Szantorini - a szigetről

2004 szeptemberében párommal 2 hetet töltötünk Szantorini szigetén. Az utazás és a nyaralás tapasztalatait szeretném megosztani. Szervezett utazás keretében mentünk, utazási irodán keresztül. Sokszor hallani negatív tapasztalatokról a szervezett utakkal kapcsolatban, mi azonban ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk. A repülőnk pontosan indult, és 2004-ben még a charter járat útvonala Bp.-Szantorini-Kréta volt, így a kora esti órákban már Kamari sétálóutcáján élvezhettük az első görög esténket. Az apartmanunk tiszta rendezett volt, és ami a legnagyszerűbb volt benne, hogy az erkélyről láthattuk, ahogy a „tengerből” felkel a nap. Az első nap „eligazítást” tartott a helyi idegenvezető, Gál László (kicsit laza, de nekünk nem volt vele semmi gondunk). Előző nap, mikor megérkeztünk, kaptunk tőle egy rossz minőségben lefénymásolt térképet, amin be volt jelölve egy étterem, ahol másnap a találkozó volt. Ezzel csupán annyi probléma volt, hogy Kamariban nem igazán törődnek az utcanév táblákkal . De nem baj, megbírkóztunk ezzel az eget rengető problémával és időben meg is jelentünk a találkozón. Uzo és narancslé + a szokásos „fizess be minden fakultatív kirándulásra” előadáson volt. Itt jegyezném meg, hogy nem kell ám bedőlni annak, hogy „ha most nem jelentkezik lemarad a programról…”. Sok olyan fakultatív kirándulást szerveznek (nem csak Szantorinire igaz) amit önállóan is meg lehet oldani, és ráadásul sokkal olcsóbban, valamint meg van az az előnye, hogy az ember a maga ura és nincs hozzákötve másik 20 emberhez és egy feszes időbeosztáshoz. Szintén ne dőljünk be a „bérelj nálam motort, így a legegyszerűbb” ajánlatnak. Az idegenvezetők jutalékot kapnak, így érthető, ha megpróbálnak minél több embert rávenni arra, hogy rajta keresztül béreljen autót, motort stb.

Az eligazítás után körbejártuk a falut. Először kissé lelombozott, hogy jó pár félkész házat, üres, gazzal benőtt telkeket látok. Hozzá kell tennem, hogy ez volt az első Görögországi utam, így nekem még furcsa volt, ez a fajta „életstílus”. (Azóta hallottam, és javítson ki valaki ha tévednék, hogy a házaikat azért nem fejezik be sokáig, mert a félkész épületekre még nem kell ingatlanadót fizetni. Így már érthető, hogy Görögországban -azóta jártam más részein is- miért van jó néhány befejezettlen épület.) Miután hozzászoktam a hely eme sajátosságaihoz rövid idő alatt átjárt a görög napsütés, lelassultam és jó volt csak úgy céltalanul sétálgatni a faluban, vagy frappéval a kézben ülni egy tengerparti étterem teraszán, nézni a tengert és csak úgy lenni. Még aznap megnéztük a busz menetrendet, sűrűn járnak, és mivel Fira nincs messze Kamaritól (hozzátenném, hogy a szigeten semmi sincs messze, olyan pici) úgy gondoltuk kipróbáljuk a helyi tömegközlekedést. Másnap korán keltünk és elgyalogoltunk a Firába vezető út mentén lévő megállóba. Ezt azért írom így le, mert Szantorinin a buszjáratnak is megvan a maga sajátossága. 1. Nem mindig ugyanazon az útvonalon közlekednek. 2. A kisebb megállókat egy túrista nem biztos, hogy észreveszi. 3. A buszok nem mindig a megállóban állnak meg. 4. Akkor még nem tudtuk, hogy a központban is van egy nagy megálló. Szóval, megjött a busz, szinte csak túristákkal volt tele. A jegy ha jól emlékszem 90 cent volt egy útra.

