Elterjedés, élõhely:
Csuka (Esox lucius)
Európában valamennyi édesvízben megtalálható, Angliától egészen
Oroszország keleti részéig. egyaránt megtalálja életfeltételeit
a mély, hideg vízû nagyobb tavakban (Írország, svájc, Skandináv
országok), mint az alig pár négyzetméteres gyorsan felmelegedõ
tavacskákban, kubikgödrökben. Rendkívûl jól alkalmazkodó
halfajta. Európán kívül számos rokona él az Egyesült Államokban,
Kanadában. Az egyik ilyen csukafajta a muskie, amely nagyobbra
nõ meg mint európai rokona, testalkata hasonlít, viszont
színezete eltér. Ugyancsak a tengerentúlon él a lánccsuka amely
ugyan kisebbre nõ meg mint a muskie, de jobban hasonlít
színezetében az európai csukára, láncsszerû mintázat van az
oldalán. Folyókban a lassúb folyású részeket kedveli, a
kishalrajokat követi, elõszeretettel áll be kõgátak, sarkantyúk
, partbiztosító kõrézsûk mellé. Tavakban keresi a vízinövényes
részeket, sokszor annyira befészkeli magát a vízinövények közé,
hogy csak a feje látszik ki. Nádtisztások mellet, tuskósokban is
elõfordul. Stégek, horgászállások árnyékában is szívesen húzza
meg magát. Bányatavakban, ahol nem nagyon van növényzet, a meder
egyenetlenségei nyújtanak megfelelõ helyet neki. Mindig
fedezéket keres magának, ahonnan elõront zsákmányára, amelyet
egyetlen ugrással ragad meg.
Testfelépítése, érzékszervei:
Testfelépítése annyira jellegzetes, hogy más halunkkal össze sem
lehet téveszteni. teste torpedó alakú, bõre erõsen nyálkás,
síkos, pikkelyei aprók erõsen bõrbenõttek. Szinezete oldalán
csukaszürke, kissé sárgás árnyalattal, hasa piszkosfehér. Úszói
nagyok fejlettek, farokúszója nagyméretû az elrugaszkodásra
alkalmas, hátuszója a test utolsó harmadában helyezkedik el a
farokalatti úszóval egyvonalban, ezek a vízben való kormányzást
segítik. A csuka kezdõsebessége zsákmányoláskor, kb. 30-50 km/h.
Páratlan úszóina színe téglavörös. Feje kacsacsõrszerûen
megnyúlt, szeme nagy, látása kítûnõ, zsákmányszerzésben ennek az
érzékszervének legnagyobb szerepe (adatok szerint fejlett a
színlátása). Szája nagy, csontos, benne kb. 600 tûhegyes fog. Az
alsó álkapcsán helyezkednek el az úgynevezett kapófogak, amelyek
a legnagyobbra nõttek, felsõ álkapcsán az ugyancsak tûhegyes,
kefefogazat helyezkedik el. A fogak állandóan pótlódnak, tehát
ha egy fogat elveszít a csuka rögtön az álkapocsban nõ helyette
egy másik .
Félelmetes csukafogak
Szaporodás, egyedfejlõdés:
Az egyik legkorábban ívó halunk, ívása sokszor már a jég alatt
is elkezdõdik, ami február március hónapra tehetõ (a
horgásszövetség emiatt megváltoztatta a fogásának tilalmi idejét
február 15-tel kezdõdõen, mivel sok ikrás csukát fogtak ki ebben
az idõszakban). Rendszerint a part menti sekély, felmelegedõ
vízben rakja le nagyméretû ikráit, amelyek néhány nap múlva
kelnek ki. A csukalárva elsõ napjaiban a szikzacskóból
táplálkozik, a szikzacskó felszívódása után, táplálékát zömmel
apró rákok képzik. Néhány centis korában tér át az igazi
ragadozó életmódra. Növekedése apróhalban gazdag vízterületen
gyors, kb. 3. év végére eléri a 40 cm-es tewsthosszúságot.
Maximális testsúlya 30 kg lehet, ezt fõleg hideg vízû mély
tavakban éri el.
Táplálkozás:
Miután áttér a ragadozó életmódra, étlapján nagyszámban halak
szerepelnek. Elõszeretettel fogyasztja a sárgásabb tónusú
halakat (kárász, compó), valamint az élénk színû halakat pl.
vörösszárnyú keszeg. Megfogja a szúrós hátúszójú sügért is.
érdemes kipróbálni csaliként az akváriumban tartott aranyhalat,
élénkpiros színével felhívja magára a ragadozó figyelmét, s
ráront mint a bika a vörös posztóra. A csuka idõsebb korában
jelentõs kárt tehet a tógazdasági pontyállonányban. Elõfordul,
hogy halakon kívûl elkapja a békát, vízbe pottyant egeret,
pockot, nagyobb példányai a vízen úszó madarakat is lehúzhatják.
A csukára mint vizeink tigrisére fokozottan jellemzõ a
kannibalizmus, ami annyit jelent, hogy az állomány sûrûségébõl
adódóan felfalhatják egymást, egy csuka nálánál alig kisebb
fajtestvérét is képes elnyelni.