2005 Egyéb cikkek

Interjú Száraz Andrással

Mesélj kicsit a versenyzői karrieredről: hogy kezdtél korizni, mi volt a legjobb eredményed, mi volt a kedvenc pillanatod a karrieredben és végül mikor és miért hagytad abba?

- 7-8 éves koromban álltam jégre elöször, a tanító nénivel jártunk korcsolyázni - de ez még nem műkorcsolyázás volt. Gyakolatilag 9 évesen kezdtem el korcsolyázni nyitott pályán... akkor még csak a Kisstadion volt. A vicces az egészben az, hogy fél év jégtáncolással kezdtem. Aztán hál'istennek (edzőproblémák miatt) átkerültem a Pusi nénihez (Jurek Eszter anyukájához). És akkor nála koriztam - hát nem is tudom pontosan megmondani -, de elég hosszú ideig, és aztán a Tucsi nénihez kerültem, és aztán végig nála maradtam. Abban az időben nem volt nagy divat a vándorlás (edzőváltogatás), ami most itt ilyen népszerűvé vált. Úgyhogy én gyakorlatilag egy edzőnél dolgoztam végig a pályafutásomat. Legjobb eredményem egy EB 11. hely volt Prágában. 82-ben Lyonban futottam elöször aztán a középmezőnyben versenyeztem végig. Edzőként azért úgy érzem, ennél sokkal többet sikerült elérnem, mint versenyzőként. ;-)

Azért ez elég szép eredmény volt!

- De egy Európa-bajnoki címmel nem lehet összehasonlítani. Arra sokkal büszkébb vagyok, amit edzőként elértem. Bár az is nagyon fontos, hogy aktív pályafutás is van mögöttem.

Mikor és miért hagytad abba?

- Én azt gondolom, minden versenyző pontosan tisztában van azzal a nyári felkészülés mgkezdésekor, hogy mennyi munkát kell elvégeznie. És - mindig ezt mondom az összes tanítványomnak -, mikor elöször úgy érzi, hogy erre ő nem képes, bármilyen okból kifolyólag - na akkor kell abbahagyni.

Úgy érted, amikor már nem ez az elsődleges valaki számára?

- Nem elsősorban prioritási kérdésekről van szó. Hanem amikor a munka részét nem hajlandó valaki fölvállalni. Azok a versenyzők akik ilyen szintre eljutnak, már pontosan tisztában vannak azzal, hogy ez mivel jár: hány km-t kell futni, hány kilót fölemelni, hány triplát kell az edzőtáborban megugrani, stb. És ez köövetelményszinten jelenik meg. Tehát ha valaki úgy gondolja, hogy kevesebb is elég, akkor óriási tévedésben van...

Tehát milyen céljaid, eredményeid vannak edzőként?

- Edzőként nagyon sok célt tud az ember megfogalmazni magának. Sebestyén Júliával való együtt dolgozásnak teljesen más értelme, célja van és teljesen más jellegű dolog, mint az utánpótlás-nevelés vagy az edzőképzés, stb. Az edzői munka nagyon sokrétű, több területe is van, nagyon gazdag lehetőségeket tartalmazó szakma. Nagyon sokat dolgozok külföldön, ahol külföldi edzőképzésekben és versenyző képzésekben is részt veszek. például most nyáron is 10 hetet fogok edzőtáborozni 5 különböző helyen, ahol gyerekek oktatásán keresztül edző-képzés is folyik, és ez mind külföldön lesz. És mindenhol más-más célok vannak - ezért változatos ez a munka. Nagyon érdekes, hogy a sok országban, ahol mgfordultam, nagyon sok értékes tapasztalatra teszek szert, amiket mindig össze lehet vetni és aztán adaptálni hazánkba az ott látott dolgokat. Mert túl azon, hogy az ottani edzőket/versenyzőket segítem, én is rengeteget tanulok. Egyszerűen abból adódóan, hogy más körülmények vannak, másként dolgoznak, mást látnak - mindenki elmondja, hogyan és mit készülnek, kinek mi a véleménye. Szóval ez egy folyamatos közös munka, ami leginkább rendszeresen három helyszínen folyik.