Firában a buszpályaudvartól (innen indul és fut be minden busz) pár perc séta és már egy mesevilágban találjuk magunkat. Apró sikátorok, kis üzletek labirintusa fogad és vezet el a város szívébe. Könnyű eltévedni, de szerintem ez nem baj. Mi csupán lófráltunk és élveztük a nyüzsgő forgatagot. A kikötőbe is lementünk kábelvasúttal, bár ma már biztos, hogy nem lefelé mennék vele. Egyébként 1 út 3,5 € volt és a kilátás pazar, de mi – vagyis én- elkövettem azt a hibát, hogy úgy gondoltam a városba visszavezető szerpentin nem is olyan hosszú és fárasztó, és hát a szamaraknak is kell néha pihenni, így hát visszafelé gyalog tettük meg az utat. Mondjuk egy dolgot biztosan elmondhatunk: emlékezetes „túra” volt. 35 fok meleg sehol egy árnyék és csak mész és mész, valamint be kell vallanom, hogy nem voltam túl edzett. Firában érdemes elmenni a múzeumba is (5 €/fő), érdekes a kiállítás és nem túl nagy, így egy óra alatt könyen bejárható. Nem szabad kihagyni az esti Firát sem. Teljesen más a hangulata. Szerintem csodálatos látvány a sok kivilágított épület a kaldera tetején.

Miután (először) voltunk Firában egy pár napot lustálkodással töltöttünk. Kamariban is kavicsos a tengerpart, valahol nagyobb, valahol kisebb, de pont ezért nem ártanak a kihelyezett napozóágyak. Helyfüggő, hogy hol mennyi. Általában 2-5 € között mozgott 2 ágy és 1 napernyő. Amire érdemes figyelni, hogy – vulkanikus sziget lévén- a tengerfenék is köves, ennek következtében mezítláb nagyon nehéz rajta menni. Jó ha van az embernél búvárcipő, vagy valamilyen strandcipő. Két napra motort is béreltünk, végigjártuk a kölcsönzőket, és végül egy 80 cm3-es motort béreltünk 10 €/napért. Bejártuk az egész szigetet. Voltunk Oiaban is. Szintén nagyon szép, de valahogy engem Fira az ami megfogott. Akrotiri ókóri

romjainak feltárásnál is jártunk. Ingyen lehet bemenni és nagyon érdekes. Ide is szerveznek fakultatív programot, de szerintem jobb, ha magunk fedezzük fel. Aki nem szertne, vagy nem tud vezetni ide is megy buszjárat. Nem messze Akrotiritől van a Red beach (Vörös part). Nevét a sziklák és part vöröses színéről kapta. Nehézkes lejutni a partra, mert csak egy darabig van aszfaltozott út, utána a sziklákon keresztül vezető ösvényen lehet megközelíteni. Itt is lehet napágyat és ernyőt bérelni (7-9 €) de akár a sziklafal aljában is kiteríthető egy törülköző. Nem maradtunk sokáig a parton, mert hihetetlenül meleg volt és sokan próbálták egy tenyérnyi partszakaszon élvezni az életet. Akrotiri és Red beach után elmentünk a világítótoronyig. Nagyon aranyos, és ami a legfontosabb innen a legszebb a naplemente (szerintem).

Sok ember Oiaban tolong, hogy megcsodálja a híres naplementét. Onnan is szép én ezt nem vitatom, de például szeptemberben már nem a tengerbe tünik el a Nap, hanem Thirasia szigete mögött bukik le. Ezzel szemben a világítótoronynál csupán páran voltunk és a sziklák tetejéről nézhettük, hogyan olvad bele a tengerbe. Eszméletlenül szép volt. Viszont utána hamar elindultunk, mert a közvilágítás igen gyér Szantorinin és teljes sötétségben a szerpentíneken nem szerttünk volna menni. Mégis sikerült, ugyanis egy kanyarnál nem jó irányba fordultunk, így ránksötétedett. De visszaértünk Kamariba és elmentünk az egyik –kedvencé vált- cukrászdánkba. Az étkezésnél egyébként kissé gondban voltunk, mivel én vegetáriánus vagyok, és nem sok olyan helyet találtunk ahol a sült krumplin és a pizzán kívül tudtam volna valmit enni. Firában azonban felleltünk egy gyorsbüfét a főutcán ahol semmi problémát nem jelentett, hogy nem kértem húst a gyrosba, helyette rengeteg zöldséget és kruplit adtak hozzá és csak fele annyiba került mint a páromé. De ennek ellenére azért tudtunk hol enni, és azokról a helyekről ahol ettünk elmondható, hogy mindent megtettek azért, hogy én is kapjak valami finomat. Az egyetlen dolog amit mondjuk Szantorinin hiányoltam, az az igazi jófajta pékség volt. Nem volt igazi választék (legalább is Kamariban) péksütiből, és a reggeli kávé mellé néha megettem volna valami finomat.

