A repülőút fantasztikusan telt. Tényleg. Több mint 7 órát utaztam, ez igaz, de elvoltam. Néztem filmet, hallgattam zenét, olvastam. Ennyi elég is volt. J
Kb. hajnali 4-kor szállt le a gép a Santos Dumont repülőtéren. Persze, nem várt ott senki, amin meg se lepődtem. Már csak azt kell kiderítenem merre lehet az apám. Merre tartózkodhat. Ami, ekkora városban nem lesz kis munka.
Megpördültem a tengelyem körül. Lehet, gyogyósnak tűnök, de Párizs óta gyakran van olyan érzésem, mintha valaki figyelne, követne. Tudom, hogy ez butaság, de akkor is. Tiszta paranoiás lettem. Bár, nem tudom, mitől félek. A bőröndjeim tele vannak fegyverekkel (amit elég nehéz áthozni a vámon, de valami különös módon simán átengedtek), kéznél is van és gyorsabb is vagyok, mint az átlagember. De mégis, valami furcsa érzés fog el néha. Mintha nem tudnék valamiről. Sok mindenről.
Fogtam egy taxit, majd angolosan megkértem, hogy vigyen el a legközelebbi hotelba.
Kb. 10 percet autózhattunk, mire bekanyarodott egy hatalmas kapun. Az ablakon bámultam ki. Szó szerint elállt a lélegzetem. Hatalmas hotel bámult vissza rám.
- The Copacabana Palace Hotel, miss.
- Thank you – megköszöntem, hogy elhozott ide, majd kifizettem az utat, egy kis borravalót adva a sofőrnek.
A sofőr még jó időtöltést kívánt, majd elhajtott. Döbbenten bámultam a hatalmas hotelre, mire két, kesztyűt, egyenruhát viselő férfi lépett mellém, és a segítségüket ajánlották, hogy beviszik a bőröndjeimet.
Már az aula hatalmas volt. A recepciós hölgy mosolyogva fogadott. Bejelentkeztem, megkaptam a 320-as szobát (3. emelet). Amikor felértem, körbenézve még jobban ledöbbentem. Hatalmas volt a szoba, maga a lakosztály gyönyörű volt. Kiléptem az erkélyre. Pompás látvány fogadott. A strandra láthattam el.
A szél belekapott a hajamba, a strandról a sós víz illatát hozta magával. Rájöttem, hogy semmit nem aludtam az úton, így egy gyors zuhanyzást eszközöltem, majd befeküdtem aludni. Hamar elnyomott az álom.
Másnap majdnem délben keltem fel. Úgy gondoltam, megkeresem a hotel éttermét, utána kicsit körbejárom a várost, estére pedig egy kis futást terveztem a parton.
Az ebédhez úgy döntöttem, mivel teljesen egyedül fogom eltölteni, egy rövid farmert és egy spagetti pántos pólót veszek fel. Lementem az étterembe, leültem, majd a mellettem termett pincértől kaptam egy étlapot, addig pedig rendeltem egy baracklevet.
Ahogy elnéztem igazán könnyű ételeket kínáltak mára. Mivel eléggé éhes voltam, rendeltem valami pulykás sült húst, meg hozzá salátát. Desszertnek pedig fagyit. Hmmm. Azt is milyen régen ettem.
Egy óra alatt végeztem. Persze többször észrevettem, hogy egy-egy srác, férfi megbámul, de nem foglalkoztam vele. Felmentem a szobámba, ledőltem kicsit. Úgy döntöttem, megnézem mi van Oliviával és Floridával. Persze, Floval nem tudom, hogy most milyen is a kapcsolatom. De Olivia biztos örülni fog nekem. Felléptem SKYPE-ra, ahol Olivia neve fehéren szerepelt. Nem volt fent. Ellenben Flo igen. Próba szerencse, ráírtam. Pontosan 20 percet vártam, mire írt egy szánalmas fejet (-.-”) és lelépett. Hát, akkor azt hiszem ezt megbeszéltük.
Oliviának hagytam egy üzenetet, bekapcsolva hagytam a gépet, a SKYPE-val, de leírtam, hogy nem leszek itt.
Bezártam az ajtómat, majd egy kis felfedező túrára indultam a városban. Akármerre néztem, kisgyerekek fociztak, felnőttek beszélgettek és sétálgattak. Minden olyan idilli volt. Talán egy órát sétálhattam, mikor úgy döntöttem visszamegyek a hotelba, olvasok kicsit, netezgetek, majd olyan 7 óra körül lemegyek futni.
Még épp elcsíptem Oliviát, beszélgettünk egy fél órát. El se akarta hinni, hogy Rio-ban vagyok. Megmutattam Neki a kilátást. Kicsikét irigyelt. Megkérdeztem, mi van otthon… Anya egy hete elő se jött a házból, Katharine visz Neki ételt és takarít nála. Ron úgy csinál, mintha semmi nem változott volna. Livi azt mondta, látta, amikor elolvasta a levelemet. Semmit nem lehetett leolvasni az arcáról, csak fogta a levelet és elégette. Szomorúsággal töltött ez el. Florida meg… Florida összejött azzal a sráccal, akitől annyira óvtuk… Olivia hiába próbálta lebeszélni, hajthatatlan volt, így a kettőjük közötti kapcsolat is megszakadt. Sajnálom Livit. Szegénynek senkije nem maradt.
7-kor végül úgy döntöttem, tényleg lemegyek futni. Kivettem a bőröndömből egy fekete testhezálló rövidnadrágot és valami pólót. Karomon hagytam az ostort, az edző cipőbe pedig belegyömöszöltem egy kis bicskát. Hajamat összekötöttem.
A tervem az volt, hogy a parton fogok futni, helyette teljesen más irányba indultam el. A délután folyamán, míg sétálgattam szűk, sötétebb utcákat véltem felfedezni. Úgy döntöttem (és igazából csak azért, mert elfogott valami erős késztetés), hogy arra megyek.