Lóna völgye

   A Récekeresztúr község területén, a csaknem 700 méter magas Babgyi-hegy oldalában
eredő Lóna patak, bő 30 kilométer megtétele után Szamosjenőnél torkollik a Kis-Szamosba. A
Kolozsvár - Dés főútról azonban már Szamosjenő előtt letér balkéz felé a Páncélcsehig vető út.
   
   Az első falu a 800 lelkes
Kendilóna, mintegy 70 fős református gyülekezettel. Az út mellett
baloldalt már messziről látszik a református templom mintegy 25 méter magas körerkélyes
tornya. A templom nem középkori, 1727-ben épült. Csupán néhány részlet – például a déli
csúcsíves – került beépítésre az egykori középkori templomból, amely a domboldalon a régi
temetőnél állt.
   
   Továbbhaladva elérjük Doboka községet, Doboka vármegye egykori központját. A falu két
látnivalója a Dobokai-vár, illetve a református templom.
   A ma mintegy 800 lelkes faluban a magyarok már az 1700-as évek elejétől szórványban
éltek, a magyarok többségét alkotó reformátusság létszáma a az elmúlt évszázadokban a 100
főt tartósan sohasem haladta meg. 1944 októberében a román csapatok bevonulásakor nagy
csapások érik a település magyar közösséget, a református lelkészt elűzik. Az elmúlt
évtizedekben az elvándorlás és ez elöregedés apasztotta a létszámot, így 1992-ben már csak 10
református élt Dobokán.
    A ma is álló dobokai
református templom
viszonylag fiatal: 1742-ben építtette Káli Kun István
özvegye, Keserű Zsófia. Ha azonban megtekintjük a
templom formáját, tipikus középkori formát
figyelhetünk meg. Ez nem véletlen.
   Doboka, az egykori vármegyeközpont egykor
jelentős település volt, két középkori temploma is volt.
A régebbi – a XIII. századi eleji – Szent Erzsébet
templom a vár közelében állott és 1730 körül pusztult
el, az unitárius gyülekezet elfogytával. Romjait Kornis gróf magtárrá alakítja!
   A másik – az egykori Boldogasszony templom – a reformátusok használatába került, de az
1700-as évek elején már romos állapotban volt. Ez utóbbi templom formáját követve, és
részben köveit felhasználva épült a jelenlegi templom. Feltehetően a Boldogasszony
templomból származik a templom reneszánsz ajtókerete is. A templomot 1867-ben megújítják.
   A templom hajója egyszerű síkmennyezetű, a szentély a nyolcszög felével záródó, boltozott.
A külső támpillérek közül több erősen rongált állapotú. Barokkos jelleget mutatnak a padok és
a fa huszártorony bádogteteje.
   A községben vett birtokot, és itt is halt meg
Hodor Károly (1796-1851) Doboka vármegye
táblabírája, a reformkor kiváló, nagyműveltségű tudósa, aki 1837-ben megjelentette Doboka
vármegye leírását.
   Ebben a korban, 1827 és 1835 között volt református lelkész Dobokán a népdalgyűjtő és
egyháztörténész
Almási Sámuel, (1807-1875) kinek kéziratban maradt népdalgyűjteménye a
magyar népzenekincs egyik fontos forrása.

   Áthaladva Lónapolklostelkén, két felé ágazik az út, a betonút balra tér Magyarderzse és
Páncélcseh felé, azonban felemelőbb a jobbra induló mintegy öt kilométer hosszú köves úton
elzötykölődni
Magyarköblősre. Az itt található középkori eredetű egyszerű református
templom mai formáját 1745-ben kapta, és belső díszítése szépen képe a XVIII századi
művészetnek. Az 1758 után készült kőszószék Kidei Sipos Dávid műve. A szószékkoronát
idősebb Umling Lőrinc készítette 1774-ben. Az 1778-as szószékmellvéden nyolc festett
példázatot találunk, alattuk egy-egy versszak. Az első:

           „Gyermeki buborék e világi élet
           Merő serpenyővel el-jő az Ítélet,
           Pokol tüze füstje lesz jutalom bére,
           Akinek nem kellett a Váltságnak vére.”
   
   Érdemes a többit is végigböngészni.