Ebből adódik is a kérdés: te hogy látod az utánpótlás helyzetét Magyarországon?

- Azt gondolom, hogy egy olyan kicsi országnak, mint a miénk, mindig számolnia kell a méreteiből adódó korlátokkal. Azért remélhetőleg mindig lesznek ilyen csúcspontok, mint a mostani időszak, amikor elég komoly versenyzők vannak, és aztán persze sajnos lesznek olyanok, amikor nem ilyen jól alakul a helyzet.

Szerinted hogyan lehetne népszerűsítni jobban ezt a sportágat?

- Ez a sportág a 2. világháború előtti időszakban az egyik legnépszerűbb volt. Ez a népszerűség sokáig kitartott, szocializmus ide vagy oda... Utána állítólag azért nem támogatták, mert a Kádár-rezsim ráütötte a billogot, hogy ez egy "úri sport". És hát ugye abban az időben nem volt divatos dolog "úrnak" lenni... Akkor mindenki "elvtárs" volt. Szóval volt, ami rosszabb volt akkoriban, volt ami jobb... Erről lehetne vitatkozni. Megérné összehasonlítani a dolgokat, hogy milyen előnyei/hátrányai voltak annak az időszaknak, amikor én korcsolyáztam még, meg a mostaninak...

Azért egy-kettőt ezek közül meg tudnál említeni?

- Hát előnyök: például edzői szempontból. Az én szüleimnek eszébe nem jutott volna odamenni az edzőhöz és kérdőre vonni, hogy a gyerek miért ezt vagy azt csinálja?! Mostanra ez meg már divat lett. Ez egy szemléletbeli váltás, a társadalom változásával együtt ezek a jelenségek megjelentek a sportban is. És ebben nincs kivétel: attól, hogy az ember egy ilyen-olyan versenyzőt kinevelt, attól még egy totál dilettáns simán odamegy hozzá és úgy megkérdőjelezi a hozzáértését, mint a huzat! Azért érdekes ez... Mert régen más volt a reláció a szülők, gyerekek és az edzők közt. Volt ugye egy nagyon stabil állami háttér - hogy ez jót tett-e vagy nem, erről lehet vitát folytatni - de legalább mégsem volt ez az állandó bizonytalanság, amiben most vagyunk: hogy nem tudjuk, mennyi lesz a bérleti díj itt, aztán az Astra Zenecában is elképesztő árak vannak... Gondolj bele: a gyerekek 12 órát vannak hetente jégen, aztán 3 óra balett és még 3 óra kondicionáló edzés.

Edzőnek vagy versenyzőnek jobb lenni ezek után szerinted? Szerinted ez a két állapot összehasonlítható? És ha igen, milyen szempontból?

- Abszolút összehasonlítható. Hogy hogyan éli meg az ember a hétköznapokat, meg hogyan éli meg a versenyt. Na, a verseny, az szörnyű, mert az a teljes tehetetlenség... Az valami katasztrófális érzés, mikor az ember ott áll a palánkon kívül, és az ember egy bölcs edző ;) és pontosan tudja, mit kellene csinálni, és a "büdös kölke" nem azt csinálja! Hát ott vannak nehéz pillanatok... Aztán ezt még lehet továbbfokozni, mikor az ember előre látja, mi lesz, és az be is következik, az még rosszabb! És utána mindezt előadni a tanítványnak úgy, hogy ne használja az ember azt a kifejezést: "Na ugye, megmondtam előre!" Mert azt utálják a legjobban... :) Az edzésnapokon, azért általában az edző dolga könnyebb, mert nem kell össze-vissza törnie magát, hisz azért egy komoly triplaugrás elsajátítása nem kevés fizikai fájdalommal jár.

És hogy értékeled a műlt évadot?

- A VB az egy szörnyű dolog volt. Látni, hogy szenved Juli és tudni közben mi a tét... Az egy borzasztó dolog volt. Nagyon-nagyon rossz élmény.

