Főoldal Hírek Múltunk Intézmények Hírmondó Album Testvérfalu Büszkeségeink Hasznos |
Hetvehely az Árpád-korban Keletkezéséről régi írásos emlékek, feljegyzések nem ismeretesek, mégis, a község régi temploma és az erről adott szakértői vélemények alátámasztják Árpád-kori keletkezését. Régi templomára és a török idők alatt elpusztult szerzetes rendházára számos egyházi feljegyzés is utal. Dr. Szőnyi Ottó és Lux Károly régészeknek az 1908. évben adott szakértői megállapításai felbecsülhetetlenek. A szakértői vélemény szerint eme Árpád-kori templom és szerzetes rendház a XIII. században épült. Mindezt bizonyítják az épület várszerű falai, az építési stílusa, tárgya, anyaga, s a belső falon talált freskók. Az épület románkori stílusa arra mutat, hogy e várszerű építmény megfelelő védelmül szolgált az itt élő embereknek. Egyházi feljegyzésekből tudjuk, hogy a templom a XIII. századtól kezdve "Szent Anna" tiszteletére búcsújáró hely volt és 42 falu tartozott hozzá /Takács I., 1980. 5-6. p./ A község több évszázadon át jobbágytelepülés volt. Ma már a régi lakóházak nyomai nem találhatók, nyilván azért, mert az egykor itt élő népek szegény, jobbágysorban élő emberek voltak, akik nem tudtak maguknak szilárd, időtálló lakhelyet építeni. /Takács I. 1980. 6. p./ Vass Péter, Diplomamunka 1995.
|
|||
- Hetvehely az Árpád-korban |
|||
|