A második héten elmentünk a vulkántúrára. Ez volt az egyetlen program amire befizettünk. Egyrészről azért mert máshol sem volt sokkal olcsóbb, másrészt még nem tudtunk annyira angolul, hogy megértettük volna mit mond az idegenvezető, Gál Laci pedig le a kalappal végigbeszélte az egész utat. A nagy kikötőből indult a hajónk a King Fira, oda autóbusszal vittek minket. Elől ültünk így teljes premier plánba láttuk a kikötőig futó vékony szerpentin minden részletét és azt ahogy a sofőr mobiltelefonnal a fülén egy kézzel tekeri a kormányt, miközben velünk szemben egy másik busz sofőrje mobiltelefonnal a fülén szembe jön velünk és ellentétesen tekeri a kormányt. Ja, és még integettek is egymásnak. Ezt az élményt egyhamar nem felejtem el, az biztos. A hajóút viszont csodás volt; ahogy elhaladtunk a hatalmas tengerjáró hajók között és aztán Fira városa a tengerről, tényleg elképesztett . A vulkánnál 1€ környezetvédelmi hozzájárulást kelett fizetni, majd körbe lehetett járni a kijelölt úton. Érdekes volt, ahogy a kénes gázok sárgára festették néhol a talajt, és volt pár hely ahol még látni is lehetett a „füstölgést”. A túrára érdemes kissé strapabíróbb cipőt vinni és lehetőleg olyat amit nem sajnálunk és valami fejfedőt, mert simán össze lehet szedni egy kiadós napszúrást annak, aki nincs hozzászokva a tűző naphoz. A vulkán után áthajóztunk Palea Kamenire ahol a hajóról beugrálva el lehetett úszni a melegvizű forrásokig. Én a hajón maradtam, mivel jó 100-150 métert kellett volna megtenni kb. 25 méter mély vízben, és ez sajnos meghaladja úszótudományomat. Aki viszont a hajón maradt, megkínálták finom helyi borokkal. A nap további részében áthajóztunk Thirasiára. Sokan tartottak Gál Lacival a parti tavernákba ahol megebédelhettek, volt aki felmászott vagy „felszamaragolt” a hegy tetején lévő házakhoz, de mi inkább a parton sétáltunk. Elmentünk a legutolsó kis kunyhóig, ahonnan egy görög bácsi éppen halászni indult a kis lélekvesztőjén. Nagyon hangulatos volt. A visszaúton voltak akik kiszálltak Oiban, hogy megnézzék a naplementét, mi azonban visszatértünk Kamariba.
A két hét alatt, amit a szigeten töltöttünk teljesen beleszerettünk. Ha az ember elfogadja a görög viszonyokat, a stílusukat olyannak amilyenek, nem érheti csalódás. Sok embertől hallottam, hogy nem érezte jól magát a szigeten. Igaz itt nincs homokos strand, a víz is inkább hűvös, mint kellemesen langyos, és való igaz elsőször kopárnak hat a táj, de ez mind része Szantorininek, mint ahogy a gyönyörű naplementék, vagy az esti séták a kaldera tetején.
Remélem minél többen ellátogatnak erre a mesés helyre. Jó utat mindenkinek!