Tényleg, hogy tudsz ilyenkor segíteni a versenyződnek?

- Mondjuk Julinál nem olyan rossz a helyzet ilyen szempontból, mert ő egy nagyon értelmes ember. Az agyára mindig lehet hatni. Mi ilyenkor megbeszéljük a dolgokat és általában a konklúzió egy ilyen vagy olyan megoldás lesz. Na most ezt általában nem egyedül teszem, hanem a megfelelő emberek segítségével. Így például szerencsére idén ott volt velünk Vura Márta, a csapat pszichológusa is.

Vele év közben is értekeznek a versenyzők?

- Persze, Juli például rendszeresen jár hozzá.

És mi az általános értékelésed a múlt évadról?

- Az EB az egy ismeretlen helyzet volt. Olyan szituáció következett be, amivel eddig még nem találkoztunk - és amit sajnos nem egészen sikerült úgy kezelni, ahogy kellett volna...

Mire gondolsz?

- Hát, hogy győztes helyzetből, az első helyről kellett volna megoldani a helyzetet... Címet védeni az soha nem olyan, mint amikor az ember hátulról próbál előretörni. Mert az utóbbinak mindig meg van a mentsége: "megpróbáltam! nem sikerült...". De aki a csúcson van, attól már elvárják, hogy sikerüljön. Ott már kemény elvárások vannak. Ott nagyobb a lelki teher.

Azért Juli a Grand Prix-ken elég szépen futott...

- Három GP-re mehetett ki Juli, az első azért nem sikerült túl jól... Elég szerencsétlen konstellációk voltak az idén végig. De ez gyakorlatilag jellemző az ő pályafutására: mindig nehezen kezdi a versenyszezont és megfelelő számú verseny, bemutató, közönség előtti szereplés szükséges ahhoz, hogy "üzemi hőmérsékletre" hevüljön. A második GP-jén 3. lett, Moszkvában pedig a Cup of Russia végképp baromi jól sikerült, az nagyon-nagyon jó volt. De borzasztó dühös is voltam, mert Arakawát simán le kellett volna vernie, ezt most már így utólag mondhatom (szezon közben nem szoktam ilyeneket mondani :) ) Ha megnézzük, hogy a GP-ken milyen szinteket futott Juli (vagyis hogy értékelték az elemek szintjeit), akkor láthatjuk, hogy Moszkvában egyszerűen nem adták meg ezeket a szinteket (például hármas szintű elemre ott csak első szintet adtak, meg ilyesmi...). És ez kísért végig az egész szezonban... Remélem, hogy a jövő szezonban jobb lesz ez - mert sokkal fontosabb szezon lesz, az Olimpia miatt.

Mi a véleményed az új pontozási rendszerről, most, hogy már egy éve próbálgatják?

- Jónak nagyon jó. Én azt mondom, vagy ilyennek kell megtartani és dolgozni ezzel... vagy a legeslegrégibbhez kéne visszanyúlni (nem mintha ez valakiben is felmerülne az ISU-ban). Tehát ahhoz, amikor a bírák név szerint felálltak, például Wágner Zsófia, Magyarország. Ez felelősség volt számukra. Mert amit itt éveken át csináltak, ez a titkos szavazás, meg hogy hú, nem mondjuk meg ki kicsoda, meg hogy fölállítják ugyanazt a bírót akiről egy évvel ezelőtt bemondták, hogy Magyarország, és most azt mondják rá: ISU. Hát milyen hülyeség ez? Pontosan tudja mindenki, ki melyik országból jött, ez álszentség. Viszont ez a mostani rendszer egy nagyon alaposan átgondolt dolog. Jó lenne, ha minél hamarabb beállna egy konstans állapotba, mert ez a változtatgatás, bár belátom, hogy fontos és jogos, nemcsak a hasukra ütve csinálják, de úgy ahogy a régi pontozási rendszerben mindig tisztában voltunk azzal, hogy az adott teljesítmény kb. milyen helyezésre lesz elég, ebben az újban ez a rutin még nincs kialakulva. Ez egy kicsit megnehezíti a dolgunkat. De ez egy korrekt, pontos rendszer. És hát nagyon remélem, hogy nem fognak tudni vele visszaélni. Bár már volt rá példa, említettem ugye a moszkvai esetet. A második pontszámmal szoktak variálni... Alapjában véve a pontozóbírók gondolkodásmódja nem változott. Az tény, hogy hatalmas technikai apparátussal zajlik ez az egész. Sőt úgy tudom, az ISU elkezdte figyelni a bírók teljesítményét is sokkal szigorúbban, mint amire eddig példa lett volna. Tehát ha elvileg valami trükközést tapasztalnak, azt szankcionálják, ezért bízom benne, hogy ez jól fog működni. Eleinte nekem nagyon is tetszett, aztán volt egy-két rossz élmény vele... De én a dortmundi VB után mondtam ki magamban a végítéletet a 6.0-ás rendszer fölött. Mert a Juli 6. helyét azt nem tudtuk lenyelni...

