Petőfi könnyed
szerkezettel, de archaizáló stílusban írt műve, amelyet
kedvesének, fiatal feleségének írt, példát mutat jelenünk
szerelmeseinek, amely példán érdemes elgondolkodni. A XXI.
században, a szappanoperák korában nem találjuk már az őszinte
érzéseket, s az ezekre megfelelő szavakat. Petőfi egy kisebb
arzenálját vonultatta fel a kedveskedő szavaknak mi a rendszere
ennek?
Az 5 versszak lényegében két részre tagolható. Az első rész
az első négy versszak, amelyekben különböző helyzetekben
teszi fel kérdését ezeket a ha szócskával kezdi. Ezek a
helyzetek: a lány megpillantása, a lány szemébe nézés, hangjának
meghallása, s a csók. A második rész az ötödik, egyben utolsó
versszak. Itt már konkrétan meg is válaszolja kérdését.
És mégis kérdéssel zár, megadva az örökké folytatódás érzetét.
Számtalan képet használ – szinte az egész vers metaforákból
épül fel. Egyedül az ezeket körülölelő keret emelkedik ki.
Ez a keret a versszak elején, s végén egyaránt feltett kérdés:
Minek nevezzelek?.
A jelenet, amit a vers leír egy csók ebben a csókban benne
van a világ minden öröme, s nem is a világ árnyas oldalát
csak egy pillantásra sem méltatjuk. Mert mi is a csók? Henny
Youngman szerint A csók a legrövidebb távolság két ember
között, egyes elméletek szerint maga az életdadó szeretet,
a szeretet beszéde. Lehetne róla oldalakon át beszélni,
mi is ez, Petőfi egy képbe, 5 versszakba sűrítette bele
az egészet. Kedveskedés, becéző szavak, egy ölelés, csók
mind a szerelem kelléke. S a szerelem maga az ihletadó múzsa.
Nincs mód arra, hogy megfogalmazzuk ezt az érzést, de az
ember nem adja fel. Megállás nélkül törekszik az érzelem
leírására, a pillant megörökítésére, a lehetetlenre s ha
valaki kiérzi a sorok közül az idő és tér ezen koncentrációját
egy emberben, már megérte A verset olvasva mindnyájunkban
felötölhet a kép (Bruce Monk The Kiss)
Jó érzéssel tölti el az embert, ha szerelmes verset olvas.
Különösen, ha maga is szerelmes. A mindenkori szerelmes
ember: szentimentális, lila felhőben úszó, szétszórt, s
merengő használhatatlan a MA Mammont imádó, s rohanó életvitelében,
és mégis el nem tűnő része a társadalomnak. S amíg lesz
szerelmes költő, lesz szerelmes vers, addig a praktikusság
nem nyomja rá kizárólagos bélyegét a művészetekre