anyakönyvbe, felesége Belko Éva. A csallóközcsütörtöki anyakönyvekben az 1730-as, 1740-es években említett Takács Mihály azonos lehet Henperger (néhol Hengerger) Mihállyal, aki feltehetőleg szintén takácsmester volt, első felesége Katalin, második Dukai Erzsébet. Az 1752-ben elhunyt Takács Márton talán Henperger Mihály fia lehetett, a csütörtöki halotti anyakönyvbe tett „famulus meus” bejegyzés szerint a plébános zsellérje volt. Takácsmester lehetett a madarászi Vozár Mátyás, aki házasságkötésekor Takács névvel került bejegyzésre 1690-ben a féli anyakönyvbe, felesége Radosovszky Anna, valamint a szintén madarászi Takács László, aki gyakran csak László takács (Ladislaus Textor) néven szerepel az anyakönyvben 1702-1705-között, felesége Radosovszky Katalin. Takácsmester lehetett az 1705-ben említett György takács (Georgius Textor), az 1715-ben említett Belko Takács, mindketten féliek. Takácsmester lehetett a csütörtöki anyakönyvben az 1730-as években többször említett pozsonycsákányi Takács János, és az 1737-ben említett csákányi Hussza (Hrusza, Hruszak) Takács. Madarászról Nagy János, Nyúl Anna férje 1689-ben, Éberhardról Nagy István, Farsang Zsuzsanna férje 1726-ban házasságkötésekor, 1730-ban és 1740-ben született gyermekei keresztelésekor használta a Takács nevet. A pozsonycsákányi és Fél környéki szlávajkú (Radosovszky, Vozár, Belko, Husza vagy Hruszak, Vendercza…stb.) takács családok a Szelepcsényi érsek által betelepített morvák, illetve a nemesgombai posztógyárba telepített habán takácsok, és ezek leszármazottai lehettek. Csallóközcsütörtökre és a tőle nyugatra eső településekre (Szenterzsébet-puszta, Somorja, Püspöki, Csölle, Misérd) viszont jellemzően német és délszláv (horvát) telepesek érkeztek a 17. század végén, a nevek alapján itt a takácsmesterek is jellemzően németek vagy horvátok voltak. Az 1720-as országos összeírásból ismerjük Engelczizer György, Novák János, Fink Fülöp, Takács György, Sunnuer (Summer) Mihály somorjai takácsokat, a misérdi anyakönyvből Tonner Mihály csöllei takácsot (1749). A csallóközcsütörtöki anyakönyv adatai alapján már az 1730-as években kimutatható a kapcsolat a pozsonycsákányi Vendercza, és a Csöllén, Olgyán és Pozsonycsákányban is előforduló Tonner család között, egymás gyermekeinek keresztszüleiként. Hasonló kapcsolat figyelhető meg a helyi kalapos- (pl. Süveges, Szelepcsényi), takács- és juhászcsaládok (pl. Smitlovics, Magyarics, Máár) között. A nemesgombai posztógyár nyersanyagigényének kiszolgálására még Szelepcsényi érsek hozatott merinói finomgyapjas juhokat, s talán ekkor érkeztek német, horvát és morva juhászok a környékre. A csallóközi juhászok a 18. század elején saját céhbe tömörültek, céhszabályzatuk 1717-ben íródott, a csütörtöki juhászok atyamestere 1718-ban Tóth Mihály volt.

Az iparosmesterek többnyire zsellérportán éltek, mivel az iparűzés mellett nem tudtak volna nagyobb méretű telket művelni. A negyedtelkes jobbágy Csütörtökhelyen már zsellérnek számított. Ugyanakkor a takácsmesterséget sokan szezonálisan űzték, igazodva az alapanyagok (len, kender, gyapjú) feldolgozásának, fonókban való megfonásának hagyományos éves munkarendjéhez. Csallóközcsütörtökön használták mind a gyapjút, lent és kendert szövésre. A lent és gyapjúposztót már az 1333-as oklevél említi a csütörtöki piacon árult portékák között, egy határvitáról szóló perirat pedig említi, hogy 1583-ban a csákányi határban fekvő „Poklos-tó”-t kenderáztatásra használták.

Takácsmester középkori ábrázolása

Korabeli forrásokból értesülünk a csallóközcsütörtöki takácsok céhéről is. A mezőváros historia domusa, a Csütörtöki Krónika (Liber Cronicae Csötörtökiensis) említi az 1670-es években, hogy az úrnapi körmeneten a céhek képviselői - köztük a takácsok céhe - az alábbi sorrendben vonultak:

„Mindenekelőtt a városiak vonulnak fel, minden egyes házból, saját zászlóikkal és dobokkal felszerelve; a hat tizedes, a vajda és övéi, őket a csizmadiák céhe követi és a többiek olyan sorrendben, ahogy előbb vagy később lett saját zászlajuk, vagyis a csizmadiák után a vargák, őket a szabók követik, azokat a takácsok, majd a kovácsok, majd a bognárok; ezek után a posztósok céhe vonul, végül utoljára a szűcsök és a kalaposok, zászlajuk megszerzésének időrendjében pedig a posztókészítők jönnek.”

Valamikor 1660-1688 között alakulhatott meg a csütörtöki takács céh, Szelepcsényi György esztergomi érsek, Csütörtök akkori földesurának közbenjárásával.

Anyakönyvi adatok csak az 1720-as évektől állnak rendelkezésre Csütörtökön, ezt megelőzően főleg az adóösszeírásokból van tudomásom a településen előforduló családnevekről.

A különböző forrásokban a 16. század közepétől a 18. század elejéig az alábbi Takács (Textor, Weber) nevűekkel találkozunk Csallóközcsütörtökön:

1568: Takács János

forrás: Zimányi Vera: Gabona-terméseredmények a Csallóköz egyes falvaiban, tizedjegyzékek alapján In: Agrártörténeti Szemle, 26. kötet, 1984. /475. o./

Magyar Országos Levéltár, Regesta decimarum E159, MF 9715, (441-442.o.)

1580: Takács János, Kristóf takács (textor), Simon takács (textor), János takács (textor), László takács (textor)

forrás: Zimányi Vera: Gabona-terméseredmények a Csallóköz egyes falvaiban, tizedjegyzékek alapján In: Agrártörténeti Szemle, 26. kötet, 1984. /497-498.o./

Magyar Országos Levéltár, Regesta decimarum E159, MF 9717, (557-560.o.)

1581/1. dézsma összeírás

Takács Kristóf, Takács Simon, Takács Mihály, Weber László

forrás: Magyar Országos Levéltár, Regesta decimarum E159, MF 9718, (606-617.o.)

1581/2. dézsma összeírás

Takács Kristóf, Takács Simon, Takács Mihály, Weber László

forrás: Magyar Országos Levéltár, Regesta decimarum E159, MF 9719, (51-60.o.)

1582. dézsma összeírás

Takács János

forrás: Magyar Országos Levéltár, Regesta decimarum E159, MF 9719, (336-338.o.)

1590 körüli dézsma összeírás (kereszténypénz és sarlópénz)

Pongrác Takács, Mátyás Takács

forrás: Magyar Országos Levéltár, Regesta decimarum E159, MF 9719, (302-303.o.)

1593. dézsma összeírás

Takács Kristóf, Takács Simon, Takács Mátyás

forrás: Magyar Országos Levéltár, Regesta decimarum E159, MF 9722, (424-427.o.)

1601. Szengyörgy vár és tartozékainak urbariuma:

Takács Kristóf házas zsellér, Takács Pongrác házas zsellér elhagyott puszta helye

forrás: Magyar Országos Levéltár, Urbaria et Conscriptiones, UC 52:26

1620. Éberhard vár és tartozékainak urbariuma:

Takács Dániel féltelkes jobbágy, kinek háza leégett, Takács Bálint házas zsellér, Takács Mátyás házas zsellér

A leégett ház nem jelentett lakatlan telket, hanem azt jelentette az összeírásokban, hogy a tűz miatt újjáépült ház vagy telek bizonyos ideig adómentességet élvezett.

forrás: Magyar Országos Levéltár, Urbaria et Conscriptiones, UC 8:15(a)

1649. dézsma összeírás

Takács János, Mihály Takács, Pál Takács, Lőrinc Takács

forrás: Magyar Országos Levéltár, Regesta decimarum E159, MF 9727, (237-239.o.)

1660. Éberhard és Szentgyörgy vár tartozékainak urbariuma:

Takács János (50 éves körüli) féltelkes jobbágy Balassa Imre éberhardi birtokrészén, szekérrel szolgál, fiai János (15 éves körüli), Gyurkó (7 éves körüli), egy későbbi bejegyzés szerint a telekszomszéd Bognár Mátyás, 1663. márc 8-tól Slezinger Márk elhagyott félteleknyi javait is bírja, valamint Héderváriné és Forgách Ferencné részén Kálmán György egésztelkes jobbágy elhagyott zsellérházát Zakariás Mészáros és János Takács bírja; Mátyás Takács egésztelkes jobbágy elhagyott puszta helye Héderváriné és Forgách Ferencné éberhardi birtokrészén, melynek fele puszta, a másik felét Vas János lakja.

forrás: Magyar Országos Levéltár, Urbaria et Conscriptiones, UC 8:15 (b)

Az 1715-ös országos összeírás megemlíti, hogy Csütörtök mezővárosban mindössze egy vizsgázott (céhtag) takácsmester működött. Az összeírás megemlíti azt is, hogy a céhek panaszkodtak keresetük csekélysége miatt.

A 17. század végén, 18. század elején jellemző volt Csallóközcsütörtökön az iparosok számának jelentős csökkenése. Erre a folyamatra hatással lehetett Csütörtök lakosságának megfogyatkozása, a tömegtermelés és olcsó importáruk mennyiségének növekedése, valamint a helyi mesterek céhekbe kényszerítése az 1660-1688 közötti években. Ugyanakkor a helyi textilipar vonatkozásában volt egy figyelemreméltó beruházás is Csütörtök közvetlen szomszédságában, ami bizonyára hatással volt a környékbeli takácsok életére. Szelepcsényi György esztergomi érsek 1666-ban a Csütörtök melletti Nemesgombán egy posztómanufaktúrát alapított. Az érsek a posztógyártáshoz szükséges jó minőségű alapanyag érdekében még merinói finomgyapjas juhokat is hozatott, egyes források (Régi és új magyar takácsmesterségek) szerint a gombai „Fábriká”-ban anabaptista habán posztótakácsokat foglalkoztatott. A gyár később Szelepcsényi örökösei, a Maholányi család tulajdonába került és a 17. század végére tönkrement. Nem tudni, hogy a környékbeli települések takácsmesterei tudtak-e profitálni a posztómanufaktúra működéséből, vagy inkább hátrányosan érintette őket, hosszú távon úgy tűnik - ahogy az a takácsok számának csökkenése, a posztógyár megszűnése is mutatja - a mesterség jelentősen visszaszorult. Amíg a 17. század közepéig még egyidejűleg 3-4 takácsmester is működött Csallóközcsütörtökön, 1715-ben már csak egy vizsgázott takács volt, talán ugyanaz, akit Csütörtök historia domusa is megemlített 1723-ban.