Igen, a rajongók közt is nagy vita volt, például most az EB kapcsán Torinóban, hogy Juli tripla ugrását leduplázták - ebből mi az igaz?

- Igen, sokan kérdezték is, hogy miért nem óvtuk meg, ennek száz oka is van... A találgatásokat nem tudom lezárni, mert én egy részrehajló ember leszek mindig is, nekem ez a feladatom, hogy Juli érdekeit képviseljem...

Szóval akkor ez tényleg igaz, így volt?

- Hát persze. Nagyon komoly vita volt ezen, sőt más versenyzők ugrásainak összehasonlításában ment a vita tulajdonképp. Nemcsak arról volt szó, hogy hiányzott-e belőle, ez nem egy tökéletesen végrehajtott ugrás volt, de azért nem volt annyira rossz, hogy ebből duplát kelljen csinálni. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy az a probléma ezzel az új rendszerrel (és ebben nem tudom, hogy lesz-e előrelépés), hogy előfordulhat az, hogy a coller benyomja duplának az ugást, közben a bíró már megítélte a -2 pontot és így duplán szankcionálják. Mert ha a Juli ugrása dupla volt Torinóban, akkor az egy baromi jó dupla volt! Sőt már jártunk úgy - bár mint mondtam ez nem magának a rendszernek a hibája -, hogy például egy ugráskombiban Julinak a második lutza dupla lett. De ez egy hatalmas nagy dupla lutz volt! Erre -3-mat kapott rá! Kérdezzük, miért? Mert ha ezt duplaként értékelték, akkor adjanak rá +1 vagy +2-es pontszámot, de nem -3-mat! Csak azért, mert tudja, hogy ennek triplának kellett volna lennie!

Tehát ezért akkor nem vonhatnának le?

- Elvileg nem. De azért megteszik. De mondom, ez nem a rendszer hibája. Itt azt kell végiggondolni, hogy ilyen esetben hogy lehet a bírói dötést felülbírálni. Mert azt lehetett látni a VB-n is, hogy sokszor egy hajszálon múlik a dolog. Ami biztos jó benne - és ez reméljük így is marad -, hogy a specialisták és a coolerek közt komoly szakmai tekintélyek vannak, tehát olyan komoly emberek, akik remélhetőleg nem engednek olyan illetőket e körbe, akik bármilyen okból kifolyólag befolyásolhatók. Ha egy olyan név kerül oda, akinek komoly szakmai tekintélye van, akár versenyzőként, akár edzőként, az nem fog belemenni ilyen kétes dolgokba. Ugyanakkor a tapasztalat az, hogy senki sem szent... Hát nem tudni... Mindig a személyi dolgokkal van a baj. Magát a rendszert azonban nagyon jól kitalálták.

Az új pontozási rendszer miatt azt mondják, elvesztek a pihenő részek a programokból. ezért sokan a pontszerzés miatt csak ledarálják az elemeket. Te hogy látod, ez mennyire nehezítette meg a versenyzők dolgát?

