bodorka

Ezüstös testû kissé magas hátú hal, pikkelyei a hátoldalon zöldesfeketék. Úszói vörhenyes színûek, szeme búzaszínú (ezért nevezik búzakeszegnek). Hasvonala göbölyded lekerekített.
Igénytelen hal, egyaránt jóérzi magát kisebb folyókban, csatornákban, tavakban, tározókban. Mindenütt nagy mennyiségben megtalálható, az európai vizek legnagyobb számban elõforduló halfaja.
Kerüli a hideg, gyors folyású vizeket, inkább a melegebb álló, vagy lassúb folyású részeket kedveli. Homokos kavicsos aljzatú holtágakban keressük, kerüli az iszapos részeket.
Nagyobb folyókon a tavaszi áradáskor kihúzódik az árterekre, bejut a holtágakba és bent is marad. Az áradó folyó zavaros vizében elindul a legközelebbi csatornabefolyóig a folyással felfelé.Egyike a hideg vízben, sõt jég alól is fogható halfajainknak.
Ívása április elejére tehetõ.Rendkívül szapora, 80-10 000 ikrát is lerak.
A víz alatti növényzet között ritkán találjuk meg a bodorkát, inkább a tisztás részeket kedveli. A másodnyarasnál idõsebb bodorka a mély, nyílt vizet kedveli, mély nádasokat, hínarasok meder felõli részét.
Táplálkozását tekintve mindenevõ, étlapján egyaránt szerepelnek rovarlárvák, apró rákfélék, növényi hajtások, hínárfélék, zöldmoszatok.
Növekedése táplálékban gazda vizekben gyorsnak mondható, az átlagpéldányok 10-20 centiméteresek, ritkábban elõfordulhatnak 1 kilogrammos példányok is.

Dévér

A dévérkeszeg teste oldalról lapított magas, a fiatalabb példányok világosabbak (pikkelyeik ezüstösek), az öregebbek sárgásbrozosak. Herman Ottó a nagy polihisztor a "keszegjellem legtörzsökösebb alakjaként" jellemezte.Kedveli a lassabb folyású folyókat, nagyobb tavakat, holtágakat (Dunában, Tiszában, Körösökben, állóvizek közül a Balatonban a Velencei-tóban, a Tisza-tóban nagy állományban élnek). Szinttáj is van róla elnevezve az ún. dévér-szinttáj. Ormányszerûen elõrenyújtható szájával az iszapban keresi táplálékát, csigákat kisebb kagylókat, árvaszúnyoglárvát, amely a legsikeresebb csalija is. Mint szájállása is elárulja élelmét elsõsorban a fenéken keresi, de állóvizekben gyakran található vízközt is, ritkán feljön a felszínre is fõleg a hajnali órákban.
Íz- és szagérzékelése fejlett, messzirõl megérzi az etetõanyag szagát, kedveli az édes ízûeket, de fõleg tavasszal eredményesek lehetünk ha a natúr etetõanyaghoz sok sót keverünk.
Májusban-júniusban ívik a part menti növényzet sekély részén, sokszor a halak háta is kilátszika vízbõl, ilyenkor prédául szolgálhatnak a nagyobb példányok a vízimadaraknak, víziemlõsöknek. Sok helyütt horgászati tilalmat rendelnek el ebben az idõben, néhol megtiltják a vízparton való tartózkodást. Sõt egy idõben Svédországban még a harangozás is tilos volt a vizek közelében fekvõ templomokban, hogy az ívást ne zavarják.Növekedése táplálékban gazdag vizekben gyors testhosszúsága elérheti a 40-50 centimétert és testtömege a 4-5 kilogrammot.

Vörösszárnyu keszeg

Teste széles háta kissé magas, kecsesnek mondható. Háta olajzöld. Pikkelyei nagyok, színezete fõleg az idõsebb példányoknál aranyló, pikkelyei nem nyálkásak. Úszói vérvörösek. Szeme narancssárga felsõ része vörös. Szája felsõ állálsú ami a felszíni táplálkozásáról árulkodik.
tartózkodási helyei nagyobb folyóöblök, holtágak, mesterséges és természetes tavak (igen szép állománya él a Balatonban és a Velencei-tóban). Csapatosan él, nagy kiterjedésû nádasokban, hínarasokban találja meg kedvezõ életfeltételeit. A compó és a kárász társhala. A felszíntõl kb. 15 centiméterre mozog, a bodorkával ellentétben a vörösszárnyú nem szereti az árnyékot.
Természetes táplálékai, vízi növények hajtásai, zöldmoszatok, férgek, rovarlárvák, vízfelszínre hullott rovarok.