bodorka
Ezüstös testû kissé magas hátú hal, pikkelyei a hátoldalon
zöldesfeketék. Úszói vörhenyes színûek, szeme búzaszínú (ezért
nevezik búzakeszegnek). Hasvonala göbölyded lekerekített.
Igénytelen hal, egyaránt jóérzi magát kisebb folyókban,
csatornákban, tavakban, tározókban. Mindenütt nagy mennyiségben
megtalálható, az európai vizek legnagyobb számban elõforduló
halfaja.
Kerüli a hideg, gyors folyású vizeket, inkább a melegebb álló,
vagy lassúb folyású részeket kedveli. Homokos kavicsos aljzatú
holtágakban keressük, kerüli az iszapos részeket.
Nagyobb folyókon a tavaszi áradáskor kihúzódik az árterekre,
bejut a holtágakba és bent is marad. Az áradó folyó zavaros
vizében elindul a legközelebbi csatornabefolyóig a folyással
felfelé.Egyike a hideg vízben, sõt jég alól is fogható
halfajainknak.
Ívása április elejére tehetõ.Rendkívül szapora, 80-10 000 ikrát
is lerak.
A víz alatti növényzet között ritkán találjuk meg a bodorkát,
inkább a tisztás részeket kedveli. A másodnyarasnál idõsebb
bodorka a mély, nyílt vizet kedveli, mély nádasokat, hínarasok
meder felõli részét.
Táplálkozását tekintve mindenevõ, étlapján egyaránt szerepelnek
rovarlárvák, apró rákfélék, növényi hajtások, hínárfélék,
zöldmoszatok.
Növekedése táplálékban gazda vizekben gyorsnak mondható, az
átlagpéldányok 10-20 centiméteresek, ritkábban elõfordulhatnak 1
kilogrammos példányok is.
Dévér
A dévérkeszeg teste oldalról lapított magas, a fiatalabb
példányok világosabbak (pikkelyeik ezüstösek), az öregebbek
sárgásbrozosak. Herman Ottó a nagy polihisztor a "keszegjellem
legtörzsökösebb alakjaként" jellemezte.Kedveli a lassabb folyású
folyókat, nagyobb tavakat, holtágakat (Dunában, Tiszában,
Körösökben, állóvizek közül a Balatonban a Velencei-tóban, a
Tisza-tóban nagy állományban élnek). Szinttáj is van róla
elnevezve az ún. dévér-szinttáj. Ormányszerûen elõrenyújtható
szájával az iszapban keresi táplálékát, csigákat kisebb
kagylókat, árvaszúnyoglárvát, amely a legsikeresebb csalija is.
Mint szájállása is elárulja élelmét elsõsorban a fenéken keresi,
de állóvizekben gyakran található vízközt is, ritkán feljön a
felszínre is fõleg a hajnali órákban.
Íz- és szagérzékelése fejlett, messzirõl megérzi az etetõanyag
szagát, kedveli az édes ízûeket, de fõleg tavasszal eredményesek
lehetünk ha a natúr etetõanyaghoz sok sót keverünk.
Májusban-júniusban ívik a part menti növényzet sekély részén,
sokszor a halak háta is kilátszika vízbõl, ilyenkor prédául
szolgálhatnak a nagyobb példányok a vízimadaraknak,
víziemlõsöknek. Sok helyütt horgászati tilalmat rendelnek el
ebben az idõben, néhol megtiltják a vízparton való tartózkodást.
Sõt egy idõben Svédországban még a harangozás is tilos volt a
vizek közelében fekvõ templomokban, hogy az ívást ne
zavarják.Növekedése táplálékban gazdag vizekben gyors
testhosszúsága elérheti a 40-50 centimétert és testtömege a 4-5
kilogrammot.
Vörösszárnyu keszeg
Teste széles háta kissé magas, kecsesnek mondható. Háta
olajzöld. Pikkelyei nagyok, színezete fõleg az idõsebb
példányoknál aranyló, pikkelyei nem nyálkásak. Úszói vérvörösek.
Szeme narancssárga felsõ része vörös. Szája felsõ állálsú ami a
felszíni táplálkozásáról árulkodik.
tartózkodási helyei nagyobb folyóöblök, holtágak, mesterséges és
természetes tavak (igen szép állománya él a Balatonban és a
Velencei-tóban). Csapatosan él, nagy kiterjedésû nádasokban,
hínarasokban találja meg kedvezõ életfeltételeit. A compó és a
kárász társhala. A felszíntõl kb. 15 centiméterre mozog, a
bodorkával ellentétben a vörösszárnyú nem szereti az árnyékot.
Természetes táplálékai, vízi növények hajtásai, zöldmoszatok,
férgek, rovarlárvák, vízfelszínre hullott rovarok.