Származás, elterjedés, élettér:
A ponty származását tekinve heves viták dúlnak. Thienemann
nézetei szerint Kína, Japán, Közép- és Kis Ázsia egészen a
Fekete-tengerig nyúló térségeinek vizei képezik a ponty eredeti
hazáját.Európai elterjedéséről semmit sem lehet bizonyossággal
állítani.
A görögök és a rómaiak már ismerték és tavakban tenyésztették,
felismerve értékes húsát. A középkorban szerzetesek nevelték,
nagyra becsült böjti étel volt.Honos Spanyolország,
Franciaország (a világrekord 37 kg-os példány is innen
származik), Olaszország, Portugália, Svájc, Hollandia, Bulgária,
Oroszország, Törökország, Románia, Magyarország számos vizében.
Európa majdnem minden édesvizében megtalálható az északi
szélesség 60. fokáig. Nem található viszont Finnországban,
Skandinávia északi részén és Kelet-Szibériában. Gazdag állomány
él viszont a Fekete- tengerben, Kaszpi-tengerben, Aral-tóban.Jó
fogási eredménnyel kecsegtet a Duna-delta, Magyarországon a
Balaton, a Tisza, Körösök, Dráva, Száva.
A ponty édesvízi hal, brakkvízben (kevert víz) is előfordul, de
csak az alacsony sótartalmat viseli el. Fokozottan érvényes ez
az ivadékra, amely 7 ezreléket maghaladó sótartalom esetén
elpusztul, az idősebb példányok legfeljebb 12 ezrelékes
sótartalmat képesek elviselni. Steffens feljegyzése szerint a
Salton-tóban (Dél-Kalifornia) a ponyt 18,6 ezrelékes sótartalom
mellett is megél.
A dús növényzet viszont fontos a számára, nemcsak rejtekhelyet
jelent a halnak, hanem táplálékot és ívóhelyet is.
A víz oxigéntartalmával kapcsolatos igénye szerény, a ponty az
oxigént különösen hatékonyan hasznosítja. Oxigénszükséglete nő a
víz hőmérséklet emelkedésével, mivel ilyenkor többet mozog,
illetve több táplálékot vesz fel. Amennyiben a víz
oxigéntartalma lecsökken a ponty másodlagos levegőfelvételhez
folyamodik, a vízfelszínen levegőt szippant (pipál), sőt egyes
esetekben bőrön keresztül is tudja az oxigént hasznosítani.
Szaporodás, egyedfejlődés:
Ideális esetben, vagyis 18-20 fokos vízhőmérsékletnél és kedvező
ívóhelyek meglétekor az ivarérett halak májusban és júniusban
ívnak, bár az ívás elhúzódhat július közepéig is (kedvezőtlen
vízhőmérséklet). Az ívás természetes vizekben szakaszos, vagyis
akár napokig, vagy hetekig is eltarthat.Hidegfront betörés
hatására az ívási folyamat megszakad, az ikrásokban képződött
ikra visszafejlődik, és a hal szervezetében komolyabb károsodás
nélkül felszívódik.
Egyes számítások szerint a ponty kedvező esetekben
testsúlykilógrammonkét 100 000-200 000 ikrát rak, egyes igen
súlyos nőstények több mint 1 millió ikrát képesek kibocsátani.
A megtermékenyített peték a fenékre süllyednek. Üvegtiszták és
enyhén sárgás színűek, átmérőjök 1,5 és 2 miliméter között
mozog. A lárvák a vízhőmérséklettől függően 38 nap múlva bújna
ki az ikraburokból, 4-5,5 miliméter hosszúak, a has alatt
világossárga szikzacskó található, mely biztosítja első nyolc
napi élelmüket.A lárvák még úszni nem tudnak fejjel előre
lesüllyednek a fenékre, itt ragasztómirigyükkel megtapadnak a
fenéken. Egy nap után úszni kezdenek első úszásuk folyamán a
vízfelszínre igyekeznek, hogy levegőt szippantva megtöltsék
úszóhólyagjukat.Gyakran több napig is eltart míg feltöltik az
úszóhólyagot levegővel.
