future requiem

Holnap ilyenkor remélhetőleg már jócskán Rómában leszek, 22-e után re. Addig is, egy kis olvasnivaló:
 
 
Issa Makhlouf: Utazunk

Utazunk
Hogy elhagyjuk szülőföldünket és lássuk mi van a felkelő nap
másik oldalán.
Utazunk, hogy megkeressük azokat a gyermekkorokat és születéseket, amik még nem történtek meg velünk.
Utazunk, hogy befejezzük az ábécéket.
Hogy a búcsúzás gyönyörű legyen és ígéretes.
Hogy eltávolodjunk, mint a minket kísérő árnyék, amely búcsút int.
Széttépjük a sorskönyveket és még mielőtt új könyvekben
találjuk meg (vagy nem) történetünket, lapjaikat szélnek eresszük.
Íratlan sorsok felé utazunk.
Hogy azoknak, akikkel találkozunk azt mondjuk, újra
visszatérünk hozzájuk.
Utazunk, hogy megtanuljuk a helyben maradó fák nyelvét.
Hogy megkondítsuk a szent völgyek harangjait.
Hogy irgalmasabb isteneket keressünk.
Hogy levegyük a száműzetés álarcát az idegenekről.
Hogy elmondjuk az átutazóknak, hogy mi is ugyanolyan átutazók
vagyunk, és hogy csak ideig-óráig emlékeznek ránk, sorsunk a
feledés.
Távol az anyáktól, akik gyertyát gyújtanak a távollévőknek, és égre
emelt kezükkel mindannyiszor elegyengetik az idő rétegeit.
Utazunk, hogy ne lássuk megöregedni szüleinket és ne olvassuk a
napok számát arcukon.
Utazunk anélkül, hogy tudnánk előre, mit pocsékolunk el az
életünkből.
Utazunk
Hogy bevalljuk azoknak, akiket szeretünk, hogy örökké szeretni
fogjuk őket, hogy az elválás nem lephet meg bennünket, és hogy
száműzöttnek lenni ugyanolyan édes és friss, mint hazára lelni.
Utazunk, hogy amikor visszatérünk érezzük, mindenütt idegenek
vagyunk.
Haza: első migráció. A nyitott erkélyekről a nap és a tenger felé szárnyalunk.
Utazunk, hogy eltöröljünk minden különbséget a levegők, a vizek,
az ég és a pokol között.

(Megjelent a Pannonhalmi Szemle 2007/3-ik számában.)

Végeredmény:

G — gyakorlat
K — kollokvium

A gazdasági szervezetek és irataik, a magánszféra irattermelése 2. (G) — 4
A levéltárak adatvédelmi és adatszolgáltató tevékenysége (G) — 2
A levéltári intézményrendszer és története 2. (K) — 4
A magyar állam szervezetének és intézményeinek története 1950-1990-ig (K) — 4
A magyarországi egyházak igazgatása és intézményei (K) — 2
Az ezredforduló kora: a középkori Nyugat a 9-11. században (G) — 5
Európa összehasonlító története a 19. században (K) — 4
Hírek - hatalom - társadalom. Információáramlás a középkorban és a kora újkorban (G) — 5
Latin iratolvasás 1. (G) — 4
Levéltári informatika 1. (G) — 1
Levéltári rendezés és segédletkészítés, a levéltári segédletkészítés informatikai alapjai (G) — 5
Levéltári szakszeminárium: Latin oklevélolvasás (G) — 5
Magyarország kora újkori története 1. (1526-1790) (K) — 1 /ez gáz./
Ortodoxia, eretnekség, szerzetesek a későantikvitásban (G) — 5
Politika, társadalom, kultúra a dualizmuskori Magyarországon (1867-1914) (K) — 1
Rendeletek, hivatali akták, emlékiratok, levelek a reformációtól a felvilágosodásig (G) — 4
Spanyolország V. Károly korában (G) — 4
Számítógépes rendszerek, levéltári adatok számítógépes feltárása (G) — 2
Történelmi szakszövegek olvasása francia nyelven (G) — 5
Új- és modernkori iratismeret, irattári és iratkezelési alapismeretek 2. (G) — 1

Nem szoktam ilyesmiket berakni, most csak azért, hogy lássátok, miért mondom azt, hogy ilyen sűrű félévet többet ne. (Illetve a vizsgaidőszak volt igazán fárasztó, de végeredményét tekintve tökmindegy.)