XVII. századi takácsműhely. J. A. Comenius: A látható világ. 1668.

Csütörtök historia domusa, a Csütörtöki Krónika (Liber Cronicae Csötörtökiensis) 1723-ban említett egy takácsmestert név nélkül, aki egyházi telken lakott, tehát a plébános saját zsellérje volt:

„1723 február 5-én, a vásár alkalmával, mivel az egyház telkén lakó takács fia egy puskamódra átalakított kulccsal (azaz csúzlival) lövöldözött, a helybeliek összecsődülve – miközben én távol voltam – betörtek a házba, és az egyház zsellérjét feleségével és gyerekeivel megverték, sőt a fiút a várba vitték. Noha eset miatt nagyobb büntetést is érdemeltek volna, a tekintetes uradalomra való tekintettel a következő levélnek megfelelően lett rendezve az ügy.

Az intéző úr által a bírónak címzett levél:

I(ste)n áldgya k(e)g(yelmete)ket csötörtöki biró. Szám tartó uramtul meg tudván az k(e)g(ye)l(me)tek dolgát egy ház fundusát lakozó takáccsal hogy miben légyen, itt én senkit ne(m) tartok vitkesnek hane(m) csak magát. Keg(ye)l(me)d az várasnak feje ugy mint biró, meg kőllet volna mindeneket gondolni, de meg iszák magokot, az után ne(m) tudgyák mit csinálnak. Egy ház fundusára hatalmasul kőldeni ne(m) szép állapot; ezért meg érdemelné Keg(ye)l(me)d, hogy az mélt(óságos) uraság ugy bánnék vele mint Pusch Mihallal: mert Keg(ye)l(me)tek szabadsága nem mőgy továbra vásáros űdőben, hane(m) ha idegen ember verekőszik, vagdalkoszik, lődőz, az ollyat igen-is az város fundusán szabad meg fogni, és az uraság kezéhez hozni, de más fundusán ne(m) szabad. Sőt ha egy ház fundusára a féle kár tévő ember oda venné magát már ahoz ne(m) szabad nyulni (kglk). Az othon való szabadsága-is ne(m) egyéb, hane(m) a’ ki mitt vétt, tartozik azt az uraságnak, vagy plebanus ur(na)k be jelenteni, ez a birónak hivatalya. Azért parancsolom bőcsűllete jószága el vesztése alatt, mind Keg(ye)l(mete)k, mind utána való léendő birakk, hogy az illyes állapotoktul ójják magokat. Keg(ye)l(me)d pedighlen biró, az haragnak el távoztatasáért és a’ hatalmaságért a’ kitt tőtt, másod magával plebanus uramot szépen meg kővesse, az után a’ takács ablakjait maga kőltségével meg csináltassa minden hallasztás nélkűl. Mind ezeket el se mulasa ha továb kárát s’ gyalázattyát nem akarja vallani. Ezzel maradok Keg(ye)l(mete)k Jó akarója

Némethy Adám tisztartó

Ebrhard die 9. Febr(uarii) 1723.”

Az eredeti bejegyzés itt olvasható

A Csütörtöki Krónika szerint a 17-18. században Csallóközcsütörtökön két egyházi zsellér lakott. Az 1700-as évek elején az egyikük Szelepcsényi másnéven Süveges Ferenc volt, kinek felesége az 1750-ben elhunyt Mirkovics Mária. Ferenc 1752-es halotti bejegyzése említi, hogy egyházi zsellér (inquilinus Ecclea) volt, a neve alapján süvegkészítéssel foglalkozott. Mivel a kalapos szakma igen közel áll a takácsmesterséghez, akár ő maga is azonos lehet az 1723-ban említett takáccsal. A Csütörtöki Krónika szerint a kalaposmestereknek külön céhük működött a településen. Az 1723-ban említett takáccsal nagyobb eséllyel lehet azonos Henperger (néhol Hengerger) másnéven Takács Mihály takácsmester, elképzelhető az is, hogy Szelepcsényi Ferenc mellett ő volt a másik egyházi zsellér. Talán Mihály fia volt az a Takács Márton, aki 1752-ben hunyt el 25 éves kora körül, a halotti anyakönyvben olvasható „famulus meus” bejegyzés alapján ő is egyházi zsellér lehetett. A Csütörtöki Krónikából tudjuk, hogy 1754-ben Vonyó János és Metzler Godafried voltak az egyház zsellérjei. Vonyó Jánosról már 1742-ből van anyakönyvi adat Csallóközcsütörtökön, felesége Ménes Erzsébet. A másik egyházi zsellér Metzler Godafried annak a misérdi származású Mersler Amadeusnak lehetett a rokona, aki 1745-ben vette nőül Szelepcsényi Máriát, Ferenc leányát. Henperger másként Takács Mihály neve 1741-ig szerepel az anyakönyvben, Vonyó János 1742-ben tűnik fel először, Szelepcsényi Ferenc 1752-ben hunyt el, éppen ezt követően, 1754 körül tűnt fel Meztler Godafried. Elképzelhető tehát, hogy a két egyházi zsellér portán a Henperger családot váltotta a Vonyó család 1742-ben, a Szelepcsényi családot pedig a Metzler család 1754 körül.

A csütörtöki és környékbeli anyakönyvek az alábbi Takács nevűeket említik:

A Takács családnév előfordulása a csütörtöki anyakönyvekben az 1720-as évektől a 18. század végéig

A Takács családnév előfordulása a csütörtök-környéki anyakönyvekben a 17. sz. végétől a 18. sz. elejéig

(Nagymagyar, Fél, Nagypaka, Somorja, Pozsonypüspöki)

Feltűnő, hogy a legkorábbi anyakönyvi adatok alapján nem sok Takács nevű családfő élt (Csütörtöki) Takács Márton idejében Csallóközcsütörtökön. Leszámítva a nőket, az 1730-as, 1740-es években rajta kívül egyedül egy bizonyos Henperger (Hengerger) Mihály szerepel még gyakrabban az anyakönyvekben Takács családnévvel csütörtöki lakosként.

Takács nevű nemes családok Csallóközcsütörtökön és környékén

Említést érdemel, hogy Csallóközcsütörtökön és környékén Takács nevű nemes családok is előfordultak. Ezek közül leghíresebb a Csütörtökhöz közeli Nagymagyaron és Jókán birtokos nemes Nagykürti vagy Kisjókai Takács család.

Alsóborsai Takács család

Pozsony vármegyében Takács nevű nemescsaládok a 15. századi okiratokban tűnnek fel először a Jókával és Nagymagyarral határos Borsa (Alsóborsa) település birtokosai között. Bizonyosan nem véletlen, hogy kétszáz évvel később éppen ezen a környéken emelkedik ki, és Jókáról veszi nemesi előnevét a kisjókai Takács család is. Jóka és Borsa pozsonyi várjobbágyok által alapított települések voltak, akik katonai szolgálatért cserébe kapták kiváltságaikat, és idővel nemesi falvakká alakultak át. Bár napjainkban Jóka és Alsóborsa (Nagyborsa) a Csallóközön kívül fekszik, a régi források (Vályi András: Magyarországnak leírása, 1796) mindkettőt csallóközi településként említik, Jóka közigazgatásilag is a Felső-Csallóközi (Somorjai) járáshoz tartozott. Helyesen írja tehát Reiszig Ede Borovszky Pozsony vármegyéről szóló monográfiájában, hogy a kisjókai Takács család a Csallóköz régi családja.

Jóka, Borsa, és az egész Vízköz (Pályázóköz) nemességének eredetéről kitűnő tanulmány jelent meg Neumann Tibortól a Századok 2002/2 számában, melynek címe: A Vízköz kisnemesi társadalma a középkorban.

1470. május 3. A pozsonyi káptalan előtt Alszegborsai Mihály Borsai Péterrel bizonyos gyilkossági ügyében egyezségre lép. Az ügyben érintett érdekeltek között említi az okmány Takács Mihályt és fiait. Forrás: A zichi és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára XI. kötet, 54-55.o.

1472-ben Mátyás király gyilkosság miatt Felsőborsai Réthey András fia Nána Pálnak Felsőborsán lévő birtokrészét, míg Alsóborsai Takách Benedeknek alsóborsai birtokrészét Borsai Wykezy Tamás fia Tamásnak adományozza (Szüllő, Dl. 37427.). – azonban a beiktatásnak többen ellenmondanak (fgy. P. 9.) Forrás: Pozsony vármegye középkori földrajza, 410.o.

1474-ben Alsóborsai Wyzkezy Tamás fiai, Tamás és Pál, valamint Alsóborsai Péter fiai, Ferenc és András kívánják beiktatásukat Felsőborsai Rethey András fia Nana Pálnak Felsőborsa, valamint Alsóborsai Takách Benedeknek Alsóborsa birtokába; ez megtörténik ellenmondás nélkül Felsőborsán. Szomszédok: Felsőborsai Lukács fia László és Simon fia György, Alsóborsai Péter és Hegysuri Zakal Orbán. Alsóborsán Alsóborsai Thakach Domonkos fia Mihály a maga és fiai, László és Benedek nevében ellenmondott (fgy. p. 10.). Forrás: Pozsony vármegye középkori földrajza, 410.o.

1474-ben Mátyás király megparancsolja, hogy Alsóborsai Thakach Mihály és fia László, valamint neje, Katalin Alsóborsára vonatkozó perét Alsóborsai Wyzkezy Tamás és fia, László, úgyszintén Peterfy Mihály ellenében a királyi udvarba terjessze föl (Szüllő, Dl. 37429.). Forrás: Pozsony vármegye középkori földrajza, 411.o.

1481. február 9-én Mátyás király a pozsonyi káptalannak megparancsolja, hogy Borsai Vízközi Tamást és Andrást, kiket hű szolgálataikért néhai Szent-Andrásúri vagy más néven Egyházfalvi Miklósnak szentandrásúri s minden más Pozsony megyei részjószágaival, melyek annak magva szakadtával a koronára szállottak, megajándékozott, ezek birtokába törvényesen iktassa be. Erre következik a pozsonyi káptalan jelentése, miszerint említett adományosokat a mondott részjószágokba ugyanazon évi febr. 24-dik és következő napjain minden ellenmondás nélkül beiktatta. A dokumentum megemlíti az ügyben érdekelt borsai birtokosok között Takács Bálintot és Györgyöt. Forrás: Hunyadiak kora Magyarországon. Oklevéltár. XII. kötet, 163.o. valamint DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) - Családi levéltárak (P szekcióból) Szüllő család (Q 185) 37370

1508-ban Alsóborsai Szüllő György perli Alsóborsai Takács Kálmánt és fiát, Lőrincet (Szüllő, Dl. 37442.). Forrás: Pozsony vármegye középkori földrajza, 411.o.

