|
Szamosújvár környéki falvak
Kérőfürdő
Az XVII század óta Szamosújvár befolyása alatt élő Kérő község ma már közigazgatásilag is Szamosújvár része. A mindmáig harmadrészt magyarok által lakott kis falu nevezetessége a községtől keletre a Kis-Szamos bal partján található Kérőfürdő. A hideg sós-kénes ásványvizet 1824 óta használják gyógyászati célra. A fürdőt kiépítő Czakó János kincstári pénztárnok azonban kései alkimistaként minden vagyonát aranycsinálásba fektette (az 1830-as években!) és még a kincstár pénzéből is sikkasztott erre a ’nemes’ célra. Így a fürdő is árverezésre került és 1851-től a Zakariás család tulajdonában kerül. A fürdő aranykora a századfordulón volt, az úri közönséget óránként társaskocsi hozta a szamosújvári állomástól a carrarai márványból kiépített kádakba. Messze földön híresek voltak a Kérő-fürdői zenés- táncos ’vigalmak’. Napjainkban a fürdő egy román magánszemély tulajdonában van, aki évről évre próbálja darabonként felújítani azt. Noha a századforduló világából nem sok maradt napjainkra, ha másért nem, egy egyszerű strandolásért mindmáig érdemes felkeresni az egykor szebb napokat látott fürdőt.
Ormány
Kérőtől gyalogúton északnyugatra mintegy két- három kilométerre, a hasonló nevű patak völgyében található Ormány. A mintegy 600 fő által lakott falut betonúton Dengeleg felől lehet megközelíteni. Árpád kori alapítású falu, eredetileg várvédő katonák lakják. Az első román lakók 1696 után jelentek meg a faluban. Ekkor a község jelentős része a szamosújvári királyi uradalomhoz tartozik. Ezt az uradalmat III Károly 1717-ben átadja az újonnan alapított román görög-katolikus püspökség tulajdonába, így ezekben az évtizedekben települnek be tömegesen románok a településre. 1736-ban újabb birtokcsere történik, a román püspökség Balázsfalvára költözik, a falu az örmények által ekkor alapított Szamosújvár birtoka lesz. Állandósulnak a konfliktusok az falu kisnemesi státuszú magyar református lakói, és az őket jobbágyként kezelni kívánó szamosújvári örmény városvezetés között. Az 1810-es ínséges években igen sokan elvándorolnak, a románság egyre erősebb többségbe kerül, 1850-ben már csak mintegy 100 magyar lakik a faluban. Mikor 1864-ben 42 évnyi szolgálat után meghal Deési János lelkész, már nem elég erős a gyülekezet ahhoz, hogy el tudjon tartani saját lelkészt. Így az elmúlt másfél évszázadban általában máshonnét beszolgáló lelkészek látták el a napjainkra elfogyó gyülekezet lelki gondozását. A falu utolsó református lakója 1999-ben halt meg. A gyors asszimilációhoz minden valószínűség szerint az is hozzájárult, hogy míg 1850-óta jól működő román görög katolikus iskola volt a faluban, addig a magyar anyanyelvű tankötelesek az állami népiskola 1897-es megalakításáig szinte egyáltalán nem jártak iskolába! 1918-után ismét megszűnt a magyar nyelvű oktatás. A falu református temploma a XIII. század végén épült. Építtetője a Kökényesradnót nemzetségből származó Rénold comes, vagy annak apja János. Az egyenes szentélyzáródással és félköríves ablakokkal épült román stílusú templom értékét növeli, hogy középkori egységét és részleteit nagyrészt megőrizte. Egykori szentélyében XIV. és XVII. századi, magas technikai színvonalú falfestések maradványai láthatók. A templom nyugati, bélletes gótikus bejárata az 1910-es években, Kós Károly szellemiségét őrző, szecessziós stílusú, bronztáblákkal borított kétszárnyú kapuval gazdagodott. A nyugati homlokzat előtt álló harangtornyot a XVII. században ácsolták. Harangját 1697-ben öntötték. A temetőkertben a 19. századból és XX. század első feléből származó értékes sírkövek láthatók. A templom teteje a gyülekezet elfogytával a 90-as évek elején omlott be. Ekkor még egy védőtetővel alacsony költséggel lehetett volna gondoskodni megmentéséről. A rongálások és az időjárás hatására azonban állaga azóta rohamosan romlik, annak ellenére, hogy a templom kiemelkedő műemléki értékét senki sem vitatja. A harangot 2003-ban beszállították Kolozsvárra. 2006-ban a rommá vált épületben már csak néhány helyen láthatóak a freskók nyomai. Így ment tönkre az egyik igen értékes nyolcszáz éves falusi templomunk.
