Miskolcon a Széchenyi utca vonalvezetését a
Déryné utca sarkán egy kissé előreugró homlokzatú, harmonikus nyugalmú épület
bontja meg, a Miskolci Nemzeti Színház épületkomplexuma. Az épület a Széchenyi
utca felől kétemeletes, klasszicista, helyenként romantikus részletekkel tagolt.
Homlokzatán négy pillére támaszkodó portikusz
ugrik előre, a homlokzat tetejét timpanon
díszít.
A színház felett kis torony magasodik, amely a
színház megépítését követően az 1883-1984-es években, eklektikus stílusban épült, és tűztorony funkcióját betöltve biztosította az áttekintést
Miskolc épületei felett.
Az ország első magyar nyelvű kőszínháza
Miskolcon épült, a városi polgárok áldozatkészségéből és néhány nagylelkű főúr
adományából. Az építkezéshez szükséges anyagiakat a város és a megye lakossága
teremtette elő. Építését 1819-ben kezdték el, és 1823. augusztus 3-án avatták
fel. A megnyitón Kisfaludy Károly: Tatárok Magyarországon c. produkcióját
mutatták be. Az 1843-as nagy tűzvész idején teljesen leégett. Ez az épület a mai
színház épületétől északra helyezkedett el, a mai Déryné utcában.
A mai színház alapkövét 1847-ben tették le,
építése azonban elhúzódott és csak 1857. szeptember 3-án avatták fel. A Miskolci
Nemzeti Színház Cassano József tervei alapján készült el. Első igazgatója
Latabár Endre volt.
Az épületet 1925-ben Vágó László építész
tervei szerint átalakították.
1956-ban újabb átalakításra és felújításra
került sor. A régi épület új négyemeletes szárnnyal bővült, amelyben az öltözők,
próbatermek, valamint az irodák kaptak helyet. Lényeges korszerűsítést jelentett
a forgószínpad, a több mint 20 méter magas zsinórpadlás, a színpadi
zápor-berendezés és az akkor korszerűnek tekinthető világító, illetve
fényszabályozó berendezés. Az átépítés során bővült a színház előcsarnoka, amely
visszakapta a XIX. századi klasszicista alakját.
A Miskolci Nemzeti Színház jelenlegi
arculatát az 1996-ban befejeződött rekonstrukciónak köszönheti, a
korszerűsítésen túlmenően bővítésre került sor Az átalakítás, felújítás,
"tömb-beépítés" Bodonyi Csaba tervei alapján készült. Esténként négy játszóhely
szórakoztatja a közönséget. A színházkomplexum Európában is ritka
épületegyüttes, melynek területe mintegy 15000 négyzetméter, magába foglalja a
700 fős nagyszínház, 300 fős kamaraszínház és a 100 fős játékszín mellett a
zárható tetővel ellátott 500 fős nyári színházát is. A Bartók + Miskolci
Operafesztivál szülőotthona és központja.
|