Hol jelennek meg a gombák?
Minden növénytársulásnak van saját, teljesen jellegzetes gombavilága. Más fajok nőnek a lombos erdőben, mint a fenyvesekben, mások a mezőkön és legelőkön, mint a lápokon. Más gombafajok találhatóak a hegyvidéki erdőkben, mint a síkságokon. A különféle növénytársulások ismerete emiatt nagyon fontos a gombászok számára. Gyorsan meg lehet tanulni, hogy bizonyos gombák csak bizonyos erdőtársulásokban keresendők, mert hiába keressünk például tarka tinórut a lombos erdőkben. Bizonyos gombák még a fa típusát is meghatározzák, és csak azon a fán, vagy környezetében találhatjuk meg. Vannak azonban olyan gombák amelyek szinte mindenhol megtalálhatóak. És a táplálékspecialista gombák, vagy élősködők, amelyek rovarbábon, más gombákon, állati ürüléken vagy ahogy említettem egy bizonyos növényen, vagy fán élnek. Különleges igények is felmerülhetnek: az egyik a meszes talajt kedveli, a másik a savanyú talajt.
Az erdei- és feketefenyők Magyarországon nem ritkák. Főleg ültetett állományukkal találkozhatunk, az Alföldön pl. a homok megkötésére használják. A fenyő a talajt kisavanyítja, és megjelennek a fenyővek gyökérkapcsolt gombafajok is. A nyugat-dunántúli Őrség területén őshonos állományok is előfordulnak, ahol mohák és zuzmók borítják az erősen kisavanyodott talajt. Kedvező időjárás esetén tömegesen lehet itt tinórukat, galambgombákat, pereszkéket és pókhálósgombákat találni. Elsősorban az erdeifenyő mikkorhizagombái élnek itt. Az ide bekerülő idegen fák természetesen hozzák magukkal a tipikus kísérőiket. Az erdeifenyvesben előjöhet a nyír, alatta pedig előfordulhat a barna érdestinóru és más, ehhez a fához kötődő gomba.
A középhegységben több helyen telepítettek hazánkban tájidegen lucot a bükk helyett, mivel gyorsabban nő, jobb hozamot ad az erdészeknek. Az ültetett lucos szálerdők rendkívül fényszegények, ezért alig van aljnövényzetük. A talajt tűlevelű vastag avar borítja, amely csak nagyon lassan bomlik le. Az őszi gombaszezonban lehet csak zsákmányhoz jutni. Másképpen van ez a fiatal lucosokban, amelyek gyakran fantasztikusan gazdagok gombákban. Mindazonáltal nemigen éri meg itt keresgélni, és a ruha összepiszkolásán kívül még az erdésszel is bosszankodni. Az erdő- és útszéleken találhatjuk a legszebb fákat. A fák széléről itt több esővíz csöpög a talajra, amely nedvesebb lesz, míg az erdő belsejében a zárt lombkorona egyenletesen osztja el a csapadékot. Az igazi gombaoázisok a ritka, laza lucosok, ahol a fiatal és öreg fák egymás mellett nőnek, a fény akadálytalanul hatol be a talajig, amelyet dús moha és lágyszárú növényzet takar.
Hazánkban a bükk a Nyugat-Dunántúlon az északi lejtőkön, hűvösebb völgyekben és a középhegységekben 600 m-nél magasabb részein alkot összefüggő erdőket. A bükk ugyanolyan jól fejlődik savanyú, mint meszes vagy márgás talajon. Mindazonáltal nagyon különböznek egymástól a különböző talajon növő erdők. Míg a savanyú talajon gyér a lágyszárú szint, és a talajt vastag avar borítja, addig a bázikus talajokat tavasszal sűrű virágtakaró fedi. Gyakran hatalmas területeken virít a szellőrózsa, a salátaboglárka és a keltike. Nyáron és ősszel azonban itt is szegényes lesz a növénytakaró. A bükkösök minden formája gazdag gombákban, a meszes talajon még nagyon ritka fajok is találhatóak. Ha a szélfű már az egész talajréteget benőtte, akkor kell a gombaszedőnek ígéretesebb helyet keresnie.
A középhegységben, a dunántúli dombságban és az Alföld egyes nedvesebb részein található összefüggő tölgyerdő. Tölgyesek meszes és savanyú talajon is nőnek, a bükkösökhöz hasonlóan. A savanyú talajon a gyökérkapcsolt gombafajok dominálnak, míg a meszes talajú tölgyesekben a korhadéklakók száma magasabb. Különösen jó gombatermő területek az idősebb tölgyerdők, ahol a vastag fák ritkán állnak, és elegendő fény jut az erdő belsejébe. Hazánkban az Alföld kivételével sok helyen megtalálható a gyertyános-tölgyes, ahol a felső lombkoronaszintet a tölgy uralja, a második szintet a gyertyán lombozata. Nyár elejétől késő őszig az avarjában sok gomba fejlődik.
A folyó- és patakvölgyek mentén egyes helyeken különösen elegyes lomberdő alakul ki. Kőris, szil, tölgy, nyár, éger, cseresznye és fűz képezik a faállományt ezekben a többnyire néhány száz méter széles sávokban. A fákhoz hasonlóan faj gazdag a lágyszárú szint ezekben az erdőkben, közülük is kiemelkednek a tavaszi virágok. Ibolya, kökörcsin, salátaboglárka, kontyvirág és medvehagyma varázsol virágszőnyeget a tavaszi erdők talajára. Sajnos ezek az erdők egyre ritkábbak lettek. Nyárosokat telepítenek a helyükre, amelyeknek a tápanyagban, nitrogénban gazdag talaját áttekinthetetlen és áthatolhatatlan csalánmezők borítják, és a bodza is dúsan tenyészik. A tavaszi kirándulás az ártéri erdőben minden természetbarát számára nagy élmény. A gombász is megtalálja a számítását, mert sok tipikusan tavaszi gomba él itt, mindenekelőtt a kucsmagombák. A csalánnal benőtt nyárfás részeket mindenki nagyívben kerüli, ám a gombagyűjtők bemerészkednek az óriás pöfeteg miatt. A csalán és gomba jól megfér, mert a nagy nitrogéntartalom miatt sok kitűnő étkezési gomba található itt. (májusi pereszke)
Mezők és legelők:
Az erdőkön kívül nemcsak a töltéseken, árkokban, cserjésekben és
sövényekben, hanem mezőkön, legelőkön sőt a szántókon is találhatunk
különféle gombákat. Még a laikus óvatosságát is legyőzi a legelőkön
szorosan egymás mellett álló csiperkék fehér kalapja. Azonban rögtön
feltámad a kételye, ha zömök, telt termőtestek vágásra vagy érintésre
megsárgulnak. Nem tudja, mi a különbség a kerti és az erdőszéli csiperke
között, fogalma sincs a mérgező sárguló csiperkéről és az erősen mérgező
tölcsérgomba fajokról, amelyek ugyanezen a területen nőnek.