SZEKSZÁRD

Hazánk legkisebb megyeszékhelyén minden negyedik ember tanuló, legalábbis nappal. A harmincötezres lakosság meg a közel-távol eső környék apróságai hét általános iskolába, ifjai hat középiskolába, s persze az 1977. szeptember elején megnyílt főiskolára járnak több mint nyolcezren.Talán a történelem hálálja meg ezzel azt a hosszas küzdelmet, amelyet az 1061-ben I. Béla alapította apátság köré gyűlt település folytatott a képzésért. Nem tudjuk, hogy a bencés szerzetesek tartottak-e fenn a kor szokása szerinti iskolát, de a 44 falut és mezővárost birtokló egyházi javadalom 1777-ben beolvadt a Magyar Királyi Tanulmányi Alapítványi Uradalomba. Ennek feladata az akkor Nagyszombatból Budára költözött - még egyetlen - egyetem fenntartása volt, de a helyiek állandó iskolaépületért, majd ennek 1820-as megépülte után tatarozásért, berendezésért, tanítói javadalmazásért instanciázhattak kitartóan. Volt benne gyakorlatuk, hiszen - eltekintve a XVIII. század elején jezsuiták létesítette, s mindössze pecsétjében fennmaradt gimnáziumtól, a középfokú képzésért is hiába gyürkőztek. Némi mosolyt csal ajkunkra, hogy éppen a későbbi kultuszminiszter, Andrásfalvy Bertalan fedezte fel: a szekszárdiak már 1812-ben borral vesztegettek gimnázium létesítéséért. Vagy az akók száma nem volt elegendő, vagy a célszemélyt választották ki rosszul, de 1896-ig nem valósult meg ez az álom.Igaz, lett helyette más. Dömötör János megyei tanfelügyelő beszélte rá eleinket 1876-ban, hogy az addigi felajánlott összegből polgári fiú-, majd leányiskolát alapítsanak. Amikor Trefort Ágoston miniszter az 1879-ben elkészült épület felavatására ide érkezett, meglátogatott és országos példának állított - egy másik intézményt. Az első felszabadított jobbágy, Mayer János házában működő Májer-Arlow iskolában 50-60 gyermekkel foglakozott 5-6 tanerő. Ugyanekkor az újvárosiban egyetlen tanító 160 gyermeket őrzött. Az előbbi iskolának saját kertje, ifjúsági lapokkal hívogató könyvtára, francia és német nyelvoktatása, valamint zenei képzése hamarosan három - éppen a látogatás évében született - világhírű szekszárdit indít útjára. Az egyik Dienes Valéria, az első magyar professzornő, a másik az egyetlen francia becsületrendet kapott magyar borász, Dicenty Dezső, s végül A presztízs című könyv New Yorktól Párizsig ismert szerzője, Leopold Lajos. Alighanem ama 160 között is akadt volna - kellő képzéssel - hozzájuk fogható...