- Mindenképpen megnehezítette. Például olyan forgásokat kell ma már bemutatni, amiket régebben eszünkbe nem jutott volna csináltatni. Hát ez így tekintve ténylg egy pontgyűjtő akció lesz. De ilyen eddig is volt, aki csak ledarálta az elemeket, hogy név nélkül említsem... ;-) De ennek a művészethez annyi köze van, mint a hokijátékosnak ott a pályán...

Mit lehet ebből így kihozni?

- Szerintem maga a rendszer nem fogja ezt kiküszöbölni. Az biztos, hogy a rövidprogramok azok amolyan kötelező gyakorlattá váltak. Már alig lehet különbséget felfedezni a különböző programok közt. Ez nem biztos, hogy jó fejlemény. De még nagyon az elején vagyunk, és szerintem még sokféle megoldás fog születni ezen problémák kiküszöbölésére. A magyar versenyzők közt is olyan dolgokat látok edzésen, amikkel eddig soha nem foglalkoztunk, nem törődtünk... De én nagyon remélem - mindig is pozitívan gondolkodó alkat voltam -, hogy ez jelent valamifajta fejlődést.

Te akkor inkább művészetként vagy sportként tekintesz a műkorira?

- Mindenképpen sportként. Olyan sportként, amiben ideális esetben bizonyos művészi megnyilvánulásoknak is helyet tud bíztosítani az ember. Én mindenképpen a sport részét preferálom. A munkámat mindenképpen erre a részére koncentrálom, nekem a művészi dolgokhoz édeskevés közöm van - én a sportfelelős vagyok a brigádban. :-)

És ha a legjobb technikai koris vagy a legjobb előadóművész kategória közt kéne választanod, mit álasztanál inkább?

- Ha választani kéne...? Akkor sem tudnék! :-) Nyilvánvalóan, ha ezt edzői szempontból nézzük, akkor egy technikailag fejlett vagy borzasztó nehéz dolgokat végrehajtó versenyzőnek a dolog természetéből adódóan rendkívül jó koordinációs készséggel kell rendelkeznie. És egy jól koordinált ember mozgása sokkal könnyebben vihető művészi irányba, mint egy olyané, aki gyenge technikailag... Van azért persze az utóbbira is példa. A két dolog nem függetleníthető egymástól. Azt mondom, az edzői munka folyamán soha nem lehet ezt elválasztani egymástól, tehát a kettő párhuzamosan fejlesztendő. De valószínübb - nekem ez a tapasztalatom -, hogy a technika fontosabb, az ugrásokat általában mindenki előbb tudja elsajátítani, mint a művészi lőadásmódot. Van erre egy régebbi példám: Brian Boitano egy kiváló technikával rendelkező, kiváló dolgokat tudó versenyző volt, de - már bocsánat - egy szürke, de stabil valaki volt a mezőnyben. Szóval nem volt a sztárok közt. És aztán egyik évről a másikra...! Azt hiszem Genfben volt a VB-n, ahol hatalmas csata volt az oroszok, amerikaiak és kanadaiak közt, óriási csihi-puhi és vele, Boitanoval gyakolatilag senki sem törődött. Számolgattak vele, de nem különösebben. És aztán ebben a hatalmas öldöklésben bemutatott valami olyan elképesztőn technikás pogramot, hogy elfogadták és végül ő nyerte a versenyt. És a következő évben valami olyat csinált, hogy attól mindenkinek leesett az álla! Ez egy érdekes példa arra, hogy ő maga is kinyílt. Ezért nagyon fontos ezen a területen, hogy valaki elhiggye magáról, hogy meg tud dolgokat jeleníteni a jégen, tud érzéseket átadni, stb. Ha ebből a szempontból nézzük, akkor a technika borzasztóan fontos, mert nem azzal kell akkor már foglalkoznia, hogy melyik lábát kell emelni a tripla axelben, és ha ezzel már nem kell foglalkozni, akkor oda lehet figyelni a hogyanra. Amíg a mit-re figyel valaki addig nagyon nehezen fog tudni érvényesülni - van ugyan arra is példa, de az nem általános.

