Hozzávalók: 4 személyre:
1 nagyobb (kb. 1 kg-os) süllő, 1 közepes fej hagyma, 400 g erdei gomba (rókagomba, vargánya stb.), 100 g vaj vagy olaj, 1 csokor petrezselyem, őrölt szerecsendió, só

A megtisztított, megmosott halat fél órára besózzuk. A finomra vágott hagymát 1 evőkanál olajban vagy vajban üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a gondosan megmosott, vékonyan felszeletelt gombát, a vágott petrezselymet, egy csipet szerecsendiót, ízlés szerint sót, és saját levében puhára pároljuk, zsírjára pirítjuk. Mindezt a hal hasüregébe töltjük, hústűvel megtűzzük, a halat kivajazott tepsibe fektetjük, megöntözzük a maradék olajozott vajjal vagy az olajjal, alufóliával betakarjuk, és előmelegített sütőben, mérsékelt tűznél (180 C) kb. 25 percig pároljuk. Levesszük róla az alufóliát, és erős tűzön aranybarnára pirítjuk. Sütőlapáttal tálra csúsztatjuk, citromkarikával petrezselyemmel díszítjük. Burgonyapüré illik hozzá.

Nem vetik meg persze a dögöt sem (halszelet!), és felnõttként is befalnak férgeket; rákokat ha a sors ugy hozza. Szinte valamennyi csalival foghatók, hiszen a mûcsaliti széles választéka és az élõ kishal, halszelet, taposott döglött kishal mellett, a pontyozó szerelék kukoricás horgára is rendszeresen rákap egy-két termetes fogas.

Zsákmányát a süllõ rendszerint oldalt, vagy hátulról ragadja meg. A nagyobb halakat valószínûleg megforgatja és fejjel elõre nyeli el, a kisebbek viszont gyorsan eltûnnek feneketlen torkában.

ahol keresni kell

Halunk szereti a friss, oxigénben dúsabb, változatos medrû, de keménytalajú vízeket. Folyón a gyors, illetve lassú áramlások határán, az úgynevezett elváló vízben, azaz sodorvonalban fordul elõ.A rohanó vízeket megtörõ akadályok környékét szeretik leginkább. A mesterséges úton létrejött süllõ-tanyák az egyszerû partvédõ kövezéstõl, a sarkantyúkon és ruganyokon át a T gátakig változhatnak, lényeg az, hogy valamilyen módon ezeken a helyeken a folyás jellege bizonyos mértékig megváltozzon.A szabályozatlan folyómedrekben, a szigetek végénél, zátonyok homokpadjain, medereséseken, hókonyokon, fatuskók, gyökerek közelében érzi jól magukat.Állóvizeink közül a legjelentõsebb süllõ állomány a Balatonban található. Híres akadók, és marások nyújtanak számukra menedéket, de a nagyobb nádasok.is gyakran rejtenek süllõket.

A tavasz közepén, március végén, április elején ívik. Fõként gyökeres, köves területeket keresnek fel a hímek, itt alakítanak ki farkukkal egy asztalnyi fészket, amelyet védelmeznek. A nõstények megnyeréséért sajátos táncot lejtenek, s ha az udvarlás sikerrel járt, egymás mellett forogva ivnak le. A megtermékenyített - 50-200 ezer - ikrát egyenletesen terítik szét a fészekben. A kikelõ ivadékok néhány nap múltán táplálkozni kezdenek.

A süllõk igazi ideje az alkony, a hajnal, valamint az éjszaka. Ilyenkor már messzirõl hallatszik a rablás jellegzetesen spriccelõ hangja. A süllõk este a sekélyebb, illetve felsõbb, parti vízekbe költözõ kishalakat követik. Ekkor lehetnek nagyon eredményesek a felszíni wobblerek, míg a twisterekkel inkább nappal, a mélyben érdemes próbálkozni.

Bodrog, Szamos, Rába, Körösök - kis folyóinkban ritkábban akaszt hatunk süllõt, de akkor igazán nagyot. A 11 kg-os szamosi és a 13 kg-os rábai rekord is ezt bizonyítja. Deseda - érdemes twisterrel pró bálkozni a toponári oldalon, kishallal pedig az akadók fölött mártogassunk. Legnagyobbak:10 kg feletti példányok.