Főoldal Hírek Múltunk Intézmények Hírmondó Album Testvérfalu Büszkeségeink Hasznos |
Büszkeségeink |
A harmadik generáció 1962-1964 Az időben kicsit visszalépünk, a naptár 1956-ot mutat. „Történelmi” de barátságos mérkőzés: Hetvehely-Kán 6-2. Kovács István, Hauck Antal. Sajnos a többi név elveszett az idő homályában. Most pedig folytassuk kirándulásunkat az időben. 1962-es évet követően új játékosok kerültek a csapathoz. Tóth Ferenc kapus, Schneider Nándor, játékos edző Strausz Mátyás lett. Az elnök továbbra is Csoboth Lázár volt, rajta és Tóth Ferencen keresztül továbbra is az erdészet volt a csapat fő támogatója. Több „idegen” játékos is megfordult ekkor a csapatnál, ők rövid ideig játszottak csak, sajnos neveik már feledésbe merültek. A 1962-63-as idényre új kapufák készültek a régi /leégett/ hetvehelyi fűrészüzemben. A hálót Zúber Karcsi bácsi kézzel kötötte. Új szerelést is sikerült venni az erdészet segítségével. Ekkor a csapat a járási II-ben szerepelt, ahonnan feljutottak a járási I-be. Átszervezések folytán még magasabb osztályba, a megyei II-be jutott a csapat, innen azonban néhány mérkőzés után visszaléptek, mivel az utazási költségek igen magasak lettek. Utazás, mely azóta is a legköltségesebb része a labdarúgásnak ezen a szinten. Eseményeink idején ez zömében vonattal történt /csoportos kedvezménnyel/, de mentek erdészeti Csepellel otthonról hozott padokon, sőt Kovácsszénájára például többfordulós motoros szállítással jutott a csapat. Azonban a nehézségek ellenére is volt csapat, voltak mérkőzések, lehetett szurkolni, örülni. Végül a kor egy jellemző dokumentuma, mikor egy játékos-játékosedző nyilatkozatot tesz az egyesülethez való hűségéről /melyről a múlt ismeretébe tudjuk, hogy nemcsak egy aláírás volt, hanem be is tartotta ezt/, arról hogy ezt a csodálatos játékot csak nagy szeretettel, alázattal, és kitartással lehet művelni. Álló sor: Wágner Vilmos /Sajó/, Reizinger József /Latyi/, Kauffmann András /Gyétár/, Scherdán Antal /Saci/, Rapp Antal /Taszár/, Pauli Nándor /Licsi/. Térdelő sor: Strausz Mátyás /Csicsi/, Strausz József /Poszi/, Virovácz József /Viri/, Barátúri László /Bari/, Hell Mihály /Törpe/. A káni csapatból a következő nevekre emlékeznek: Fábos István, Fábos József, Hegedűs István,
Hetvehelyi Hírmondó 2001. június
|
||
Foci története |
|||
- A harmadik generáció 1962-1964 |
|||