Táplálkozás:
A pontyivadék az első időben apró állati és növényi
szervezetekből él. Kerekesférget, vízibolhát, kandicsrákot,
víziászkát, kérészeket, és mindenféle lárvát fogyaszt, különösen
kedveli az iszapos részeken meghúzódó árvaszúnyoglárvát. A ponty
növényi táplálékot is felvesz, elsősorban algákat, de fogyasztja
a friss növényi hajtásokat is. Nevezhetjük a pontyot
mindenevőnek. A nagyobb pontyok esetenként a kisebb halakat is
bekapják, de a ponty ettől még nem ragadozó. Étlapján
megtalálható mindenféle féreg, csiga, kagyló, pióca,
szitakötőlárva, tehát minden ami az iszapban rejtőzködik.
A táplálékot a ponty a harmonikaszerűen előrenyúló szájával
veszi fel, majd garatfogaival felaprítja. Gyomra nincs, a
táplálék közvetlenül a hosszú béltraktusba kerül.
A táplálékfelvétel igen intenzív 20 Celsius-fok feletti
hőmérsékletű vízben, viszont még az 5 fokos vízben is
táplálkozik (ezt igazolják a léki pontyhorgászok fogásai is). A
tartós koplalást a ponyt hiteles vizsgálatokkal alátámasztva kb.
600 napig viseli el.
Növekedés, életkor:
Jó feltételek mellett igen gyorsan növekszik a ponty.
Háromnyaras korára tógazdaságokban elérheti a 35-45 centiméteres
hosszúságot és az 1-2 kilogrammos súlyt. Érdekes
összehasonlítást lehet felállítani az egymás mellett előforduló
vadponyt és tenyészponty között. Egyes évjáratokban a vadpntyok
mindig kisebbek voltak mint a tenyészponytok.
A ponty lehetséges életkoráról régebben fantasztikus
elképzelések uralkodtak. Ma már a pikkelyminták vizsgálatával
egészen pontosan meg tudják állapítani a ponty életkorát.
Például egy 20 kilogrammos ponty életkora bizonyíthatóan 12 év
volt. Ugyanakkor egy svéd rekordhal amely 19,30 kilós volt
életkora viszont 30 év volt. Maximális életkor a pontyoknál kb.
35-40 évre tehető, de előfordulhatnak szélsőséges esetek is.
Hol keressük:
A ponty a lassú folyású folyó, illetve lassú áramlású
állóvizeket kedveli. Mivel oxigénigénye csekély, és némely
változata (bőrponty, tükörponyt) képesek a légköri levegőt
felvenni a bőrön keresztül. Ezért ilyen helyeken kell keresnünk.
Magyarországon szinte minden vízben előfordul, "nemzeti hal". A
horgászzsákmány jelentős részét ez a hal teszi ki. A
folyóvizekben a kőgátak mögötti langós részeken, kisebb
öblökben, partbiztosító kőrézsűk mentén, torkolatoknál találjuk
meg. Az állóvizeken vándorol, ősszel a lehűlő vízben a mélyebb
részeket keresi fel a téli nyugalmi időszak eltöltésére,
ilyenkor is táplálkozik.
Amint melegszik a víz elkezd mozogni, mivel élelem után kell
néznie, gyakran előfordul, hogy tavasszal a part menti zónában
csipegeti az apró állati és növényi szervezeteket. Amint egyre
melegszik a víz, a ponty elkezd keresni valamilyen fedzéket,
ahol élelmet is talál és el is rejtőzhet. Kitűnő erre a part
menti nádas, illetve a hínarasok. A nagy nyári melegben amikor a
víz oldott oxigénszintjealacsony a ponty gyakran feljön a
vízfelszínre és légköri levegő szippantásával pótolja az
oxigént, ilyenkor látott hallá válik a ponty, de ilyenkor a
legnehezebb megfogni. Vannak viszont árulkodó jelek, amiről fel
lehet ismerni, hogy pontyok tartózkodnak a horgászhelyünkön.
Egyik ilyen jellegzetes a ponty vízből való kiugrása, ez főleg
nyári melegben tapasztalható.
