Favágó (1929/31)
Kevésbé fontos, de annál jellegzetesebb verse József Attilának a Favágó, allegorikus önarcképe, melynek első változatát 1929 novemberében írta. Ismertebb a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötetben található variáns, s egyike a kevés esetnek, amikor ez a változat a jobb. A harmadik versszak eredetileg az egyéni sors sztoikus elviselésére szólított fel: Visongj, szivem, mi közünk ahhoz, / hogy zördülő ujjakkal kapdos / belénk a bú Csapódj a sorshoz! / Csupán a pusztaság rikoltoz, / az ember szétnéz, mosolyog. Sokkal erőteljesebb a módosított szöveg, melynek tevőlegessége - jóllehet a kollektív sors jelképévé minősíti át a lírai én-t jóval inkább harmonizál a vers központi képével: Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz, / ne szisszenj minden kis szilánkhoz! / Ha odasujtsz körül a sorshoz, / az úri pusztaság rikoltoz / a széles fejsze mosolyog.

FAVÁGÓ
Vágom a fát hűvös halomba,
fényesül a görcse sikongva,
zúzmara hull szárnyas hajamra,
csiklándani benyúl nyakamba
bársonyon futnak perceim.
Fönn, fönn a fagy baltája villog,
szikrádzik föld, ég, szem, a homlok,
hajnal suhint, forgács-fény röppen
amott is vág egy s dörmög közben:
tövit töröm s a gallya jut.
Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz,
ne szisszenj minden kis szilánkhoz!
Ha odasujtsz körül a sorshoz,
az úri pusztaság rikoltoz
a széles fejsze mosolyog.
1929. november / 1931. február