1970. december 17., Gdynia, Lengyelország. A hajógyári munkások tüntetése során a rendőrség tüzet nyit a tüntetőkre, sokak mellett meghal Zbigniew Godlewski is, aki Janek Wiśniewski néven hamar az 1970-es lengyel munkástüntetések szimbóluma lesz, alakját több dal is megőrzi — a legismertebb talán az Andrzej Wajda 1981-es Vasember című filmje végén is hallható Ballada o Janku Wiśniewskim.

Majd’ negyven évvel később, az iráni tüntetések során, vélhetőleg egy Baszidzs milícia-tag fegyveréből — véletlenül, vagy tudatosan, ki tudja? — kilőtt golyó eltalál egy iráni lányt, név szerint Neda Szalehi Aga Szoltant, aki rövidesen belehal a lövésbe. A kormány korlátozásainak köszönhetően az eset rövid időn belül a — mégoly szervezetlen — iráni tüntetések szimbólumává válik, némileg hasonlóan Janek Wiśniewskihez.

Tekintsünk most el egy pillanatra az úgynevezett “történelmi kontextus”-tól, és pusztán a(z egyébként szomorú) cselekményt szem előtt tartva tessék elolvasni az alábbi Borges-novellát:
 

“

CSELEKMÉNY    [LA TRAMA]

Amikor Caesart a barátai türelmetlen tőrükkel egy szobor lábához szorítják, legnagyobb rémületére észreveszi az arcok és pengék közt Marcus Iunius Brutust, a védencét, talán a fiát, s felhagyva a védekezéssel, felkiált: “Te is, fiam!” Shakespeare és Quevedo is átveszi ezt a patetikus kiáltást.

A sors kedveli az ismétlést, a változatot, a szimmetriát; tizenkilenc évszázad múltán Buenos Aires megye déli részén, amikor egy gaucsóra támad néhány társa, az estében felismeri a keresztfiát, és lassan ocsúdva, kissé szemrehányóan ezt mondja (ezt hallani kellene, nem olvasni): “No de, hékás!” Megölik, s nem tudja, hogy azért hal meg, hogy megismétlődjék egy jelenet.

Scholz László fordítása

”

… addig is ajánljuk szíves figyelmükbe az alábbi állat:

Ázsiai tapír

Vagy ha a fent látható kedves kis élőlény nem nyerte meg tetszésüket, ismerkedjenek meg Vojtech-kel, a lengyel hadsereg második világháborút megjárt hős katonájával, esetleg olvassanak el egy érdekfeszítő könyvet.

Megértésüket köszönjük.

éjjel homok száll a szélben, ez teremtés. (…) ha felébredsz, az első napsugarak új világot mutatnak. érintetlen, és a nyomaidat várja. (…) úgy emlegetik Muad-Dib dzsihadját, mint ami nyomot hagyott a világegyetemben, ahogy ők a homokban. kitaposták az utat az embereknek. (…) és új éjszaka közeleg. fúj a szél.

Igazából ezt nem lehet leírni, ezt látni, hallani kell. Jó, jó ez studiófelvételben is, winampon/mp3-on hallgatva, de élőben jön át igazán az egész, amikor beleremegsz a dobok és a hólyagduda hangjába, vagy amikor a füled már-már megadni készül magát a többperces schalmei-szóló végére. Meg kell hagyni, hogy néhány tételt hiányoltam, de az olyanok, mint a Platerspiel, vagy a Palästinalied — utóbbi némileg felgyorsított, “concert-friendly” verzióban — azért kárpótoltak érte, és a hangulat is jó volt. Nem voltam a tömeg sűrűjéban (Wellel meg cével egy kevésbé frekventált helyen maradtunk), és egy kólán meg egy kávén kívül mást nem ittam, de ez így most abszolúte a helyén volt.
Voltak azért az este folyamán vicces dolgok, leginkább az a templomos lovagnak öltözött úriember, aki máltai keresztet viselt az öltözékén, miközben azért — minden bizonnyal a haladás jegyében — eleresztett egy SÜN!-t. :D Meg igazság szerint nekem az előzenekarok se jöttek be túlzottan, önmagukban biztosan jók lettek volna, de alapvetően nem ezért jöttem, és a később kezdés tetejébe még el is húzták a magukét vagy két óra hosszat. Hátszóvalbazmeg. De mindezt leszámítva nagyon is jó volt, bízom benne, hogy nem 3-4 év múlva látom viszont CC-éket.