A vízfenékről felszálló buboréksor is lehet jele a halnak, ám
könnyen össze lehet keverni a fenékről felszálló gázokkal, fő
jellemzője a "pontytúrásnak", hogy a buboréksor egy bizonyos
irányba halad. A nádszálak finom ütemes rezgése is lehet bíztató
jel, ekkor a ponty éppen az egyik legkedveltebb táplálékát, a
vándorkagylót csipegeti a nádszálak tövéről. Nagyobb pontyok
képesek a nádasokban utakat, járatokat vágni, ahol szívesen
tartózkodnak, ezekbe a folyosókba lógatva az úszós készségünket,
gyakran kellemes meglepetés érhet bennünket.
Kapási idők:
A ponty gyakran szeszélyes halként viselkedik, főleg azokon a
vizeken ahol megfelelő mennyiségű táplálékot tlál, ilyenkor
bizalmatlanná válik, a vízben gyanúsan úszó, lebegő csalival
szemben. Egész évben fogható, még jég alól is, persze ehhez meg
kell találni a bandázóhelyet.
A napszak tekintetében sincs semmi különleges, éppúgy fogható
éjjel is mint nappal, gyakra az esti, éjjeli illetve a hajnali
órák kedvezőbbek, főleg állóvizeken (érdemes naplót vezetni a
fogásokról, amire tüntessük fel, hogy a nap mely szakában,
milyen időjárási körülmények között fogtuk a halat).
Ez a hal viszont eléggé érzékeny az időjárásra, főleg a
frontokra, illetve a frontokat kísérő légáramlatokra. Hidegfront
betörés előtt, mikor a déli szél megélénkül (meleg szél fúj), az
idő fülledt meleg, főleg nyári napokon, a ponty értvágya
csökken, miután betört a front és megérkezett a hűvösebb levegő,
a szélirány északi, észak-keleti irányú lesz, a ponty elkezd
enni, gyakran annyira, hogy egymást érik a kapások. Amint az
időjárás megnyugszik, frontmentessé válik, a ponty étvágya kissé
csökken, de még ekkor is eredménnyel fogható. Melegfront betörés
előtt az étvágya visszaesik, s amig tart a front kevés
táplálékot vesz magához.
Horgászmódszerek:
A klasszikus pontyozó szerelék az úszós. Ezek közül is többfélét
lehet alkalmazni. A hagyományos osztott súlyú szereléket nyílt
vízen alkalmazzuk ahol nem akarjuk, hogy a csali a vízfeneket
érje. A súlyozása úgy történik, hogy több apró ólmot helyezünk
el a zsinóron, ezáltal kapásnál az úszó vagy elmerül, vagy
kiemelkedik, a hal számára szinte észrevétlen amint az apró
súlyokat megemeli. Ugyanígy súlyozzuk a feltolós szereléket, de
viszont ennél a módszernél hosszú szárú úszóra van szükségünk. A
felfektetős szerelék légyege, hogy a csali a fenéken van, a
zsinóron lévő súllyal együtt, kapáskor a ponty felemeli a
csalit, vele együtt a súlyt, és az úszó felfekszik a víz
színére. Itt kedvező a kissé tömzsibb úszótípust választani.
Gyakran, főleg nádi pontyozásnál alkalmazzák az ún.
lemezantennás úszót, amely törzsébe egy műanyag lemez van
beleépítve. Úgy kell a zsinórra felrakni, hogy a lemez a
horgásszal szembe legyen, fokozottan érvényes éjszakai
horgászatra ez a szabály különben bárhogy világítjuk meg, nem
látjuk az úszót.