Tehát akkor, ha betiltanák ezeket a gyönyörű kosztümöket amikben a versenyzők futnak, az milyen hatást tenne rád?

- Az borzasztó lenne! Olyan szépek ezek a lányok a ruháikban... és miről beszélnének a tévériporterek? Különösen azok, akik magához a sporthoz nem értenek. ;-)

Vagyis te is egyetértesz azzal a címkézéssel, hogy ez egy nőies sportág?

- Akkor jó ez a sportág, ha a nők nőiesen, a férfiak meg férfiasan űzik. Annyira nem lehet rá mondani, hogy nőies volna... Persze vannak itt is úgymond "vadhajtások". Megmondom őszintén én szeretem a szélsőségeket. Azt nem szeretem, mikor valaki csak úgy elmegy középen... Olyan semmilyen... Inkább legyen szélsőséges: szélsőségesen férfias például mint a Joubert. A Sandhu, na az meg szélsőségesen nőies, de ugyanúgy élvezhető. Azt gondolom, egy szabad világban az ember ezeket megtanulja elfogadni, tolerálni... és attól még ezek lehetnek baromi jók. Én például Sandhu stílusát kifejezetten kedvelem. Extrém dolog amit csinál, de ettől nagyszerű.

Ha neked kéne bemutatni a műkorcsolyát valakinek, aki nem ismeri, miket/kiket mutatnál neki?

- Ez erősen személyfüggő, hogy kinek mit. Azoknak akik a sportos, férfias dolgokat kedvelik, azoknak biztos nem azokat a férfi korisokat mutatnám akik szélsőségesen nőiesek. A lányok közül sem a férfias lányokat mutatnám nekik, hanem a kifejezetten mutatós, szép lányok produkcióit. Lenne erre példám bőven. Ha viszont valaki kifejezetten művészi irányultságú, akkor inkább azokra a dolgokra hívnám fel a figyelmét vagy olyan versenyzőket mutatnék neki, akik abban nagyszerűek.

És neked kik a kedvenceid? Voltak példaképeid, mikor korizni kezdtél?

- Persze. Nagy kedvencem emberileg, művészileg, technikailag Viktor Petrenko. A mai napig számomra ő egyfajta etalon. A sors úgy hozta, hogy dolgozhattam is velük együtt, részben Julival kapcsolatban, részben más alkalmakkor.

Emberként is jó hatást tett rád?

- Igen. Felesége, Nina Petrenko évekig Juli koreográfusa is volt, és akkoriban kifejezetten sok időt töltöttünk együtt Viktorral és a feleségével is. Nagyon-nagyon jó emberek és rendkívül jó szakemberek is.

És a nők között?

Michelle Kwant én nagyon szeretem. De ez azért kicsit nehéz dolog, mert ugye elfogult vagyok... A férfiak közül talán még Yagudint, mikor aktív volt... Most nem tudom milyen, mert show-kat nem nézek, hisz úgymond szakmailag nem profitálok belőle... Inkább azt szeretem, mikor a fizikai terhelés tiszteletreméltó formája megjelenik egy produkcióban. Az, hogy 3 percen át csupán művészi mozdulatokat lássak, az számomra nem annyira izgalmas, szóval ezért...

Julihoz visszatérvén: jött olyan kérdés, hogy úgy általában miért van szükség több edzőtáborra is (ugye ő is megy most nyáron Svédországba és Amerikába is)?

- Borzasztó egyszerű ennek a magyarázata. Én sem kívánom minden trükkömet, vagy minden szakmai titkomat másokkal megosztani. Egy csomó olyan dolog van, amit itthon nem is csinálunk soha. Épp ezért mindenkinek szüksége lenne műhelymunkára. Erre itthon nincs meg a lehetőség. Mindig mindenki együtt edz és ha tetszik, ha nem, itt ellenfelek vannak. Egyik versenyzőtől és edzőtől sem lehet azt elvárni, hogy örömmel és vidáman gyakoroljon olyan elemeket amelyben össze is törheti magát. Ennek megvannak az okai, van egy csomó olyan munka, amit itthon nem lehet elvégezni. Mert itthon folyamatosan szövetségi szintű munka van csak, nincs egyesületi munka... Mintha a birkózó válogatott keret egész évben összetartáson venne részt (tehát nem gyakorolhatna külön az edzőjével).