Nemes Takács családok a Szenci járásban, a Galántai járásban, és a Felső-Csallóközi járás északi részén

Valószínűleg az alsóborsai (és jókai) nemes Takács családokkal álltak rokonságban azon nemes Takács családok, akik a 16-17. században a környékbeli településeken tűntek fel a Szenci és Galántai járásokban (különösen a Vízköz és Pályázóköz területén), valamint a Felső-Csallóközi járás északi részén. Jellemző, hogy a nemes Takács család tagjainak elszórtan voltak egymástól távol eső birtokai ebben a térségben. A 16. század második felében a nemeslevelet szerző nagykürti Takács Ambrusnak Szencen volt földje és Cseklészen szőlője, a sápi Takács Menyhértnek szintén Cseklészen volt szőlője, a nagykürti Takács Györgynek Vízkeleten is volt földje, valamint Szencen (és talán Boldogfalván) szőlője, a nagykürti Takács Lőrincnek Tallóson és Taksonyban is volt földje, valamint Szencen szőlője, a szenci Takács Egyednek Tallóson, a jókai Takács Orbánnak Nagykürtön is volt földje, Somorjáról 1568-ban Takács Lajosnak, 1591-ben Takács Istvánnak Récsén volt szőlője.

Csütörtöktől északra, a szomszédos Fél községen túl található Sáp (Dunasápújfalu). A Pozsony vármegyei dikális összeírások 1542-ben említik Takács Menyhért sápi nemest, az 1599-1608 közötti dikális összeírások ugyanitt nemes Takács Ádámot, aki Menyhért fia vagy unokája lehetett. A dézsmaösszeírások szerint Menyhértnek Szencen volt szőlőbirtoka is. Mivel Sáp elég közel van Borsához, a család bizonyára az alsóborsai Takácsokkal állt rokonságban. Különösen érdekes, hogy az 1760-as években Csütörtökön is megjelenik az anyakönyvben egy Takács György feleségével, Turzó Máriával, akik a magyarbéli anyakönyv szerint szintén Sápról származtak.

A Pozsony vármegyei dikális összeírások 1554-ben említik Takács István galántai, Takács Barnabás dudvágszegi, Takács Bálint, Takács Márton és Takács Tamás alsószeli nemeseket.

Újhely-Jókán az 1581-es dézsmajegyzékben az ismert helyi kisnemes családok (Deák, Bán, Janko, Vajkay, Paksy, Panghy, Molnár, Szely, Szerház) között ott találjuk a Takács családot is, név szerint Takács Sebestyént.

Bizonyosan az alsóborsai (és jókai) nemes Takács családokkal állt rokonságban a kisjókai Takács család őse, a nagykürti Kürthy alias Takács Ambrus, aki 1560-ban I. Ferdinánd királytól nemességújító címereslevelet kapott. Talán nem véletlen, hogy Ambrusnak Ferenc fia és György unokája is Jókáról, a kisjókai Gaál családból választott feleséget magának, vagyis a család eredeti származási helyéről. Ambrust Kürtön, Szencen és Cseklészen, fiát Ferencet Kürtön és Vízkeleten említik a források, Ferenc fia György viszont már Jókára telepedett le (vissza?). György gyermekei 1699-ben szereztek adománylevelet Kisjókára és vették fel a kisjókai előnevet (a nagykürti vagy kisjókai Takács családról bővebben lásd még a későbbiekben).

A Pozsony vármegyei dézsmaösszeírások 1578 és 1590 között többször említik a dézsmaösszeírók (decimator) között Takács Mátyást, aki a felső-csallóközi Püspöki (Pozsonypüspöki) mezővárosban lakott. Más források 1583-ban említik őt a Misérd határában - a Csöllére vezető úton - fekvő Apátfalva puszta (Szentpéter puszta) bérlői között (A pilisi apátság története II. 103.o.), valamint 1593-ban a dikális összeírás említi Püspökiben Takács Mátyás libertinust (vagy már csak az özvegyét).

Az 1650-es nemesi összeírás említi Takács János özvegyét Hegyen, Takács Istvánt Tallóson, Takács Györgyöt Pereden, Takács Istvánt Nemeskosuton. Érdekességként említeném meg, hogy Nemeskosút nyugati határában található Jókai-osztály nevű dűlő, amely egykor talán a jókai nemesek itteni birtokait jelölte.

Ezen a környéken a Galánta melletti Kajal (Nemeskajal) településen említi még az 1650-es nemesi összeírás nemes Takács Ferencet. II. Ferdinándtól kapott nemességet az 1635. október 16-án, Bécsen kiadott armálisban Takács István, felesége Blahaczko Anna, valamint fiuk Ferenc. Az armálist 1636-ban hirdették ki a vármegye Somorján tartott törvényszéki ülésén. Az armálisban szereplő Ferenc azonos lehet az összeírásban szereplő Ferenccel. Címerüket a nemeslevél eredetijéről ismerjük, amely a pozsonyi Állami Levéltárban található. Kék pajzsmezőben, zöld pázsiton baloldalt álló, jobbra fordult, fekete ruhás, fehér nadrágos, arany csizmát és fekete magyar csákót viselő vitéz jobbjában íjat tart, kilőtt nyílvesszeje a jobb oldali sziklán álló, vörös vértes (szürke) vadgalambot találja el. A nyílvessző színe arany, piros-kék evezőtollakkal. Sisakdísz: a pajzsban szereplő, jobbra fordult vadgalamb csőrsisakon nyugvó koronában áll. A takarók színe arany-kék és ezüst-vörös.

Bizonyára az alsóborsai (és jókai) nemes Takácsok rokona lehet a Pusztafödémesen és Rétén említett nemes Takács család. Talán már ehhez a családhoz tartozott az 1651-ben nemességet szerző Takács István is. III. Ferdinánd 1651. július 15-i címereslevele által nyerte nemességét Pozsony vármegyében Mihály Ferenc és felesége, Rasol Erzsébet, fiuk, Imre és annak unokatestvére, Takács István. 1725-ben a Mihály (vagy Mihályi) család leszármazottai erre a nemeslevélre hivatkozva Pusztafödémesen igazolták nemességüket. Az armálisról 1759-ben Mihályi Pál nemeskosúti birtokügye kapcsán készült másolat, elképzelhető, hogy Takács István azonos az 1650-es nemesi összeírásban Nemeskosuton említett Takács Istvánnal. 1725-ben a nemességvizsgálatok során Takács Miklós fia István Pusztafödémesről, András és Miklós Rétéről igazolják nemességüket a rétei Takács Miklós részére 1687. december 6-án Pozsony várában Lipót császár által kiadott armálissal, melyet Miklós 1688. január 18-án hirdetett ki Pozsony vármegyében. 1764-ben István fia György, és annak fia, István Pusztafödémesről, András Rétéről igazolja nemességét. 1766-ban Rétén igazolja nemességét a Nagy-Jókán lakó Takács András és fia István, valamint Ádám és Ferenc. A család 1763. táján Komárom vármegyében is feltűnt. Talán a rétei nemes Takácsokkal állt rokonságban Rétei Takács Ádám református lelkész, aki 1727-ben a Sárospataki Ref. Kollégiumban subscribált, 1737-ben Szerencsen volt rektor, 1738-tól 1739-ben bekövetkezett haláláig Csajágon volt lelkész.

A Pozsonyi Jezsuita Kollégium diáknévtára említi 1689-1693 között Takács Péter jókai nemest, aki a kollégium névjegyzéke szerint 1677 körül született, 1700-1701 között Takács (Textoris) István szenci, 1710-ben Takács László (nemes)kosúti nemeseket, 1686-1689 között Takács Jánost, akit 1689-ben 16 éves szemeti (szenci?) származású (Semetiensis) nemesként (nob.) jegyeztek fel az anyakönyvbe (1689 PRINC Cat. Pos. I. 180r). Szemet Csallóközcsütörtök közelében, attól kb. 12 km-re délnyugatra fekszik a Duna partján, de elképzelhető, hogy Szenc régies nevét (Sempcz) írták vagy olvasták az anyakönyvben tévesen.

Egy 1699-es összeírás (Urbaria et Conscriptiones UC 6:64) Nagy-Jókán tíz Takács nevű kuriális (aprótelkes, „hétszilvafás”) nemest említ, 4 Jánost, 2 Istvánt, Benedeket, Györgyöt, Andrást és Ferencet, valamint Kürthy Istvánt, Kis-Magyaron T. Imrét, Fel-Borsán T. Mihályt. Ugyanezen összeírás említi a kuriális (hétszilvafás nemes telkén élő) zsellérek között Nagy-Jókán T. Jánost, T. Mártont és T. Mihályt, Olgyán T. Pált, Kis-Magyaron T. Jánost és T. Miklóst, Nagy-Magyaron T. Mártont.

Az 1699-essel közel egyidőben készült kelet nélküli összeírás (Urbaria et Conscriptiones UC 6:60) említ Nagy-Jókán nyolc Takács nevű kuriális nemest, 4 Jánost, Istvánt, Györgyöt, Mihályt és Ferencet, Kis-Magyaron T. Imrét, Csenkén T. Illést. Ugyanezen összeírás említi a kuriális zsellérek között Nagy-Jókán Takács alias Kránicz Jánost, T. Mártont és T. Jánost, Kürthy Istvánt, Közép-Borsán T. Györgyöt, Kis-Magyaron T. Miklóst, T. Jánost, Nagy-Magyaron T. Mártont.

A kuriális zsellér családok egy része a környékbeli nemes családok elszegényedett és jobbágysorba süllyedt tagjai közül kerültek ki. Jó példa erre a Csallóközcsütörtökön, Késmárky István kuriális nemes telkén élő Gancs János kuriális zsellér, aki a neve alapján a közeli Gancsházán birtokos Gancs családból származott. A Takács nevű kuriális zsellérek közül is a legtöbben Jóka, Nagymagyar, Kismagyar településeken éltek, éppen ott, ahol a kisjókai Takács család birtokos volt. A 17-18. századfordulón Nagy-Jókán előforduló Takács alias Kránicz kuriális zsellér családot egy 1655-ös forrás még a Csallóköznyéken részbirtokos nemes családok között említi. Nagy-Jókán Kürthy Istvánt az egyik összeírás a kuriális nemesek, a másik a kuriális zsellérek között említi, az Ásványi családnév 1699-ben egyaránt előfordult a kuriális nemesek és a kuriális zsellérek között is.

Igazolhatóan nemesi származásúak voltak a 17-18. századi Csallóközcsütörtökön élő jobbágycsaládok közül a Vörös, Maky, Horváth, Baráth, Zalka, Rigó alias Vancsay családok, valamint nevük alapján feltehetőleg szintén nemesi eredetűek lehettek még a Bekő, Csóka, Lacz (Laczl, Latz, Laczy, Lachz de Csenke), Fehér (Feiér), Szabó, Zalay (Szalay), Gönczöl (Könczöl), Bakonyi, Sághy, Ásványi, Nagy, Szelepcsényi, Pető, Meczl, Csillig, Vas, Vajda, Kollát, Bíró, Somody nevű jobbágycsaládok. Csütörtökben a kisnemes családok közül sokan jobbágyportán éltek.

