A mű keletkezése

1844-es kemény debreceni tél után eltöltött egy kis időt szüleivel Dunavecsén, majd ment Pestre és júliusban megkezdte segédszerkesztői munkáját a Pesti Divatlapnál. Közben első verses kötetét (Versek) rendezte sajtó alá. Ezután 44 augusztusában elkezdte megírni A Helység kalapácsát, amely szeptember 10-re már el is készült, majd októberben megjelent, Petőfi életében először és utoljára.
Jókai szerint Petőfi maga nem nagyon szerette a művet, ezért is nem került be az Összes költeményei közé, de valószínűleg ez nem igaz, mert Petőfi egy német nyelvű önéletrajzában fontosabb művei közé sorolja. Jó eséllyel Gieber Károly, a kiadó nem engedte, hogy bekerüljön, mert nem aratott sikert.
Arra, hogy miért írta meg a Petőfi a komikus hőskölteményt, több elképzelés is létezik. Zilahy Károly, Petőfi életrajz írója szerint Vahot Imre ösztönözte erre, ám Vahot főleg novella paródiákat közölt lapjában, tehát nem valószínű, hogy eposz paródiát kért volna Petőfitől, azonkívül Vahot emlékirataiban nem említ semmi ilyesmit, pedig előszeretettel hangsúlyozta, ha bármiben segíthetett, vagy ösztönözhette Petőfit.
Műfaji előzmények lehetnek, Kisfaludy Károly Osszián paródiái és Csokonai Dorottyája, de elég nagy az eltérés ezek között és A helység kalapácsa között. Az is lehet, hogy Vörösmarty eposzait parodizálta, főleg a Zalán futását, ám Hatvany Lajos és Kiss József szerint egyszerűen csak jókedve volt a Dunavecsén eltöltött napok után, és ennek köszönhetően írta.

A paródia eszközei

Petőfi művében is megtalálható a paródia két legfontosabb eszköze, a karikírozás és az ellentétezés. A karikírozás a minta alkotásmódjára, formai elemeire jellemező vonások felnagyításából és tömörítéséből áll, sikerének feltétele, hogy a befogadó ismerje a karikírozott művet. A parodizálás másik összetevője az ellentétezés. Ennek lényege, hogy a karikírozás a tárgy meghökkentő megváltoztatásával párosul. Általában ez azt jelenti, hogy az emelkedett eszményi tárgy és hős helyett kisszerű, hétköznapi események kerülnek a cselekmény középpontjába. A karikírozás és ellentétezés kölcsönös feltételezi és kiegészíti egymást. Az előbbi összekapcsolja a parodizált mintát a paródiával, ennek köszönhetően ismeri fel a befogadó a mintát, az utóbbi elválasztja őket, kizárja a kettő összetévesztését.
A karikírozás keretben tehát utánozta az eposzok méltóságteljes, patetikus stílusát, szerkezetét, hagyományos fogásait, állandósult elemeit, de a tárgyat megváltoztatta.

Eposzparódia

A hagyományos eposzi kellékek:
- A múzsa segítségül hívása (invokáció)
- A téma megjelölése (prepozíció)
- In medias res
- A seregszemle (enumeráció)
- Csoda, isteni közbeavatkozás (Deus ex machina)
- Állandó jelzők (epitheton ornans)
- Epikus homéroszi hasonlatok
- Hexameteres versforma

