 degeneratív folyamatok kialakulása |
diagnózis |
| következmények |
kezelés |
A gerincet érintő degeneratív folyamatok kialakulása
Degeneratív folyamatoknak hívjuk összefoglaló néven a szervezet egyes struktúráinak elhasználódásával, öregedésével összefüggő patológiás történéseket. A mozgásszervi betegségek kapcsán a degeneratív folyamatokat gyakran kopásnak nevezik, amely jó közelítéssel mutatja az ízületekben végbemenő változásokat, azonban nem utal az egyéb struktúrák (csontos-, porcos- és izom elemek) károsodására.
 |
A kisízületek gyuladása és a komprimált ideggyökök |
A gerincben a degeneratív folyamatok mindenkinél elindulnak a 2., 3. évtized végén, azonban a káros és panaszokhoz vezető folyamatok súlyossága és a degeneráció üteme egyénenként változó és a számos környezeti tényező mellett genetikai faktoroktól is befolyásolt. Központi elemként a porckorong-degeneráció emelhető ki, amely során a csigolyaközti porckorong állománya vizet veszít és a porckorong rugalmassága csökken. Ilyenkor a gerinc hossztengelyében instabilitás észlelhető és terhelésre kóros irányú és erejű mozgások lépnek fel a mozgásszegmentumban, ez pl. a csigolyákat összekötő kisízületek gyulladásához vezethet, amely helyi fájdalommal jár. Az instabilitás mechanikailag előnytelen helyzet, ezért a szervezet biológiai folyamatok generálásával próbál újra stabil helyzetet teremteni. Csontos növedékek fejlődnek a kisízületek mentén és a csigolyák peremén (ún. osteophyták), amelyek mintegy fixálva a gerincet akadályozzák a kóros túlmozgásokat. Ezt a folyamatot spondylosisnak hívjuk az orvosi szaknyelvben. A csontos csőrök-kapcsok azonban nyomást gyakorolnak az idegi elemekre (idegi kompresszió), a gerinccsatorna szűkletét okozzák és kialakul az idegek mentén lesugárzó fájdalom, végtagi érzés- és mozgászavar. (Az instabilitás egyéb formáit részletesen leírjuk a különböző kórképeknél).
A gerinc stabilitásának megőrzésében a gerincbarát életmód segít. Kiemelten fontos az extrém mértékű illetve kóros irányú terhelés elkerülése és a rendszeres (akár speciálisan gerincerősítő) testmozgás.
Degeneratív kórképek a gerincgyógyászatban
A degeneratív folyamatok elsősorban az ágyéki (lumbális) és a nyaki (cervicális) gerincszakaszon vezetnek tünetekhez. Porckorong-degeneráció talaján alakul ki a porckorongsérvek túlnyomó része, kisízületi degeneráció (ízületi kopás) és következményes gyulladás áll a lumbagó (akut vagy krónikus derékfájás) hátterében. A nyaki porckorongok degenerációja következtében kialakuló nyaki spondylosis nyaki-, felsővégtagi panaszokhoz vezet. Előrehaladott lumbalis degenráció miatt alakul ki az isiász (lumboischialgia) nevű tünetegyüttes (az alsó végtagba sugárzó fájdalom, zsibbadás, érzészavar). Az alsó lumbális szakaszon a központi gerinccsatorna jelentős beszűkülése vezet a cauda equina szindrómához, amelyet súlyosan beszűkült járás távolság, pihenésre szűnő alsó végtagi fájdalom és izomgyengeség jellemez.
A degeneratív folyamatok következményei
A panaszok fokozódása (progrediálása) mellett a degeneráció felgyorsulása, előrehaladása funkcionálisan "rokkant" gerincet eredményez. A folyamatnak nincs végállapota, de egyre súlyosabb szerkezeti (morfológiai) eltéréseket eredményez. Előrehaladott esetben súlyos tengelydeformitások alakulnak ki, amelyek tovább rontják a gerinc biomechanikai állapotát. A tünetek miatt kialakuló kényszertartás a törzsi izomzat merevedését és fájdalmas görcsét eredményezi. Az ideggyökök nyomása izomerőgyengeséghez, izombénuláshoz vezethet, amely sokszor visszafordíthatatlan károsodást jelent. Sérülhetnek a vegetatív szervekhez futó idegek, vizelési, székelési nehézségek léphetnek fel. A krónikus fájdalom lelkileg is nagyon megterhelő, egy idő után a fizikális problémák mellett pszichés zavarok is jelentkeznek. A krónikus fájdalomszindróma súlyos fokú eseteiben súlyos depresszióval, lelki gátoltsággal találkozunk, melyet súlyosbíthat a nagymennyiségű fájdalomcsillapító - sokszor kontrolállatlan - szedése miatt kialakuló gyógyszerfüggőségi állapot is. A fentiek együttesen vezetnek életvezetési nehézségekhez. A munkavégzés mellett a mindennapi életünkben fontos tevékenységek (autóvezetés, bevásárlás, takarítás stb) és szociális szerepek (család, barátok) ellátását gátolja a betegség, amely így súlyosbodó jellegű rokkantsági állapotot eredményez. Az életminőség nagyfokú csökkenésével jellemezhető rokkant páciens rehabilitációja sok tekintetben kihívást jelentő feladat még akkor is, ha az állapotot előidéző elsődleges gerincbetegséget sikeresen gyógykezeljük.