Ha már az edzőségről beszélünk: ha valaki befejezi a pályafutását versenyzőként, utána automatikusan edző lesz?

- Szerintem sokkal több az, aki nem lesz edző, mert akkor már tele lennénk velük. Amúgy viszont nagyon sok ilyen-olyan szinten működő edző van. Az a szerencsés szerintem, ha valaki elég jó szinten tudta művelni ezt a sportágat és úgy megy el edzőnek. De ez nem feltétlenül követelmény. Pontosan a régebbi orosz edzők közt nagyon sok olyan volt, aki nem ugrott triplákat, de még duplákat sem... De azért tanítani tud. Azért mondom, hogy ez nem feltétel, de azért van egy csomó tapasztalat, amit azért nem árt, ha a saját bőrén megél az ember, hogy bele tudja élni magát a versenyzője lelkivilágába.

És akkor most a jelenről: általánosságban mi a véleményed a múlt évadról? Mi volt benne meglepetés avgy csalódás, valami ami érdekesség lehet?

- Hát például a Szluckaját fantasztikusan összeszedték. Ez mindenkinek feltűnt, hogy a dortmundi VB-hez képest a teljesítménye nem kis százalékkal nőtt. Ő mindenképpen nagy meglepetés volt. Meg hát sűrűsödik a mezőny. De ez teljesen természetes és minden Olimpia előtt így van.

És a jövő évadról mit tudsz előre mondani?

- Végigdolgozzuk a nyarat, gyakolatilag augusztus végéig nyaralás nélkül megy a felkészülés, szeptembertől pedig elkezdünk versenyezni. Úgy tűnik lesz elég verseny, lesz lehetőség eleget versenyezni, ez nagyon fontos. A fizikai felkészítés megtörténik, a pogramok elkészülnek a nyáron... Reméljük, hogy végre lesz egy olyan nyarunk, ami lemegy sérülés nélkül, mert sajnos elő szoktak fordulni ilyen malőrök. Bízom abban, hogy bár az előző évadban volt egy kis visszaesés, de azért a jövő évad egy felfelé ívelő szakasz lesz. Esélyeket sajnos abszolút nem lehet mondani - ez látszott idén is egyértelműen. Ugye az a Szluckaja, akire Dortmundban nem is emlékszünk, hanyadik volt, az most Európa-bajnok lett.

Végigtarolta az évadot.

- Igy van. Tehát ez mindig egy nagy kérdés és "imádom", mikor a televizió megjelenik a versenyeken és azt kérdi: hova várjuk a versenyzőnket? Fussa le és majd meglátjuk! Ha valaki a budapesti EB előtt azt mondja nekem, hogy megnyerjük, hát azt mondom rá, nem komplett, úgyhogy ez így extra nehéz dolog... Totálisan kiszámíthatatlan.

Most akkor szeretnénk kicsit hallani a családodról is annyiban, hogy nekik van-e közük a korcsolyázhoz vagy abszolút nem?

- Abszolút nem. Bár a sporthoz van közük. A feleségem édesapja, Hajdu Imre a kötöttfogású bírkozó válogatott keret edzője volt. A testvérem viszont jégtáncos volt, a legjobb eredménye egy 10. hely volt a junior VB-n, aztán abbahagyta. A húgom férje (Hudák Gábor) jégkorongozó. A sógorom pedig testnevelő és birkózóedző, ővele szoktam a nyári táborokban együtt dolgozni. Ő állítja össze a gyerekek fizikai pogramját. A feleségem és a két lányom nem sportolnak, bár a feleségem közel ötvenféle sportágat űzött már. :-) A lányaim művészi pályára készülnek, mindketten táncolnak, a Madách Musical Tánciskola oszlopos tagjai.

