- Anyaaaaaa – üvöltöttem a bejárati ajtóból. Nem kaptam választ. – Anya – semmi. Remek. Akkor még nincs itthon. Nem tudom mit akarok jobban, hogy hazaérjen, vagy hogy ne. Tisztázni akarom vele a dolgokat, de lehet, nem vagyok felkészülve mindenre. Miért most talál ki Katharine ilyen baromságokat?! Miért pont egy héttel a 18. szülinapom előtt?! Nem hiszem el. Ron, Oliv és Flo is mostanában olyan elzárkózottak lettek.
Felmentem a szobámba és bevágtam magam mögött az ajtót. Három napja elkezdtem lerajzolni egy nagyobb képet. Napok óta ugyan azt álmodom. Egy családot. Az asszony és a férfi egymást öleli, körülöttük két kisgyerek áll. Egy kislány és egy kisfiú. Minden bizonnyal testvérek, szinte minden porcikájuk egyforma. A fiú talán 2 évvel volt idősebb a lánynál. Aztán egy másik kép, ahol anya és lánya ketten állnak. Aztán még egy, ahol apa és fia állnak, de egy messzi, tengerpartos helyen. És itt felébredek. Annyira megfogott és megihletett ez az álom, hogy elkezdtem lerajzolni. Az egyik kép, ahol mind a négyen rajta vannak, már kész van. És persze, ebben a pillanatban becsapódott a bejárati ajtó.
- Lori! Itthon vagy?
- Anya – kiáltottam ingerülten.
- Jézusom. Mi van?? – ijedt meg.
- Most beszélgetünk!
- Tudom. Jár a szánk, amin szavak jönnek ki. Ez a beszélgetés.
- Jaj, na ne mondd… – forgattam meg szemeimet. – Most, a konyhába.
- Ne beszélj velem ilyen hangnemben – mondta nyugodtan, mégis parancsolóan.
- Légy szíves – szűrtem a szavakat a fogaim között. Mikor a konyhában leültünk az asztalhoz, rögtön belefogtam a mondandómba. – Anya. Tudni akarok mindent!
- Mi mindent?
- Kérlek. Előbb hagy mondjam el, amit szeretnék.
- Parancsolj.
- Megtisztelő – mosolyodtam el gúnyosan. – Szóval. Most már elegem van. Katharine hónapok óta azt mondogatja, hogy nem vagyok ember, valami nem emberi élőlény vagyok. De semmi mást nem mond. A mai nap közölte velem, hogy feladja, kérdezzelek meg téged. És én is meguntam, úgyhogy légy szíves válaszolj. Ki vagyok? – tettem fel a kérdést és a fejemben egyre csak Katharine szavai visszhangzottak: Nem emberi élőlény vagy. Egy alvilági vére folyik benned… Kérdezd meg anyád! Nem vetted észre, hogy mostanában mindenki másképp néz rád? Mindenki elfordul és rideg? Hogy megbámulnak az utcán? Akármennyire is fájt bevallani, ez igaz. Olivia és Florida nem beszél velem, Ron nem akar találkozni. Ha kimegyek, az utcára az emberek megbámulnak és ridegen néznek rám. Anya mindig piroskás arca most hirtelen lesápadt. – Meg ne próbálj hazudni, mert azt észreveszem…