   Ha Lónapoklostelke után maradunk a főúton, Magyarderzsére és Páncélcsehre jutunk.
Mindkét településen a hívek elfogytával az 1990-es években dőlt össze a református templom.
   
    Magyarderzsén (amely már csak nevében magyar település) a templomromot a főúttól
balra, egy dombháton találjuk, elhanyagolt környezetben. A XIII századi templomot, 1658-ban
a tatárok feldúlták, a falu templomba menekült lakóit leöldösték, a település azóta román
többségű. A romos templomot Varsányi Benedek helyi birtokos 1721 és 29 között építette újra.
        A falu magyarságának XIX. századi asszimilációjához jelentősen hozzájárult a településen
1830-körül alapított kiváló román görög katolikus iskola, ahova – mivel a református iskola
csak névleg létezett - a helyi református magyarok is járatták gyermekeiket.
   A templom még álló torony kései, 1889-ben
épült, a harangok azonban XVIII. századiak. A hajó
román kori, egyetlen kőből faragott déli ablakai
ritkaságnak számítanak, pontosabban számítottak.
   Ha belegondolunk, hogy a 70-es évekig
rendszeresen karbantartott templom tetejét ’csak’
1996-ban rongálta meg a vihar, megfigyelhetjük,
hogy karbantartás híján milyen hamar (kevesebb, mint
egy évtized alatt) bekövetkezik egy épület
végromlása.

   A következő település az egykor szebb napokat látott
Páncélcseh, amely mindmáig a
környék központja, községközpont, noha lakóinak száma már csak alig haladja meg a 700 főt.
   Mivel a településen találkozik az észak-dél irányú kereskedelmi út, a Kalotaszeget Déssel
összekötő úttal kelet-nyugati országúttal, ez indokolja, hogy a település híres vásáros község.
Híres állat és kirakodóvásárán a környék 60-100 falvának lakossága szerezte be a
szükségeseket. A kétnapos nagyvásárokat Szent-Iván napkor (június 23-24) és Kisasszony
napján (szeptember 8-9) tartották. A hetivásárok keddenként voltak. A vásárokra települve
komoly zöldségkertészet, kisipar, szolgáltatóipar alakult ki a faluban már a XIX században. Az
egykori páncélcsehi vásárokat, vásárosokat maradandóan örökíti meg Kós Károly híres írása.
(A páncélcsehi vásár.)  
   1850-ben az még az 1050 lakó csaknem negyede magyar volt, és ez az arány növekvő
lélekszám mellett lényegében egészen a második világháború idejéig fennállt. A magyar nyelvű
közösség leépülése 1944-ben kezdődött, amikor a csendőrök a helyi magyar nyelvű és
identitású zsidóság haláltáborokba hurcolását végrehajtották. Még ez évben a bevonuló román
Maniu-gárda négy magyart kivégezett, többeket elűzött a faluból. Az ötvenes években
felszámolták a magyar nyelvű oktatást, a hatvanas évektől a jómódú magyar iparosréteg
elköltözött az erősen csökkenő lélekszámú településről, a hetvenes években megszűnt a
református lelkészség is. Ma már a tízet sem éri el a faluban a magyarok száma, és ők is
három felekezet között oszlanak meg: vannak közöttük reformátusok, római és örmény
katolikusok.
   A református templom romjait a település központjához közel egy dombocska tetején, igen
elhanyagolt környezetben találjuk. A XIII. századi egyenes szentélyzáródású román-gótikus
stílusú templomot 1912-ben jelentősen átalakították. Ekkor a szentélyt elbontották, és a helyére
barokk (!) stílusú tornyot építettek, a bejáratot is áthelyezték.
   A templom végzetét éppen a kései túlméretes barokk toronysisak okozta, ugyanis a 2002
március végén egy vihar a gyülekezet nélkül maradt templom rongált állapotú torony sisakját a
templomhajóra döntötte, ezzel szétzúzva annak fedélszékét.  
   A templommal együtt pusztul a déli oldalon található gótikus ablakai eredeti kőrácsa, az
1753-as festett fakarzat, az Umling Lőrinc által 1791-ben készített szószékkorona, a Kidei
Sipos Dávid modorában készült kőszószékel, és a meszelt fal alatt lappangó feltáratlan
középkori Szent László freskók.     


Dobokai -
dombvidék