Az 1755. évi országos nemesi összeírás Takács András, Ferencz, György, Ádám, István (2), János, Sándor és László nemeseket említi Pozsony vármegyében.

Fényes Elek Magyarország geográfiai szótárának 1851-es kiadása a felső-csallóközi Nagymagyar és a Dudvág menti Apaj község birtokosai között is megemlíti a Takács családot.

Elképzelhető, hogy szintén az alsóborsai (és jókai) nemes Takácsokkal álltak rokonságban a Galántától északra, Vágszerdahely környékén élő nemes Takács és Takácsy családok. A Pozsonyi Jezsuita Kollégium diáknévtára 1690-ben említi Takács Ferenc 19 éves vágszerdahelyi nemest. Vágszerdahely környékéről származott a Nyitra vármegyei Takácsy család is. Takácsy Péter és felesége Czerny (néhol Czem) Dorottya 1625. október 24-én nyert II. Ferdinándtól nemességújítást, melyet 1627-ben Nyitrán, 1766-ban Pozsonyban hirdettek ki. Bizonyosan ezen családdal volt rokon az a nemes Takácsy János, akit 1672-ben említ a Pozsony vármegyei dézsmajegyzék (MF 9727, 490) Semptén, Vágszerdahely szomszédságában. Takácsy Péter 1625-ös armálisára hivatkozva igazolja nemességét 1725-ben Nyitra vármegyében Takácsy István, aki az anyakönyvek tanúsága szerint Udvarnokon (Semptétől 10 km-re északra) élt, felesége Kofcsani Erzsébet. István 1730 június 3-án Udvarnokon keresztelt András fia azonos lehet az udvarnoki anyakönyvben az 1750-es években említett salgócskai Takácsy Andrással, felesége Ilona. István 1733. november 30-án Udvarnokon keresztelt Miklós nevű fia pedig azonos lehet Nyitrától délre a nyitraivánkai anyakönyvben az 1770-es években említett nemes Takácsy (Takácsi) Miklóssal, felesége Takács Katalin. Bizonyára ehhez a családhoz tartozik még az udvarnoki anyakönyvben 1780-ban említett nemes Takácsy János, felesége Krajcsy Anna. A szakirodalom ismer egy másik nemes Takácsy családot Nyitra vármegyében, amely 1609-ben nyerte nemességét. Talán ezen utóbbi családból származott Nyitrától északra a nagyapponyi anyakönyvben 1759-ben említett nemes Takácsy Pál, felesége nemes Horváth Rozália. Pozsony vármegye Takácsy Péter 1625-ben kelt armálisa alapján igazolja 1804-ben annak a Takácsy családnak a nemességét, amely az 1770-es, 1780-as években Csallóközcsütörtökön élt. A szakirodalom szerint a család Nyitra vármegyéből költözött a Pozsony vármegyei Vajkára, hol 1667-ben Kolonich érsektől donácziót kapott. Érdekes, hogy ez a család a 18. században gyakrabban használta még a nevét Takács formában, többnyire ezen a néven szerepelnek a csallóközcsütörtöki anyakönyvben és a Csütörtöki Krónikában, a Takácsy névformára csak a 19. század elején térnek át általános jelleggel (a Pozsony vármegyei Takácsy/Takács családról lásd még később bővebben a Takács nevű nemesek Csallóközcsütörtökön, és a Takács nevű nemesek a Vajkai-széken és környékén címszó alatt). Ugyanakkor a nagymagyari, jókai anyakönyvekben és a Pozsonyi Jezsuita Kollégium névjegyzékében számos példát találhatunk arra, hogy időnként a kisjókai Takács család egyes tagjai is használták Takácsy formában a nevüket.

Látható, hogy az alsóborsai (és jókai) nemes Takács család már a 16. századtól kezdve több ágra szakadt. Emellett a többi csallóközi (vajka-környéki, nyéki, gelléri és várbogyai) nemes Takács családokról is elképzelhető, hogy közülük egyesek az alsóborsai (és jókai) Takácsokkal álltak rokonságban (ezekről részletesen lásd a későbbiekben).

Nagykürti vagy Kisjókai Takács család

Előkelő pozsonymegyei család, melyből nagykürti Kürthy alias Thakach Ambrus, általa felesége Chene Dorottya, szülei Thakach István és felsőszeli Gombay Margit, valamint Lőrinc, György, János, Sebestyén és Mihály nevü testvérei I. Ferdinánd királytól 1560. július 28. kaptak címeres nemeslevelet, melyet 1570. Barsmegye, 1572. Pozsonymegye s 1669. Komárommegye hirdetett ki. (OL: 774/1928.) Ambrusnak unokája György második feleségével kisjókai Gaál Borbálával Kisjókán kap birtokot, melyre ezen házasságából született Ádám, Mihály és Judit nevü gyermekei 1699-ben nádori adománylevelet szereznek. A család ettől kezdve használta a »kisjókai« előnevet. Ádámnak hasonló nevü fia 1776. nagymagyari birtokára kapott királyi adománylevelet. Utódaik közül a pozsonymegyei közéletnek sok jeles tagja származott.

Az 1754–55. évi orsz. nemesi összeiráskor Pozsonymegyében Ferenc, György, Ádám, 2 István, János, Sándor és László igazolják nemességüket s Pozsonymegye későbbi nemesi összeirásaiban a családnak szintén számos tagja fordul elő. Antal 1812., Jenő pedig 1884. kapott nemesi bizonyítványt Pozsonymegyétől. Gyula m. kir. gazdasági felügyelő régi nemességét és előnevét a m. kir. belügyminiszter 118.995/1924. sz. a. igazolta.

Címer: álló, csücsköstalpu pajzs, melynek kék mezejében lebegő arany koronából, szájával lefelé állított és befelé fordított két fekete kürt között, jobbrafordult növekvő arany oroszlán jobb lábában felfelé zöld leveles galyat tart, melynek három ágán egy-egy ezüst liliom nyilik; sisakdisz: a pajzsbeli növekvő oroszlán; takaró: kék-arany, fekete-arany.

Forrás: Kempelen Béla: Magyar nemes családok 10. kötet és Borovszky: Pozsony vármegye leírása

A család őse, az 1560-ban címerszerző nagykürti Kürthy másként Takács Ambrus a nemeslevél szerint a Lévai vár számtartója volt. A Lévai várnak az 1550-es években olyan neves várkapitányai voltak, mint 1554-1556 között Telekessy Imre volt komáromi naszádoskapitány, 1556-1558 között a híres bajvívó Thury György, 1558-tól az egri hős Dobó István. A nagykürti Takács család címereslevele egy nemességet megerősítő armális volt, Takács Ambrusnak már a szülei is nemesek voltak. Az 1554-es dikális összeírásban Galántán említett nemes Takács István talán azonos Ambrus apjával. A dézsmaösszeírás már 1553-ban Szencen is említ egy Takács Istvánt.

A dézsmaösszeírás a 16. század végén Szencen és Cseklészen említi a nemességszerző Takács Ambrust. Nagykürtön, Tallóson és Taksonyban említi az összeírás a Szencen is birtokos Takács Lőrincet, Vízkeleten és Nagykürtön a Szencen (és talán még Boldogfalván) is birtokos Takács Györgyöt, 1581-ben Újhely-Jókán Takács Sebestyént, akik talán Ambrus testvéreivel azonosak. Az összeírások Györgyöt községi bíróként említik Nagykürtön, Lőrincet szintén bíróként Tallóson.

A dikális összeírások 1599-1607 között említik Kürt (Hidaskürt) településen nemes Takács Lőrincet és nemes Takács Pétert, akik kétséget kizáróan a nagykürti nemes Takácsok közül valók. 1608-ban Takács Lőrinc továbbra is Kürtön, Takács Péter viszont már Pereden szerepel a dikális összeírásban. Lőrinc talán azonos a nemességszerző Ambrus testvérével.

A dézsmaösszeírás 1590-ben említi Kürtön Takács Andrást, Takács Mátyást és Takács Orbánt, 1601-ben Takács Pétert, Takács Jónást és annak portáján Takács Dánielt, 1604-ben Takács Pétert, Takács Dánielt és Takács Jánost. Péter talán azonos azzal a nemes Takács Péterrel, aki a dikális összeírás szerint 1608 körül Nagykürtről Peredre költözött. Takács Dániel jobbágyot még egy 1638-as urbárium (HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 055. - No. 060.) is megemlíti Kürtön.

A dikális összeírások Vízkelet birtokosai között említik nemes Takács Ferencet 1613-ban és 1618-ban. Feltehetőleg megegyezik azzal a Takács Ferenccel, aki a nemességszerző Ambrus fia volt, felesége kisjókai Gaál Katalin. 1632 előtt Takács Ferenc zálogbirtokba szerzett Vízkelethy Páltól egy kúriát és egy másik kúria negyedrészét. Egy 1638-as urbárium (HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 055. - No. 060.) Vízkelet és Kürt (Hidaskürt) birtokosai között említi nemes Takács Ferencet. Ferenc gyermekei 1651-ben osztoztak meg örökségükön.

Egy 1704-es urbárium (HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 034. - No. 042 / c.) említi a felső-csallóközi Fél, Csölle és Fölszász települések birtokosai között Takács György kosuti nemest. Elképzelhető, hogy Ferenc fiával azonos, azzal a Györggyel, aki Gaál Borbálával kötött házasságával a kisjókai birtokokat megszerezte. Említenek még a források egy Takács Györgyöt a sárosfai Bittó Mária első férjeként, valamikor a 17. század vége felé (Turul 1931 -1/4 Sárosfalvi- és Nádasdi Bittó család, II. tábla).

A nemes nagykürti Takács család egyes tagjai valamikor a 17. század második felében Jókára költöztek, majd néhányan később Nagymagyarra.

A Pozsonyi Jezsuita Kollégium diáknévtára Takács György és Gaál Borbála Ádám és Mihály nevű fiait már az 1680-as, 1690-es években jókai nemesekként említi. Ádám 1676 körül, Mihály 1680 körül született. Ádám, Mihály és Judit testvérük a kisjókai birtokra 1699-ben nádori adománylevelet szereztek, ők és utódaik használták a kisjókai előnevet. A család első nevezetesebb tagja Takács Ádám volt, az 1750-es években Pozsony vármegye szolgabírája, majd táblabíró (1776). Ádám testvérei közül Takács Ferenc 1761-1771 között Pozsony vármegye első alispánja volt. Ádám fiai közül Takács Ferenc (született Nagymagyaron 1739. július 28-án) 1795-1811 között udvari kamarai tanácsos, Takács Ádám (született Nagymagyaron 1752. március 9-én) 1790-1808 között Pozsony vármegye szolgabírája. Ifjabb Ádám fiai közül említést érdemel kisjókai Takács Gáspár (1785-1831) országgyűlési követ, majd Pozsony vármegye alispánja.