Néma
A faluközpont fölé magasodó dombon álló, egyenes szentélyzáródású, kváderkőből falazott kis templomot 1260 körül emeltethette Némai Miklós. A szentély mindhárom falát egyenes záródású ablakok törik át. A zömmel törtkőből épült templomhajó, annak kapuzata és ablakai ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy még a középkor folyamán - valószínűleg a XIV. század végén - átépítették. 1839-ben szintén felújították, lehetséges, hogy ekkor a templomhajót is kiszélesítették. Rendkívül szép építészeti részletei, XIII. századi kőfaragványai (pl. a diadalív két, egymástól eltérő nagyleveles féloszlopfője) és a szentélyben talált középkori falképtöredékek (pl. XV. századi apostolgaléria Szt. Jakab apostollal) igényes megrendelőről és mesteri építőkről tanúskodnak. Ezt támasztja alá, hogy a hagyomány szerint egykor a ’fehér barátok monostora’ állt a templom mellett. A templomkert egyben temető is. Benne XVII.- XX. századi szép sírkövek láthatók. Az 1960-as évekre rossz állapotba került templomot 1961-ben még renováltatta Bányai Ferenc szórványlelkész. Ekkor fedezték fel a meszelés alatt az középkori freskókat. Sajnos ez a felújítás nagyban hozzájárult a templom későbbi pusztulásához. Egyfelől a templom műemléki értéke miatt kötelezővé tették tető zsindellyel való fedését. Ez a hagyományos tetőfedési mód valóban igen szép, azonban folyamatos karbantartást kíván, amelyre egy ilyen elöregedő, elfogyó gyülekezet nem volt képes. Másfelől a restauráláskor betongerendákat, erős cementes habarcsot használtak, ezek pedig igen károsak a régi falszerkezetekre. (pl. lehetetlenné teszik a falak átlevegőzését.) A gyülekezet napjainkra csaknem teljesen kihalt, a gondozatlan templom pusztulásnak indult. A tető tíz éve beomlott. A templom XVIII. századi fából készült berendezése, közöttük a padok, a szószék-korona, az úrasztala és a csillagos mennyezet-kazetták a rongálásnak és az időjárásnak köszönthetően mára teljesen elenyésztek. A középkori falfreskókat az eső áztatja, 2006-ban bedőlt az egyik oszlopfő is. Mindenféle felújítási terv ellenére a templom elpusztultnak tekinthető. A falunak egy hírhedt és egy híres lakója volt. Itt volt lelkész 1815 és 1823 között Csernátoni Vajda Péter a szülői háztól messzire távolodott püspökunoka, kinek rémtettei évtizedekig szinte népi mondákká növekedve jártak szájról szájra. Vajda Péter többek között kiásta és éjjeliedénynek használta apja koponyáját, megdöglött lovát úri pompával temette el és felette prédikációt tartott, és ’egyéb viselt dolgai le nem irhatóak’. Megemlékezik róla mások mellett Nyírő József is. Itt bujdosott a szabadságharc leverése után az örmény származású Gajzágó Salamon (1830-1898) aki később országgyűlési alelnök, majd 1870 és 1892 között az Állami Számvevőszék elnöke volt. Mivel feleségül vette a községben birtokos özvegy br. Toroczkayné Macskássy Katalint maga is falusi birtokossá lett.
|
|