Főoldal     Hírek     Múltunk     Intézmények     Hírmondó     Album     Testvérfalu     Büszkeségeink     Hasznos

   
   

| Vissza | Frissítés | Nyomtatás |

 
  Büszkeségeink

A hetedik generáció 1978-1982

Olvasói észrevétel kapcsán korrigálni szeretném az elmúlt számban tévesen leírt adatot, miszerint 1976-ban a csapat feljutott a megyei II. osztályba. A feljutás ténye valós volt, csak azzal a különbséggel, hogy az a sásdi járási II-ból a járási I. osztályba történt, s itt szerepelt a csapat több évig, először váltakozó teljesítménnyel, majd egyre jobb eredményeket elérve. Érdekesség, hogy ebben az időben második csapatot is indított az egyesület, amelynek mérkőzései az első csapattal azonos napon, annak mérkőzése előtt két órával kezdődtek, s a járási szövetség hivatalosan nyilvántartotta azokat. A közigazgatásban történt változás szerint 1979-től a sásdi járás helyett komlói járás szervezte a bajnokságot. Az ez évi bajnokság utolsó forduló eredményei jól tükrözik a csapat erejét.

Az 1980-81-es bajnokságot követően úgy döntött a csapat vezetése, hogy a következő évtől a jobb körülmények /közlekedés, távolságok, lehetőségek/ miatt átkérik a csapat indulási jogát a komlói járásból a szigetvári járási bajnokságba. Ez sikerrel járt, így az 1981-82-es bajnokságban már új helyszíneken vetélkedett a csapat. Ebben az idényben kezdett összeállni az a mag, amely a későbbi sikerek lehetőségét vetítette előre. A bajnokságban a csapat az ötödik helyet szerezte meg úgy, hogy három fordulóval a vége előtt feljutó helyen állt. Sajnos a hátralevő három mérkőzésen csak három pontot sikerült begyűjteni, így lemaradt a feljutásról. A 82-83-as bajnokságban a terv egyértelműen a feljutás volt a cél, amelyet a következő játékosokkal próbálta meg elérni Budai József edző: Markó A., Müller J., Grunda M., Reizinger J., Gilikter J., Markó J., Grunda T., Lovász J., Eiblinger Cs., Botos T., Wágner E., Grunda J., Gilikter S., Grunda B.

S hogy sikerült e elérni, majd legközelebb.

Végül egy történet a 70-es évek végéről. Komlói mérkőzésről hazafelé a magyarszéki kocsmában állt meg a csapat az elvesztett folyadékot pótolni. Néhány perccel később kiderült, hogy a kocsmáros, a hajdanán hetvehelyi Willuth András, aki úgy megörült az aznapi vereséget feledni akaró csapatnak, hogy hegedűjével próbálta jobb kedvre deríteni a fiúkat. Természetesen a jóféle „szalonbambi” meg a hazai hegedűszó megtette kedvező hatását, s estére a csapat kedve bajnoki mámor hangulatához kezdett hasonlítani.

A hetvenes évek végének csapata

Álló sor: Német I., Gilikter J., Markó A., Hertenstein J., Ambrus J., Grunda J., Budai J. edzo

Ülő sor: Markó J., Ludwig B., Takács I., Wágner E., Lovász J., Grunda M.

Hetvehelyi Hírmondó 2001. október

 
 

Foci története

 
 

- A hőskor és az első generáció

 
 

- A második generáció 1957-1962

 
 

- A harmadik generáció 1962-1964

 
 

- A negyedik generáció 1965-1969

 
 

- Az ötödik geneárció 1970-1974

 
 

- A hatodik generáció 1974-1977

 
 

- A hetedik generáció 1978-1982

 
 

- A nyolcadik generáció 1983-1988

 
 

- A kilencedik generáció 1987-1992

 
 

- A tizedik generáció 1998-2001

 
     
   

| Vissza | Frissítés | Nyomtatás |