A nemes kisjókai Takács család emlékét őrzi Jókán az Őrzőangyalok kápolna, melyet Takács Mihály építtetett 1728-ban, majd 1774-ben már átépítették. Kriptájában a Takács család számos elhunyt tagja van nyugalomra helyezve. A kápolna körüli parkot a kisjókai Takács család iránti tiszteletből 2023. október 28-án Takách parknak nevezték el.

A Magyar Tudományos Akadémia alapítása Holló Barnabás 1893-ban készült domborművén. Balról jobbra az ötödik álló alak (Széchenyitől bal felé haladva az álló alakok közül a második) kisjókai Takács Gáspár, 1825-ben és 1830-ban Pozsony vármegye országgyűlési követe, 1828-1831 között Pozsony vármegye alispánja. 1785. október 17-én született a csallóközi Nagymagyaron, elhunyt 1831. szeptember 19-én.

Kisjókai Takács Gáspár, Pozsony vármegye követe volt az egyik szónok, aki az 1825. évi országgyűlés során felszólalt a magyar nyelv ügyében folytatott vitában. Az anonim naplóíró lejegyzésében: „A pozsonyi második követ Takáts mondott egy nagy magyar oratiót, melyben előszámlálta mind azokat, amelyek akadályoztatják nyelvünk virágzását, mind pedig azokat az eszközöket, melyek azt elősegíthetik.” (RALOVICH, 1886. 5.). Ennek a vitának a végén tétettek meg a magyar nyelv gyarapítása érdekében hatni akaró felajánlások. (RALOVICH, 1886. 5.) „Gróf Széchényi István, a kapitány, a magyar nyelv pallérozására, s erre a végre felállítandó társaság formára egy egész esztendei jövedelmét ajánlotta, mely tehet mintegy 130 ezer forintot váltóban.” (RALOVICH, 1886. 8.)

Takács nevű nemesek Csallóközcsütörtökön

Csallóközcsütörtökön az 1760-as évek végén tűnt fel nemes Takács András, a Csütörtökön birtokos Apponyi gróf kasznárja (tiszttartója), a csütörtöki anyakönyvek és a Csütörtöki Krónika is többször említi. Talán azonos azzal a Takács Andrással, akit egy 1772-es összeírás (HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 102. - No. 024 / a.) említ csenkei birtokosok szomszédjaként. A nagymagyari házassági anyakönyv szerint nemes Takács András és Győri Klára özvegy nemesasszony 1765. június 11-én kötöttek házasságot Olgyán. Érdekes, hogy a csütörtöki anyakönyvekben és a Csütörtöki Krónikában többnyire Takács András néven szerepel, de találni több olyan bejegyzést is, ahol keresztszülőként Takácsi vagy Takácsy néven van bejegyezve. A csallóközcsütörtöki anyakönyvben 1783 febr. 23-án és 1794-ben is szerepel Takácsi néven keresztapaként, úgyszintén Takácsi vagy Takácsy néven a nagymagyari anyakönyvben az 1780-as évek második felében (pl. 1786-ban és 1788-ban) és az 1790-es években (pl. 1794-ben és 1797-ben), valamint a nagylégi anyakönyvben 1792-ben. András és Klára 1772-ben született Anna nevű leánya is hol Takács, hol meg Takácsi néven szerepel a csütörtöki anyakönyvben keresztanyaként.

A családot Reiszig Ede Borovszky Győr vármegyéről szóló monográfiájában Vajka környékéről, a távolabbi múltban pedig a Nyitra vármegyei eredetű Takácsi családból származtatja.

„Takácsy: Nyitra vármegyéből származik, honnan idővel Pozsony vármegyébe Vajkára költözött, hol 1667-ben Kolonich érsektől donácziót kapott. Később Komárom és Győr vármegyékbe is átterjedt. Péter 1625-ben II. Ferdinándtól nemességújítást nyert, melyet 1627-ben Nyitrán és 1766-ban Pozsonyban hirdettek ki, honnan 1804-ben nemesi bizonyítványt is kaptak. Tagjai közül I. Ignácz 1814-ben Pozsony vármegye táblabírája, káptalani ügyész. II. Ignácz († 1899) kir. ítélőtáblai bíró. III. Ignácz budapesti gyógyszerész. Géza jelenleg győri árvaszéki ülnök.

Czímer: Kékben, zöld alapon ágaskodó kétfarkú arany-oroszlán jobbjában felfelé nyúló dárdát tart. Sisakdísz: arany griff növekvően, jobbjában piros rózsát tart. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst.”

Egy 1805-ös nemességigazolási eljárás arról tanúskodik, hogy Pozsony vármegye hatósága is az 1625-ben Nyitra vármegyében armálist szerző Takácsi Pétertől származtatta a Takácsy családot (Nemességigazolások 1805, Fontes: 136.). Az eljárás során Takács János és Ferenc hivatkozott arra, hogy a dercsikai birtokba 1697-ben bejegyzett nemes Takács János nem a nyitrai eredetű Takácsy családhoz tartozott. Az eljárás során hivatkoztak Takácsi Péter 1625-ös armálisára, a Takácsy család Nyitra megyei származására, Pozsony megyébe való áttelepülésére, az armálisuk 1766-os kihirdetésére Pozsony vármegyében. Egyébként Takácsi Péter 1625-ös nemeslevelét a pozsonyi levéltár őrzi.

Takács András családjának származását némiképp bizonytalanná teszi a családtagok kettős névhasználata. A legkorábbi, 1780 előtti adatok még minden esetben Takács néven említik Andrást, később viszont ő és gyermekei is hol Takács, hol meg Takácsy (vagy Takácsi) formában használták a családnevüket. Ez a kettős névforma egy idő után már valószínűleg a hatóságokat és a családtagokat is zavarta, ezért vált általánossá a Takácsy névforma az 1810-es évektől. A Takácsy forma véglegesítése látszólag tudatosan, talán épp a család nemesi származásának kihangsúlyozása, igazolása érdekében történt.

Jelenlegi adataim alapján Takács András azzal az Andrással lehet azonos, akit a nagypakai anyakönyv szerint 1737. november 15-én kereszteltek meg a Csukáron (Csukárpaka) lakó Takács Ferenc és Sághy Katalin gyermekeként, és 1748-1749 években a Pozsonyi Jezsuita Kollégium alsóéves diákjainak névjegyzékében szerepel. A 18. században Nagypaka anyakönyveiben említett (csukárpakai, nagyléghi, szászi) nemes Takács családok között bizonyosan voltak olyanok, akik a közeli Vajkai-székről származtak, mint ahogy előfordultak itt máshonnan (pl. Csallóköznyékről, Jányokról) származó Takács családok is. Sok adat utal arra, hogy Takács András családja valóban Vajka környékéről származott. András leszármazottai közül többen is ezen a környéken éltek, vagy erről a környékről választottak házastársat. Andrásnak Ignác nevű fiát Vajkán és Cikolaszigeten említik birtokosként, József fia Tejfalun élt, Andrásnak Ignác nevű unokája Sárosfáról nősült (a Vajkai-széken előforduló nemes Takács családokról bővebben lásd később).

A nagymagyari keresztelési anyakönyv szerint András és Klára elsőszülött gyermeke Takács József Antal néven Olgyán született 1766-ban. A somorjai anyakönyv szerint 1793-ban Takácsi József néven Tejfalun vette feleségül Németh Katalin özvegy nemesasszonyt. A nevét ő is hol Takács (1794, 1802), hol meg Takácsi vagy Takácsy (1796, 1799, 1825) formában használta. József 1825-ben hunyt el Tejfalun.

Takács András és Győri Klára gyermekei közül említést érdemel Takács Ignác, aki Csallóközcsütörtökön született 1769. március 4-én, majd később Takácsy Ignác néven Pozsony vármegye táblabírája, országgyűlési követ és pozsonyi ügyvéd volt. Megemlíti őt Nagy Iván is a Magyarország családai 11. kötetében: Takácsy család. Közülök Ignácz ügyvéd és követ volt, szül. Pozsony megyei Csütörtökhelyen 1769. mart. 4-én.

Thewrewk József: Magyarok születésnapjai (Pozsony 1844) című korabeli kiadvány is említi születésének idejét és helyét: „március 4-én, 1769 Csütörtökben Pozsony vármegyében Takácsy Ignácz hites ügyvéd táblabíró volt hongyűlési képviselő.”

A vajkai nemes Takács Péter 1829. október 1-jén kelt hagyatéki leltára említi a Vajkán és Cikolaszigeten szomszédos birtokosok között Takácsy Ignácot (Forrás: A vajkai szék nemesei 224-225.o.).

Takács(y) Ignác pozsonyi táblabíró és ügyvéd keresztelési bejegyzése a csallóközcsütörtöki anyakönyvben 1769. március 4-én. (nagyításért kattints a képre)

Takács András és Győri Klára legkisebb gyermeke, Takács Gábor 1777-ben született Csallóközcsütörtökön, később a Tatához közeli Tarján településen volt uradalmi intéző. A tisztség elnyerése talán bátyja, Ignác közbenjárásával történt, aki a Tarjánban is birtokos Eszterházy család tagjait képviselte követként a reformkori országgyűléseken. Másrészt Gábor édesanyját, Győri Klárát rokoni szálak fűzhették a Tarjánban élő Győri családhoz. Tarján híres szülöttei között ma is számon tartják a reformkorban élő Győry Sándor (1795-1870) építőmérnök matematikust. Gábor a gyermekei keresztelésekor eleinte Takács (vagy Takáts), később - az 1810-es évek végétől - a testvéreihez, Ignáchoz és Józsefhez hasonlóan már többnyire Takácsy névvel került bejegyzésre a tarjáni keresztelési anyakönyvbe, bár gyanús, hogy az „y”-t sok esetben utólag írta oda valaki a név végére. A névmódosítás tudatosan történhetett. 1812-ben Rozál leánya születésekor Gábor még Takáts néven szerepel, de a megjegyzés rovatba utóbb bekerült egy bejegyzés arról, hogy a Takácsy névforma használandó a továbbiakban. Gábor gyermekei és azok leszármazottai is Takácsy formában használták a vezetéknevüket. Komárom vármegye archontológiája (1713-1849) szerint Takácsy Gábor 1840-ben táblabírói tisztséget viselt a vármegyében. 1856-ban a Győr megyei törvényszék idézést adott ki „hédervári gróf Viczay Adolf és Károly testvérek, hédervári uradalmukhoz Győr megyében fekvő birtokaikban vesztett úrbériségekért véglegesen kirendelt kárpótlási tőkére általuk bejelentett utalás fölötti tárgyalás végett” Takácsy Gábor és testvére Ignác örökösei részére, ami azt bizonyítja, hogy a Takácsy családnak birtokai voltak Győr vármegyében is a hédervári uradalom környékén, vagyis azon a környéken, ahol Ásvány is található (Budapesti Hírlap, 1856. november 23).

