A megemlékezés résztvevői a hagyomány szerint megálltak a város határában felállított emlékoszlopnál, amely azt hirdeti, hogy egy honfoglalás kori magyar harcos nyugszik ott. Zubánics László történész, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Országos Tanácsának elnöke a múltat felelevenítve szólt jelenünkről és jövőnkről is azon reményének adva hangot, hogy a magyarság csatlakozik a sikeres európai nemzetekhez.

A sok száz ember ezt követően az egykori gyűjtőtábor területén kialakított emlékparkba indult tovább. Itt Dupka György, az UMDSZ alelnöke, az Emlékparkbizottság titkára köszöntötte a megjelenteket, közöttük ukrajnai és magyarországi közjogi méltóságokat, diplomatákat, a civil szervezetek képviselőit — az UMDSZ küldöttségét Gajdos István elnök, parlamenti képviselő vezette, a KMKSZ vezetésének képviseletében pedig Riskó György és Fodor István voltak jelen —, majd felolvasta
dr. Tóth Mihály levelét. Ebben a bizottság elnöke — aki budapesti munkájából fakadó kötelezettségei miatt nem lehetett személyesen jelen a megemlékezésen — arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy jövőre, tragédiánk kezdete 60. évfordulójának, az Emlékpark megépítése 10. évfordulójának alkalmából olyan táblákat helyeznek el, amelyeken mártírjaink nevei lesznek olvashatóak helységenkénti lebontásban.

Az ősz a magyarság számára a gyásszal vegyülő büszkeség ideje — kezdte beszédét Gajdos István parlamenti képviselő, majd így folytatta: “Alig valamivel több, mint egy hónapja az aradi vártanúk, néhány hete pedig ’56 hőseinek emléke előtt hajtottunk fejet. S íme, most újra emlékezünk. Ám ezúttal nem a honvédtábornokokra, az ismeretlen pesti srácokra, hanem azokra, akik sokkal, de sokkal közelebb állnak hozzánk, azokra, akiknek vére ereinkben csörgedez: dédapáinkra, nagyapáinkra, apáinkra”. Az UMDSZ elnöke kihangsúlyozta, hogy sajnos, az elhurcoltakat mindmáig nem követték meg, nem részesültek még erkölcsi kárpótlásban sem, a teljes körű rehabilitációról nem is szólva. Érdemben csak az utóbbi időszakban került terítékre a kérdés. Például csak mostanra értük el, hogy elismert történészek tanúsítsák: nemcsak legenda a málenykij robot, hanem véresen komoly valóság. De a lényeg az, hogy elindult a folyamat, amelynek első eredményei már meg is születtek: Beregszász város, a Beregszászi járás képviselői felhívással fordultak a megyei tanácshoz a rehabilitáció ügyének előmozdítását szorgalmazva. E munkába aktívan bekapcsolódtak az UMDSZ alapszervezetei, vidékünk közvéleménye.

Gajdos István beszédének végén az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, miközben Gyarmathy Zsigmond szavait idézte: “Aki a múltban csak a fényt nézi és az árnyékot nem látja, az megvakul”.

Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke arról szólt, hogy édes anyanyelvünk, a magyar nyelv befogadó nyelv volt, amely évszázadokon át szívesen vette át más népek szavait. De időközben lettek a magyar nyelvnek olyan szavai is, amelyekkel bárcsak soha ne kellett volna megismerkednünk. Ez utóbbiak közé tartozik a láger, a Gulag, a málenykij robot. — Évtizedekig csak suttogva lehetett kimondani ezeket — hangsúlyozta a HTMH elnöke —, de mégis, vagy talán éppen ezért beleégtek a magyar emlékezetbe, a magyar tudatba. A gaztettek kiagyalói és végrehajtói csöndet parancsoltak, de a szívekbe nem tudtak behatolni. S a szívek fájdalmasan, de mindenkor emlékeztek az apára, a férjre, a testvérre, a rokonra. Beszédének végén Bálint-Pataki József arról biztosította a megjelenteket, hogy a HTMH és a magyar kormányzat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a 60. évforduló méltó megemlékezés legyen.

Bundás Bertalan, a kárpátaljai németek helyi szervezetének vezetője a sok száz résztvevő előtt német nyelven mondta el beszédét, amelyben felidézte az 59 évvel ezelőtti szörnyű történéseket.

Ezt követően a túlélők, az idehaza maradottak emlékeztek tragédiánkra. Az aknaszlatinai Kerekhegyi Géczi János és a beregszászi Kelnik Lajos (a képen) szemtanúja, szenvedő alanya volt a szörnyűségeknek. Most felelevenítették az akkori eseményeket, versekkel adóztak mártírjaink emlékének. Pender Erzsébet édesapját várta haza — mindhiába. A megemlékezésen egy hozzá írt verset szavalt el (ennek egy részletét olvashatták beszámolónk elején).

A beregszászi, técsői és szolyvai énekkar az alkalomhoz illő énekeket adott elő, majd a helyi református iskola és óvoda kis növendékei versekkel emlékeztek az ártatlan áldozatokra.

Az odahaltakért Losák István római katolikus, illetve Dávid Árpád református lelkipásztor imádkozott ökomenikus szertartás keretében.

A megemlékezés végén a résztvevők — akik között ott volt Szabó László, a HTMH főosztályvezetője, Udvarvölgyi Zsolt, a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsosa, Szabó Ottó ungvári főkonzul, Revák István, a megyei állami közigazgatási hivatal elnökének első helyettese is — elhelyezték a kegyelet virágait és koszorúit az emlékhelynél.