Az 1779. január 20-án (Kölesddel szemben) mindössze egyetlen szavazattöbbséggel megválasztott megyeszék¬helynek azonban hamarosan más gondja adódott. A Babits születése után három évvel, 1886-ban megtalált filoxéra (szőlőgyökér-tetű) ellen kellett küzdenie, s ehhez persze vincellériskolát szeretett volna. Azt nem kapott, de ingyenes tízhónapos képezdéjében először szerezhettek szakképesítést a nők. Nekik tárult 1893-tól a Dunántúl egyetlen bábaképzője is. Harminc év múlva, 1923-ban vette föl Garay János nevét a gimnázium, amelynek első érettségizői közt ott találjuk a pécsi egyetem későbbi rektorát, Holub Józsefet. A névadóról azt szokás tudni, hogy költő, s a főiskolánk tanára, Farkas Pál által szoborba remekelt Háry János irodalomba emelője, pedig nemcsak poéta volt: Vörösmarty és Petőfi javaslatára 1848-ban a forradalmi kormány őt nevezte ki az egyetemi magyar tanszék vezetőjévé. (Csaknem elkészült új szellemű tankönyvét - stílusosan - a főiskolai magyartanszék-alapító dr. Rónai Béla mutatta be a Dunatájban, a város egyetlen, 1978-tól élő, ma Új Dunatájként intézményünkben szerkesztett folyóiratában.) Azt sem sokan tartják számon, hogy Babits Garayéhoz hasonló katedrát kapott 1919-ben, s előadásainak jegyzetét Szabó Lőrinc hagyta ránk.Ezzel együtt Szekszárd mindörökre az álmok, vágyak és angyalok városa marad, amely büszkébb lehet az innét elszármazottakra, mint az itt maradtakra. Persze azokat is csak felében, harmadában tartja számon. Legrégibb íróembere, Gerő György ungvári tanár és műfordító, Schwartzer Antal, a váci siketnémák intézetének igazgatója és első tankönyvírója, a feleségénél kevésbé híres Déry István színész, dráma¬fordító, Escher Károly nemzetközi hírű fotóművész, Csalog Zsolt és Csengey Dénes író, Szakály Ferenc történész hiába született itt, semmi nem figyelmeztet rájuk. Utcanévvel megörökítették az első magyar óceánrepülő Magyar Sándort, verseny emlékezik a világcsúcsot úszó Sipos Mártonra, múzeum Babitsra, Dienes Valériára, Mészöly Miklósra, Baka Istvánra, gyűjteményes kiállítás Mattioni Eszter négy földrészen ismert hímeskő-művészre, s férjére, a történész Esze Tamásra, emléktábla a munkásságáért nemesi rangot kapott Tormay Bélára, s a világhírű gombatudós akadémikusra, Hollós Lászlóra: ők szintén itt látták meg a nap¬világot.Persze azok sem kevésbé érdekesek, akik éltek, dolgoztak vagy végső nyughelyüket találták meg itt. Szekszárdon lelték meg Pannónia leg¬híresebb szarkofágját; az ókeresztény márvány kőkoporsó a maga 110 mázsájával ma a Nemzeti Múzeum kőtárának dísze. Az egykor kelták alapította Alisca római kori lakójának nyoma a megyei rabdolgoztató alapozásakor került elő 1845-ben. A legkorábbi tudatos ásatás résztvevői, akárcsak mi, munkájuk közben Közép-Európa legnagyobb egyhajós katolikus templomára tekinthettek, amellyel szemben a Pollack Mihály tervezte vármegyeháza díszterme volt tanúja az első önként adózó nemes, Bezerédj István bejelentésének éppúgy, mint Liszt Ferenc 1846. október 18-án adott két hangversenyének. Ugyanezen a napon avatták a szemközti városházát, s ugyanekkor írta - a bikavér szót helyi hegy levére kitalálva - Szegszárdi bordalt Garay János.A Mester még háromszor tölt itt hosszabb-rövidebb időt - a francia-porosz háború idején több mint száz napot, s a pápai csalhatatlanság dogmáját megalkotó IX. Piusznak is juttat az általa hangversenyek után fogyasztott szekszárdi nektárból. Az egyházfő azt nyilatkozta: „Ép kedélyemet, egészségemet egyedül ez tartja fönn." A szerte a világon megbecsült helyi bor sokáig az egyik fő településfejlesztő tényező, s ma is a legfőbb büszkeségnek számít. Az 1858-ban már 10 000 lelket elérő lakosságból csaknem mindenki foglalkozott vele - Vörösmarty éppen annak volt tanúja, hogy a költő dédatyja, Babits Mihály maga abroncsolja hordóit - de ugyanez igaz a közel 15 000 fővel 1905-ben rendezett tanácsú várossá lett Szekszárdra is. Ha ezután fél évszázadig nem növekszik a lélekszám, az már önmagában elmeséli, hogy nem települt ide jelentős ipar.Igaz, hogy öt világkiállításról hozta el a nagydíjat az itt székelő országos selyemtenyésztési központ, de selyemgyára csupán névleg volt, mert az valójában Tolnára került. A hódoltságban híres protestáns iskolát, a reformkorban óvóképzőt működtető, megyénk első székhelyét és nevét adó helység szülőhelye lett a lengyel szabadságharcos menekült, Wosinsky József fiának, Mórnak, aki Szekszárdon plébános, európai hírű régész, múzeumigazgató, s utóbb az intézmény névadója is lett. A múzeum harminc évig Béri Balogh Ádám, a város határában elfogott kuruc brigadéros nevét viselte, akárcsak az 1946-ban alapított népi kollégium, de mindkettő talány, hogy miért? Az utóbbi egyébként abban az épületben okított, ahol az öreg kontinensen először mutatták be működés közben a telefont. A Lechner Ödön tervezte egykori Szegzárd Szállóval szemben ma hazánk egyetlen német színháza található. Ettől kőhajításnyira élt - 1845-től még 63 évig, 1918-ig - a Négyökrös szekér csillagot választó Erzsikéje, Török Józsefné. Talán az ő álmait oltotta művészetébe unokája, Mattioni Eszter. Házuktól pár lépésnyire, a Szent János és Pál kápolna mellett az 1802-ben alapított megyei kórház, ahol hazánkban először volt számítógépes betegnyilvántartás.

Ettől északra kezdődik a Széchenyi utca, melynek közepéről indult az Osztrák-Magyar Monarchia leghosszabb egyenes útja, amely a világhírű gemenci erdőbe vezetett. Az úttól délre terül el a Sárköz, amelynek már - szokatlan csoda volt ez akkoriban! - a XVIII. században írásbeli kultúrája, s Baranyai Decsi Jánossal, a közmondásgyűjtő humanista reformátorral az élen számos jeles fia akadt. Színes viseletű népe hajdan a gimnáziumig ladikázott...