Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Barta Ervin
Ma ünnepli névnapját csapatunk szpíkere és egyben Egerbocs polgármestere.
Boldog névnapot Ervin!
Gólösszefoglaló: egerse.com, kovmik
Vereség
Nem érdemeltünk vereséget, remekül játszottunk, volt itt minden: 3 gól, kapufa, 11-es számtalan ziccer egy megnem adott egri találat, de a végén a Tiszaújváros örülhetett.
ESE - Tiszaújváros 1:2 (0:0)
Gól: Nagy G.
Beharangozó
Szekeres Adrián, vezetőedző Eger SE: Holnapi ellenfelünk a Tiszaújváros csapata, nem véletlenül vannak a tabella 5. helyén. Keretükben vannak olyan labdarúgók, akik képesek gólt szerezni, már ketten vannak, akik 15 gól felett vannak a bajnokságban. Ez is azt mutatja, hogy a támadójátékuk igen intenzív. Ezen a téren szeretnénk változtatni ezért egy kicsit más lesz a támadójátékunk, mint az előző mérkőzéseken. Erre a srácok hétközben jól reagáltak. Bízunk benne, hogy minél több lehetőséget fogunk ebből viszont látni a mérkőzésen. Mindemellett, ahogy említettem jó labdarúgók alkotják a Tiszaújváros csapatát. Hatul ugyanolyan szervezetteknek kell lennünk, mint ahogy már bizonyítottuk jó pár mérkőzésen, hogy tudunk úgy is játszani. Az elmúlt hetekben a játékunk nem volt rossz, de eredménnyel nem párosult, most ezen változtatni szeretnénk a mai napon és szeretnénk itthon tartani a 3 pontot.
Két fővel kevesebb!
A holnapi mérkőzésen biztosan nem lép pályára Olasz Dénes és Tóth Ákos, akik a csapatunktól közös megegyezéssel távoztak.
A két játékosnak köszönjük azt, amit az ESE csapatáért tettek és további sok sikert kívánunk nekik sport pályafutásukban!
Varga Iván: Nem sikerült valami fényesre a csapatnak az elmúlt egy hét.
Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire.
Kattints a részletekre!
Boldog születésnapot!
Ma ünnepli 33. születésnapját, vezetőedzönk Szekeres Adrián.
Boldog születésnapot!
Múltidéző! Felismer valaki valakit?
Gólösszefoglaló: egerse.com, kovmik
Mestermérleg
Szekeres Adrián, vezetőedző Eger SE: A csapatunk jobb teljesítményt mutatott, mint tette azt a szerdai mérkőzésen. Azonban néhány olyan szituáció volt a mérkőzésen, gondolok itt a kapott gólokra, amiért olyan döntések születtek, ami azért, olyan játékosok előtt, akik első felnőtt idényüket tapossák, még előfordulhat, de a jövőben ezekből tanulni kell Nagyobb felelőséget kell vállalni, de ez nem csak a kapott gólok előtti szituációkra igaz, hanem labdabírtoklásban az ellenfél kapuja előtt is, ezekben mindenféle képpen előrébb kell lépnünk. Most először volt olyan, hogy egy hét alatt három mérkőzést kellett játszanunk. Nem is akármilyen csapatok ellen és ez pozitívum, hogy mind a három mérkőzésen fizikálisan rendbe volt a társaság, ez mutatta a tegnapi napot is, amikor az utolsó percekben is küzdöttünk azért, hogy 2:0-ás ellenfélvezetésnél is, hogy megfordítsuk a mérkőzést és igazából lett is volna rá lehetőségünk. Ez most nem jött össze. Ezekben kell most egy kicsit előre lepnünk a következő időszakban ezekre egy kicsit nagyobb hamgsúlyt fektetni. Gondolok itt az egyéni döntéshozatalokra és a kapu előtt lévő befejezésekre is.