Ezek többnyire megvannak A helység kalapácsában is, de Petőfi mindig változtat valamit, így mind komikussá válik.
A hagyományos eposzi segélykérésben a költő ihletet és tehetséget kér a múzsától, hogy megénekelhesse hősének nagyszerű tettét. Petőfi itt hőst kér az ő hatalmas tehetségéhez, amely már eleve adott, csak téma kell, hogy bemutassa.
A tárgymegjelölés szintén nem a hagyományos eposzi módon történik. Ott ugyanis a téma mindig egy eszményi hősnek az egész közösséget érintő tette, ám itt egy kocsmai verekedés áll a mű középpontjában.
Az állandó jelzők szintén merőben eltérnek akár a Szigeti veszedelem, akár az Odüsszeia jelzőitől. Ott a leleményes Odüsszeusz vagy a hős Zrínyi és társai mindig valami költői jelzőt kapott. Petőfinél beszélő nevekkel találkozunk. A jelzőket két csoportra lehet osztani az alapján, hogy külső vagy belső tulajdonságot fejez-e ki. Külső tulajdonságot a Széles tenyerű Fejenagy, a kancsal hegedűs, a félszemű cimbalmos és a bőgő sánta húzója illetve Harangláb, fondorlelkületű egyházfi jelzőjében találhatunk, bár Harangláb esetében a belső tulajdonságról is beszél a jelző második része. Belső tulajdonságot fejez ki a szemérmetes Erzsóknak, Vitéz Csepü Palkónak, a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolójának, az amazontermészetű Mártának, a béke barátja Bagarjának és a lágyszívű kántornak a neve.
Az eposzi hasonlatok tárgyát általában a falusi hétköznapok világából meríti, ezeket hosszan kifejti:

Megvan ahá, megvan"! -rikkanta,
S komoly orcájára derű jött:
Mint kiderül példának okáért
A föld, mikor a nap
Letépi magáról
A felhők hamuszín ponyváját;
Szintén így kiderül
A sötétlő konyha is éjjel
Vagy

Oh, Hamlet! Mi volt ijedésed,
Mikoron megláttad atyád lelkét,
Ahhoz képest, amint megijedt
A helybeli lágyszívű kántor
Feleségének látásán?

A seregszemle szintén nem hasonlít a komoly eposzokban megszokottakhoz. Míg ott oldalakon keresztül sorolják az írok a nagyobbnál nagyobb hősöket, itt a kocsmában összegyűlt falusiak listáját találhatjuk meg.
Az isteni beavatkozást a témához hasonlóan a hétköznapi élet szintjére süllyesztette. Nem természetfeletti erő vagy istenség avatkozik be csak a béke barátja Bagarja, a falusi bíró és az amazontermészetű Márta.
Verselésében szintén utánozza az eposz verselését, de a hexametert a végén mindig elrontja.
A komikus hősköltemény az eposz műfajára általánosságban támaszkodik, annak több termékéhez kapcsolódik, így például az Odüsszeiához vagy a Zalán futásához. A Zalán futásának több jellemző fordulatát használja (pl. Példádon okuljanak a késő unokák) máskor csak hangulatában idézi (Az enyészet gyászlobogója leng a szomorú csatatéren).
Az Odüsszeiát témájában idézi: A hazatérő hősnek azzal kell szembesülnie, hogy a szeretett nőt kérő(k) ostromolják, és ezért bosszút áll, bár Fejenagy esetében csak verekedésről van szó, míg Odüsszeusz legyilkolja a kérőket.

Stílusparódia

Az értelmezők egy része nem eposzparódiának tekinti A helység kalapácsát, hanem az akkoriban divatos negédes, dagályos, mesterkélten finomkodó irodalmi stílus, a beidermeier és a szentimentalizmus paródiájának. Valóban ezt is parodizálja Petőfi, és ehhez több módszert is használ.
Az egyik, hogy általában egy mondaton belül használ ünnepélyes fennkölt kifejezéseket és köznapi, parlagi szavakat.(védőszárnyadnak alatta ily gondolatok születtek nem tökkelütött koponyájában) Másik módszere, hogy a köznapi normától eltérő módon fogalmazza meg mondanivalóját. Így lesz a száj az orr alatti nyílás, vagy a cigánygyerek a nem szőke fejű fiú. Használ tehát körülírást, eufemizmust és pleonazmust, azaz szószaporítást is (néze szemével, kétszárnyú seregélyek, látványnak látása melyet láttak)

