DECS
A falu ugyanannak az ármentes szigetszerű hátnak a déli végében épült, melynek északi végén Őcsény. A török előtt lényegesen kisebb település, mint a török alatt vagy után. A XIV. század elején még nem is volt templomos hely. Decs és a tőle nyugatra fekvő Ete a XI. századtól a XIV. század végéig a szekszárdi apátsághoz tartozott, ekkor azonban csere útján a váci káptalan kezére jutott mindkét falu. Ekkor említik először az oklevelek Decset és Étét 1402-ben a váci káptalan engedélyt kért a pápától, hogy a decsi fatemplom helyére kőtemplomot emelhessen, és kegyúri plébániát alapíthasson. Decs későbbi sorsa is szorosan kapcsolódott Étéhez. Ete városa már a teraszon feküdt, s annak igen kedvező pontján, ott, ahol az ármentes szint a Sárvíz partjáig nyúlott előre. Itt a középkorban fontos átkelőhely, vámos híd állott. A Sárvíz hídjától tovább, kelet felé az ártéren keresztül emelt a töltésen vezetett az út Decsre, Decsen újabb átkelőhely volt a Kis-Dunán, s onnan az út már a Bodrog megyéhez tartozó Asszonyfalvára vezetett. Ebből is arra következtethetünk, hogy a Decs alatti Kis-Duna medre valamikor szélesebb és mélyebb ág volt, ha nem is volt főága a Dunának, különben nem lehetett volna megyehatárnak alkalmas. Ezen az úton jártak a sárközi és a távolabb fekvő Bodrog megyei falvak lakói szőlőhegyeikre. A középkorban minden kétséget kizáróan Ete volt a Sárköz egyik legjelentősebb települése. Itt székelt a váci káptalan sárközi birtokainak igazgatója és valamennyi gazdatisztje, bár Bakócz Tamás számadáskönyve Kesztölcöt nevezi a káptalani birtokok központjának. Ete Kesztölccel együtt a Sárköz vásárközpontja volt. Városi voltának, gazdagságának az emlékét a néphagyomány is fenntartotta és az ásatások is bizonyították. Decstől keletre feküdt Irsán és Kanizsa. Mindkettő egykor Bodrog megyéhez tartozott, csak később került területe Tolna megyéhez. Kanizsa 1307-ben már a megfelelő magyar nevet viseli, Asszonyfalva. (ma Szomfova) A falu neve más sárközi szláv helynevekkel együtt a Sárközben meghúzódó szláv népszigetre utal. Asszonyfalva is fel feltűnik a török defterekben. 1565-ben még külön írták össze 10 lakossal, de 1572-ben már Decshez csatolták adóköteles házait. Hosszú ideig való megmaradását rejtett helyzetének köszönhette. A XVII. század végén ők is Decsre költöztek. Decs határában még két falu létezését feltételezhetjük. Az egyik Kis Decs, nem lehetett nagyon messze Decstől délkeleti irányban. A másik emlékezetét csak a Pusztafalu határnév őrizte meg. Ez is Decstől keletre volt, közel a Dunához. Ezt a helyet másképpen Dulinának is emlegették. A XVIII. században még Kákony faluhoz tartozott, később a Csanádiak használták, akik a Dunán keresztül könnyen elérték. Az 1848-as forradalom hírét Decsen nagy lelkesedéssel fogadták. A hagyomány szerint az uradalom rettegett ispánját a kocsmában fogták és ott táncoltatták hajnalig egy asztal tetején. (Az esetről Mözsi Szabó István festőművész nagy képet festett, amely a decsi kocsma falán volt látható, ma a polgármesteri hivatalban őrzik) Az irtásokból kivert jobbágyok és zsellérek visszavették kaszálóikat, az uradalmi erdőőrök pedig nem mertek nyíltan fellépni ellenük, csak feljegyezték neveiket, s a forradalom leverése után állították őket bíróság elé. Sok sárközi harcolt a honvédseregben és a nemzetőrségben. 1849-ben a Szekszárd felé közeledő horvátok feltartóztatására Perczel Béla Őcsény és Decs elöljáróságának meghagyta „hogy népüket mind tömegesen rögtön ide Szegzárdra vezessék, s így a lovasok is kinek vagy ostora, vagy kardja vagyon, lóháton tüstént jöjjön"A falu népe kapára, kaszára kapott, kinek mije volt, azzal indult el. A templom harangját félreverték és doboltak. „ möntek a seregbe, hogy gyün a muszka, majd legyőzik... aztán mesélték, hogy tolták őket taslicskába. Kinek keze, kinek lába hiányzott, mire visszajöttek”