Takácsy Gábor fiai közül Takácsy Ignác (1818. Tarján – 1899. Tata) Tatán és Székesfehérváron volt ügyvéd és táblabíró. Ignác első felesége sárosfai Bittó Klementina, a második Pápay Ilona (elhunyt 1871-ben), gyermekei: Takácsy Ignác (1850. Tata - 1922. Budapest), a Zirci Erzsébet Kórház egyik alapítója, aki Zircen, majd Budapesten működött gyógyszerészként, Takácsy Béla (1856. Székesfehérvár – 1904. Budapest) tatai majd budapesti könyvkereskedő, könyvkiadó, a Budapesti Hírlap kiadóhivatalának tisztviselője, Takácsy Géza (1857. Székesfehérvár – 1913. Győr) győri árvaszéki ülnök, és Takácsy Ilka (szül. 1859. Kecskemét), a Zirci Erzsébet Kórház egyik alapítójának és első igazgatójának, dr. Tóth Endrének felesége.

Takácsy Gábor fiai közül József (1819. Tarján – 1849. Komárom), Miklós (1828. Tarján – 1863. Nagyudvarnok) és Ferenc (szül. 1830. Tarján) tevékenyen részt vettek az 1848-49. évi forradalmi eseményekben és a szabadságharcban. Rohrbacher Miklós Tata története című monográfiájában említi, hogy az 1848. március 15-ei eseményeket követően Takácsy Miklós és testvére Takácsy Ferenc Torda Györggyel és a pesti eseményekről hírt hozó Hamary Dániellel szövetkezve Tatán népgyűléseket tartottak, s lelkes beszédekben fejtegették a 12 pontot.

Takácsy Ferenc Komárom vármegye archontológiája (1713-1849) szerint tatai járási esküdt volt a forradalom idején, 1849. május 12. – 1849. október 5. között.

Takácsy Miklós T. Gábor és Szalay Anna fia. Tata (Tarján), 1828., r. kat., nemes. Diák. Nőtlen. (Felesége 1854-től Kondé Aranka.) 1849. aug. 29 (26.)- hadnagy a komáromi várőrségnél alakult 204. honvédzászlóaljnál. A vár őrségével teszi le a fegyvert. Az 1850-es években Olgyán, ill. Szerdahelyen (Pozsony m.) gazdálkodik. Meghalt Nagyudvarnok, 1863. aug. 18-án, Dunaszerdahelyen temették el. (Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban; Komáromi Lapok 1849/65., Borovszky: Győr vm. 443., HL: Rendőri megfigy. 73/16, Gyászjel. OSzK)

Takácsy József őrmesterként a tatai nemzeti őrsereg szervezésében vett részt 1848 júniusában. 1849. márc. 4 (febr.1.)- főhadnagy és dandár-segédtiszt a komáromi várőrségnél, az 57. honvédzászlóalj tiszti létszámában. Elhunyt tífuszban, Komáromban, 1849. ápr. 8-án. (Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban; MOL: Hm. Ált.1849. 4618. és 19932., KAW: MM Bd. 4648. Pag. 280.) Rohrbacher Miklós tatai monográfiájában Józsefet századosként említi.

A 19. században említik a források nemes Takács Béla kántortanítót és jegyzőt Csallóközcsütörtökön, aki Vajkán született 1808-ban. 1829-ben vette feleségül Maszny Franciskát Csallóközcsütörtökön, gyermekeik keresztelési bejegyzései a csütörtöki anyakönyvben megtalálhatóak az 1830-as, 1840-es években (Béla keresztneve többnyire Albert, Albertus, Adalbert formában szerepel). Megemlíti őt a Pogány-féle Kánoni vizitáció 1846-ban (ekkor 37 éves volt) és az Esztergomi Érsekség 1867. évi Névtára. 1875. december 2-án hunyt el Csallóközcsütörtökön, ott is temették el. (A Vajkai-székről és az ott előforduló nemes Takács családokról lásd a következő bekezdést)

Takács nevű nemesek a Vajkai-széken és környékén

Számos Takács nevű nemes családot említenek az összeírások az egyházi nemesek által lakott, különleges kollektív nemesi státusszal bíró Vajkai-széken és környékén. A Felső-Csallóköz déli részén található Vajkai-szék önálló autonóm egységként működött a Pozsony vármegyei közigazgatástól elkülönülten.

A dikális összeírások 1554-ben említik Nagyszarván nemes Takács Jánost, Egyházgellén nemes Takács Albertet.

Az 1699-es összeírás (Urbaria et Conscriptiones UC 6:64) említ Vajkán négy Takács nevű kuriális nemest, T. Pétert, T. Jánost, T. Balázst és András Takácsot (Andreas Textor) Ugyanezen összeírás a kuriális zsellérek között említi a Vajkai-székhez tartozó Doborgazon T. Istvánt és Bácsfalván T. Györgyöt.

Az 1699-essel közel egyidőben készült kelet nélküli összeírás (Urbaria et Conscriptiones UC 6:60) a kuriális zsellérek között említi Bucsuházán T. Menyhértet.

A Pozsonyi Jezsuita Kollégium diáknévtára említi 1687-1689 között Takács (Textor) Jakab, 1725-1730 között Takács István vajkai nemeseket.

Amint az már korábban szóba került, Reiszig Ede Borovszky Győr vármegyéről szóló monográfiájában a Nyitra vármegyei eredetű Takácsy családot, és annak részeként a korábban már bemutatott Takács András csütörtöki kasznár leszármazottait - külön nevesítve I. Ignácot, II. Ignácot, III. Ignácot és Gézát - is Vajkához köti.

Ahogy azt már korábban kifejtettem, véleményem szerint Takács András családjának a Nyitra vármegyei Takácsy családból való eredeztetése bizonytalan, András 1780 előtt kizárólag a Takács nevet használta, a család általános jelleggel csak az 1810-es évektől tért át a Takácsy névre. Ugyanakkor a rendelkezésemre álló adatok valóban azt igazolják, hogy Takács András Vajka-környékéről származott. Feltehetőleg azonos azzal az Andrással, akit a nagypakai anyakönyv szerint 1737. november 15-én kereszteltek a Csukáron (Csukárpaka) élő Takács Ferenc és Sághy Katalin gyermekeként. Leszármazottai közül is volt, aki ezen a környéken volt birtokos (Takácsy Ignác Vajkán és Cikolaszigeten), vagy innen (Takácsy József Tejfaluról, II. Takácsy Ignác Sárosfáról) választott házastársat magának.

Egyéb nemes Takács családok Pozsony vármegyében

Takács alias Tőzsér család

I. Ferdinándtól 1560. január 14-én Bécsben kiadott nemeslevél által nyert nemességet a nádaslaki (megszűnt település Nagylúcs közelében) Tősér család. A címereslevelet 1570-ben hirdették ki Pozsony vármegyében. Az armálison néhány további, 18. századi feljegyzés található. Ezek bizonyítják, hogy a család tagjai a Takács alias Tősér nevet használták. A dézsmaösszeírás 1601-ben említi Ógellén Tőzsér Jakab armális nemest. 1669-ben a Kondé család nőági birtokosai között említik a Dunaszerdahely melletti Újfalun nemes Tőzsér alias Takács Mátét (vagy Mátyást), aki bizonyára megegyezik azzal a Takács Mátyással (vagy Mátéval), akit már az 1650-es nemesi összeírás is említ Újfalun.

Valószínűleg ehhez a családhoz tartozott az 1650-es nemesi összeírásban Erdőhátkarcsán (Királyfiakarcsa) említett Takács Tamás is.

Az 1725-ös nemesi vizsgálat során az Alistálból származó Gergely, Takács alias Tősér vezetéknévvel igazolta nemességét Moson vármegyében. Hasonló körülmények között 1725-ben Tősér Ferencet és Istvánt Síkabonyban említik.

A család címere az armális eredetije alapján: kék mezőben, három sziklán egymással szemben álló két aranyoroszlán. A jobb oldali három piros rózsát, a bal oldali fehér liliomot, a másik mancsában nyílvesszővel átlőtt hollót tart. Sisakdísz: három kalászt tartó oroszlán, növekvőn. A takarók színe arany-kék és ezüst-vörös.

Nyéki Takács család

Az 1650-es nemesi összeírás említi Csallóköznyéken (Nyékvárkony) nyéki (de Nyék) Takács Györgyöt, akit feleségével, Kóssa Annával, fiúkkal, Mihállyal és lányukkal Ilonával III. Ferdinánd nemesített meg a pozsonyi várban 1646. december 9-én kiadott armálisban. A nemeslevelet 1647. március 12-én hirdették ki a vármegye közgyűlésén.

Az alábbi forrás tanúsága szerint a címereslevél egy nemességet megerősítő armális volt. Beleházi Bartal György említi a Csallóköz történeti vázlata (Pest, 1860, 124.o.) című művében: „Vörösmarti Mihály egykori nagy nevű pozsonyi kanonok, egyéb jegyzetei között, melyek a magyar literatura szerencséjére Knauzunk tudós kezeire jutottak, 1644. augusztus 10-én Takács Mihályról, ki előtte (csallóközi) nyéki nemes embernek mondta magát (s. a megyei regestumok szerint kétségkívül az is volt) szóról szóra igy ir : „Hogy az mostan a nemes káptalan Nyárosdja (Papnyárosd) mellett alul levő Nyárosdon, ennek s ennek az urnak, már nem tudom melyiknek volna jobbágyul szárnya alatt.“ A mennyi szó, annyi tanulság. Jobbágy lett tehát Nyéki Takács Mihály Alsó-Nyárasdon, melyet akkor több úri család birt, kiknek ma már ott annyi nyomuk sincsen, mint Nyékben van a Takácsoknak.”

A családi címert az armális Pozsony vármegye hatósága által készített hiteles másolatból ismerjük. Kék pajzsmezőben, zöld pázsiton kardot tartó, vörösbe öltözött kar könyököl. Sisakdísz: koronán álló, jobbra fordult, kétfarkú, karddal felfegyverzett ezüstoroszlán. A takarók színe kék-arany és ezüst-vörös.

Nagy Iván: Magyarország családai harmadik kötetében a Csaplár családnál szerepel III. Ferdinánd királynak a pozsonyi káptalanhoz 1655-ben intézett parancsa szerint a csallóköznyéki részbirtokban megerősített nemesek között Takács György, aki bizonyára megegyezik az 1650-es összeírásban is említett Györggyel.

Kiolvasható a forrásokból, hogy 1646-ban és 1655-ben a röviddel korábban jobbágysorba süllyedt nyéki Takács családnak sikerült megerősítenie nemességét és visszakapaszkodnia a birtokos nemesek sorába. A nyéki Takács család 17-18. századi birtokügyeire vonatkozó oklevelek, dokumentumok részletes gyűjteményét közli Nyéki Méhes Mózes A Nyéki Méhes család és a rokon családok II. kötetében (Budapest, 1937).