helység kalapácsa
Petőfi Sándor a helység kalapácsa című komikus eposzát 1844 augusztusában írta Pesten. A magyar romantika kedvenc műfaját, az eposzt parodizálja. Négy énekből áll.
Első ének: Fölébred álmából a fogoly, aki elaludt a vasárnapi Istentiszteleten. A 40 éves kovács, vagy ahogy a falu népe hívta, A helység Kalapácsa rájön arra hogy bezárták. Hosszasan gondolkodik azon, hogyan szabaduljon ki, és rájön a arra, hogy a legegyszerübb,ha fölmászik a toronyba és a harang kötélen leereszkedik.
Második ének: Eközben a helységben nyugati részén van Erzsók asszony kocsmája. Erzsók asszony 55 éves özvegy, akinek egykori férje,a kocsmát szorgos munkája eredményeként hagyta rá. Ebbe a kocsmába járnak a falu emberei, Istentisztelet után bort inni. Szemérmetes Erzsók nak a bor iránti szeretete, a hajnali pirkadathoz hasonló arcán tükröződött a legjobban. Itt iszik jelenleg a helybéli kántor is, aki hűségesen szereti, imádja Erzsókot.A kocsma két törzsvendége: Bagarja a csizmacsinálás művésze és Harangláb a fondor lelkületű egyházfi kortyolgatják borukat. A kocsma zenekarét: a kancsal hegedűs, a félszemű cimbalmos és a bőgő sánta húzója alkotja. A kocsmában nagyon jó hangulat van, főleg miután Vitéz Csepű Palkó,a tiszteletes két pej lovának jókedvű abrakolója, behurcolta az ablakon kukucskáló lányokat táncolni. Mikor meglátta Harangláb, hogy a kántor csak a szemérmetes Erzsók bájait figyeli, oda ül mellé, és biztatja, hogy valljon szerelmet a kocsmárosnénak. A kántor megfogadta az egyházfi tanácsát és odament Erzsókhoz.
Harmadik ének: Eközben szélestenyerű fejenagy sikeresen megszökött a templomól ésteljes erővel rohanni kezdett az ő kedves Erzsókjához. Mikor beért a kocsmába, csak Bagarja vette öt észre, mindenki más táncolt és mulatott. Sajnos észre vette, a kántort, ahogy térdepelt és szerelmet vallott a kocsmárosné lábai előtt. Lábai mintha földbe gyökereztek volna a látványtól, annyira mérges lett, hogy azonnal galléron ragadta a lágyszívű kántort és úgy elverte,hogy az bőgni kezdett.A kántor bevallotta, hogy szerelmes Erzsókba, de szerelmét titkolta volna élete végéig, de Harangláb nem biztatta volna arra, hogy szerelmét vallja be ,és nem javasolta volna azt, hogy zárják rá az ajtót, hogy nyugodtan hódíthasson. Fejenagy megkérte Haranglábot, hogy igazolja magát,de az egyházfi igazat adott a kántornak.Mindezt azért tette, mert személyes okok miatt utálta és rosszat akart neki. Fejenagy és Harangláb sértegetni kezdték egymást ,amig tettlegességig nem fajultak a dolgok. Vitéz Csepű Palkó, Fejenagy pártjára állt és ráugrott Haranglábra. Erzsók összeesett a vér látványától de Bagarja, a béke barátja ápolására sietett. Az emberek közül valahány Harangláb és Fejenagy pártjára álltak. Volt ott rúgás, harapás, fejbetörés és még sok más. A lányokkal együtt Bagarja is hamar kissurrant a kocsmából, hogysértetlenül megussza.
Negyedik ének: Bagarja elment a bíróhoz és elpanaszolta, hogy mi történt a kocsmában. Így hát Bagarja a béke barátja, a kevés szavú bíró és a bölcs aggastyán elindult a kocsmába rendet és igazságot tenni. Hozzájuk csatlakozott még a kis bíró és a kántor felesége, az amazon természetű Márta. Mikor mindnyájan odaértek, az amazon természetű Márta megtalálta férjét,aki kínjában nyögve a földön kucorgott. Márta addig verte a kántort a seprűnyéllel ameddig az eltört rajta. Hajától fogva kihurcolta a kocsma elé és mindenki előtt csúfságot űzött belőle. Eközben a bíró és a bölcs aggastyán lecsillapították a dühöngő tömeget és kalodába zárták a fondorlelkü egyházfit és a helység kalapácsát.