Kecsedi-patak völgye A mintegy 15 kilométer hosszú kecsedi-patak a Sajgó hegy tövében ered és Nagyiklódnál torkollik a Kis-Szamosba. Vízgyűjtő területén öt település található, amelyekben összesen alig lakik ezer ember, köztük mintegy tíz magyar. Ennek ellenére a kecsedi templom, a maga egyetlen hívével, - amíg még áll - feltétlenül érdemessé teszi a völgy meglátogatását. Kecsed a völgy névadó települése, Nagyiklódtól hozzávetőleg tíz kilométer távolságban, bő félezer, köztük egy magyar református lakóval. A nagymúltú egykor magyar falu nevét 1279- ben említik először az oklevelek. A románság az 1700-as években kezdett betelepülni a településre. 1848/49-ben egy román szabadcsapat tört a falura, a jómódú magyar nemesi portákat kifosztották, a magyar lakosságot erőszakkal görög katolikus hitre térítették. Dózsa Imre református lelkész elmenekült, és ekkortól megszűnt az önálló református egyházközség, és felgyorsult a magyarok elrománosodása. A falu 1868-as közigazgatás reformig Szolnok és Doboka vármegye határán, a két megye között megosztva terült el, így a két falurész két külön elöljárósággal rendelkezett. Első Árpád-kori plébániatemplomának látható nyoma nem maradt fenn. A mai református templom a XV. században épült Szent Margit templom kis maradéka. A hatalmas gótikus templom ugyanis a XVII. század háborúságai között jelentős sérüléseket szenvedett. A háborúságok után a falu román lakossággal települt újra, a megmaradt református kisebbség csak az eredeti templom beszakadt szentélyét igyekezett megtartani. Az 1860-as években még jól láthatóak voltak – de nyomaiban még most is sejthetők – a templomhajó egykor freskókkal festett falai. A támpillérekkel tagolt nyolcszög felével záródó mai templom falában megfigyelhetők az egykori boltozás nyomai. A falak belső oldalán középkori festés feltételezhető. A templom alatt valószínűleg kripta található. Az orgonát az utolsó javítások költségeinek fedezésére a gyülekezet eladta. A két harang még a helyén van. A templom északi falában egy 1725-ből származó sírkő van befalazva, Ebenyi Gábor és Csegézi Judit sírköve. Amikor 1754-ben a jómódú Diószegi család katolizál a helyi reformátusság legjelentősebb támogatóját vesztette el. Az utolsó lelkész a fentebb már említett Dózsa Imre volt aki 1842 és 49 között szolgált a faluban. 1940-ben Észak-Erdély Magyarországhoz csatolásakor még felmerült a Girolttal közös önálló református egyházközség kialakításának gondolata, de a történelem ennek a lehetőségét elsodorta. A falu egyre fogyó szórványmagyarságát a második világháború után évtizedeken át, egészen 1981-ig gondozta a kecsedi születésű Bányai Ferenc (1911 – 1996) kérői szórványlelkész, majd 1981-től kisiklódi nyugalmazott lelkész. Míg a szórványlelkészi feladat sokak számára inkább büntetés, amelytől mielőbb szabadulni szeretnének Bányai Ferenc több mint fél évszázadon keresztül szolgálta a környék megszűnő, elfogyó magyar gyülekezeteit. Kecsed utolsó református magyar családja a székelyföldi Kőrispatakról ideszakadt néhai Kecseti Ferenc és családja. A család kertjéből vezet az ösvény a már használaton kívüli templomhoz, amelynek kulcsa azonban nem itt, a hanem a magyarul nem beszélő, ortodox vallású harangozótól kérhető el. |
||||||||||||||||||||||