A fejem iszonyúan hasogatott, amint felébredtem, illetve már csak egy kicsit is megmozdultam. A fenekembe is belenyilallt, de az volt a kisebbik gond. Kicsoszogtam a fürdőszobába, belenéztem a tükörbe. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy alig ismerjek magamra. Az éjjel rengeteget forgolódtam, sokszor voltam fent, ami meg is látszott. A szemem be volt dagadva, a homlokomon pedig egy hatalmas pukli keletkezett. Bevettem egy gyógyszert, majd felöltöztem. A melegre tekintettel rövidbe öltöztem. Egy kis sminkkel megpróbáltam eltüntetni a sérülésemet, de azért még így is látszott. Úgy gondoltam, hogy reggeli előtt még lesétálok a partra. Csak ahogy a portára értem, észrevettem egy ismerős alakot. A srác volt az, akivel tegnap összeestem. Egy fehér pólót vett fel, farmer halásznadrággal. Haja ugyan úgy állt, mint tegnap. Egy lánnyal beszélgetett, nagyon vidámnak tűnt. Mosolya vakítóan szexin állt neki. Gondoltam, biztos a barátnőjével jött ide, így nem is foglalkoztam velük, elindultam ki az épületből.
- Senhorita –hallottam meg magam mögött bársonyos, portugál hangját, de nem fordultam meg. Ha véletlen nem nekem szólt volna, akkor idiótának tűnök, ha megfordulok. –Senhorita. Izé. Lorena várj, kérlek. –oké, akkor tényleg nekem szólt. A nevem hallatán már megálltam és megfordultam. Mosolyogva nézett rám.
-Daniel. Oh, hello. Micsoda meglepetés. Csak nem itt laksz Te is?
- Não. Ezt találtam azután, miután elfutottál –nyújtott át egy kártyát, amin a hotel neve volt és a… A telefonom! Eddig, hogy nem vettem észre a hiányát?? Ez most jó kérdés. –El hoztam, hátha hiányozni fog.
-Jaj. Nagyon szépen köszönöm! Észre se vettem. Hálás vagyok.
-Semmiség. Meghívhatlak egy reggelire? –villantott rám egy széles mosolyt. Mérlegeltem a lehetőségeket, hogy mi baj lehet belőle?! Nem is ismerem ezt a srácot. Bár meg kell vallani, nem egy csúnya teremtés, és udvarias is, nem ismerem. Tegnap találkoztam vele először. De mit árthat? Sec-perc alatt megölöm, ha kell. De remélem nem fog kelleni.
-Hm. Rendben. Benne vagyok.
Levitt a tengerpartra. Egy kis parti étteremben ettünk, ahol remek kilátás volt a nyílt vízre. Daniel rengeteget mesélt Rioról, a családjáról, meg úgy a saját életéről. Nekem nem volt mit mesélnem. Elmondtam, hogy hol laktam, és hogy apámat keresem itt a városban. Kíváncsinak tűnt, de mást nem meséltem neki. Lehet még ez is sok volt.
*Adriane*
-Bryan! –kiáltottam a telefonba.
-Adri… Mi a gond? –Bryan hangja most is olyan nyugodt volt, mint mindig, ha beszéltünk. Ám lehet, hogy a következő beszélgetéstől még őt is elkapta egy kis aggodalom.
-Naomi –nyögtem ki ezt az egy szót.
-Naomi? Az ki, és mi van vele? –kérdezte értetlenül. Ennyire nem lehet hülye.
-Oh Bryan. Naomi, a lányod! Találkoznom kell veled. Naomi Rióban van. Ahogy én is. Ismét.
-Tessék??? Hol vagy most? Odamegyek.
-A Bistrotban.
-Fél óra és ott vagyok! –ezzel lerakta.
A Bistrot Restaurant volt a szokásos találkozóhelyünk Bryan-nel, amikor Rióban jártam. Egy igen kellemes hangulatú bár, mindig élőzenés műsorral, finom italokkal és ételekkel. Bryan imádta ezt a helyet, pedig már sokszor jártunk itt.
Leültem, rendeltem két rövidet, majd vártam. Kb. fél óra múlva meg is érkezett.
-Adriane… Hello –nyomott két puszit az arcomra. –Jó újra látni.
-Biztos? –kérdeztem. –Nem hiszem, hogy gondoltál volna valaha arra, hogy egyszer eljön ez a pillanat.
-De mégis… Biztos, hogy az én lányom van itt? –kérdeztem, még mindig hitetlenkedve.
-Esküszöm. Párizsban futottam össze vele –innen elmeséltem mindent, ami Párizs óta történt. Az arcán meglepettség, döbbenet keveredett félelemmel és izgalommal.
-Mi van Kyle-lal? –kíváncsiskodtam.
-Mi lenne? Még mindig a nyomában van. Biztonságban van.
-Bryan. Hát nem érted? Naomi utánad jött! Téged keres. Betöltötte a 18-at. Hivatalosan is egy felnőtt farkas lett belőle. Már nem tart vissza semmi, hogy találkozzatok. Fogd fel… Mostantól egy kamasz lányról is gondoskodnod, tanítanod kell.
-Adri. Nekem ez nem megy! Kyle-t is csak nagy nehézségek árán tudtam betanítani. Kérlek, segíts nekem!
-De hát… Én nem vagyok farkas. –makacskodtam, pedig tudtam, Bryan-nek tényleg szüksége van rám. 21 évesen, azt hittem majd partizni járok, ismerkedem meg ilyenek, mint minden normális fiatal. Helyette kapok egy 18 éves kamaszt, akit tanítanom kéne, hogyan legyen normális kutya? Izé. Khm. Akarom mondani, farkas. Én? Egy egyszerű ember? Persze, nem tagadhatom meg Bryan kérését. Végül is a nevelőapámnak mondhatom, vagy mi a szösz. Jó, ez hosszú történet. –Rendben! Elvállalom. –adtam meg magam végül.