És te is sportolsz még valamit?

- Nagyon ritkán, ha lehetőségem van rá, szeretek síelni, meg jetskiízni. Ha hó közelébe kerülök, akkor rohanok síelni, ha meg tengerpartra, víz mellé, akkor irány a jetski.

Nézni milyen sportokat szeretsz?

- Nemcsak a sporttal foglalkozom, hanem van egy saját cégem is, ebből adódóan elég kevés időm marad. Úgyhogy amikor lehet, csak akkor tudok nézni tévét. Például ugye a foci rangadókat, Bajnokok Ligáját, foci VB-t mindig nézem. Meg azért persze a magyarok olimpiai szereplését, azt is kivétel nélkül mindig. Aztán még a vizilabdát, kézilabdát, az evezős sportágakat ugyanígy nagyra tartom és rendkívül sokra becsülöm ezeket az embereket.

A magánéletedben használsz számítógépet, Internetet?

- Igen sokat.

És koris honlapokat szoktál nézni?

- Nem igazán. Ha gépezek, akkor közvetlenül a munkámra koncetrálok, nem szoktam böngészgetni. Olyan baromi nagy terület ez. Amit kell napi szinten, azt úgyis megtudom Julitól, neki állandóan be van kapcsolva a gépe...


A következő kérdésekre egy-egy szavas válaszokat kérünk csak:

Mi a legnagyobb kincs az életedben?

- A gyerekeim, a családom.

Hogyan tudnál kori nélkül élni?

- Fura kérdés. Nem hiszem, hogy tudnék nélküle élni.

Sport nélkül?

- Most se sportolok semmit... Látszik is rajtam! ;-)

Zene nélkül?

- Nem igazán, mivel én is zenéltem!

Megkérdezhetem, hogy mit?

- Basszusgitároztam. Volt egy együttesünk is, de amire igazán büszke vagyok, hogy Soller Zsolt volt a tanárom, aki az akkori Korál együttesnek volt a basszusgitárosa.

Bankkártya/hitelkártya nélkül?

- Nem használok se bankkártyát, se hitelkártyát.

Számítógép nélkül?

- Az már nehezebben menne....

Barátok nélkül?

- Nem, nem!

álmok nélkül?

- Anélkül nincs értelme semminek, igaz?

Melyik lenne ezek közül a legrosszabb?

- Ha álmok nélkül kéne élnünk.


Kérlek, asszociálj egy-két szóval:

Műkorcsolya:

- Az egész életem a kocsolyáról szól.

Család:

- Az életem legfontosabb része.

Barátok:

Az is...:-D Az embernek ezek a dolgok töltik ki az életét, nem?

Pénz:

- Az borzasztóan fontos dolog a mai világban.

Sport:

- Siker.

Szeretet:

- Családom.

Béke:

- Béke nélkül nagy bajban vagyunk. A béke önmagában egy természetes állapot, mindig akkor van baj, ha hiányzik.

Hit:

- Hit nélkül szerintem még mindig a fán ülnénk. Ezek nekem nagyon rokon fogalmak: hit, álom, szeretet - nehéz ezeket egymástól elválasztani. Nekem furcsa így szétbontani. Ugyanis minden embernek alapvetően három részre oszlik az élete: van a család, vannak a barátai, meg a munkája. Ha valaki arra lenne kiváncsi, melyik rész nélkül lehetne élni, azt mondanám, hogy egyik nélkül sem, mert az egyensúly felbomlása mindig a béke-nélküliséghez vezet. Teljesen mindegy egy ember életében, hogy a rossz munkája, vagy a házassága, hogy a rossz egészsége, vagy a hitetlensége, vagy az álom-nélkülisége okozza-e az egyensúlyhiányt. Ez a jin-yang szimbóluma is: ha valahol megbomlik az egyensúly, feldől a rendszer. Az már a rendszer szempontjából mindegy, hogy mi miatt dőlt fel.


2005.06.07. © Adastra