
A BBC Sports újságírója, Andrew Branson úgy értesült, hogy a Honda a McLaren partnereként térhet vissza a száguldó cirkuszba, 2015-től.
A Honda 2008 őszén szállt ki a Formula-1-ből a világgazdasági válság miatt, ám a 2014-től bevezetésre kerülő új szabályok ismét vonzóvá tették a sportot a japán autógyártó számára.
A McLarennek 2014-ig van szerződése a Mercedesszel, s további egy év opció van a közös együttműködésre. Totto Wolff, a Mercedes Formula-1-es csapatának igazgatósági tagja hozzátette: hosszú távú partnerkapcsolatot szeretnének a McLarennel.
A Honda elnöke, Takanobu Ito február 8-án kijelentette,hogy tanulmányozzák az esetleges F1-be való visszatérés lehetőségét, ám a japán cég hivatalosan egyelőre nem jelentette be a szándékait.
A McLaren és a Honda korábban már történelmi párost alkotott a Forma-1-ben. 1988-ban, a Senna-Prost uralták a mezőnyt az MP4/4 jelű konstrukcióval – az angol csapat 16 versenyből 15-öt megnyert a Honda-motorral hajtott autóival. A Honda a mclarenes időszakot megelőzően a Williams partnereként uralta a ’80-as évek közepét – 1986-ban és 1987-ben konstruktőri bajnoki címet nyert a csapat, 1987-ben pedig Nelson Piquet-t segítették bajnoki címhez a japán gyártó aggregátorai.
A McLaren a BBC érdeklődésére mindösszesen annyit válaszolt, hogy nem kívánják kommentálni a médiában szereplő pletykákat.
Fotó: www.f1-fansite.com