Fenekező módszerrel is eredményesen horgászhatunk pontyra, főleg
ott ahol a parttól messzebb tanyáznak és úszós készséggel már
nem lehet elérni őket. A fenekező módszerek között is va
ntöbbféle, van mikor a súlyt a szerelék végére tesszük, ilyenkor
végólmos szerelékről beszélünk. Különböző lehet az ólom formája
is, folyóvizeken inkább laposat, állóvizeken a gömbölyűeket
részesítsük előnyben. Csúszóólmos módszernél a hosszirányban
átfúrt ólom a zsinóron szabadon fut, tehát a hal mikor felveszi
a csalit akkor csak egy idő után érez ellenállást. Az ólom
formája itt is változó, a gömbólmot inkább állóvízre, a lapos
tégla ólmot folyóvízre alkalmazzuk. Amikor etetőanyagot is
akarunk juttatni a csali mellé akkor etetőkosaras szereléket
alkalmazzunk, az etetőkosár egy bordázott belül üreges vagy
drótból, vagy kemény műanyagból készült eszköz. Ebbe lehet
belegyúrni a az etetőanyagot, ami a vízreérés után (attól függ,
hogy milyen keményre gyúrtuk), kimosódik a víz által, és
felkelti a halak figyelmét. Újabban etetőanyag pezsgőtöltetet is
árulnak a szaküzletek, amelyből pezsegve oldódik ki az
etetőanyag. Az etetőkosarat is felszerelhetjük csúszó, illetve
végszerelékként is.
A bojlizó módszer az utóbbi időben terjedt el, és
forradalmasította a pontyhorgászatot. A bojli tulajdonképpen
csak fantázianév, ami tésztát jelent. Ezt a csalit lehet kapni a
szaküzletekben, de házilag is elkészíthető. 1 kg tészta
alapanyaghoz kb. 10-12 db tojást kell hozzáadni, ez biztosítja a
tapadást, és a megfelelő mennyiségű fehérjét, ami a halaknak
nagyon fontos táplálék. A tészta másik alapanyaga a búzaliszt,
vagy a kukoricaliszt, amely kellő mértékben összetapad,
adalékanyagként adhatunk a tésztához különféle aromákat (ne túl
nagy töménységben, ugyanis ellenkező hatást fejthet ki),
adhatunk hozzá vérlisztet is nehéz beszerezni ugyan, de
leképesztő hatással van a halakra (főleg vágóhidakon juthatunk
hozzá). A tésztát miután kellően összegyúrtuk, 10-15 mm átmérőjű
pontyszájba illő gombócokat fomáljunk belőle. Ezután forró, de
nem lobogó vízben főzzük amig fel nem jönnek a felszinre és még
utánna 2 percig. Ha kiszedtük, utánna egy hegyes zsákvarró tűvel
kifúrjuk, zsinegre fűzzük, száraz meleg helyre tesszük száradni.
Egy hét múlva a gombócok olyan kemények lesznek, hogy a betonra
ejtve acélgolyóként pattannak vissza. Amennyiben azt akarjuk,
hogy a golyók ne süllyedjenek a fenékre hanem lebegjenek akkor
két speciális módszert alkalmazhatunk. Vagy a golyókat a főzés
után forró sütőben kisütjük, vagy a tésztába összedolgozáskor
apró hungarocellgolyókat teszünk. A golyón átfűzünk egy zsinórt
(cérna, bojlielőke), a végére egy szalmaszálat kötünk (ez lesz
az ütköző), a másik végét a horogszárára, vagy az öblébe kötjük.
A felszerelés:
Mivel a ponty óvatos hal ezért csak indokolt esetben
alaklmazzunk erős felszerelést, főleg ott ahol nagyobb
példányokra is lehet számítani.
A bot legyen 3-3,5 m hosszú parabolaakciójú, úszós horgászatnál
lehet egy kicsit hosszabb is. Dobósúlya úszózsnál 40-80 g,
fenekezésnél, 60-150 g.
Az orsó elsősorban peremorsó 40-70-es zsinórkapacitású, vagy
nádi pontyozók esetében a multiplikátoros orsó használata a
legkedvezőbb, ha fonott zsinórt használnak.
A zsinór vastagsága döntő szempont lehet, tavasszal mikor
finomabbak a kapások 25-ösnél ne használjunk vastagabbat, nyáron
ahol kapitális példányok vannak ott is elegendő a max. 0.35 mm
átmérőjű zsinór. Előke alkalmazása mindig célszerű, általában
0,5 mm-rel vékonyabb mint a főzsinór. Mióta megjelentek a
multifil (több szálból fonott) zsinórok könyebb lett a
horgászat, mivel vékonyabb zsinórok elképesztő
szakítószilárdsági tulajdonságokkal bírnak, egyetlen hátrányuk
viszont, hogy hamar gubancolódnak.
