Esténként kitelepülünk a kertbe, locsolni, kicsit beszélgetni egymással. Na, olyankor tényleg szép számban szoktunk lent lenni, mert először csak egyikünk érkezik, aztán szép sorjában lassanként mindenki ott lesz.

Mostanában már egyre többször csal ki minket a jó idő, és bizony nem egyszer van olyan – sőt, szinte már naponta! – hogy egyikünk egy tál gyümölccsel vagy épp frissen sütött süteménnyel, aprósággal tér be és kínálgatja a többieket. Így szépen lassan hozzászoktunk, hogy bizony nem is olyan rossz a kötelező dolgok mellett, után kicsit tovább ott maradni, beszélgetni egy jót, nevetni és közben jókat falatozni a szabad ég alatt, a jó levegőn.

Úgyhogy néha bizony fogjuk magunkat és spontán „vacsorázást” tartunk, csak úgy, batyus módra. Vagyis, aki, amit hoz, azt falatozza alapon. Jó, nincsenek szilárd keretek, tehát lehet egymásét kóstolni, sőt kötelező!

Ez a jó a kertben! A zöldségeken kívül. Az, hogy összejöhetünk, az, hogy együtt lehetünk, hogy közös élményeink az alapok és arra építkezhetünk, barátságokat.