Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke a brit Autosport magazinnak adott hétfői interjújában nem zárta ki, hogy csapata a 2015-ös szezontól kezdve a Honda erőforrásait használja majd.
Az Autosport mindeközben a Hondától származó forrásokból úgy értesült, hogy a japán gyár tervei szerint a brit csapattal térnek majd vissza a Forma-1-be, ahonnan még 2008-ban, a gazdasági világválság miatt vonultak ki.
A McLarennek jelenleg arra van opciója a Mercedestől, hogy a 2014-es szezon végéig a német gyártó motorjait használja – magyarán 2015-től szabadon válthathatnak majd beszállítót. Ez a záradék még 2011-ben került be a két fél közötti megállapodásba, amikor a Mercedes eladta a McLarenben tulajdonolt 40%-os részesedését.
Whitmarsh arra a kérdésre, hogy megerősítené, hogy a McLaren a Mercedes motorjait használja-e majd a 2014-es és 2015-ös szezonokban is, így válaszolt:
“Annyit mindenképpen elárulhatok, hogy bizonyos ideig a Mercedesszel maradunk. Szerződésünk van velük, és tárgyalásban állunk velük egy ideje.” – idézte Whitmarsh-t az Autosport.
“Ebben a pillanatban nincs bejelenteni valónk.”
“Három évre szóló szerződésünk van a Mercedesszel, s annyi biztos, hogy a következő szezont is velük kezdjük majd meg. Egy hosszú és sikeres partnerkapcsolat alakult ki közöttünk.” – tette hozzá.
Whitmarsh azt is hozzátette, hogy egy újabb motorszállító csak jót tenne a Forma-1-nek.
“Az elmúlt időszakban olvastunk híreket a Hyundai-jal, a Porsche-vel és a Hondával kapcsolatban is. A sportnak új autógyártókra van szüksége, és ha mi bármiben is tudunk segíteni, mindenképpen meg fogjuk azt tenni. De jelenleg csak a Mercedesre fókuszálunk, mivel nagyszerű partnerkapcsolatunk van velük.”
“Mindenképpen azon leszünk, hogy további világbajnoki címeket nyerjünk az ő segítségükkel.”
Edd Straw, az Autosport cikkét jegyző újságíró hozzátette, hogy a Whitmarshtól származó idézet talán nem világít rá ténylegesen, hogy mennyire valószínű a McLaren és a Honda 2015-től való együttműködése. Straw kiemelte, hogy míg az angol csapatfőnök a 2014-es szezont tekintve határozott választ adott az elképzeléseikre, a 2015-ös idényről már nem foglalt ugyanilyen egyértelmű álláspontot. Az újságíró szerint bár még a részleteket ki kell majd dolgozni a későbbiekben, a 2015-től való McLaren-Honda partnerkapcsolat nagyon is jó irányba halad, ami a McLarennek csak jó hír lehet az 1988-1992 időszak sikereit tekintve.
Fotó: Autosport.com/LAT