 

Csak egy apróság, levéltári érdekesség, most találtam rá a jegyzeteimben a holnapi mai vizsgára való készülés közben: az ‘50-es évek elején ugyebár több, elsősorban határmenti szerzetesközösséget telepítettek át kémkedés “gyanúja” miatt (meg egyáltalán elég brutálisan felszámolták a szerzetesrendeket és az ún. “klerikális reakciót”). Recskről is kitelepítettek egy 3-4 fős rendházat, megjegyzésként pedig hozzáfűzték, hogy Recsk ugyan nem fekszik a határon, de az ÁVH-nak tervei vannak a településsel…

Nagyjából eseménytelenül zajlik mostanában minden. Little pieces. A félév végi hajrá kezd a fejemre nőni, hátravan még pár beadandó, meg ilyesmi, és kezd derengeni, hogy június 15-ig meg kell tegyek valamiféle szakdolgozati témabejelentést (ami nem azonos a címbejelentéssel és igazából nem értem, hogy ez így kinek jó).

Amúgy az egész bolonyarendszerben valahol az az igazán gáz (vagy tragikus, kinek mi), hogy félelmetes gyorsasággal “halnak ki” a hallgatók, értitek, mire az ember igazán beleszokna, kb. harmadévre, már vége is az alapképzésnek, oké, hogy ott van utána az MA, de mindenki megy másfele, az éppencsak kialakult-megszilárdult szociális hálónak gyakorlatilag annyi. (Exitus, mondaná Boborján.) Tudom én, hogy a mai világ ezt követeli meg, csak éppen nem tetszik.

Közben meg remélem, hogy lehet majd még helyben jegyet vásárolni szombaton, mert a TicketExpresszben nem árusítanak — vagy ha lesz időm, jövő héten elkerülök az A38 felé és megpróbálkozom ott. Nem szeretnék lecsúszni a dologról.

Négyeshatos, ma reggel fél nyolc tájt, nem tudom már, hol, talán nyugatitér. Felszáll egy nagymama az unokájával, leülnek, majd az ablakon kifelé bámulva elkezdte kommentálni a gyereknek, hogy mit látnak, ráadásul a következő megállónál felszálltak valakik egy kutyával, na ez csak rontott a helyzeten. A végén már kedztem sajnálni szegény gyereket a nagymama szájából elhangzó mondatok hallatán, mint pl. “itt a következő megálló. de nem sípol a sárga lámpa, mert nem száll le senki…. ja, nem is megállóban vagyunk, csak állunk”, aztán, amikor elindult a villamos: “ó, nézd, hogy szedi a lábát az a kék busz!”. Mondjuk én alapvetően jól szórakoztam — utána már meg se kottyant, hogy a moszkván egy kisgyerek üvöltözve üldözte a galambokat. Délután meg láttam egy echte gót alakot, amint egy shi-tzu méretű vézna kiskutyát sétáltat pórázon.

Budapest, te csodás.

Kb. fél órája tudtam meg, hogy május 23-án Corvus Corax-koncert, itt, Budapesten, az A38-on. Amikor legutóbb néztem, a honlapjukon még csak a bécsi volt feltüntetve, de egye meg a fene, idestova 3-4 éve várom, hogy mikor jönnek (újra) mifelénk is, úgyhogy erre muszáj menni. Ráadásul a jegy sem egetverően drága és úgy összességében kedvező a konstelláció.

Iocundemur socii.