Önismeret, szabadság.

"Az, aki ismeri önmagát, édes;
már maga, a jelenléte is olyan, mint a méz."
(Osho: Metafizika)






Paulo Coelho

Az alkimista

PROLÓGUS

Az alkimista kezébe vett egy könyvet, amit a karaván egyik utasa hozott magával. Noha a borító hiányzott róla, kitalálta, hogy szerzője Oscar Wilde.

Ahogy lapozgatott benne, rábukkant a Narcissusról szóló történetre.

Az alkimista ismerte a régi mesét. A csinos ifjú mindennap belenézett a forrás vizébe, s lenyűgözte saját szépsége. Annyira el volt telve magával, hogy egyszer belezuhant a vízbe és megfulladt. Azon a helyen virág nőtt, amelyet nárcisznak neveznek.

Ezzel azonban Oscar Wilde nem fejezte be a történetet.

Elmondja, hogy amikor Narcissus meghalt, előjöttek az oreádok, az erdő tündérei, és látták, hogy a forrás édesvizű kis tava sós könnyek helyévé változott.

- Miért sírsz? - kérdezték az oreádok.

- Narcissus miatt - felelte a forrás.

- Ó, nem vagyunk meglepve, hogy gyászolod Narcissust - folytatták az oreádok. - Hiszen mi is mindannyian kábultan követtük őt, amerre csak járt az erdőben, de egyedül te csodálhattad meg a szépségét közelről.

- Hogyhogy, Narcissus szép volt?

- Ki tudhatná ezt nálad jobban? - döbbentek meg az oreádok. - Hiszen a te partodról hajolt a víztükröd fölé nap mint nap!

A forrás egy kis ideig hallgatott, majd így szólt:

- Narcissust siratom, de hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor fölém borulva rá vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem.

- Szép történet - jegyezte meg az alkimista.

 

sery68 - Főoldal.