video
Webkamera


Apollon Travel
email: thera@atw.hu
Katasztrofák mítoszok

A mitikus fogalmakban gondolkodó minosziak a természet erőinek e félelmetes pusztítását - természettudományos ismeretek híján - isteni megnyilatkozásként élhették meg. Mítoszok születtek, melyek apáról fiúra szállva beépültek a nép kollektív emlékezetébe. Annak ellenére, hogy ezeket a forrásokat a tudósok egy része nem veszi elég komolyan, több felfedezés is a mítoszokon alapul - gondoljunk Schleimann Íliászból vett ötletére vagy Hérodotosz korhű leírásaira. Néhány korabeli mítoszban a Szantorini vulkán kitörésére emlékeztető érdekes részletet figyelhetünk meg:  Az argonauták (akháj hajósok), akik kb. 50 km-re lehettek a kitörő vukántól, a következõket mesélték: "Szívünkbe félelem költözött, mert a hold elfedte arcát, s gyászba borult a csillagtalan éj. Az égboltról ereszkedett ránk a fekete káosz. Nem tudtuk, a vízen  vagyunk-e még, vagy Hádész (az alvilág) felé sodródunk." Az akhájok közelről látták az eseményeket és közvetlen tanúi voltak a vulkáni hegy összeomlásának. A Dedukalion-legenda, amelyet valószínűleg kitörést követő szökőár ihletett, így ír erről: "Zeusz haragra gerjedvén irtózatos özönvízzel árasztotta el a földet, elmosva a part és a síkság összes városát".
Több, özönvízzel és nagy erejű földrengéssel kapcsolatos történetet ismerünk még az Égeikumból, melyek biztosan kapcsolatban vannak a therai katasztrófával. Ezek egyike az emberiséget már régóta foglalkoztató Atlantisz legendája.
Atlantisz legendájának forrása Platón, aki Kritiaszon és Szolónon keresztül a szaiszi papoktól ismerte meg a történetet. Két dialógusában, a Timaioszban és a Kritiaszban említi először a mesés földrészt. A Kritiaszban Platón a birodalom társadalmát, majd pusztulását írja le: "Sok nemzedéken át, míg az isten természete elég erős volt bennük, engedelmeskedtek a törvényeknek és jó barátságban éltek az istenekkel, mely velük rokon, gondolkodásuk igaz és fennkölt volt, mind a viszontagságokkal szemben, mind egymással való érintkezésükben, az erényt kivéve mindent megvetettek, kicsibe vették a szerencse adta javakat tehernek tartották az aranynak és egyéb javaknak tömegét, s minthogy nem részegedtek meg a gazdagságban való dőzsöléstől, így nem is hanyatlottak, hanem józanságukban élesen látták, hogy mindezen javak a kölcsönös szeretet és erény folytán gyarapodnak. De midőn az isteni rész tünedezett bennük, s az emberi jelleg jutott túlsúlyba, akkor már nem tudva meglevő javaikkal megelégedni, elkorcsosultak, s az éleslátású ember szemében már hitványnak látszottak, hiszen legbecsesebb értékeiket elveszítették."
Platón egy jól szervezett, virágzó bronzkori társadalmat mutat be, amelynek hajóhada, gazdag városai és "isteni természetű, béke szerető" lakosai voltak. A szövegnek azonban van néhány valószínűtlennek tűnő aspektusa: Platón a Thiamosz más fejezeteiben 9000 évvel saját kora elé helyezi az Atlanti-óceánban fekvő, Kisázsiánál és Líbiánál is nagyobb kontinenst. A történészek egyetértenek abban, hogy Platón előtt 9000 évvel sem görögök, sem a szövegben említett Athén, vagy ehhez hasonló fejlett bronzkori kultúrák nem léteztek Szintén elvetendő feltevés egy nagyobb földdarab gyors süllyedése vagy keletkezése az Atlanti-óceánban vagy bárhol máshol, mivel a kontinensek mozgását, süllyedését, emelkedését pontosan ismerjük több száz, ezer évre visszamenően. A szárazföldek és az óceánok alapja pedig geológiailag annyira eltérő felépítésű, hogy a kontinensek nem alakulhanak óceáni alapzattá vagy fordíva. Vulkanikus eredetű szigetek vagy szigetcsoportok hirtelen kiemelkedhetnek ugyan, de ezek szinte mindig rövid életűek, és hamarosan el is süllyednek, méretük pedig töredéke a Platón által leírtaknak. Ezek a tények egyértelműen kizárják a Platón által leírt méretű és korú Atlantisz létezését az Azori-szigeteken, Európa partjai mentén vagy bárhol a Földön. Platón története csak a fantázia szüleménye lenne? A görög geológusprofesszor Galanopulosz szerint Atlantisz leírása tökéletesen ráillik a minoszi birodalomra, a fővárosról szóló rész pedig kísértetiesen emlékeztet Szantorini szigetére. Elméletét logikus érvekkel támasztja alá: A megoldás a számok tudatos vagy véletlen félrefordításában rejlik. Ha ugyanis tízzel osztjuk a 9000 évet és a kontinensnyi méretet, akkor körülbelül Kr.e. 1600-at és egy Krétánál valamivel nagyobb területet kapunk, így a dátum megegyezik a therai katasztrófa időpontjával, a földrész mérete pedig a minoszi birodalom nagyságával. A nagyságrendi eltérés épp Platóntól ered, aki az egyébként hiteles történetet kirívó háttérnek tartotta saját, ideális államról alkotott utópiájának igazolására. A filozófus térben és időben felnagyította és elméletéhez jobban illő legendává alakította Kritiasz igaz történetét.
Más vélemények szerint az egyiptomi papok fordították hibásan a korabeli papiruszokat, Platón pedig az ő adataikat vette át. Sem esőzések, sem meteorit becsapódások vagy a lassan pusztító erők nem okoznak olyan pusztítást, mint a Kr.e. 1650 körül bekövetkezett vulkánkitörés, majd az azt követő 200 méter magas tengerár. A katasztrófa valóban elmosott egy birodalmat. A történet alapját feljegyző egyiptomi papok szoros kapcsolatban voltak a minosziakkal és logikus magyarázat híján a birodalom elsüllyedésének tudták be a szomszédok hirtelen eltűnését."Mert az előtt a szoros előtt, amit ti Heraklész oszlopainak hívtok, volt benne egy sziget, mely nagyobb volt, mint Lübia és Ázsia együttvéve." Az idézet szerint a földrész a Gibraltári szoroson túl az Atlanti-óceánban feküdt. Galanopulosz szerint a Heraklész oszlopaira utalás nem a Gibraltári szorosa, hanem a peloponnészoszi Maléia- és Ténaron-fokra, Heraklész hőstetteinek helyére vonatkozik. Ezért a helyszint nem az Atlanti-óceánban, hanem az egypitomi papok által jól ismert Földközi-tengerben kell keresni. Galanopulou elképzelésével sokan nem értenek egyet, elmélete azonban először ad elfogadható magyarázatot Atlantisz legendájára.