Ma a Lakosság száma több mint 4000 fõ, belterülete: 205 ha, külterülete: 9266 ha. Természeti, kulturális és gazdasági öröksége révén, Decsen a turizmusnak jelentős szerepe van évtizedek óta. Az ebben rejlő lehetőségeket felismerve az utóbbi években, a községben nagyobb hangsúlyt kaptak az idegenforgalmi célú fejlesztések: ezen belül a szükséges szakembergárda biztosítása, a kínált látványosságok és egyéb szolgáltatások színvonalának emelése, a falukép javítása és a tájékoztatás magasabb szintre emelése. Megközelíthetőség szempontjából pozitívan hat a megyeszékhely: Szekszárd közelsége (12 km), amely a 6-os számú főútvonal segítségével van összeköttetésben Pécs és Budapest városokkal. A Budapest-Baja vasútvonal állomásaként Decsen a vonatközlekedés kiemelt jelentõségû. Ugyan a község területén a szálláslehetőségek helyzete még kiforratlan, több magánszemély is érdekelt a falusi vendégfogadóhely üzemeltetésében. Egyedülálló, páratlan gazdagságú néprajzi kincs található Decsen. A község két borúállomással is büszkélkedhet. A telt és zamatos vörösborok mellé helyi ételspecialitásokat kínálnak. A felsorolt adottságok jó alapot szolgáltatnak a különbözõ célcsoportokat vonzó programok kialakításához, rendezvények szervezéséhez. Évek óta megrendezésre kerülnek, pl.: Decsi Népművészeti Gyermektábor, a Sárközi Népművészet napja, a nagy múltra visszatekintõ több napos folklórrendezvény a Sárközi Lakodalom és a bortermelõ hagyományokra épülõ Szüreti Felvonulás és Bál. A visszatérő eseményeken túl különbözõ csoportok számára alkalmi zenés-táncos, folklór jellegû, étkezéssel egybekötött programokat kínálunk. De csupán az állandó látványosságok (egész évben nyitva tartó múzeumok, kézmûves bemutatók, falujárás) megtekintése is egész napra le tudja kötni a vendégek érdeklõdését. Jellemzõ emellett a helyi vonzerõk térségi körtúrákba való bekapcsolása is, hiszen a turisták egy része egyéb környéki látnivalóval együtt komplexen szeretne megismerkedni a vidékkel. Szekszárd és Gemenc a szomszédságában található. A faluban ma is fellelhetõk az élő népkultúra elemei az aktívan mûködõ népmûvészek, népi iparmûvészek, néptánccsoportok, (Decsen kettő is van, a Gyöngyös bokréta, és a Csillagrózsa) énekkarok és citerazenekar révén. Látnivaló a XV. századi alapokkal rendelkezõ református mûemléktemplom, a közel 140 éves, eredeti berendezési- és használati tárgyakat felvonultató Tájház, mely a sárközi ember egykori életformáját mutatja be, viseleti, szõttes és hímzés kiállítás is látható. A Faluház Padlásmúzeumában az ártéri múlt elevenedik meg, a kenderfeldolgozás és szövés folyamatát, eszközeit lehet megcsodálni. Több mint 100 népviseletbe öltöztetett babán keresztül ismerhetik meg a látogatók az egykor itt élők hétköznapjait és ünnepeit a születéstõl a halálig a Babamúzeumban. A Cserenci Vadászkastély és Vadaspark a helyi élővilágot, vadászati és halászati ereklyéket mutatja be; a lankóci Vízügyi Múzeum az ármentesítésről mesél, továbbá táncos folklórmûsorok és kézmûves bemutatók tarthatók igény esetén. |
Adrásfalvy Bertalan: Dunamente népének ártéri gazdálkodása