Takács alias Kránicz család

Nagy Iván Magyarország családai III. kötetében a Csaplár családnál említi az 1655-ben csallóköznyéki részbirtokban megerősített nemesek között Takács máskép Kránicz Pétert is. Korábban már említésre került, hogy a családnév (Takács alias Kránicz János) később Nagy-Jókán, a helyi kuriális zsellérek között bukkan fel egy kelet nélküli összeírásban (Urbaria et Conscriptiones UC 6:60).

Takács nevű nemescsalád a Csallóköz Komárom vármegyei részén

Gelléri és bogyai Takács család

Komárom megyei eredetű, egyik ága Tolna és Fejér megyébe is átszármazott. I. Leopold király Bécsben 1666. évi ápril. 11-én kelt oklevelével Pángy Benedeket, Molnár Andrást, Végh Jánost, Takács Pétert és Andrást és több társaikat, mint Felső és Alsó Gellér, Nemes-Bogya és Vár-Bogya birtokosait birtokaikban megerősítette. Nemesi bizonyítványt 1728., 1757. és 1763. Komáromm.-től kapott. Egyik ága ezen évek körül Pozsony megyébe származott át s az 1764. évi nemesi összeíráskor ezen megyében találjuk Andrást, akinek Mátyás nevű fia utóbb Esztergomban telepszik meg. Ezen oklevél alapján 1772. évi febr. 13-án Péter unokája, Takács Györgynek György fia Komárom megyei Felső Gellér helységben lakván, maga és fia István számára Komárom megyétől nemesi bizonyítványt vett ki és Tolna megyébe költözött, hol nemességét 1772. ápril. 6-án kihirdetteté.

Ez ág családfája ez:

György; György F. Gelléren 1772.; István 1772.; János Tolnában 1772.; András D.-Földvárott hol a Rokusz kápolnát építette.; György; Ferencz 1815. erdélyi kamarai tiszt Erdélybe költöztek.; Ignácz szül. 1800. (Veszprémy Teréz); József Sukorón jegyző (Szombathy Verona); Julia.; Anna.; Bora.; Ignácz.; Ignácz sz. 1853.; Teréz; Veronka.; Julia.; Etelka

A család egyes tagjai 1826. Komáromm.-től kapnak nemesi bizonyítványt.

Nem kizárt, hogy a család rokonságban állt az alsóborsai és jókai nemes Takácsokkal. A kisjókai Takács család levéltári gyűjteményében található olyan 15. századi okirat, melyben a bogyai Elekes család Jókán, a jókai Gaál családtól szerzett birtokot (1476.08.05. Takács-Tolvay család családi levéltára (Q 271) 95895).

Csütörtöki Takács Márton származásának kérdése

Takács Márton az 1720-as években bukkant fel a csallóközcsütörtöki anyakönyvekben. Pontos származását nem ismerjük, csak bizonytalan feltételezésekre hagyatkozhatunk vele kapcsolatban. Elsősorban abból a feltevésből kiindulva kíséreltem meg Márton lehetséges őseinek a felkutatását, hogy azok 3-4 generációra visszamenőleg Csallóközcsütörtökön éltek. Valójában azonban abban sem lehetünk biztosak, hogy ő maga ott született-e, ezért kiegészítő jelleggel a környező településeken is kutakodtam. Nehezíti a kutatást, hogy a Takács név meglehetősen gyakori. Csallóközcsütörtökön és környékén egyaránt előfordultak Takács nevű földművelő jobbágy családok, arisztokrata és kisnemes családok, valamint iparos takácsmesterek.

Az adóösszeírásokból kiindulva az alábbi Takács családokat találjuk Csütörtök mezővárosban a 16. századtól a 18. század elejéig:

Lássuk a forrásokat időrendi sorrendben visszafelé haladva.

Az 1715-ös és 1720-as összeírás nem említ Takács vezetéknevűt a településen. Ugyanakkor az 1715-ös összeírás 1 db takácsmestert említ Csütörtökön név nélkül, talán megegyezik azzal a takáccsal, akit a Csütörtöki Krónika is említ 1723-ban. Megjegyzendő azonban, hogy mindkét adóösszeírás erősen hiányos volt, bizonyos hogy az ott felsorolt családokon kívül többen is éltek a településen.

Elképzelhető, hogy Takács Márton az 1715-ös országos összeírásban vagy a Csütörtöki Krónikában 1723-ban név nélkül említett takácsmester rokona (idősebb fia, testvére, unokaöccse stb) volt. Az összeírás szerint csupán egy darab vizsgázott céhtag takácsmester működött 1715-ben a településen, a Krónika pedig arról számol be, hogy 1723. február 5-én Csütörtök mezőváros lakossága kis híján meglincselte a helyi takácsot és családját, miután annak egyik fia a vásárban valami csúzlifélével lövöldözött. Sajnos egyik forrás sem említi a takács nevét, a Krónika is csupán annyit mond róla, hogy egyházi telken lakott, vagyis a plébános zsellérje volt. Nem valószínű viszont, hogy Takács Márton azonos lenne az említett takácsmesterrel, mivel annak 1723-ban már idősebb - kb. tizenéves korú - gyermeke volt, s Márton az életrajzi adatai alapján a takácsnál fiatalabb lehetett, idősebb viszont a takács 1723-ban említett fiánál. Mégis elképzelhető, hogy Márton családtagként tanúja, vagy éppenséggel áldozata volt a lakosság erőszakos fellépésének. A korabeli források alapján az 1723-ban említett takács nagy eséllyel Henperger (néhol Hengerger) másnéven Takács Mihály takácsmesterrel, esetleg még Szelepcsényi másnéven Süveges Ferenc egyházi zsellér kalapkészítő mesterrel lehet azonos. Ugyanakkor Takács Márton nagy valószínűséggel nem gyakorolta a takácsmesterséget, legalábbis Ásványon az adóösszeírások adatai alapján már bizonyosan nem, így az ő esetében a Takács vezetéknév használata inkább öröklésen alapulhatott.

Az 1660-as urbárium egyetlen Takács családot említ Csütörtökön, Takács János 50 éves körüli féltelkes jobbágy családját, akinek két fia is volt, az akkor hét éves Gyurko, és a 15 éves János. Az összeírás alapján Takács János módosabb gazda lehetett, szekérrel is rendelkezett, egy ideig Bognár Mátyás és Slezinger Márk javait, valamint Kálmán György zsellérházának felét is bírta. Elképzelhető, hogy valamelyik környékbeli kisnemes Takács családból származott. Rajta kívül az összeírás csak Mátyás Takács egész telkes jobbágy elhagyott puszta helyét említi. Mátyás Takács valószínűleg megegyezik az 1620-as urbáriumban és az 1593-as dézsmajegyzékben is említett Takács Mátyással, aki feltehetőleg takácsmester volt, 1620-ban még házas zsellérként említették.

Takács Márton valamikor 1700 körül születhetett. Ezt figyelembe véve a jelenlegi adataim alapján Takács Márton nagyapja vagy dédapja az 1660-ban említett Takács János lehetett, apja pedig annak valamelyik fia, vagy unokája. János legidősebb fia, ifjabb János 1660-ban 15 éves körüli volt, így ő akár Márton apja vagy nagyapja is lehetett.

Az 1660-ban említett Takács Jánost említi az 1649-es dézsmajegyzék is, ekkor viszont még rajta kívül három Takács nevűt is említ az összeírás. Érdemes viszont megjegyezni, hogy az 1649-es dézsmajegyzékben csak Jánosnál szerepel a Takács vezetéknév a keresztnév előtt „Takács János” formában, a többieknél a Takács vezetéknév a keresztnév után szerepel (Pál Takács, Lőrinc Takács, Mihály Takács). Lehetséges, hogy a vezetéknevek ilyenfajta megkülönböztetése tudatos, és János esetében tényleges, örökölt vezetéknevet, a többiek esetében pedig nem igazi vezetéknevet, hanem mesterséget jelent. Az 1660-as urbárium és az 1649-es dézsmajegyzék is azt a feltevést erősíti, hogy Takács János nem volt takácsmester.

Az 1660-as összeírás Takács Jánost az éberhardi uradalomrészen említi, így annak őseit is ezen a birtokrészen lenne logikus keresni. Ez alapján Takács János őse (apja) az a Takács Dániel lehetett, akit 1620-ban Jánoshoz hasonlóan féltelkes jobbágyként az éberhardi birtokrészen említ az urbarium. Rajta kívül még Takács Bálint és Takács Mátyás házas zsellérek laktak ekkor az éberhardi birtokrészen. Mivel Mátyás egésztelkes helye 1660-ban elhagyatott volt, nem valószínű, hogy János az ő leszármazottja lett volna.

Az 1601-es urbárium a szentgyörgyi birtokrészen említi Takács Kristóf házas zsellért és Takács Pongrác házas zsellér elhagyott puszta helyét.

Az 1593-as dézsmajegyzék említi Takács Simont, Takács Kristófot, valamint Takács Mátyást, aki feltehetően megegyezik az 1620-as és 1660-as urbáriumokban említett Mátyással.

A dézsmajegyzék 1590 körül említi a sarlópénz, illetve kereszténypénz fizetésére kötelezettek között az 1593-ban, 1620-ban és 1660-ban is említett Mátyás Takácsot, és az 1601-ben említett Pongrác Takácsot. Valószínűleg mindketten iparos takácsmesterek voltak.

A dézsmajegyzék 1582-ben, 1580-ban és 1568-ban ténylegesen Takács vezetéknévvel csak Takács Jánost említi Csütörtök mezővárosban.

A dézsmajegyzék 1581-ben két összeírásban Takács Kristófot, Takács Simont, közvetlenül Simon mellett Takács Mihályt, valamint a németajkú Weber Lászlót (a német Weber név magyarul takácsot jelent) említi Csütörtökben, az Éberhardon birtokos Mérey uraság birtokrészén. Takács Mihály feltehetőleg Takács Simon társa vagy rokona volt, a névsorban közvetlenül utána szerepel, talán vele közös portán lakott. Feltűnő még, hogy míg Simon terményben, Mihály csak pénzben fizette a dézsmát. Érdekes, hogy Takács János 1581-ben nem szerepel egyik jegyzékben sem, 1568-ban és 1582-ben viszont csak János szerepel a Takács nevűek közül. Megjegyzendő azonban, hogy az 1581-es összeírásokban szerepel nyolc olyan árendába adott telek is Csütörtökben, ahol a használók neve nem került feltüntetésre.