Horog tekintetében meg kell jegyeznünk egy örök érvényű
szabályt, inkább válasszunk minőséget magasabb áron, mint az
orrunk előtt törjön el a horog egy kapitális példány
fárasztásánál. Növényi eredetű csaliknál a nagy öblű, élő
csaliknál a kis öblű hosszú szárú horgot használjuk. Sok márka
van a piacon, a horogpróbát azért érdemes elvégezni úgy hogy
veszünk egy parafadugót, abba beleszúrjuk a horoghegyet és
elkezdjük húzni, ha elpattan a horog akkor túl keményre edzett
nem jó, sőt akkor sem jó ha kihajlik, mert az túl lágy. A
legmegfelelőbb akkor a horog ha a dugóba beleszúrva enyhe
feszítésre rugalmasan válaszol.
Csalik:
A ponty étlapja változatos így elég széles a választék
csalikból. Tavasszal, ősszel inkább állati eredetű csalit
alkalmazzunk, szóba jöhet a giliszta, a lóbogár, csontkukac (csonticsokor),
sőt előfordult már, hogy nagyobb példányai a ragadozóknak
felkínált kisebb halakat is elkapták. Télen a hideg vízben
nagyon eredményes a kocára vágott löncshús. Növényi eredetű
csalikat főleg tavasz végén és nyáron használjunk, itt meg kell
említeni a legelterjedtebb csalit a kukoricát amelyet ma már
többféle ízben keménységben állítanak elő, a mai napig
eredményes az Alcsiszigeti Holt Tiszán az öreg kukorica, ugyanis
egy kicsit kemény, a keszeg nem tudja leverni. A másik rendkívül
közkedvelt csali a kifli csücske, amit pár napra egy nejlon
zacskóba téve megpuhítunk és beleszújuk a horgot, Csalizhatunk
puffasztott rizzsel, főtt sárgarépával, csillagfürttel. A már
említett tésztacsalik is igen eredményesek, ízesítésük
tekintetében széles a skála, a méztől az eperig, bármilyen
aromát használhatunk.
Az etetés nagyon fontos lehet a pontyhorgászatban, a halak
általában megjegyzik, hogy hol kaptak táplálékot és visszajárnak
ide. Fokozottan igaz a bojlis horgászatra, ugyanis a csalihoz
hozzá kell szoktatni a pontyot, mert a vízben nem igen talál
ilyen táplálékot. A csalikat (kukoricát, bojlit, kenyérgyurmát)
lehet színezni, ez főleg azokon a vizeken válhat be, ahol
túlhorgásszák a vizet, és a pontyok bizalmatlanná válnak a
hagyományos színű csalikkal szemben.
Fárasztás, kiemelés, élvetartás:
A pontyok kitartó harcosok, még az utolsó pillanatban is
tartogathatnak meglepetéseket a horgász számára. Nagyobb
pontyokra jellemző a hosszú egyenletes kirohanás, ha nincs elég
zsinórunk gyakran elveszítjük a halat. Általában megakasztás
után szokták elveszíteni a legtöbb halat, mert a horog nem jól
akad, ezért semmi esetre sem erőltessük. Amint a hal fárad
lassan körözni kezd, egy egy ilyen fordulónál kényszerítsük a
vízfelszínre és levegőztessük meg. Egy idő után oldalára dől és
hagyja magát vontatni, még ekkor se teljes a győzelem, ugyanis
még egy kritikus mozzanat hátra van, a szákolás. Ilyenkor
szokott a ponty megugrani a szák láttán, ezért semmi esetre sem
a szákot toljuk a hal felé, inkább a halat húzzuk a vzbe tartott
szákra és egy határozott emeléssel emeljük meg a szákot, majd a
szák elejét fogva emeljük ki.
A ponty élvetartása szákban illetve felkantározva történik. A
felkantározást végezhetjük kopoltyún keresztül és a hátúszó első
sugarára (bognártüske) kötött erős megbízható kötél
segítségével. Így felkantározva kevésbé sérül, mivel a
súlypontjánál van felkötve, így akár napokig is eltartható.