Degeneratív gerincfolyamatok diagnózisa
A definitív diagnózist a korábban említett fizikális vizsgálatok és képalkotó vizsgálatok eredményétől várhatjuk. Fontos megemlíteni azonban, hogy a gerincpanaszokkal járó krónikus állapotok hátterében - az esetek 25-40%-ban - nem találunk struktúrális, tehát a fenti vizsgálómódszerekkel kimutatható eltérést, amelyet célzottan kezelni tudnánk. Ezt részben magyarázza az, hogy sokszor a gerincpanaszok hátterében lelki folyamatok húzódnak meg, azaz a betegség pszichoszomatikus eredetű. Jól tükrözi ezt a jelenséget a magyar nyelv is, hiszen a sok lelki csapás alatt "összeroppanunk", illetve "nem bírjuk" a terheket. A fentiek miatt fontos tehát, hogy a krónikus gerincbántalmakban szenvedők a fizikális vizsgálómódszereken felül, pszicholgiai és életvezetési "szűrőn" is átmenjenek a diagnósztikai út során. Ezek legegyszerűbb és az esetek döntő többségében hatékony módja az ún. önkitöltő kérdőívek felvétele és a szakorvos általi értékelése.
Egy másik modern módszer, amely a páciens teljeskörű gyógyulásának alapfeltétele, az ún. "kárfelmérés". Nemcsak az alapbetegséget, az azt kiváltó patológiát állapítjuk meg, hanem a betegség következtében kialakult biológiai, pszichológiai és szociális károsodásokat is, tehát a "rokkantság" (azaz életvezetési nehézség) területeit és fokát. A fenti diagnosztikai szemlélet a gyógykezelés komplex módszerét is feltételezi és csak különböző területek (ortopédia, rheumatológia, pszichológia, foglalkozás-terapeuta, gyógytornász stb) szakértőinek együttműködésével megvalósítható.
A degeneratív gerincbetegségek kezelése
Hatékony kezelés csak korrekt diagnosztikai folyamat végeredménye lehet. A legnehezebb kérdés - amelynek eldöntéséhez a megfelelően képzett és tapasztalt szakembernek a beteg álltalános állapotát és pszichés mozgatórugóit is figyelembe kell vennie - az operálhatóság kérdése. Olyan elváltozásról van-e szó, amely műtéti úton kezelhető és az operációtól minden tényezőt figyelembe véve kielégítő hosszútávú eredmény várható? Sokszor ez nem egyértelmű szituáció, más-más szakember eltérő álláspontra helyezkedhet azonos patológiás eltérés esetén. Ebben a kérdésben sokat számít az adott orvos illetve intézet tapasztalata, korábbi eredményeik megítélése és az orvos-beteg közti bizalmi viszony.
Az ún. konzervatív kezelés a nem műtéti gyógykezelési módszerek gyűjtőneve és nem utal az adott terápiás eszköz elavultságára vagy éppen korszerűségére. Modern, high-tech módszerekkel fejlesztett kezelési módszerek éppúgy megtalálhatók a gyűjtőfogalomban, mint a többezer éves fürdő terápia. A központi elem a gerinc izomzatának célzott fejlesztése és a mobilitás megőrzése kell, hogy legyen, és a kérdés inkább az, hogy az adott szakember milyen hatékonyan építi használja a konzervatív terápiás eszköztárat és mennyire képes egyénre szabott kezelési tervet összeállítani, amely nemcsak a tüneteket okozó elváltozást, hanem a páciens egyéb fizikális, szellemi és szociális lehetőségeit és korlátait is szem előtt tartja.
Fokozottan jellemző a gerincbetegségekre, hogy a gyógyulás érdekében nem elég a betegséget kezelni, hanem a beteget, az egész embert kell a terápiás folyamat középpontjába "helyezni", annak biológiai, lelki és társadalmi állapotát figyelembe véve.
Az alternatív terpiákkal részletesen a terápiák menüpont alatt foglalkozunk.