Az 1580-as dézsmajegyzék Takács János (Joannes Takacz) mellett négy darab takácsmestert (textor) említ, Kristóf takácsot (Christophorus textor), Simon takácsot (Simonus textor), akik feltehetőleg megegyeznek az 1581-es és 1593-as dézsmajegyzékekben is említett Takács Kristóffal és Takács Simonnal, továbbá László takácsot (Ladislaus textor), aki bizonyára az 1581-ben említett Weber Lászlóval azonos, és végül János takácsot (Joannes textor). Érdekes és talán nem is véletlen, hogy csak Takács Jánost említik 1580-ban Takács vezetéknévvel, a többieket pedig takácsmester (textor) jelzővel. Elképzelhető, hogy Takács János családja már több generáció óta lakott Csütörtökön, s a takácsmesterség gyakorlása mellett már elsősorban földművelésből élt, ezért nála a Takács név már öröklésen alapult. Elképzelhető az is, hogy valamelyik környékbeli kisnemes Takács családból származott. Mivel a textorként megjelölt takácsmesterek ezzel szemben feltehetőleg zsellérportán éltek, ezért mobilisabbak voltak a telekhez kötött földművelő jobbágyoknál, és válságos, háborús időkben ők könnyebben hagyták el végleg a települést. Ettől függetlenül a zsellérek esetében is előfordulhattak takácsdinasztiák Csütörtök mezővárosban, a mesterség és a Takács név generációkon átívelő öröklődése. Megjegyzendő még, hogy Takács Kristófot az 1581-es dézsmajegyzékek az Éberhardon birtokos Mérey uraság részén, az 1601-es urbarium viszont már a szentgyörgyi birtokrészen említi. A pontosság kedvéért meg kell azért említeni, bizonyos időkben az is előfordult, hogy a Mérey családnak volt pár jobbágya a szentgyörgyi birtokrészen is.

Mindenképpen érdemes kiemelni, hogy az 1568-as dézsmajegyzék a legkorábbi olyan ismert forrás eddig Csallóközcsütörtökről, amely a Takács családnevet említi, ebben még egyedül Takács János szerepelt ezzel a névvel a településen.

A helyi takácsmesterekből kiindulva Csütörtöki Takács Márton apja (esetleg idősebb testére, nagybátyja) az 1715-ös összeírásban vagy a Csütörtöki Krónikában 1723-ban említett takácsmester lehetett, a Takács név helyi előfordulása alapján nagyapja vagy dédapja az 1660-ban és 1649-ben említett Takács János, akinek apja az 1620-ban említett Takács Dániel, és annak apja vagy nagyapja az 1568-ban, 1580-ban és 1582-ben említett Takács János. A 18. század elején a település lakosságszámának drasztikus csökkenése vezethetett oda, hogy Csütörtök mezőváros már csak egy takácsot tudott eltartani. Csütörtöki Takács Márton valószínűleg ezért volt kénytelen elhagyni ősei mesterségét, végül pedig már a szülővárosát, s családnevét is, követve sógorát, az aranymosással próbálkozó Bognár Györgyöt Ásványra. Csallóközcsütörtökön az 1730-as évektől Henperger (Takács) Mihály, majd az 1750-es évektől Iró Antal folytatta tovább a takácsmesterséget.

Ezen felül még az is lehetséges, hogy Takács Márton valamelyik környékbeli elszegényedett kisnemes Takács családból származott. Az alsóborsai nemes Takácsok már a 15. században a Csütörtökhöz közeli - Nagymagyarral és Jókával határos - Borsán voltak birtokosok. A 16. században Alsóborsán, Sápon, Szencen és Cseklészen, a 17. század végén, 18. század elején Borsán, Jókán, Kis- és Nagymagyaron, Csenkén, Olgyán, Illésházán, Eszterházán, Vajasvatán és Bélvatán egyaránt említenek az összeírások és anyakönyvek Takács nevű nemeseket. Jóka és Nagymagyar volt a családi fészke a kisjókai Takács családnak is a 17. századtól, innen szóródtak szét megyeszerte. Nagymagyar, Csenke és Olgya meglehetősen közel, mindössze 6-7 kilométerre vannak Csütörtöktől, majd nemhogy szomszédosak vele. A szerteágazó alsóborsai, illetve kisjókai (nagykürti) Takács családoknak egyaránt voltak főnemes, kisnemes, kuriális (hétszilvafás) nemes, és jobbágysorba süllyedt tagjai. Amint arról már korábban írtam, Csütörtökben számos nemesi származású jobbágysorban élő család élt (pl. Vörös, Maky, Horváth, Ásványi, Gálházy, Lacz (Laczl, Latz, Laczy, Lachz de Csenke), Sághy, Bakonyi, Szelepcsényi, Pető, Gancs, Csóka, Vajda, Meczl, Gönczöl, Bekő, Szabó, Szalay, Feiér, Csillig, Vas, Kollát, Bíró, Nagy, Somody, Rigó alias Vancsay, Baráth, Zalka). A 16-17. századi összeírásokban találunk Csallóközcsütörtökön olyan Takács nevű - egyébként jobbágyként adózó - lakosokat, akiket látszólag megkülönböztetnek a takácsmesterséget folytató iparosoktól (különösen 1580-ban Takács Jánost, később 1649-ben és 1660-ban egy másik Takács Jánost). Elképzelhető, hogy ezek a környéken élő kisnemes Takácsokkal álltak rokonságban. Csallóközcsütörtökön az 1760-1770-es évekből ismerünk példát Takács nevű nemes családra Takács András és Győri Klára családja tekintetében, bár András valószínűleg inkább a Vajkai-szék környékéről származott. Vajkáról származott a XIX. század derekán Csütörtökön kántortanítóként működő nemes Takács Béla is. Ami (Csütörtöki) Takács Mártont illeti, nincs arra vonatkozó adatunk, hogy a takácsmesterséget valaha is folytatta volna, Ásványon már bizonyosan nem, családneve valószínűleg inkább öröklésen alapult. Ő és leszármazottai viszont zsellérként, illetve jobbágyként éltek Ásványon. Másrészről Márton második feleségének Sill alias Bognár Katalinnak családja igen előkelőnek és tehetősnek számított Csallóközcsütörtökön, akik jellemzően a környékbeli elöljárók, kisnemesek (Késmárky, Bittó, Nagyvendéghy, Kolláth, Baráth) családjaival házasodtak. Katalin Mária nevű testvérének férje Valocsay György kisnemesi származású lehetett, a Csütörtöki Krónika szerint 1742-ben Csütörtök mezőváros bírája volt, első felesége Petőcz Sára bizonyosan nemesi származású volt. Márton apósának, vagyis Katalin apjának, id. Sill alias Bognár Györgynek második felesége Nagy Judit nemesgombai lakos (és talán az első felesége Nagy Zsuzsanna is) szintén nemesi származású lehetett. Ez alapján feltételezhető, hogy Takács Márton is előkelőnek számító családból származott, a neve alapján kézenfekvőnek tűnik, hogy a környékbeli kisnemes Takács családok egyikéből származott.

Takács Márton és családja a csütörtöki anyakönyvben

Takács Márton 1727. október 3-án temette el Csallóközcsütörtökön első feleségét, Kiss Katalint, aki az anyakönyv alapján körülbelül 23 éves korában hunyt el. A források ismernek Csütörtökön egy helyi elöljárót Kiss Mihály néven, elképzelhető, hogy Katalin apjával azonos. A halotti anyakönyv szerint Kiss Mihály öreg esküdt (juratus senior) hospes 1742-ben hunyt el 70 éves korában. Mihály felesége Csilligh Katalin a neve alapján nemesi származású volt. Kiss Mihály fiai lehettek a Pozsonyi Jezsuita Kollégium névjegyzékében 1710-1712-ben szereplő Kis János és 1716-1721 között szereplő Kis István csütörtöki lakosok, valamint ifjabb Kiss Mihály, Iró Mária férje. A csallóközcsütörtöki Kiss család az anyakönyv adatai alapján a környékbeli (olgyai, bélvatai, jókai, somorjai) nemes Kiss családok rokona lehetett.

Takács Márton özvegyként 1728. február 2-án vette el Csallóközcsütörtökön (Sill alias) Bognár Katalint, (Sill alias) Bognár György leányát. A házasultak egyik esküvői tanúja Bíró Ferenc volt, aki 1716-ban a pozsonyi jezsuitáknál tanult, a másik tanú Posvancz János.

Az Ásványon 1730 körül megjelenő Csütörtöki Bognár György feltehetőleg Nagy Zsuzsannának és annak a Sill alias Bognár Györgynek a fia, aki 1683. november 6-án Somorján született Sill György és Sapin Katalin gyermekeként. Takács Márton felesége, Sill alias Bognár Katalin pedig valószínűleg Csütörtöki Bognár György testvére lehetett.

Nem zárható ki teljesen az a lehetőség sem, hogy az Ásványra benősülő Csütörtöki Bognár György Csütörtöki Takács Márton feleségének, Sill alias Bognár Katalinnak apjával azonos, aki megözvegyülve újra házasodott és elvette az ásványi özvegy Horváth (Jánosné) Évát. Ennek az elméletnek ellentmond, hogy az ásványi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy Csütörtöki Györgynek korábbi házasságából lett volna gyermeke. Márpedig ha Katalin az ő lánya lett volna, akkor az 1710-es és 1720-as években „illett volna” még néhány gyermekének születnie, akiknek fel kellett volna bukkanniuk az 1730-as, 1740-es években az ásványi anyakönyvben is.

Annyi bizonyos, hogy 1730-ban tűnt fel Ásványon a forrásokban Horváth (Jánosné) Éva férjeként a csallóközcsütörtöki Sill családból származó Csütörtöki Bognár György, majd pár év múlva 1734 körül jelent meg Ásványon Csütörtöki Márton, György sógora (esetleg vője), aki Csallóközcsütörtökön 1728-ban még Takács Márton néven vette nőül Sill alias Bognár Katalint, György testvérét (esetleg leányát).

Csütörtöki Takács Márton az ásványi anyakönyvek és adóösszeírások alapján Ásványon tartózkodott 1734-1736 között. 1735-ben Ásványon keresztelte Erzsébet nevű lányát, majd 1737-1742 között visszatért Csütörtökre, ebben az időben az ásványi adóösszeírásban nem szerepel.

A csütörtöki anyakönyv említi, hogy Mártonnak 1737. szeptember 26-án ott keresztelték Mihály nevű fiát, az anya Sill Katalinként került bejegyzésre, a keresztszülők Sill Mihály és Szabó Katalin. 1738. december 10-én Katalin nevű gyermeküket keresztelték Csütörtök mezővárosban, Katalin ezúttal Bognár névvel került bejegyzésre, a keresztszülők ugyanazok, Sill Mihály és felesége, Szabó Katalin.

1742. január 28-án Csütörtöki Takács Márton Csallóközcsütörtökön tanúskodik özvegy Sill József csütörtöki lakos és Marics Rozália gombai lakos esküvőjén. Ez az adat is azt a feltevést erősíti, hogy Márton családja előkelőnek számított Csallóközcsütörtökön. A pár másik tanúja Iró István volt, a Csütörtöki család csallóközi-ágának őse.

1742. december 13-án Csütörtöki Takács Márton még Csallóközcsütörtökön temeti el két lányát, az 1738-ban született Katalint és az egyéves Juditot, majd valamikor 1743-ban ismét búcsút int Csütörtök mezővárosnak, 1743 decemberében már Ásványon kereszteli István nevű fiát.

Takács Márton az 1740-es években feleségével, Sill alias Bognár Katalinnal végleg Ásványon telepedik le és Csütörtöki Márton néven az ásványi Csütörtöki család egyik ősapja lesz.