Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 99
Látogatók tegnap:411
Összes látogató: 1394428

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Beharangozó

Szekeres Adrián, vezető edző Eger SE: A játékososok elkeseredtek és csalódottak voltak, hogy nem sikerült a pontszerzés a DEAC elleni mérkőzésen. Igyekszünk ezt a csalódottságot, vagy éppen düht, dacot átmenteni a következő mérkőzésre. Ugyan csak egy olyan csapat ellen játszunk a DEAC hoz hasonlóan, aki a dobogóért küzd, úgyhogy egy jó kihívás lesz, a játékosaink ismét megmutathatják azt, hogy mire képesek egy erősebb ellenféllel szemben. Tenni akarnak azért, hogy ez eredménnyel is párosuljon, azonban lesznek hiányzó játékosaink akár betegség, akár sérülés miatt. Összegségében a sérültekről néhány szót ejtve, jó pár játékosnak szépen halad a felépülése, tudtak előre lepni, másjellegű munkát végezni, mint korábban, de még vannak, akik nem bevethetőek. Azok a játékosok, akik pályára fognak lépni, mindent elkövetnek azért, hogy megnyerjük a mérkőzést, ehhez viszont az első perctől kezdve maximális összpontosítás szükségeltetik. A mérkőzés végéig mind a labdanélküli játékunkban, mind a labdás játékunkban.

 

Varga Iván: Az Eger mellett szólhat, hogy kevés gólt kapnak

Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire.

Kattints a részletekre!

Gólösszefoglaló: egerse.com, kovmik
Mestermérleg

Szekeres Adrián, vezetőedző Eger SE: Gratulálunk a DEAC csapatának. Ha az eredményt nézzük, akkor a két csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján ők úgy lehozták ezt a mérkőzést, ahogy kellett, mármint az eredmény szempontjából. Talán ez a legfontosabb, de ha szakmailag gondolkozom, és most csak a saját csapatunkat nézzük, akkor a két csapat közötti különbséget el tudtuk homályosítani. Ez azokból a reakciókból is megnyilvánul, ahogy az ellenfél játékosai viselkedtek a pályán, már a korai 2:0-ás vezetésük után. Úgyhogy azok a játékosaink is akik betudtak szállni, akár olyan is aki hosszabb ideje nem játszott, vagy kevés játéklehetőséget kapott az elmúlt időben, vagy egyáltalán a felnőtt footbalban, ők is megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. Nyilván nem lehet elmenni szó nélkül, de ezt, amikor a Magyar Labdarúgó Szövetségtől eljöttem, akkor jónéhány játékvezető megígértette velem, hogy a játékvezetőkkel soha ne foglalkozzak az edzői pályafutásom során, úgyhogy ezt a fogadalmamat nem is szeretném megszegni. Bízunk abban, hogy hosszútávon ez a fajta elképzelés, ez a fajta stílus, amit a csapatunk játszani szeretne, újra eredménnyel fog párosulni.


Vereség

10 perc rövidzárlat, de nem érdemeltünk vereséget!

Eger SE - DEAC 0:2 (0:2)

Varga Iván: Nem lesz egy sima mérkőzés

Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire.

Kattints a részletekre!

Beharangozó
Szekeres Adrián, vezetőedző Eger SE: Vasárnap a DEAC ellen játszunk. Ellenfelünk egy nagyon szervezett csapat, mutatja is a tabellán elfoglalt helyezése. A második legtöbb gólt rúgták, a második legkevesebb gólt kapták. A DEAC csapatát labdabiztos játékosok alkotják. Előrefelé gyors játékosok akik támadják a védelem mögötti üres területeket. Azt gondolom, hogy most az eddigi meccsekhez képest egy olyan csapattal játszunk aki sokat bírtokolja a labdát. Nekünk kellő agresszióval kell védekeznünk, ez elvárható mind a támadóktól, mind a középpályásoktól. Törekednünk kell arra, hogy ha labdát tudunk szerezni, akkor minél gyorsabb, minél pontosabb kontrákat tudjunk végrehajtani. A pontosság fontos lesz, a technikai megoldások fontosak lesznek, amikor támadásokat is építünk. Ebben szinte hétről hétre kell előrelépnünk, ez nem elhanyagolható a mindennapjainkban. Hogyha ezek meglesznek, akkor azt gondolom, hogy ha a tabellára pillantunk, akkor egy meglepetés eredményt is el tudunk érni.
Szurkolói szemmel
T.László szurkolótársunk, jelen volt a Jászberény elleni győztes  bajnokin, melyről a véleményét a részletekre kattintva olvashatjátok el.
Múltidéző! Tudja valaki, hogy ki van a képen?
Gólösszefoglaló: egerse.com, kovmik
Mestermérleg

Szekeres Adrián, vezetőedző Eger SE: Először is mielőbbi gyógyulást szeretnék kívánni az elenfél játékosának. Korán kellett csrelélnie sérülés miatt a Jászberény csapatának. Egy balszerencsés sérülés volt, biztos vagyok benne, hogy Lencsés Balázs nem akart sérülést okozni, mivel ha valaki akkor ő tudja, hogy milyen hosszú hónapokat kihagyni football nélkül- A helyzeteket nézve mindkét oldalon, ha eljutott bármelyik csapat a ellenfél kapuja elé, akkor mindkét kapusnak bravurt kellett bemutatnia, hogy minél tovább ez a 0:0-ás eredmény fenmaradjon. Azt gondolom, hogy a jövőre nézve ugyancsak, amit szinte a legnehezebb az előrelépésünk szempontjából, hogy a játékosaink elhiggyék az, hogy a támadózónában azt a kreativitást azt a cselezőkézséget, amit az edzéseken látunk tőlük, viszont láthassuk tőlük a bajnoki mérkőzéseken is, mert igenis meg van bennük az a vállalkozóked, hogy levegyenek egy csellel az ellenfél védelméből egy játékost. Ha ebben tudunk javulni akkor sokkal több lehetőségünk is lehetne. Természetesen örülünk annak is, hogy újfent kapott gól nélkül lehoztuk ezt a mérkőzést is. Az ellenfél többször mögénk került az elmúlt hetekkel ellentétben, de Edu fantasztikus napot fogott ki és nagy védései voltak. További sok sikert kívánunk a Jászberény csapatának

Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist