A mintegy 15 kilométer hosszú kecsedi-patak a Sajgó hegy tövében ered és Nagyiklódnál
torkollik a Kis-Szamosba. Vízgyűjtő területén öt település található, amelyekben összesen alig
lakik ezer ember, köztük mintegy tíz magyar. Ennek ellenére a kecsedi templom, a maga
egyetlen hívével, - amíg még áll - feltétlenül érdemessé teszi a völgy meglátogatását.
Kecsed a völgy névadó települése, Nagyiklódtól hozzávetőleg tíz kilométer távolságban, bő
félezer, köztük egy magyar református lakóval. A nagymúltú egykor magyar falu nevét 1279-
ben említik először az oklevelek. A románság az 1700-as években kezdett betelepülni a
településre. 1848/49-ben egy román szabadcsapat tört a falura, a jómódú magyar nemesi
portákat kifosztották, a magyar lakosságot erőszakkal görög katolikus hitre térítették. Dózsa
Imre református lelkész elmenekült, és ekkortól megszűnt az önálló református egyházközség,
és felgyorsult a magyarok elrománosodása. A falu 1868-as közigazgatás reformig Szolnok és
Doboka vármegye határán, a két megye között megosztva terült el, így a két falurész két külön
elöljárósággal rendelkezett.
Első Árpád-kori plébániatemplomának látható
nyoma nem maradt fenn. A mai református
templom a XV. században épült Szent Margit
templom kis maradéka. A hatalmas gótikus templom
ugyanis a XVII. század háborúságai között jelentős
sérüléseket szenvedett. A háborúságok után a falu
román lakossággal települt újra, a megmaradt
református kisebbség csak az eredeti templom
beszakadt szentélyét igyekezett megtartani. Az
1860-as években még jól láthatóak voltak – de nyomaiban
még most is sejthetők – a templomhajó egykor freskókkal festett falai.
A támpillérekkel tagolt nyolcszög felével záródó mai templom falában megfigyelhetők az
egykori boltozás nyomai. A falak belső oldalán középkori festés feltételezhető. A templom alatt
valószínűleg kripta található. Az orgonát az utolsó javítások költségeinek fedezésére a
gyülekezet eladta. A két harang még a helyén van. A templom északi falában egy 1725-ből
származó sírkő van befalazva, Ebenyi Gábor és Csegézi Judit sírköve.
Amikor 1754-ben a jómódú Diószegi család katolizál a helyi reformátusság legjelentősebb
támogatóját vesztette el. Az utolsó lelkész a fentebb már említett Dózsa Imre volt aki 1842 és
49 között szolgált a faluban. 1940-ben Észak-Erdély Magyarországhoz csatolásakor még
felmerült a Girolttal közös önálló református egyházközség kialakításának gondolata, de a
történelem ennek a lehetőségét elsodorta.
A falu egyre fogyó szórványmagyarságát a
második világháború után évtizedeken át, egészen
1981-ig gondozta a kecsedi születésű Bányai Ferenc
(1911 – 1996) kérői szórványlelkész, majd 1981-től
kisiklódi nyugalmazott lelkész. Míg a szórványlelkészi
feladat sokak számára inkább büntetés, amelytől
mielőbb szabadulni szeretnének Bányai Ferenc több
mint fél évszázadon keresztül szolgálta a környék
megszűnő, elfogyó magyar gyülekezeteit.
Kecsed utolsó református magyar családja a székelyföldi Kőrispatakról ideszakadt néhai
Kecseti Ferenc és családja. A család kertjéből vezet az ösvény a már használaton kívüli
templomhoz, amelynek kulcsa azonban nem itt, a hanem a magyarul nem beszélő, ortodox
vallású harangozótól kérhető el.
 |
| |
 |
| |
 |
| |
 |
| |
 |
| |
 |
| |
 |
| |
 |
